csütörtök, december 23

Piroska

Sára piros fürdőköppenyt kapott Xénia keresztmamájától, természetesen katicabogaras.
Piroska
(Erdőbe küldenek mezítláb??)


...és a farkas (Piroskához öltözve :) Piroska annyira fél, rá se bír nézni a farkasra...










Akár én is lehetnéék a farkas..ggrrrr!

Karácsony!

Tavaly úgy telt el az ünnep, hogy igazából Vásárhelyen semmit sem éreztünk belőle. Csak az alatt a pár nap alatt, amíg otthon voltunk. Idén próbáltam "adventizálódni". Én szeretem a karácsonyt és az ezzel járó cécót. Otthonról is úgy indultam, hogy minden évben fadíszítés van, ajándékozás, ünnepi vacsora, ebéd, reggeli, templomba menés, mindig mama sütötte a kalácsot (mára dédimamává avanzsált), amíg gyerekek voltunk hozzánk jöttek mamáék, utána már mi jártunk le az ünnep másodnapján nagycsaládi ebédre. És ez így volt jó.
Aztán most, hogy leválóban vagyunk a nagy családunktól, mert alakítjuk a mienket, kicsit másképp alakulnak a dolgok. Meg kell osztani az ünnepet, itt is-ott is lenni, két "mamáék" vannak már ugyebár, és még dédimamák, stb. Tavaly itthon nem volt ünnepi időnk se, ünnepi kedvünk se, na meg a gyerek ugyse értett semmit. Úgy gondolom karácsonyibb ott az ünnep ahol gyermek is van a családban, izgalmasabb, érdekesebb, varázslatosabb. Tavaly elég volt ami otthon várt minket. Idén már kicsit többre voltunk képesek. Ahogy Sára nő, próbálom bevezetni az ünnepi hangulatot a családunkba, a lakásunkba, az életünkbe, Eltökélt terv, remélem majd jól kivitelezem. Advent alatt díszítettem fel a házat: ablaklehuzi, gyertyás terítő, karácsonyi lakásdíszek, lámpás, ajtódísz, stb. Pár új angyalkát is beszereztem.
Karitatív jellegű tevékenységem is volt a múlt héten, igaz minimális: egy cipősdoboznyi ajándékot vittünk el a Petry üzletbe, ahol árva illetve nagycsládban nevelkedő gyerekeknek gyűjtöttek. Kiválasztottam egy ép cipősdoboz, szépen bevontam karácsonyi csomagolópapírral, tettünk bele csokit, szalvétát, játékokat, képeslapot üzenettel, jól lezártuk a dobozt, megcímeztük fiúnak vagy lánynak, és beadtuk az üzletbe.
Társas ünneplésben is volt részünk már az advent alatt. Sacóval két helyen is mikulásünnepeltünk: a babafoglalkozáson, a Caritasnal volt egy éneklős, játszós, kalácsmajszolós délelőtt; az alapítványnál, ahová úszni járunk, volt egy foglalkozásos, maszatolós Mikulásjárás. Sajnos a gyurmasütiket és a festékes kézlenyomatot ottfelejtettük. De egy varázspálcával, két fagömbbel, naranccsal és teasüteménnyel tértünk haza.


A barátnőkkel is volt egy kis ünnepi hangulatú összeröffenés fahéjillattal, forralt borral, ajándékokkal, gyertyagyújtással.
A héten még angyalkodásra is futotta, Kati keresztmama vigyázott a beteg kiscsajra, amíg Anya tett két kört az üzletekben. Nem állítottuk túl magasra az ajándékozási lécet, mert a legnagyobb és legdárgább karácsonyi ajándékot magunknak vásároltuk: idén a kiscsalád régi-új autót kap az angyaltól! Régi, mert használt, de nekünk új. Sajnos a kis Ka, már nem bírja a családi cipekedést. Sokáig kitartott mellettünk, jóban-rosszban: sok hazajárásban segített, még Budapestet is megjárta, elvitt a templomba esküvönkkor, hazahozta az újszülött Sárát a kórházból, miután elvitte Anyát oda kipottyantani (biztos megbocsátotta azt a kevés magzatvízet amivel megleptem az ülést :) - ezek után már gondolom senki sem akarja megvenni az autót), 5 év szolgálat után egy kicsit háttérbe fog szorulni, sorsáról még nem döntöttünk. Az biztos, hogy végigkövette friss kapcsolatunk családdá alakulását, nehéz lesz megválni tőle. S hogy valami maradjon a régiből is: az új járgány is fehér :). Végre tudunk úgy utazni, hogy nincsen még a nyakunkban is csomag. Elképzelhető, hogy járhatunk autóval úgy, hogy csak a csomagtartóba pakolunk??
Boldog karácsonyt mindenkinek!

Betegség alakulása

Sára tegnapi elálmosodását csak csendes egy óráig tartó énekelgetés, matikálás, mondikálás a kiságyban követte, de elalvás semmi. Biztos gondolta tegnapelőtt jól kialudta magát, két napra is elég volt. Este elmerészkedtünk vásárolni családostul, de megfogadtam, hogy többet soha az év ezen napjain nem megyek bevásárlóközpontba, és hamarabb, idejében beszerezzük ami kell: öldöklés ami van az üzletekben, ha nem is szószerint, de idegöldöklés. És nem csak a nagy boltokban, a tömbháznegyedben is a főút melletti üzletekben 15 perceket kell várni, míg az eladó szabad lesz.
Ma délelőtt elvittem Sacót az orvoshoz ellenőrzésre. Megijedtem rendesen amikor megláttam indulás előtti pelenkázáskor az apró kis pöttyöket a hasán és hátán. Kinga megjyegyzéséből ítélve azt hittem ez most himlő, nem kellett volna tegnap kimenni vásárolni emberek közé. A doktornő megnézte s azt mondta, hogy ez a hűléssel jár, nem himlő, ez csak azt jelzi, hogy gyógyulóban van a gyerek, és hogy nem fetőződött túl, el is múlnak holnapra a kis piros pöttyök. Meg Sára amúgy is bekapta a himlő elleni oltást. Hát én nem tudom az mennyire védi meg és meddig. A torka nem pirosodott be, tehát nyugodtan hazamehetünk karácsonyra. Maradnak a "szörpik" amiket eddig is szedett.
Betegséggel kapcsolatos fejlemény, hogy most a család felnőttjei is elkezdték a gyengélkedést, kapar a torkom, szippogok, Apa detto. Lehet, hogy minket is elüt évvégére valami jó kis vírus.

szerda, december 22

Elmúlóban a vész

Úgy tűnik igazam van, valóban megfázás, legalábbis doktornéni nem látott semmit a torkában, még csak nem is piros, és a tüdeje is tiszta. Megmenekültünk az antibiótikumoktól, marad a szokásos: Nurofen, Robitussin, Aerius. Ma már nem ébredt lázasan, és napközben is jobban volt, igaz hamar elálmosodott, és a lefekvés előtti fél óra alatt legalább 10-szer elsírta/nyekeregte magát valamiért. Az orrváladék sűrűsödik, tapasztalt kismamák azt mondják, ez a betegség végét jelzi. Remélem, hogy karácsonyra helyrejön, ne kelljen így utazni vele, mert már attól is előre rettegek, hogy bírja ki a hazautat. (Mert vásárhelyi bevándorlók lévén mi még hazajárunk ünnepekkor a tágabb családunkhoz.)
Tegnap azért megcsinálta a maga kis cselét. Bármelyik nap bármennyit aludhat napközben, de neki pont a tegnapi napot kellett kiválasztani arra, hogy 3 órát szunyáljon délután. Persze 5 óra helyett 7-kor jelent meg Apával az orvosnál. Én már jeleztem telefonon az aszisztensnek, hogy mi a helyzet. Az alvásrend a szokásos volt, csak őkelme kihúzta a felkelési időt. 3-kor fektettem, fél 4-kor elaludt. 5-kor semmi, fél 6-kor semmi, 6-kor csak valami mocorgás, de visszaaludt. Egyszerűen nem volt szívem felkölteni, tudván, hogy beteg és olyan nehezen alszik el. Aztán 6.40-kor valahogy felébredt és rohantak Apával (pizsomanadrágban :) - Sára, nem Apa) a doktornénihez, ahol nagyon meglepődtek, és Apa saját elmondása szerint, nagyon magasztalták apai kvalitásait. Hol van Anya? (máskor mindig ketten visszük orvoshoz), milyen ügyesen öltözteti, tartja fejét toroknézéshez, stb., stb. Ezek után már nem is bántam azt az esti munkamegbeszélést ami elszólított a beteg gyerek mellől, így Apa is ura lehetett a helyzetnek, érezhette magát a helyzet magaslatán, kiélhette apai mibenlétét, stb. - hogy közhelyekkel fogalmazzak.

kedd, december 21

Megfázás

A manó beteg. Nagyon folyik az orra, nem tud szuszogni, ha a száján vesz levegőt köhög. Nehezen alszik el. Délután általában rajtam alszik csak. Minden reggel lázasan ébred, néha napközben is van hőemelkedése. A paracetamol kúp, és a Nurofen...hadd ne mondjam mennyit ér. Két napja tart. Ma megyünk a doktornénihez. Már előre rettegek az antibiótikumok tömkelegétől, amit lehet, hogy felír. Most másképp van mint az eddigi betegségei alatt, ezért gondolom, hogy megfázásról van szó, és nem vírusos dolog. Sokat sír, nyekereg, anyás. Mindezek mellett a karantén is szörnyű, bent ülni egy beteg gyerekkel a házban egész nap...

hétfő, december 20

Apa apa apa apa apa

Amióta megtanulta kimondani, és tudja is hogy mit (kit) jelent, a mondandója 70 százaléka apa. Ha megcsörren a kulcs a zárban: apa!, ha felkel: apa!. Apa fel, apa le, apa jobbra, apa balra. Amikor felébred odamegyek hozzá, mondja apa és mutat a másik szoba fele. Egy idő után rájöttem, hogy én is apa vagyok neki. Volt, hogy felébredt, én mentem oda hozzá, mondta apa, de nem mutogatott semerre. Aztán volt, hogy ültem, odajött, mondta apa. Elmagyaráztam neki, hogy én nem apa vagyok, apa nincs itthon, elment dolgozni, táj-táj, apa el, kifele mutogattam, az ajtó fele. Úgy tűnt megértette, mert ma miközben ebédelt a székében, egyszercsak mintha eszébe jutott volna valami. Rámnéz, mondja apa, és elfordítja a fejét az ajtó fele, mutogat a lakásból kiefele. Persze helyeseltem, és válaszoltam: igen, apa nincs itthon, de jön este. Közben az anyát is nagy erőbedobással próbáljuk megtanítani, de csak ö-ö, vagy a-a lesz belőle.
Az alma ama, de a narancs is ama lett, a clementine is ama. De ma nézegettük az epret a könyvben, és kimondta epe.
Az abda mindenre vonatkozik amit eldob, és nem csak a labdára. A múlt héten a citrommal gurigázott, valahányszor eldobta mondta abda. Ha bármit eldob: abda.
Apa nagy kedvence lett a lepke, nagyon élvezi ahogy Sacó hnye-hnyezik. :)

kedd, december 14

A-á-e-o

Ezek a magánhangzók, amiket Sacó kimond. Egyebet még nem. Az o-is, csak a ho-ho-ho kombinációnál születik meg, nagyon hegyes szájcsücsörítéssel, mert megtanulta, hogy: Ho-ho-ho (jön a Télapó!) :))
A papagáj papa, a manó mamam(?), ha almát lát: ama. Ma elmentünk egy kirakat előtt, meglátta az óriási lehúzós almát, mondta ama, ez elején le se esett miről van szó, aztán néztem merre néz, s megláttam az almát jó nagyban persze, de csak egy fél alma volt, takarva kiwiwel, banánnal, ki figyeli amúgy is a kirakatok lehuzijait?!

Tíz-tíz , tiszta víz!

December 4-7. között megszülettek Sára első örlő fogai, lent, szépen szimmetrikusan, jó nagy helyet hagyva még az előőrlőknek.Viszonylag könnyen jöttek, kicsit volt csak zsémbes két napot, egy-egy éjszaka felsírt egyszer, nyálazott és rágta a kezeit kb. 5 napig. Ez semmi, ahhoz képest, hogy egy-egy gyerek hogy megkínlódik a fogzással, és ha látnátok milyen nagyok ezek a fogak! Na persze lencsevégre kapni lehetetlen, Apa is alig tudta szemügyrevenni őket. Welcome fog nr. 9 & nr. 10!

vasárnap, december 12

Téli örömök

A Mikulás járásból nem csináltunk túl nagy ügyet, a legtöbb meglepetést már otthon megkapta Sacó (és mi is), amikor 4-re esküvőre (!) mentünk haza. Pont Mikulás hétvége volt, itthon már csak odaadtuk neki amiket mi szántunk az alkalomra: 3 játék (www.ctf-co.eu -n található a katalógus, egy bemutatójukon voltam, ott lehetett vásárolni) + 1 könyv. A héten még megérkezett két keresztmama is ajándékkal, csupa apróság: hajcsatt, babakrém, karamella, fogkefe. Minden visszafogottság azért volt, mert úgy gondoljuk túl sokat még úgysem ért az egészből. De azért a Télapót már felismeri bárhol, az üveggömbön tanulta meg hogy néz ki. Az üveggömb énekel, havazik benne ha felrázzuk, Télapó és egy manó pedig fát díszit. Azóta megmutatja a Télapót a reklámszatyron, a könyvben, az utcán. Péntek esti programnak pedig kitaláltuk, hogy megnézzük a feldíszített főteret, a város által állított fenyőt, persze a levegőn sétálás a lényeg. Másfél órát barangoltunk a hidegben. Meg kell mondjam pozitívan lepett meg a díszítés ügye, nem volt olyan giccses és rengeteg színben pompázó (értsd: piros-sárga-kék-ezüst-arany-fehér) a főtér, és a fa is ízlésesebben volt feldíszítve mint előző években. Az egésznek összeillőbb, összehangoltabb volt a koncepciója. A főtéri parkocskában, a téren ahol nyáron a rózsák illatoznak két Mikulás felváltva egy lovas szánon megkocsikáztatta az arra vágyókat, persze főleg a gyerekeket. Apa nem bírt ellenállni, és Sárával tettek egy kört. Sajnos fényképezőgép nem volt nálunk, a telefon pedig nem igazán arra való, hogy éjszakai karácsonyi kivilágításban mozgó alakokat szépen megörökítsen. Az élmény volt a lényeg, főleg nekünk látni, hogy Sacót nem lehetett a ló mellől elmozdítani. Sokáig bámulták Apával, még meg is simogatta, mutogatta, nagy izgalomba hozta őt a paci. Ha pár méterre eltávolodtunk, akkor már tekerte a nyakát, kereste és mutogatott a szegény párára, akinek a hidegben csapzott volt már a szőre, de legalább egy pokróc volt rajta, és türelmesen rótta a köröket. Az óriási, apróégős girlandokkal körberakott hóember alakokat is megvizsgáltuk mind, megfogtuk a murokorrokat, szerintem ezek a díszek is szebbek és egységesebbek voltak mint előző évben. Aztán egy darabot gyalogoltunk hármasban. S miután Sára egy kiválasztott 5 négyzetméterről nem akart elmozdulni (természetesen e terület lépcsőt is tartalmazott), úgy döntöttünk ő Apa nyakában ülve folytatja a sétát.
Szombaton és vasárnap a kimenőnk autópiacon koválygással, használtautónézéssel volt egybekötve. Bárhogyan is összefonódott életünk utolsó 5 éve a kis KA-val, szegény kezdett fáradozni, ideje lenne lecserélni. Nem beszélve a családi léttel járó csomagok tömkelegéről, amiket lassan már ölben fogva kell szállítani helyszűke miatt. Sára ki brrrumm-brrummmolhatta magát, és még kutyákat is láttunk (apropó: fejlődés kutyaugatásügyben - már nem torokhangon, hanem csücsörítve mondja, hogy vau-vau!).
Friss levegőből mínuszfokban ennyi elég is volt egy-egy napra. Az igazi összhanghoz csak a hó hiányzott, ami ma meg is érkezett.

Bizonyíték

Itt álljon hát a bizonyíték, hogy Sára elkezdte inni a tejet. Kezdte a savanyú tejjel, amiből akár egy egész csészével is megiszik. Az édesből még csak napi pár kortynál tartunk, de ez is haladás ahhoz képest, hogy eddig csak fintorgott. Valahogy mindig a mi csuprunkból esik jól neki inni.


szerda, december 8

16

Sára úgy betöltötte a minap a 16. hónapot, hogy észre se vettük. Csak este eszméltünk, hogy jé, ma negyedike. Eképp kopnak ki egy idő után a hónapszámlálások, ahogy kikoptak a hétszámlálások, és maradnak a nagy mérföldkövek: évek, félévek. 2 és fél éves lesz már 28 hónaposan (amúgy az 30 lenne), még 33 hónaposan is (36 a 3 év). Majd gondolom jön egy ilyen elméleti határ, amiután már csak 6, 7 vagy 8 éves, fél nélkül.

kedd, december 7

Alszom én így is, úgy is

Néha arccal a matracnak. Ilyenkor közel hajolok, hallgatom szuszog-e. Próbálok motoszkálni úgy, hogy éppen fel ne ébredjen, de azért az arcát fordítsa oldalt.

Ez nem játék, valóban alszik!




Tudom szemétség alvó gyereket megvakuzni, de olyan édesen aludt, megakartam örökíteni, és csak egy képet készítettem, és a gép ekkora homályban fekete képet csinál vakú nélkül.

Felfele


Eddig csak vízszintesen haladt a manó. Ám most már vége a biztonságos időknek. Próbál felmászni a kanapéra, kis besegítéssel (tartjuk a fenekét) sikerül is. De a támlás kicsiszéknél nincs akadály. Pedig ez is akkora, hogy ha ül rajta nem éri a lába a talajt. A riadt meglepetés kifejezést gyorsan mosolyra váltottam az arcomon (nehogy megijesszem, s leessen; most miért is kiabáljak rá, hisz ez jó, hogy mászik, stb.), amikor belépve a kisszobába megláttam, hogy Sára térdel a kicsiszéken, kapaszkodva a támlájába, persze miután lerángatta róla a textil játéktartót tele játékokkal. Aztán dicsekvésnek
szánva-e vagy sem, gyorsan fel is állt rajta, már csak egy kézzel fogta a támlát, és ráadásképp még az egyik lábát is meg-meglóbálta, mit a balerinák. Vagyis csak két biztos pont maradt a széken, a többi a levegőben. És vigyorgott. Tettetve én is. Közelebb mentem, dicsértem, csodálkoztam, majd próbált lemászni. Hagytam. Ment is neki. Kicsit bizonytalanul, de lejött a székről háttal, egyszer egyik lába ért talajt, majd a másik is, közben szépen csúsztak a kezei le a támláról, ülőkéről.
A szék persze elég stabil, és tömött fából van, mögötte a játékos doboz, tehát ha megbillen is van némi ellenállás. Mindezt egy hete kezdte. Azóta megcsinálta többször egyre bátrabban. Ezután csak fal elé állítom a széket, és rápakolok. Mondjuk az hiába, leteper róla bármit.


Fúúúvás

Samóc eddig csak orral tudott fújni (hogy csinál a nyuszi, a farkas a mesében), még úgy is, hogy jópárszor megmutattam, hogyan fújja el a farkas szájjal a kismalacok házát a Három kismalac című mesében (még egy kedvelt könyve). Múlt héten azonban előrukkolt az új tudományával az asztal mellett, amikor a meleg ételt kellett megfújni, hogy kihűljön: fújt enyhén csücsörített szájjal! Azóta nagyjából minden étkezésnél fúj párat, biztos ami biztos. :)

Amivel nem lehet melléfogni

Keveset tapasztaltunk még kiscsaládként, de az már tuti, hogy ajándékozáskor Sáránál nem lehet melléfogni ha könyvet kap, főleg ha Bartos Erika könyvet. Kicsit olyan mint a HP hullám/őrület/divat (Harry Potter), csak éppen kisgyerekek körében. Én még olyan gyerekről nem hallottam, aki ne szerette volna a könyveit, figuráit. Köztudott, hogy sokan rajonganak érte. Valamivel megfog. Színes, mégis egyszerű a rajz és a nyelvezet is, mindennapi történetek, közel áll a gyerekhez úgy a szereplő, mint a cselekmény. Még totyogó korban is, amikor talán nem túl sokat értenek a szövegből, de a képek gazdagsága, felismerhetősége lenyűgözi őket. Legalábbis így van ezzel Sacó, akinek van már jó pár könyve, ezek között pedig megvannak a kedvencek. Köztük kapott helyett két Bartos Erika könyv, amiket Bp.-n szereztünk be még szeptemberben. Azóta nap nem telik el úgy, hogy ne nézne bele valamelyikbe egyedül, vagy ha éppen kiválasztjuk "elcsendesítőnek" (alvás előtti könyvnézegetéshez használt eszköz), akkor kettesben.













Minekutána nekem is tetszenek, de mégjobban az, hogy Sárát érdeklik ezen féle rajzok, színek, alakok, megvettem neki a népszerű Bogyó és Babóca sorozat egyik darabját, a Bogyó és Babócát, amiben a két főszereplő (csigafiú és katicalány) megismerkedéséről van szó, és van még születésnapos meg szivárványos történet is. Tehát mondhatjuk, hogy legelső a sorozatban, megjelenés alapján nem tudom, hogy az-e. Az csak hab a tortán, hogy az egyik alak éppen a katicabogár, a régi nagy kedvenc.
Samóc ezt is nagyon szereti. Ez már papírlapos, nem karton mint a másik kettő, nagyon élvezi, hogy lapozhatja, egyszerre megfogja az egészet és pörgeti le a lapokat, néhol megáll és belenéz. Ha próbálom irányítani az "olvasást", akkor pár oldal után megunja, és máshová kell lapozni, csak úgy véletlenszerűen. Még nincs türelme a sztorit végighallgatni, ezért improvizálva mesélek neki a képekről , éppen aszerint, hogy hová nyílik ki a könyv.
A másik két kedvenc József Attila Altatója, a Szalma Edit rajzaival féle, mert van más kiadása is. Tetszik még a Gyöngyösi Adrienn rajzaival féle, ezt láttuk másnál, de mi az előbbit vettük meg neki, akkor csak ezt ismertük. Most már van türelme végighallgatni a verset is, és még mellé a képleírásokat, ez mi, ez hogy csinál, stb.









A következőt nem igazán értem miért szereti annyira, de gyakran találom őt meg nagy csendben ezzel a könyvvel a sarokban ülve.

Látom, hogy 3 éveseknek való, de amikor megvettük "majd jó lesz" jeligével tettük, fel is került a polcra. Úgy látszik nem elég fel. Párszor levettük, elnézegettük, aztán Sára egyedül vette le sokszor. Most már ott van a többi könyve között. Képek vannak benne, tárgyak, állatok, növények megnevezései aláírva, pont mind a fedőlapon. Semmi extra. De szereti, színes... nem tudom miért. A zöldség/gyümölcs oldalon mindig legelőször a szőlőre és a paradicsomra mutat rá. A járműveknél mindig első a repülő amit felfedez. Az állatoknál a fóka és az oroszlán. Nem tudom mi alapján.

Az állatfarm

A legnagyobb megmosolyogtatást úgy éri el a manó, ha megmutatja, hogy csinál az oroszlán. A mérges oroszlánnál rátesz még egy lapáttal: vicsorít, felhúzza orrát, és egy nagy, haragos rekedt ÁÁÁÁÁ!-t mond. De tudja, hogy csinál a
-kacsa - fordított háp-háp, vagyis páhpáh,
-cica - mááá
-tehén - mmm
-béka - bjebje
-kutya - csukott szájjal torokból vakkantás, a vau sehogy sem megy
-kígyó - szsss
-kecske - meme
A kukuriku, röf-röf, kot-kot-kotkodács, csip-csip és nyiháhá még nehéz neki, az iát már mondta -nak de ritkán.
Akkor vagyunk bajban, ha olyan állatot mutatunk amiről nem igazán tudjuk hogy csinál, vagy éppen olyan viccesen, hogy nem tudjuk utánozni: majom, fóka, zsiráf, elefánt, lepke, stb. Ötleteket várunk.

Ilyen szülők is vannak

Én nem értem, ha a gyerek köhög miért viszik gyerektársaságba. A hétfői babafoglalkozáson nagyon kevesen (4) voltunk. Valószínűleg betegség verte le a társaságot (az idő is beteges), van szülő, akit ha nem is hat meg saját gyereke betegsége, de a többieket védi. DE: Az egyik kisfiú köhögött, az orrát is törülni kellett közben. Van otthon nagyobb testvér, aki ovis, de nem szed fel soha semmit, teljesen jól van. Anyuka dicsekedte tegnap, miközben azt is ecsetelte, hogy a kisgyerek minden héten elkezd köhögni, hétvégére jobban lesz, aztán megint. Majdnem oda ordítottam, hogy lehet a testvér hazaviszi a vírust és a kissebben üt ki. De nem szóltam semmit. Csak reménykedek, hogy Sára nem kapott el csepfertőzéssel valamit. Az anyuka amolyan legyintősen, hogy hát ez van, köhögés jön-megy. Lehet neki ez a hozzáállása két gyerekkel, de nekem ez az első gyerekem, és utálom ha nem kap levegőt, állandóan folyik az orra, köhög és tuszkolnom kell bele az antibiótikumot. Ugyanez a gyerek múlt hétfőn is köhögött, beteg volt, mi akkor nem voltunk foglalkozáson, de Mikiék igen. Miki most gyógyszeren van, beteg, és volt 40 fokos láza is. Persze, tudom, hogy nem feltétlenül ettől, de maga a tény. A gyereken kivűlről nem nagyon látszik semmi, de mélyről, nem szárazon köhögött többször!

Még

Sikerült megtanítani arra, hogyha még kér akkor mondja is. Könnyebbnek találtam a még-et mint a kérek-et. Persze csak me lett belőle. De annyira me, hogy ha valamit még nem kapott de kéri, akkor rámutat és: me.

Nem, nemm, nye, nyem, nee, neeem

Ezek a NEM variációi. Ezt az egy szót tökéletesen és mindenféle formában tudja mondani. Akkor is ha igen. Olvastam, hogy ebben a korban jellemző, ha igent gondol/akar, akkor is nemet mond, mert ez könnyű, ezt tudja (és hallja gyakran, habár én odafigyelek, hogy sok igent is mondjak, és minél kevesebb nemet). Mostanában nagyon rázendített a nemre, vannak napok amikor különösen sokat használja.
-Sára kérsz kenyeret?
-Nem! (+fejrázás)
A szájába teszem (engedi) és megeszi...

hétfő, november 29

Sára legújabb tudományai

Annyi mindent tud már, nem is tudok mindent leírni. Ezután egyre nehezebb lesz erről beszámolni. Egyelőre a dúdolgatást kell kiemelnem. Már több éneknek is dúdolja a dallamát, néha csak úgy magától elkezd énekelni. Elmutogatja Csip-csip csókát, a Tik-tak tik-tak így ketyeg az órát, és még a Gomba, gomba, gombából is tud egy részt. Nagyon szereti még a tapsolósokat. Tud puszit küldeni, mostanában összeköti a táj-tájjal, pedig mondtam, hogy nem mindig kell búcsuzni ha puszit küldünk. Apró szemeteket ha megtalál, kiviszi a szemeteshez. A táblába belehelyezhető formáknak tudja a helyét: tudja hova jár a béka a táblán, a halacska, stb., gondolom vizuális memória. Csak még a beleillesztéssel van baj, az már finommozgás, kéz-szem koordináció, majd az is meglesz. Beszéd: hablatyol sokat, igaz hangilag nem változatosan és nem értelmeset, de utánoz ha mi mondunk valamit, vagy legalábbis próbál. Ha meglátja a lepkét: nyenye, a banán náná, vagy námmám is lehet, a lámpa ápa, a labda abda, vagy ada, van mama, baba, tata, tátá, első 3 csak kérésre, utóbbit magától is mondja.
Nagyon szereti a gyerekeket, odaad nekik dolgokat. Mikit például ölelgeti, feltérdel a hátamögé, körbefogja a derekát, Miki megy, ő meg mászik utána :). Simogat, vagyis édeselni is tud. Ma nagyon elcsodálkoztam, amikor Mikiék kölcsönadott labdájára (óriás gumilabda) rátette Petibabát, hintáztattuk és dúdolta a hinta-palintát! Ez onnan jön, hogy babafoglalkozáson a gyerekeket szoktunk ilyen nagy labdára ültetni, fektetni, erősíti az egyensúlyérzéket. Azt hittem megáll az eszem. A tegnap volt a kezében egy kis fonott kerek kosárka meg egy csiptető. Kavargatott a kosárban a csiptetővel, majd a szájához vitte és mondta, hogy nyám-nyám. Aztán nekem is adott kóstolóul a finomságból. Majd megállt az eszem megint! Tudom ezek kis dolgok, de hogy ő már ilyet is tud, elvonatkoztat, emlékszik, utánoz stb.!! Múlt héten valamelyik délutáni felkelés után még nyammogtunk, ő kiment a konyhába, megállt a széke mellett és mutatta, hogy tegyem bele. Uzsonna. Hát normi! Felkelés után eszik!
Ahányszor kérdem, hogy eszel, beleülsz a székedbe?: mutat a székére, vagy odamászik.
Hát ilyenek és ekkorák történnek velünk.
Egyelőre ennyi jut eszembe így kapásból.

Amikor a szív is megáll

Megdermedtem ma, amikor Sára a polc mellett állva itta a tejet, aztán gondolta egy kézzel nem elég fogni a csuprot, megfogta kettővel! Igen, jól esett le annak akinek leesett: ehhez el kellett engednie a polcot. Állt a konyha közepén, a semmibe kapaszkodva, pontosabban csak a tejes csuporba, észre se vette, úgy elvolt a szürcsöléssel. Én meg nem síkolthattam örömömben, hogy jé, drágaságom, milyen ügyesen állsz egyedül!, mert akkor összerezzen, kiejti a kezéből az innivalót a szőnyegre, és még el is esik, mert elvesztheti az egyensúlyát. Hát így csak álltam, én is megtámasztottam a csészét, aztán amikor több nem kellett (az egész nem tartott 10 másodpercnél tovább), elvettem tőle, ő már rögtön vissza is tapadt a polchoz, és mintha mi sem történt volna ment tovább az élet.

Akinek menő gyereke van most ne röhögjön, emlékezzen vissza milyen volt amikor a csöppség először megállt a saját lábán két szempillantás erejéig. Sára néha még megállt úgy, hogy nem vette észre, de csak nagyon rövid időre, most azonban más volt, még ivott is!

Lelkünk nyugodalmáért

Ma voltunk Sárával egy gyógypedagógusnál, egy igazán jó szaki gyerekek területén. Azért mentünk mert... több oka is van. Főleg én vagyok az oka. Én érzem hülyén magam minden hétfői babafoglalkozás után, hogy már minden gyerek a csoportban rég jár egyedül, sőt szalad, sőt vannak akik már beszélnek is!! Nagyon jelentéktelen enyhítő körülmény, hogy akik beszélnek, azoknak nagyobb testvérük van... De közülük Andi az, aki Sárával egyidős (és most nem a kb. 1-2 hónappal nagyobb egyidősre gondolok, hanem csak egy héttel nagyobb!) és már mondja, hogy Sája, Mikici, meg hogy beletesz dobozba, ilyeneket. S hogy ne teljesen rajtam múljon, Sára kifele tartja a jobb lábfejét amikor lépik, mondta a foglalkozás vezető is. Lehetséges, hogy a hámviselés miatt, de az már nagyon régen volt, és mindig kimagyaráztam, hogy azt csak 6 hétig viselte. Nos: nem jár, pedig mindjárt 16 hónapot tölt, aztán meg ez a lábtartás. Elmentünk.
Nagyon rendes a nő, vagány dolgokat mondott, és egyből mondta, látta amit kell 2 perc után. Sára a jobb lábával leginkább lábujjhegyre lépik, néha eltalálja a talpát vagy sarkát, de a sarkával kéne érintenie a talajt. A bal lábát jól viszi. Ha áll és el kell indulnia kapaszkodva egy bútor mellett akkor inkább jobb fele indulni, mert a bal felére támaszkodik szívesen. Első megállapítás: a karja és válla, vagyis a felsőteste erősebb mint a lábai, ezért mászik még mindig inkább, ez neki kényelmes, ugyanakkor okos, mert arra "gondol" minek menjek, ha így is elérek mindent, és ha áll is és el akar jutni valahova nagyon ügyesen a földre ereszkedik és elmászik. Ha lehuppan jól kiteszi a kezét támasztéknak. Szinte már egyedül si áll. Elég ha csak egy kézzel kapaszkodik, vagy érint valamit. A bal fele erősebb, biztosabb. Gyakorlatokat kell végeznünk a jobb lábára, és a felállást is kell gyakorolni, valami alacsonyról (pl.doboz) amin amikor ül 90 fokban van a térde és bokája. A lényeg, hogy amikor felálll, akkor emelje fel a kicsi fenekét, szembe álljon fel, ne forduljon el oldalra, vagy támaszkodjon azon amin ül, hanem a én kezemet fogja és velem szembe álljon fel. Sokat kell vezetgetni úgy, hogy csak egyik kezét fogjuk (ez már egyre jobban megy). A hámról azt mondta, ha csak 6 hétig viselte inkább megelőzés volt, és látszik, hogy nincs gond a csipőjével. Kaptunk tanácsokat a gyerekcipőkre vonatkozóan, miután alaposan megvizsgálta ami velünk volt. A saroktartás-keménység jó, még hajlákonyabb talpú legyen, és legyen a belselyében talpközépnél még nagyobb emelés a talp belső felének, főleg Sárának nagyon kéne ez, mert a lába belső felére támaszkodik, azt ki kéne nyomni. De majd ha már megy, akkor mindenképpen a cipő nélküli járást kell szorgalmazni.
A cél: álljon egyedül és kezdjen el járni. A lábtartásban nem biztos, hogy látványos sikereket érünk el. Azért a járás a legfontosabb, mert hamarosan kimegyünk a tágabb határidőből, amíg a gyerekek el kell kezdjenek járni. És azért is fontos ezzel foglalkozni, mert később ez a járás hat a gerincére, tartásra, stb. Azt mondta a szaki: karácsonyig el kell induljon (lesz ott karácsonyfaborogatás!). Ha nem, januárban menjünk vissza. Aztán amikor elváltunk, akkor mondta, hogy mindenképp menjünk vissza, mert látni akarja mivé alakult. Most naponta 10x gyakorlatok. Nyújtjuk a külső alsólábizmot (vádli külső része), mert az rövidebb, ezért tartja kifele a lábát. Mondogattuk is ma Sacónak: na gyere te feszegetni való! Mert valóban a térde fele kell feszegetni a lábfejét lábujjastól. Nem szivesen, de tűri. El kell vonni a figyelmét játékkal, miegymással. Ott megmutatta hogy csinál az oroszlán, tik-takkoztunk, csip-csip csókáztunk, nyávogtunk. Ami a legjobb volt az egészben: megdicsérték. Azt mondta a gyógytornász néni, hogy jó gyerek, és értelmes, okos...sőt! Na ez a sőt szeget ütött a fejemben. Azt hiszem arra gondolt, hogy a korához képest. De remélem, hogy nem az a fajta sőt, aki 5 évesen túljár az anyja eszén, vagy aki matekból harmadikban jobb lesz mint az anyja most (habár ahogy manapság a tananyag változik - mindegy, a matek az apjáé, és a fizika és kémia, enyém az irodalom és idegennyelv, meg törci). Legyen csak az az okos aki mondjuk mire 50 leszek okosabb lesz nálam, akkor majd remélem könnyebb lesz elismerni, hogy a fiatalok okosabbak.
Összességében: nagy kő esett le a szívemről és volt egy kisebb májdagadásom is, Sára meg kiélhette a labdamániáját, mert volt ott kicsi, nagy, közepes, mindenféle. Ahogy mondják: she is just into it (in love with balls!).

péntek, november 26

Abszolút egyetértek

Nagyon egyetértek lustanyu blogbejegyzésével. Ráadásul nagyon vagányul megfogalmazta. Küldöm ezt nőknek, anyukáknak, sorstársaknak, akinek nincs gyereke, aki éppen gyereket vár, de főleg annak akinek már van. :))
Amit ne mondj a gyermektelen barátnőidnek

Semmilyen hangulat

Leginkább semmilyen volt a hangulatom a héten. Két napig ki sem mozdultunk mert esett, tegnap 0-hoz közeli hőmérsékleti állapotban sétáltunk, kezem a babakocsira fagyott. Ma reggelre pedig lehavazott. Nem akarok romániai politikus lenni, és azt mondani, hogy november 26-án váratlanul ért a tél és a hideg, meg a hó. De gyereknevelés szempontjából ahogy a dolgok egymásra tevődtek: lehangoló. Legyen hó, de legyen nagy! Ropogjon a lábunk alatt. Legyen hideg, de süssön a Nap.
Vagy valami, bármi, csak ne hideg, szürkeség, lics-pocs egyszerre.

Vesekövem története - második rész

A hét elején voltam a dokinál. Mivel tünetmentes voltam egy hete, kiváncsi lettem, hová lehetett a kövem. Kaptam hideget és meleget is, hírek szempontjából. A már krízist okozó kövecském eltűnt, valószínűleg kijött. Azért nem találkoztam vele, mert valójában nagyon kevés ember tudja elkapni a kövét, az izmok dolgoznak és szétmorzsolódik a kő mire kijön. A hideg pedig az, hogy van helyette másik! Még a vesémben bújkál egy 7 miliméteres kövecske. Meg talán egyebek is, de azok még nem jól kivehetők. Ezt viszont már meg is tudta mérni az urológus. Azt mondta, szó szerint, kőtermelő vagyok. Kisebb orvostudományi értekezés következik. Elküldött röntgenre, mert ekkora méretnél már ellehet gondolkodni azon, hogy külsőleg eltávolítsák. Amikor rákérdeztem: lézerrel?, azt mondta ez már csak technikai kérdés, valójában a lényeg az, hogy többféle kő van. Amelyik visszaveri a röntgensugarakat, azt kívülről bemérik, hogy pontosan hol van, és szétrobbantják. De van olyan, amelyiket nem tudja a röntgen megmutatni. Gondolom azt nem tudják külsőleg megtalálni. Amint még aznap kiderült, az első típussal rendelkezem. A bibi csak az, hogy pont takarja egy bordám a kövecskét, és így nem lehet hozzáférni...upsz. Patthelyzet. Doki: ha elmozdulna lefele vagy fölfele, akkor már lehetne kezdeni vele valamit. De persze egy újabb krízissel járna, temérdek fájdalommal...upsz 2. Ha várunk...végül is sok embernek van köve, ami szépen ül ahol van, és ők éldegélnek évtizedekig vele. De ha egyszer beindul! És éppen mikor és hol leszel? Tanácsok: ha krízisem lesz ne menjek sürgősségre, hanem egyenesen az urológiára. Szedjem be a felírt állítólagos kőoldó bogyókat, de a doki véleménye szerint ezeknek a csodaszereknek nagyobb a reklámjuk, mint a hatásuk, sokat ne reméljek, ő szkeptikus ezekkel. Nem kerül egy vagyonba, mellékhatása nincs, hát egye fene, vagyis egyem én.
Két hónap múlva tegyek újabb látogatást az urológián, hátha változik valami. Az már csak hab a tortán, hogy a hasam bal felén is van valami kis röntgen által kimutatott fehér folt, a gyomorban, ami lehet bármi, mondjuk egy darab mész, ha meszet ettem volna. Mindenképpen valami kemény, talán a vastagbélben, mondta az orvos. Lehet ez bármi, ami bekerült evéssel, vagy kialakult. Mindenesetre gondot eddig nem okozott, jó hogy tudjuk, hogy van. Azt mondta az orvos, lehet következőkor már nem lesz ott...
Hát...mit mondjak, még ha egy aranbánya lennék. De kövek?! Apa, a lehangoltságomon változtatni akaró szándékával, azt mondta egy igazi Rolling Stone(s) vagyok. Hogy stones értem, de mitől rolling, a 45 kilómmal...elég nehéz gurulni. Legyen inkább Walking Stones!

Bújócska fejlesztése

Sára annyit fejlesztett az általa kitalált "test a testhez bújocska" (általam elnevezett) játékon, hogy most már akkor is játszuk ha én éppen mosogatok, vagy a konyhában állva teszek-veszek, esetleg megállok egy szekrény előtt a lakásban. Odasomfordál, felkapaszkodik, kicsi fejét a fenekembe fúrja és várja, hogy keressem. Ha nem keresem, akkor a lábamba nagyon kapaszkodva kihajol hátulról, hogy "itt vagyok, nézz már rám". Ha "megtalálom" és megkukucsizom, akkor rögtön visszabújik. Ha elindulok valamerre, akkor lépeget utánam, szószerint a s...ggembe lóg :).

szerda, november 24

Rajongás tárgya: labda

Nagyon szereti a labdákat. A kedvenc játékszere. Képes tízperceken keresztül gurítani maga előtt, mászni utána, felkapni eldobni, megint mászni. Mint egy kiscica. Nem beszélve róla, hogy már babapancsin is csak a labdákat vadássza, annyira, hogy alig lehet vele más gyakorlatot elvégezni a vízben, minthogy összegyűjtjük a labdákat és beledobjuk az arra kijelölt uszógumiba. Már a medencén kívüli játékoskosárból is kiszedte a legszínesebb labdát és azzal gurigázott 20 percet tegnap. Ha a vízben van, mindegy mit csinál, de mindkét kezében kell legyen egy-egy kis labda.
Ami a legjobb az egészben: kimondja, hogy abda. Talán ez az első értelmes szókimondás próbálkozása a táj-táj óta. Általában amikor eldobja magától a labdát, akkor szokta mondani, hogy abdaaa.

Sára, az innovatív

Van egy kedvenc játéka, amit ő talált ki. Elbújik a hátam mögé, kell keresni, kérdezni hol van, merre bújt, és ha "megtaláltam" akkor kukucsizok, ő meg harsány nevetésbe tör ki, araszol a másik oldalam fele, ahol nem látom, ahová megint elbújhat. Aztán ha arra fordulok, akkor meg vissza sertepeltél, a lényeg, hogy ne lássam, keressem és kukucsizzunk. Pontosabban ha ő nem lát engem, akkor azt hiszi én se látom őt :). Képes ezt játszani 10 percet is. Csinálja ha a földön ülök, vagy ha széken is. Ma a támlás széken ültem, és mögé bújt, persze felállva és jól megkapaszkodva. De ha a konyhaaaztal mellett ülök akkor is odamászik, felkapaszkodik, belefúrja kiskobakját a hátamba. Ha meg nem keresem, akkor valami hangot ad ki, hogy vegyem észre elbújt. Tegnapelőtt Álmossal is ezt csinálta, az első nemApa/nemAnya akivel ezt játsza.

Sáraalvás meséje

15 hónap után azt hiszem elmondhatom, hogy Sacóval igazán nagy problémák nem voltak (már a kórházban sem sárgult be, mint az újszülöttek nagy része, az oltásokat is jól viselte, evett általában rendesen, jól fejlődött), csak az alvással, főleg elalvással. Éber baba. Én mindenre szépen lassan szoktattam rá e téren. Pár hónapos koráig sokat ringattuk, csak úgy aludt el. Majd következett a cicin elalvós fázis. Hónapokig tartott. Amikor rájöttem, hogy nem kell ringatni, csak cici kell neki és elaszik, megkönnyebbűlés volt egy darabig. Egy idő után már zavart: 1. mindig csak én tudtam elaltatni, 2. már akkora lett, hogy evett egyebet, cicit csak elalvásoknál használtunk. Annyira megszokta, hogy ha kivettem a szájából gyakran megébredt, kezdtem előlről. És persze vele kellet lenni sokáig, miután elaludt nem mozdíthattuk, mert felébredt, tehát elfoglalt egy nagy ágyat, biztonsági intézkedések kellettek, nehogy leessen. Idegtépő! Aztán más (apa, keresztmama) is eltudta már altatni, de nálam állandóan cicit keresett. Amikor 1 éves lett, úgy döntöttem abbahagyom a szoptatást, ha ez kell ahhoz, hogy megtanuljon elaludni. Azzal kezdtük, hogy mindig más altatta 3 napig a nagymamánál (délutáni + esti alvás maradt csak már). Én is ott voltam, de altatásnál kijöttem a szobából. Persze sírt, de mama simogatta, altatta. Ott jöttünk rá a sötét szoba csodatévő szerepére. Bevezettük az elsötétítést. Megvagyok győződve, hogy a sötétség segíti az elalvásban, ezért sötétet csinálok a szobában nappal is elalváshoz. Ha más altatta már nem kellett cici, így szokott le. Tőlem még néha követelte, úgy aludt el kb 10 napig, hogy feküdtem mellette, simogattam, énekeltem, ő sírt, mászkált, de nem adtam cicit. Fájdalmas volt a lelkemnek. De megérte, egyre kevesebbet nyűgőlt, egyre hamarabb belealudt a cicikeresésbe. Pár nap után már nem sírt, csak ott volt mellettem, kereste a helyét. De még mindig nem a kiságyában aludt, nem lehetett beletenni, ébredt fel.
A legnagyobb megvalósításunk: 13 hónapos korában kezdtem, 3 hétig szoktattam, most már simán megy a rituálé és a kiságyban alvás. Először elmondom neki mit fogunk csinálni, majd meg is csináljuk sorban, délben és este ugyanazt (kivéve fürdés, de ebéd és vacsi után fekszik le): besötétítem a szobát, elrakjuk a játékokat (ebben nem mindig vesz részt, van amikor csak nézi), levetkőztetem, ölbeveszem, elnézegetünk/olvasunk egy könyvet, lekapcsoljuk a villanyt együtt, megnézzük a világító csillagokat a falon, beleteszem a kiságyba, énekelek 3-4 altató éneket, simogatom közben, majd elbúcsuzok és kijövök a szobából. Bevált. Az elején sírt amikor kijöttem, de megálltam és nem mentem be. 10-15 percnél sosem sírt többet, ez kb. 1 hetet tartott. Ha ének/simogatás közben feláll az ágyban megölelem, de ritkán veszem ki. Sok-sok türelem kell és kell tudni tűrni egy kicsit, hogy sír, szöszmötöl, nem alszik el egyből. Van olyan is, hogy amikor kijövök ő áll a kiságy szélébe kapaszkodva és vigyorogva mondja, hogy táj-táj. De nem megyek vissza lefektetni. Egy idő után elalszik, persze miután mindent kidobált a kiságyból. Majd ha elaudt bemegyek és betakarom (délután, mert éjjel hálózsákban alszik).
Sok kismama panaszkodik az elalvásra. Nálunk ez vált be. A történethez hozzátartozik, hogy Sára nem cumizott soha, nincs kedvenc játék, párna vagy takaró, semmi. Szóval nem lehet könnyű neki elaltatni magát, de megtanulta. Egy tikkje van: simogatja a lepedőt, de most már ezt is kezdi kihagyni.
Nem hittem, hogy valaha is átalussza gyerekként az éjszakát és elalszik egyedül azokon az altatásokon, amikor feküdt a kiságyban és úgy szoptattam, hogy föléhajoltam, sajgott a derekam, gyomrom nyomta a ágy széle, mert annyira beleakartam szoktatni a kiságyba. Voltak abszurd és kétségbeesett helyzeteink. Egy év után jött el a kiságy ideje, talán meg se kellett volna vegyük olyan hamar. Sok szakirodalom is azt írja, hogy pici korban a baba aludjon nyugodtan az anyukával, így könnyebbek az éjjeli ébredések, szoptatások. A másik okos vélemény pedig pont az ellentéte: ne aludjon felnőttel, mert megszokja, stb. Mi a középutat választottuk, mint megannyi mindenben, de mint minden egyéb, az alvásprobléma is rengeteg féle módon egyénileg variálható.

vasárnap, november 21

Legújabb turkáló: a leves

Bele kell nyúljon. Úgy nem tud megenni egy tányér ételt, hogy ne kutikáljon benne. Főleg a levesek! Azokban megmossa a kezét. (Más kultúrák étkezési szokásait akarja elsajátítani...) Belenyúl, hogy lássa milyen mély a tányér, gondolom. Ha meg éppen nem tud belenyúlni legalább négy újjal, mert annyira messze tartom tőle, akkor a szájához közelítő kanálból veszi ki például a borsószemet, vagy murokdarabkát, vagy akár laskát. Megtapogatja, megvizsgálgatja jó közelről, majd beteszi a szájába, vagy vissza a levesbe. Ha valami lecseppen, vagy leesik véletlenül az asztalra, a ruhájára, akkor azt alaposan szemügyre kell venni, megpiszkálni, ha folyékony: újjával szétmaszatolja, ha darabka: megcsippenti és nekem adja, vagy vissza a tányérba, de van, hogy megeszi, vagy ledobja a földre. Azt hiszem ezt a periódusát éli, ismerkedik az anyagokkal. Tegnap kikönyörögte (ráncigálta a nadrágomat/lábamat, mutogatott és visibált), hogy megmutassam neki a puliszkalisztes dobozt, amiből épp puliszkát főztem. Természetesen beledugta kezecskéjét, megtapogatta a puliszkalisztet. Majd ugyanígy a cukorral. Ebből még a szájába is dugtam egy kicsit, hadd legyen teljes a különböző anyagok megismerése című tantárgy gyakorlati része, vagyis minél több érzékszervével próbálja ki.

szombat, november 20

Kelj fel: banán, feküdj le: banán

Sára rengeteg banánt eszik. Valójában már több tíz kilót megevett élete során, lévén elég korán elkezdtem adni neki, úgy 7 hónaptól. Van aki óvatos ezzel, mert déli gyümölcs, valójában aprómagvas, de én azt néztem, hogy tápláló, nem savas, puha, és IMÁDJA.
Mostanában akár 3-at is megeszik naponta. Reggel vagy délelőtt séta közben biztos megeszik egyet, vagy van úgy, hogy reggelinek is és tízórainak is. Attól függ mi van még otthon, kéznél, stb. Persze kap mellé egyebet is. A piacon eddig csak a szőlőre mutogatott, most már a banánra is nagyon felfigyel, kell. Hát veszünk, és már gyúrja is be. A múlt héten valamikor, miután felkelt a délutáni szunyóból, kimászott a konyhába, meglátta a banánt, rögtön jelezte, hogy kéri. Az volt a harmadik aznapra! Vacsorára már nem kapott azt, de biztos megette volna. Ez az, amit akármikor adom, megeszi.
Amióta meggyógyult volt egy zabálós periódusa, amikor mint egy bélpoklos evett mindent minden mennyiségben. Azóta alábbhagyott, pár napja válogat. Kell nála próbálkozni több kajával, amíg végre valamit megeszik. Mondjuk ha egyik evésnél nem eszik jól, a másiknál általában bepótolja, úgyhogy nem is erőltetem. Amit továbbra sem lehet legyúrni a torkán: a felvágottak (nagy ritkán egy kis parizer), túró, sajt, tojás magában kizárva, és ha a kenyér valamivel kenve van, az sem kell. Csak pusztán magára. Érdekes jelenség, Tündérmanóék blogjában olvastam régen, hogy megjegyzésre méltó esemény volt, amikor a babóca megette a kenyeret úgy, hogy két féle dolog volt rajta. Miért nem szeretik a kisgyerekek a kent kenyeret, katonákat?? Kivétel a keresztfiam, aki debreceni szalámis vajas kenyér katonákkal bírkózik meg hónapok óta (Sárával egyidős).

szerda, november 17

Könyvszerzemények

Szombat este már jobban voltam, és mivel itt volt Ágómama bébiszitter, Apával járkáltunk egy rövidet. A könyvvásárba is beugrottunk, nagy meglepetésemre már este 6-kor a legtöbb standot elpakolták, négy könyvesstandnál nézelődtek még ilyen későmarcik mint mi, de legalább elkaptuk a nagy árleszállítást. Gyönyörű könyvek, utóbbi évek kiadásai ugyanolyan árban voltak két standon, mint a könyvesboltokban, a Koinónia kiadónak volt viszont egy érdekes ajánlata. Társultak egy másik, melletük lévő standdal, ahol gyerekkönyveket kínáltak, sajnos már nem emlékszem kik voltak. Ha vásároltál bármilyen könyvet (már leszállított áron), választhattál egy kosárból még egy könyvet ingyér. Természetesen gyerekkönyveket vettünk Sárának, nem tankoltunk fel, csak úgy vásárfiának, ne teljen el úgy vásár, hogy nem szereztünk be egy-két könyvet. Választottam egyet én, egyet Apa, és a kosárkából pedig nekünk is jutott egy-egy könyv.
Ezt választottam én, nagyon pici, kartonlapokból álló könyv, vannak benne kinyítható, eltolható ablakocskák. Sára már tudja őket emelgetni, tologatni, nagyon szereti egyedül is nézegetni. KisGergőéknél is találkoztunk ezekkel a típusú könyvekkel.

Apa Micimackósat választott, amiben egy rövid történet van, a képek nem túl színesek, inkább a cselekményt lehet kiemelni, hogy mit csinál a mackó, a méhek, stb.


kedd, november 16

Ember tervez, kő végez

Esetemben azt terveztem nagy búzgalommal, hogy sok programon résztveszek a hétvégén megtartott könyvvásár alkalmából, ami 3 napig zajlott. Csütörtökön reggel el is mentünk a megnyítóra, Apa dolgozni, én azért, hogy megnézzem mely könyvek kapják idén a Szép könyv díjat. Hát a részvételünk rövidre sikerült. Már odaúton émelygett a gyomrom, aztán ott annyira rosszul lettem (hányinger, fájdalom, stb), hogy alig tudtam állni a lábamon. Úgy döntöttőnk irány a sűrgösség. Persze velünk a gyermek, babakocsi, és szerencsére egy koléganő/barátnő, aki velem maradt amíg kínlódtam, hogy eljussak az autóig, mert Sacót apukája gyorsan vitte, ugyanis nagy sírásba kezdett amikor nem ismerős (öklendező, görnyedező) pozicíókban látott. A kórháznál persze rögtön perfúzíó, vérvizsgálat, vizeletvizsgálat, terhességi teszt: minden ok, minden negatív. Áttoltak a nőgyógyászatra, ahol rendesen megvizsgáltak, ultrahang, stb., a sebészeten is jártam (nyomogatás, lábemelés, oldalrafordulás, itt fáj?, ott fáj?, így fáj?, úgy fáj?): nem vakbél. Inkább epe, vagy vese, nagy eséllyel vese. Úgy fájt a hasam jobb felén, hogy azt kivántam bárcsak elájulnék mert akkor nem érezném hogy fáj. Bizton állítom még a vajudás sem fájt így. Lehet, hogy így fájt, de ott kapsz egy adag adrenalint: jé, gyerekem lesz!. Akkor tudod, hogy egyszer csak kijön, csak elindul a folyamat, de itt nem tudtam, hogy mikor szűnik meg, egyáltalán megszűnik-e valaha, és főleg, hogy mi okozza! Visszavittek a SMURD-ra, ahol vénába kaptam fájdalomcsillapítót, kicsit elbóbiskoltam, már nem reszkettem úgy mint egy nyárfalevél a viharban. Lassan megszűnt a fájdalom, és persze közben kiderült, eddig nem adhattak (vagy 3 órán keresztül) fájdalomcsillapítót, mert akkor nem tudok válaszolni, hogy hol fáj, mennyire, milyen fájdalom. Tudom, hogy ez normális is, de nekem akkor is annyira fájt! A sebészeten megnéztem magam a tükörben két kör séta és törülközőtartóraborulás között (mert nem tudtam eldönteni hogy enyhébb a fájdalom: ülve, fekve, sétálva, vagy hajolva - ülve volt a legrosszabb), és olyan fehér volta a szám is mint a bőröm, és tulajdonképpen mint a fal, csak a szemem alatt voltak szép mélyszürke karikák. Amikor már jobban lettem, a dokinénik nagy sajnálata is elmúlt, és azt mondták el kell menni urológiára. Gondoltam: eddig miért nem vittek oda? Aztán leesett: valószínűleg azért nem, mert az máshol van, az intézmény egy messzebbi épületében. Ez most úgy hangzott, hogy minden hamar történt, de a sebészet előtt is vártam 10 percet míg bevittek, és a vizsgálat után még 20 percet, mert nem volt ember a sűrgösségen, aki visszatoljon. Mindenközben pedig fájt, tehát még inkább űgy tűnt, hogy megállt az idő. Nos a vihar elmúlt, de mi a bajom?
Este megint előjött a baj, de nem annyira durván. A felírt görcsoldók és fájdalomcsillapítók segítettek. Péntek reggel a testvérem vigyázott Sárára, amíg az urológián kiderítették, hogy van egy 4,5 mm-es vesekövem, amiről eddig nekem fogalmam se volt. Már leszállt a vesémből, ez volt az ami úgy kiakasztott, és készülőben van kijönni. Nincs is más teendő míg megvárni, hogy kijöjjön magától. További görcsoldás, gyulladáscsökkentés, fájdalomcsillapítózás.
Itt tartunk most. Várjuk. Hétvégén még fájdogált a hasam, most már két napja tünetmentes vagyok. Pozitívum: legalább tudjuk mi bajom, negatívum: ha már egyszer volt, még bármikor lehet. A dolgot még az is cifrázta, hogy pénteken megint órákig fájt erősen, nem akartunk nekimenni az éjszakának fájdalommal, este 9-kor újra a sűrgösségen kötöttünk ki. Onnan elküldtek az urológiára, ahol kaptam egy fájdalomcsillapító szurit, és további jótanácsokat. A lényeg: annyira kicsi a kő, hogy ki kell jöjjön magától, és a kicsi még jobban megkínozhat mint egy nagy. De az eco szerint már nagyon ott van, hogy kijöjjön, a nehezén túlvagyok.
Ez a hétvége most rólam szólt. Itt volt Ágómama, sárázott, főzött, sétáltak. Én pihentem, melegedtem, mert ezt ajánlották: mindent ami meleg, mert azt szereti a vese.
Reméljük itt véget ért vesekövem története.

Új takarítónő a plázában


Míg más 2 év körüli gyereket mozgólépcsőzni visznek a mallba, Sára rohangálni akar és mászva feltörölni a bevásárlóközpont csili-vili padlóját. Szerdán névnapi ünneplés gyanánt elmentünk a Maros Mall legfelső emeleti cukrászdájába sütikézni. Végül kajáltunk még kínait is, ha már minden ott egy helyen van, de az ünneplésbe ez is belefért. Sacónak addig volt türelme, amíg megette a KFC-s sültkrumpli nagyadagjának több mint felét (nem túl sok, lévén vagy 30 szál krumpli volt csak a tasakban, persze szép árért), és megkóstolhatta anya mentás csokitortaszeletét. Utána felváltva fogtuk a kezét és masíroztunk a síkos padlókövön, mozgólépcsőzött is Apával, aztán amikor már nem bírtuk az iramot hagytuk hadd másszon, persze felügyelettel. Akkor elkezdett bújócskázni az oszlopok és asztalok körül, figyelve követjük-e. Nem tudom mit gondolhattak az emberek, de hát múszáj volt engedni mászni, ölben nem bírt megülni. Szerencsére csatlakoztak hozzánk barátok, így mindig volt valaki aki kövesse a kiscsajt.

Hogyan lehetnénk boldogabbak?

Kedden, 9-én érdekes előadást hallgattam meg a Mesterkurzus sorozat keretén belül. Volt már Vásárhelyen Müller, Ranschburg, Vekerdy, Csernus. Az első három előadását meghallgattam volna, de vagy nem volt pénzem jegyre (tény: nem olcsó mulatság korunk "mestereit" élőben hallgatni), vagy nem volt bébiszitter, vagy későn áltam neki leszervezni a dolgot. Most időben szóltam Apának, ő sárázott este, míg én Bagdy Emőkét hallgattam. Ez a nő egy duracell nyuszi, belevágott és csak mondta, mondta, mondta, levegővételnyi szünet vagy egy korty víz nélkül. Másfél órán keresztül beszélt arról, hogy mi kell a boldogsághoz, amit tulajdonképpen inkább boldogulásnak nevez. Aztán még fél órát válaszolt a résztvevők kérdéseire. Tulajdonképpen azt mondta el, amit eddig is tudtam és nagyjából mindenki tud, csak ő összefoglalta, alátámasztotta kisérletekkel, kutatási eredményekkel. A boldogsához kell: optimizmus - az optimisták boldogabbak. Légy altruista, segíts másokon önzetlenül, ez velünk született tulajdonság, a génjeinkben van, ne nyomjuk el. Tudjunk hálát adni, az jó nekünk is, a másiknak is, ha tudunk köszönetet mondani. Legyen valami elképzelésed az életről, felfogásod arról miért vagy, hol a helyed, stb. Aztán legyen egy képed a jövődről, mit akarsz elérni, hová akarsz jutni 5-10-15 éven belül. Az érintések fontosak, ölelés, simogatás, kézfogások, stb. Tömören ennyi, de ő érdekes kutatásokkal színesítette mindezt, ja és persze bejött az egészség téma is, ami fontos a boldogsághoz, de nagyjából az a lényeg, hogy a beteg lélektől lesz beteg a test. A kérdésekre válaszolva kiderült, hogy a férfiaknak is van középkori krízishelyzetük, amit náluk is klimaxnak nevezünk, és a kamaszkor sokban hasonlít az életünk delén átélt periódussal: megint azok a kérdések - ki vagyok, mit akarok, hová tartok. Azt is megtudtuk, hogy még nem találták ki a módszert amivel valakinek fejleszteni lehet a humorérzékét, az vagy van valakinek vagy nincs. A gyerekkorban alakulhat ki, sok múlik a szülőkön, leginkább azon akit példának tekint a gyerek. Tehát komor anyának ritkán lesz vidám, jó humorérzékkel megáldott lánya.
Rövid interjú az előadóval a Pszihótrillák november 11.-i adásában itt.

szerda, november 10

Könnyvvásár startol

A 16. könyvvásár lesz most hétvégén, holnapi kezdettel. Remélem sikerül szétnézni és pár programon résztvenni, még ha a szívem sajogni is fog, hogy milyen drága a sok szép jó könyv. Maradok a nézegetéssel, tapintással, szaglással és információ felvétellel: hol mi az újdonság. Az Alternativ filmfesztiválra nem jutottam el egy rövidfilm erejéig sem, de a könyvvásár is legalább olyan izgalmas nekem.
Szülőknek ajánlom a holnap (csütörtök, nov. 11.) 18 órától a kultúr kistermében megtartott rendezvényt. Az irodalmi est témája: A gyermek az új magyar irodalomban. Meghívott írók: Háy János és Lackfi János. Házigazda: Láng Zsolt. Széles a programkínálat, bővebben itt.

Nevek

A héten ezidáig szeptembert meghazudtoló novemberi időjárás volt, nemcsak hogy sütött a nap, de meleg is volt, szvetteres sétákat tettünk, a vastagkabátot otthonhagyva.
Tegnap játszótereztünk. Volt még pár anyuka babával. Ott volt Aba (régi ismerős), Dávid, Nimród, Nikol (vagy Nicole - sose lehet tudni) és Naomi. Na most már ugy-e nem kérdéses, hogy melyik nevek szúrták a fülemet, és kicsit sértegették magyar érzelmű lelkemet, merthogy mind magyar gyerekek voltak. Hát igen, az utóbbi kettő. A családi hátteret nem tudom, egyik gyerekkel anyuka volt, másikkal apuka és magyarul beszéltek velük, így hívva őket. Én vagyok túl magyar? Vagy túl maradi? Senkit nem akarok megsérteni, lehet, hogy blogolvasóim más véleményen vannak. Úgy tapasztalom, hogy leginkább vegyes (román-magyar) családok adnak "nemzetközi" nevet gyerekeiknek, hogy ne billenjen a mérleg egyik fele sem. Babapancsira jár Klaus (vagy Claus), akinek anyukája magyar, apukája román. Egy másik magyar anyuka idén szült egy Filipet (vagy inkább Philipp), apuka román. Magyarországon törvény, hogy bármilyen neve lehet a gyermeknek, de magyar helyesírással kell írni. Kedves itteni barátnőm tervezi születendő gyerekét Sophie-nak nevezni (ezzel a betűsorrenddel), ha lány lesz. Hogy fog megtanulni írni magyarul ez a gyerek, ha még a neve is ph-val íródik, ami a magyar ábécében nincs, neve sz hangját csak s-sel kell írnia. A név a legelső amit megtanul leírni egy gyermek. De ha anyukának ez tetszik...hát legyen. A név maga nekem is tetszik, magyar megfelelője is van. Eddig a romaság körében volt népszerű külföldi filmek szereplői után elnevezni gyerekeket. Gyakran nevetgéltünk legendaként terjedő történeteken, amikor valakit Suellen, Kimberly, Rambo vagy éppenséggel Vandame néven szólítottak. A globalizáció karmai már a névadási szokásainkat is megkaparintották? Kövezzetek meg, ha rossz vagyok.

Novemberi hétvége Gödén

Hivatalosabb nevén: Gödemesterháza. Úgy 90 km Vásárhelytől. Ugyanott voltunk ahol idén februárban. Jól telt, gyönyörű idő volt, Sára nem betegedett meg. Főleg a szombati napot használtuk ki sétára, kintlevésre (reggeli a szabadban, mint a filmekben: fenyvesek közt, napsütésben), íjászkodásra, hússütésre. Az esték a társasjátékoké és borozásé voltak . Sára persze délután nem akart elaludni, ahogy idegen helyen lenni szokott, de az esti elalvásokkal nem volt gond. Éjszakai végigalvás kipipálva nálunk már egy pár hónapja, max megébred kicsit és visszaalszik, sirdogál kicsit, meg kell nyugtatni, de pár perc az egész. Szóval a hétvége a lazulásé volt, beszéljen ez a pár kép.
Séta a terepjáró babakocsival. Igazán hasznát vettük az erdei utakon.












Apa egy szem lányával










A favágók




és a segéd


Nyílj ketté te fa!
Háttérben az igazán szép és otthonos hétvégi házMászkálás a teraszon



Lépcsőzés. Egész hétvégén az araszolós háttal lemászást tanulta.


Engedjetek beee!









Anya nyílvesszőt tanul lőni. A mestertől, Álmostól.










Kis lány a nagy ház közepében











A "nem megmondtam, hogy ne csalj" nézés









Itt a vége fuss el véle.

péntek, november 5

Oltásnap

Ma Sacó két oltást kapott be, egyet karba, egyet combba - szurizva. Az egyik a rubeola, rujeola, stb. elleni (vagyis mumpsz, skarlát, valami himlő ellen), a másik a tetanus és köhögésfélék ellen. Nagyon hősiesen viselkedett, pár másodpercet sírt csak, amikor éppen benne volt a tű a husijában, ahogy a doktornéni mondta: a kötelezőt. A végén ugyanolyan virgonc volt mint mikor odamentünk, még vigyorgott is az aszisztensnéninek, aki beadta a szurikat. Mert megérdemelte, elvittük sétálni ketten Apával (fura, de Apának ma szabadabb napja volt), kicsit játszótereztünk, majd együtt ebédeltünk vendéglőben (!) napimenüt. Hétvégén kiruccanunk barátokkal Gödére, egy kis lazulás nem árt, reméljük az idő kitart.
A mai ügyeskedés: toronyépítés kockából - Sára egyedül rakott egymásra több kockát (eddig a maximum 3 volt, de ma már az ötödiket is felrakta), amik meg is álltak, aztán gondolom érezte a leborulás veszélyét, és újabb toronyba kezdett. Azért örülök nagyon ennek a kis fejlődési mozzanatnak, mert azt jelenti jól alakul a finommozgása: ujjacskákkal megfogni kockát, rárakni a másikra, érezni mennyire kell odatenni, pontosan eltalálni az egyensúlyt, hogy le ne dőljön... Felnőtteknek nem tűnik bonyolultnak, de egy kisgyereknek ez komplex dolog.
















csütörtök, november 4

A pofon maradandó lelki nyomokat hagy - Családi kapcsolatok - Parentia

A pofon maradandó lelki nyomokat hagy - Családi kapcsolatok - Parentia

15 hó.

Tá-dámm! Sacó ma 15 hónapos. És ezt be is bizonyította ma két nagylányos cselekedettel. Amíg a délelőtt mosogattam, kimászott a szobából kezében a tele pelussal, amit a reggel vettünk le róla, bökdöste a lábamat, hogy vegyem már észre, majd ideadta, hogy dobjam bele a szemétbe, úgy ahogy szoktuk. Normi, hogy agyondicsértem. Aztán a fürdőszobában tett-vett. Megfogta szerre az éppen megmosott, de fürdőben hagyott cipőit és bevitte arra a polcra, ahol a többi cipője sorakozik. Kicsit hanyagul, de sikerült őket helyretenni.



A héten még volt ilyen háztartási feladatvégzés részéről: a minap elvette a fürdőből a kisseprűt szemeteslapátostól, kimászott az előszobába, feltérdelt és a kefét levette a lapátról, majd elkezdett vele sepregetni. Ahogy anyától elleste. Olyan drága volt. Ilyenkor csak azt bánom, hogy csak kettesben vagyunk és senki más nem látja mit művel.

szerda, november 3

Élmények

Úgy járunk cirkuszba, mint a fogorvoshoz: évente rendszeresen. Tegnap este megnéztük a Szafari cirkusz műsorát, akik tavaly is ilyentájban voltak itt. Akkor is az első sorban díszelegtünk, Sára nagy puffos kezeslábasban végigaludta az egészet (tény, hogy nem miatta mentünk). Idén változott a hozzáállása, igaz az előadás is színvonalasabb volt. A manó bámulta a lovat, pónilovakat, elefántokat (akik közül az egyik - Európában egyedülálló állítólag - még fejre is állt), bivalyokat, és végre élőben is megmutathattuk a púpostevét és a tigrist, amire tudja, hogy úgy csinál: UÁÁÁÁ! Meg is tapsolta az ugráló és csücsülő nagymacskákat. A kígyók annyira nem érdekelték. Az előadás elején nagyon követte, hogy mit csinál a bohóc, és még tapsolt is gyakran, amikor a közönség tapsolt. Csak aztán gondolom rájött, hogy túl gyakran kell tapsolni, megunta és abbahagyta. Persze tudjuk, hogy sokmindent nem értett az egészből, emléke sem marad, kicsi ő még ehhez, de Anyáék is szórakoztak, és azért mégiscsak közös családi élmény volt, amit majd elmesélhetünk neki.
Apropó...még azt sem mondtam, hogy ugyanilyen családi program volt múlt héten: szerdán divatbemutatón voltunk. Itt Vásárhelyen, persze, a Kultúrpalotában fiatal tervezők a klasszicizmus jegyében született alkotásait láthattuk. Sára tapsolt amikor kellett, szocializálódik és tanulja a közösségi viselkedést. Kedvenc darabjaink Szakács Ágnes fiatal képzőművész kezei alól kerültek ki.

hétfő, november 1

Reménysugár és kérdőjel

A betegség úgy néz ki letűnőben van. Ma az utolsó antibiotikumos nap, voltunk doktornéninél, aki nem hall semmit a tüdőn és nem lát semmit a torokban. Garatváladékvizsgálat eredménye negatív, rám és Sárára nézve, Apában lakoznak valami coccusok, de gyógyszeres kezeléssel elhessegtetjük őket. A Manó étvágya is lassan visszatér, persze még mindig nem barát a tejjel (egyetlen egyszer ivott több kortyot csészéből saját kérésre), a tojással (csak ha rejtve van valamiben, ami jól elnyomja az ízét), és a sajtokkal. Már nem köhög olyan rémesen, nem ébred fel miatta, de még szakadozik a légcsővében a lerakódás. Reméljük hamarosan teljesen kitisztul. A doktornéni is nagyon reméli, mert pénteken már vár is oltásra. Ideje, hogy 15 hónaposan az egyéves oltását bekapja Sacó. Persze ezek után az árnyékunktól is félünk, és mindentől óvjuk: holnap elmaradunk a babapancsiról, jövő hétfőig még eldöntjük, hogy babák közé megyünk-e foglalkozásra. Sétálni már a héten hívunk partnert, de zárt légtérben semmiképp sem leszünk egyelőre gyerekekkel, vagy beteggyanus felnőttekkel. Tegnap meglátogattak barátok és hoztak nekünk ajándékot. A nagyszerű a dologban, hogy Anyának is nemcsak a babának: Sára kapott Londonból egy kis kabátot (galléros/zipzáros/a derekán övvel/rozsdaszínű - olyan igazi angolos divatú), Anya kapott egy csini barna/csipke és szatén/spagettipántos/fodros ruhát, amit kijelölt a következő alkalmi viseletnek. Ez váltja azt a két ruhát amit váltogatva hordott az utóbbi 7 évben banketten, esküvőn, stb. (Tuudom, tuuudom, sokan irigykednek, milyen jó nekem, hogy a 18 éves koromban az érettségi banketten felvett ruha még feljön rám, de ez nem olyan jó, amikor esetleg vágysz egy új darabra - és nem a divat miatt, hanem mert nőből vagy - , de nem segít az az érv, hogy "drágám meg kell vennünk, már egy gönc se jó rám, végülis szültem egy gyereket". Csak a hasonló testalkatúak érezhetnek együtt velem. De talán már mások is értik miért örültem annyira, hogy KAPTAM AJÁNDÉKBA egy szép ruhát.)
Hétvégén otthonjártunk Baróton, hangulatunk hullámzott, ahogy a helyszínek és események megkívánták. Helyzetek, amik az élet velejárói, és ettől élet az élet. Miután a temetőkben emlékeztünk, új életeket ünnepeltünk babalátogatáson, és még szülinaposokat is köszöntöttünk. Újból meggyőződhettünk, hogy lányunk nem viseli türelemmel a hosszú autós utazásokat, de nagyon jól viselkedik és feltalálja magát vendégségben, gyerekekkel, stb. Sok fiú (számszerint 5) unokatesóval találkozott Sacó a hétvégén, a korranglistán ő középen helyezkedik el, és egyetlen lány unokatesójával is: Annával, aki 6 éves, de vele barátkozott meg leghamarabb, és bújt hozzá már két perc után. Hiába na, a csajok tartsanak össze. A nagy családi látogatás óriási kérdőjellel zárult számomra, miután két kéthónapossal is gügyögtem: mikor jöjjön (ha jöjjön) a következő??

csütörtök, október 28

Nem étvágytalan. Inyenc!

Azt hiszem Sára nem étvágytalan lett a betegség alatt, csak válogatós. Érdekes módon az almás süti, a muffin, és a keksz, vagyis édességek kellenek neki, úgyszintén megeszi az almát és a szőlőt, na meg a pufulecet. Csak éppen a gabonás tej, a husi, a zöldségfőzelék és a felvágott nem kell neki, a banánnal sem olyan jó barát már. A tojást és sajtokat (kenős vagy kemény) egyenesen utálja, de azt eddig is tette. Néha egy kis leveske még lecsúszik, benne rizs, krumpli, kisdarab zöldségek. De a legnagyobb csodálkozásomat az váltotta ki, hogy míg eddig akár 2 joghurtot is bekanalazott, most csak felet ha megeszik. Most érzek igazán együtt sógornőmmel, akinek ugyancsak válogatós a fia. Eddig mondtam neki vigaszképpen ezt-azt, de most ugyanaz a duma a fülem mellett menne el, csak arra tudok koncentrálni, hogy NEM ESZIK (rendesen). Emiatt az evési szokások is változnak: ahol és amikor érjük dugunk valami kaját a szájába, hátha eszi szivesen. Persze így egész nap eszeget, és akkor normális, hogy főétkezésnél alig pár kanál megy le. Mókuskerék!

Magyarázat nincs, eset sok van

Elkeseredésemre többen is válaszoltak, mondták, hogy ők is vagy a gyerekük is ütötte/csapkodta a fejét, vagy be-be vágta ide-oda. Ők se tudják miért, de elmúlik. Szóval ez ilyen gyerekdolog amit kinő. Meg állítólag ő másképp a dühét, haragját nem tudja levezetni, így teszi. Lehet benne valami, Sára leginkább akkor csap magához ha megszidjuk.

kedd, október 26

:(

Hogy is mondjam el... Hihetetlen, de Sára megint beteg. Ugyanaz a történet nagyjából, már harmadszor két hónap leforgása alatt: köhögés, orrfolyás. Kivéve, hogy most láza is volt. Megint elmentünk dokihoz, és miközben magyarázkodtunk, hogy mi vigyázunk a gyerekre, és mennyire szégyeljük, hogy megint itt vagyunk, letettünk az asztalára egy doboz bonbont. Verdikt: nem néz ki rosszul, nem beteges a gyerek, nincs baj az immunrendszerével, jól fejlődik, csak éppen valahonnan mindig kapja az újabb fertőzéseket, összeszed valamit. Azt jelenti gócpont van valamelyikünkben. Vagy a gyerekben van egy gyúladás, vagy valamelyik szülő hordoz valamit, visz haza valamit, ami rajtunk nem üt ki, de Sára átveszi, és alig jön helyre megint visszaesik. Szóval ma reggel evés-ivás-fogmosás nélkül elmentünk laborba, torok leoltásra. Pénteken meglesz a garatváladék vizsgálat és antibiogramma eredménye, vajon a családból kiben milyen baci van. És természetesen antibiotikumot kell tuszkolni a gyerekbe, mert láza volt és nagyon csúnyán köhög. Jó lenne egy vizeletvizsgálat is, nehogy húgyuti fertőzése legyen és onnan jöjjenek a bajok, de hát köhögés abból? Még ha csak láza lenne... Na én nem értek az orvostudományhoz, ezért csinálom - nagyjából - amit mondanak. De hogy fogom rávenni, hogy egy steril pohárba pisiljen?? Akrobata mutatvány lesz.
Egy hét betegség, egy hét egészség(látszat), így telnek napjaink. Valószínűleg nem gyógyult meg teljesen, és már közösségbe ment, vagy találkozott valakivel akitől megint átvett valamit, így visszaesett. Na meg a járványok, sokan betegek, ősz van, hűlye időjárás. Keresem a magyarázatot. Amúgy nagyon jól viseli, csak egy napig nyűgösködött és lógott rajtam, amikor láza volt. Olyan mint máskor, pont úgy játszik, elvan, csak étvágya nincs és az alvás... az szőrnyű! Ma délután fél órát aludt, a sok köhögés miatt felébredt, és már nem akart visszaaludni. Az éjjelek is elég rémesek, órákig csend, aztán órákig köhögés, ébredezés, majd visszaalvás. A köhögésellenik ló...t sem érnek. Meg kell gyógyuljon s kész.

Kedvenc gyümölcs: a szőlő

Ha csak meglátja már kapálózik, mutogat, vísít = AKARJA. Múlt kedden a piacon paradicsomot vettünk. Egy másik, közeli asztalon halomban a szőlő. A kiscsaj a babakocsiból szinte kicsúszott annyira kapálozott a szőlő után, persze megfelelő hanghatásokkal. Nekem kb. 2 perc kellett mire megláttam a szőlőt és leesett, hogy miről is van szó. Hát normi, hogy nem mehettünk szőlő nélkül haza. A babakocsi fogantyújára akasztottam fel a tasak szőlőt, erre a reakció ugyanaz volt: Sára teljesen hátraforult és markolászta a gyümis zacskót. Elkellett rejteni a kocsi aljába, miután kapott egy-két szemet, igen, felelőtlenül, úgy mosatlanul, csak megtörölve odaadtam neki, csak ne morrogjon/visítson többet. Otthon régebb - már betöltött egyéves kora után (azelőtt még turmixoltam is neki) - kapott szőlőt magostól héjastól, mert arra gondoltam már elég nagy hozzá, hogy megeméssze, egészen addig, amíg orvos ismerősök azt nem mondták, hogy vakbélgyúlladása lehet a magtól. Akkor egy hétig dugtam előle a gerezdekben növő szemes gyümölcsöt (ez a fedőneve, hogy Sára ne értse miről van szó). Aztán megsajnáltam és azóta megint van türelmem kimagolni, csak éppen trükközni kell: nehogy meglássa a műveletet, mert annyira akarja a szőlőt, hogy nem bírja kivárni, míg végzek a megpucolással.

péntek, október 22

szerda, október 20

Mi lehet az oka?

Ha valaki még találkozott a jelenséggel, kérem, magyarázza meg. Sára néha üti a saját fejét! Kujakkal boxolja a fejét, és mondjuk, hogy nem szabad, simogatni kell, édes a baba. Olyankor aztán meg is simogatja magát. Hétfőn a babafoglalkozáson Zsolti állt mellette és rácsapott Sára fejére (aki ugyebár lennebb van, mert mászik még) kb. 4-szer. Én mondtam Zsoltinak, hogy nem szabad, odamentem, megfenyegettem az újammal, simogattam Sára fejét. De közben Sára nem sírt, nem ütött vissza, hanem elkezdte kopolni a saját fejét, minta azt mondaná: igen, megérdemlem, üssél. Olyan fura volt. Lehet csak játéknak vette, de nem hiszem, mert egyszercsak elkezdett sírni, vagyis bántotta, hogy a másik gyerek megütötte, ez normális is. Ami nem normális, hogy veri magát, néha itthon is csak úgy elkezdi kopolni a fejét, lefogjuk, mondjuk nem szabad, simogatjuk. De nem igazán jegyzi meg. Van, hogy a szekrényt kopolja meg, párszor nekidől a fejével, direkt csinálja. Mi nem ütjük őt se, mást se, egymást se. Nem tudom, mi ez??

Mint hal a vízben...

olyan jól elvolt Sára a tegnapi babapancsin. Júliusban voltunk utoljára, és szerintem már nem emlékezett. Az elején nagyon megvolt lepődve, kapaszkodott belém, amikor bementünk a medencébe, de kb. 10 perc alatt bátrabb lett mint valaha. Nagyon elemében érezte magát. Mozgott is a vízben, leginkább a játékok érdekelték, kapott utánuk, sok labdát összegyűjtött. Kiabált, beszélgetett minenkinél hangosabban, még csitítgattam is. Rúg-kapált, de a lábait még nem mozgatja annyit mint a kezeit és felsőtestét. Egyszer ivott is a vízből, akkor köhécselt, de nem sírt. Többször vizbe került a szája-orra, de nem történt semmi, mintha észre se vette volna, talán kicsit meglepődött és hamar kikapta fejét a vízből. Sokat mosolygott mindenkire, még játékokat is adott oda más gyereknek, és amit eddig sosem csinált: végigmászott a vízen lebegő szivacson a labda után. Nem kellett unszolni, hogy na gyere másszál. Meglepően megbátrodott, és már így első alkalomkor. Ilyen jól még nem telt el babapancsi. Utána piros volt az arca, és ez még inkább kiemelte szemei kékségét, olyan szép volt!

A hajas énekesnő

Sára beszélni még nem tud, de dudolászni már igen! Dallamokat hümmög el, a Cickom, cickom vagyon-e szép lányod című éneknek az első sorát, és a Hinta palintát. A második a kedvenc, azt gyakrabban "énekli", amikor például mondom, hogy megyük hintázni, vagy felültetem a hintára. Vasárnap este itt voltak Bencéék, és benceanyu szerint, amikor a könyvben rámutatott a lepkére, akkor Sára mintha a Lepke, lepke, szállj a kezemre című dalt kezdte volna hümmögni ritmusosan. Ezek a dalok kicsit hasonlítanak egymásra, a ritmusuk, és a dallamuk is. Sára sokszor dudolászik, de én azt hittem, hogy így próbál beszélgetni. Aztán Júlia mondta, hogy ez nem egysíkú, mint a beszéd, mert hangilag variálja, egyik hang fent, másik lent. Aztán meg én is úgy szoktam, hogy ha egy könyvet nézegetünk akkor bizonyos állatoknál énekelünk is. Lehet, hogy hamarabb fog énekelni, mint beszélni??

vasárnap, október 17

Vendégvárós hétvége

Úgy tűnik Sacó meggyógyult végre (miután megivott egy fél üveg Nurofent, és köhögésellenit is kapott 6 napig). Most már csak ritkán kell megtörölni az orrát. Reméljük jövő héten végre megkaphatja az egyéves oltást, aminek nagyon itt lenne az ideje, 14 és fél hónaposan.
A talicskatologatás egyre jobban megy, el is dicsekszünk vele mindenkinek aki hozzánk jön. Az utóbbi napokban volt is kinek dicsekedni! Mivel az esték egyre lassabban telnek, hosszúak, sötétek és nem tudjuk, hogy mivel töltsük ki őket, kimenni nem igazán akarunk ilyen bús-borongós időben, ezért benti programokat szervezünk. Van amikor Apa hamarabb hazajön és játszunk este, pénteken például igazi családi sétát tettünk délután a környéken, amire elég ritkán van lehetőség. A héten egyik nap Mikiéket hívtuk fel hozzánk. Miki már rég szaladgál, ágyra felmászik-lemászik, pedig csak két hónappal nagyobb Sáránál. De a játék kedvéért ő is mászott most Sacóval a földön, mert fogocskáztak a két szoba közt, és nagyon izgalmasnak találták, hogy mászhatnak egymás után, mert hangosan kacarásztak izgalmukban. Olyan édes volt a két kicsi poronty. Az hogy megtöltötték a házat perec és keksz morzsákkal már nem is zavart annyira, mire van a pórszívó??
Pénteken Álmosék jöttek fel estiprogramnak, szombaton Sára keresztszülei voltak látogatóba, mert rég nem találkoztunk velük, és sok minden történt az utóbbi hetekben. Ma pedig Bencééket várjuk estére, lesz itt hancurparti!
Szóval mindenki megcsodálja két büszkeségünk: a taliga mögött lépegető Sárát, és a beüzemelt hőközpontunkat.
A jövő hét is eseményekben gazdagnak igérkezik. Holnap végre megyünk babafoglalkozásra, kedden pedig babapancsi lesz. Reméljük, hogy Zsoltikáék is eljutnak hozzánk végre, mert a meghívást már rég megkapták, csak hát ott is betegeskedések voltak. Igértek nekünk finom almát a saját kertjükből!

szerda, október 13

Mit játszunk?

Mit lehet egy egyévessel [bocs Sára: 14 hónapossal (nem mindegy)] játszani? Hát mi a következőket szoktuk: könyveket nézegetünk. Ezzel elég sok időt ellehet tölteni. Én próbálom a történetet is olvasni, vagy mesélni imprózva, de Sára lapozni szeret és mutogatni; így végigmutogatunk és megnevezünk mindent, azt is elmondjuk mi hogy csinál: miáú, háp-háp, brek-brek, stb. Szoktunk labdázni, ami abból áll, hogy Sára ideadja a labdákat, én eldobigálom őket, vagy visszagurítom neki, ha elgurul ő hozza vissza nekem. Szoktunk kockákból tornyot vagy falat építeni, elkülönítjük a kockákat színek szerint, beletesszük-kivesszük a dobozukból, próbáljuk a megfelelő formájú lyukon betömködni őket. Játszunk még két kirakósfélével is, formákba kell visszatenni egy fatáblára az állatokat, tárgyakat. Van egy favonatunk is, aminek a vagonjait kirakjuk kockákból, aztán körbe hú-húzunk a szobában; babákat hordozunk a taligával, babákat simogatunk altatunk, tapsoltatunk; színes műanyag karikákat húzunk fel egy rúdra; mackóval, békával, kacsával, katicával, stb. elénekeljük a nekik megfelelő éneket (Mackó, mackó ugorjál, Béka a fatövén, Háp-háp-háp, jönnek a kacsák, Katicabogárka röppenj el, stb.); tapsolósat, lovaglósat játszunk és énekelünk; hintázunk; kis zenés rajzfilmeket nézünk számítógépen, és énekeket hallgatunk. Van amikor táncolunk is, vagy fogócskázunk (egymást kergetve mászkálunk a lakásban körbe). Nagyjából ezek a közös játékok. Aztán van a "Sára egyedül" aktivitás, amikor kipakol ékszeres dobozt, amibe csak bababarát karkötőim vannak fából, műanyagból; kipakol konyhafiókot, ami célszerűen neki van berendezve lábasalátétekkel, poháralátétekkel, műanyag evőeszközökkel, műanyagpoharakkal, madzagokkal, és egyébb kacattal. Egyedül szokott játékokat hordozni körbe a lakásba, és könyveket is nézeget egyedül, illetve ha valami számára még új tárgyat megkaparint, akkor azzal elmaszog tízperceket.

A feltörlésről

Jó pár hónappal ezelőtt mondtam sogórnőmnek, hogy túlzásnak tartom amit csinál: naponta 5-6-szor felseper-felmos előszobát, konyhát minden evés után. És lám, lám...most ugyanezt csinálom: ha valaki jön - feltörlök, ha valaki megy - feltörlök. Minden evés után a konyhát felseprem (legalábbis azt a felét ahol eszünk), és ha ragacsos hullt le, akkor fel is mosom. Sógornőm gyereke sokkal hamarabb mászkált, ezért is buzgálkodott ő már rég (kölkök egyidősek lévén), amikor Sára még csak ült egyhelyben, ahová éppen letettük. Engem is idegesít, hogy az előszobából egyből a nagyszobába lépünk, és minden koszt beviszünk, aztán meg a gyerek előtt sincs akadály, mindenütt mászkál a lakásban. Ha valaki elővesz egy cipőt, vagy bejön vele, por vagy sár hull le, még ha kevés is. Apa elmegy melóba - feltörlök, hazaérünk sétából, levetkőzünk - feltörlök, ha valakik elmennek tőlünk feltörlök. Mégis napvégére beszürkül Sacó világosabb színű nadrágjainak a térde!

Ajándékok halmaza

A hétvégén Ágómamától kapott ajándékok után a tegnap is az új játékokról és Sára ruhatárának bővüléséről szólt. Bodamamáék Budapestről hazafele beugrottak hozzánk, és elhozták amiket mi otthagytunk, mert túl sok csomagunk lett volna a repülőn (ruhákat, új kezeslábasokat és pár szép könyvet Sacónak), illetve új dolgokat is hoztak Sárának: egy puha pillangós házicipőt, ami még egy kicsit nagy, de télen jó lesz; kiskabátot, ami Gergő unokatesónak kicsi volt (nem érte be a mackós pociját :); egyéb ruhákat és egy ikeás textiljátéktartót, amit hamar sikerült is megtölteni, főleg, hogy magyarországi rokonok küldtek Sacónak egy plüss katicabogarat, úgyhogy a katicagyűjtemény is bővült. És a nagy szám: a kis négykerekű taliga, aminek van egy fém nyele, amivel tolni vagy húzni lehet a kis fadobozkát, valójában a baba támaszkodhat rá, és így tanul tipegni, meg az egyensúlyát tartani. Tegnap az volt a játék Sárának, hogy mama tolta a taligába őt, de este már együtt toltuk a babákat. Ma reggel pedig anélkül tolta a szekérkét, hogy mögötte álltunk volna, vagy fogtuk volna mi is a kezét. Ez volt az első alkalom, hogy nélkülünk járt! Persze lefotózni már nem jutott idő.

vasárnap, október 10

Hétvége vegyes érzelmekkel

Hihetetlen, de Sára egy hét jóllét után megint elkezdett taknyolni (mert nem tudom szebben elmondani) és rá egy napra köhögni is.
Szerdán délelőtt tízkor beprogramáltuk a csütörtöki oltásra, amit már rég meg kellett volna kapnia (az egyéves oltás), de hát vagy oltás nem volt, vagy a gyerek volt beteg két hétig. Aztán most amikor végre jól volt, és betudtuk volna adatni, hát nem megfújta egy kicsit a szél és újrakezdődött a kálvária?! Pont szerda délután. Csütörtökön mentünk az orvoshoz, csak éppen nem oltásra, hanem vizsgálatra. A torka nem volt piros. Hát ehhez képest pénteken elkezdett köhögni, annyira, hogy saját döntésből kifolyólag Humex szárazköhögésellenit adtam (és adok) neki. A dokinéni mondta, hogy nem antibiotikummal kezdjük (én eldöntöttem nem is adok azt, inkább megvárom míg helyrejön, ha két hét kell hát annyi), hanem csak Nurofen szirupocska, meg immunerősítő, bla-bla. Persze nem fognak érni semmit, ahogy a múltkor sem, de a lelkünk megnyugszik, hogy bevette. Pénteken az esti elalvás után annyit köhögött, hogy éjjel 11-kor kimentünk az állandóan nyitva patikába venni mellkaskenegető kenőcsöt. Valamennyire bevállt. Elalvás előtt kell bekenni az eukaliptuszos kenőccsel a gyerek mellkasát, nyakát. Most már kevesebbet köhög, de az orra állandóan taknyos, nehezen alszik el a bedugult orrtól, kipirosodik, mert törölni kell...na nem részletezem. Pénteken ki sem mentünk sétálni olyan hideg volt, gondoltam betegen nem viszem ki. És jött Ágómama, aki megjárta Hollandiát. Itt volt egész hétvégén, hozott Sárának ruhákat, főleg kapucnis menő felsőket, tréninget, zoknikat és Micimackós harisnyát, katicabogár hátitáskát, kiscsizmát, és a lényeg: egy úszó babát, akin fürdődressz van, elem jár bele, és ha vízbe tesszük, elkezdi forgatni a karjait, halad a vízben, úszik. Sára nagyon élvezte, de gyakran megfogta és rángatta szegény úszóbabát, úgyhogy eldöntöttük: ez még egy kicsit "nagy játék" neki.
Ma sokat sétáltunk mamával, kimentünk a Várba a "híres" bornapokra, ahol Sacó evett aszaltgyümölcsöt és egy fajta szirupos holland sütikét, amit nagyon szeret. Amúgy fojtogatott a hámpszi és a lángos szagja, dübörgött a kisvasút és vele járó popzene a Vár kellős közepén. Sok olcsó bort lehetett kapni, és kézművesek is voltak, de leginkább román vidékekről olyan portékával is. A zenei programot végigolvasva leszögeztük, hogy a bornapok, mint minden évben, idén is inkább a más nemzetiségűeknek szól, aztán leléptünk. Szétnéztünk egy bizsuboltban (MeliMelo), ahol olyan árak voltak, mintha mindenki ugyanolyan jól élne mint eddig, semmi jele válságnak (max, hogy kevesebb árú volt a polcokon), semmi árcsökkentés vagy kedvezményes árú termék, vagy egyáltalán: ármérséklés.
Szépen sütött a nap, a főtéren (ahol almavásár címszó alatt három standon almát lehet beszerezni a főtér kellős közepén - mint a piacon!) ki is vettük a babakocsiból a csajt, pár méter menetelés után persze mászni akart, hát hagytuk. Míg rá nem jöttem, hogy a főtér parkos része (a rózsákkal, padok hajléktalanokkal) tele van galambkakival, mert sok a galamb ott, mindenki eteti őket. Na akkor végeszakadt a mászásnak, Sára nagy bánatára. Kicsit az is közrejátszott a mászásmegszakító döntésben, hogy felszedett a földről ezt-azt: cigicsikk, műanyag pohár, wc-papír darabka (?), stb.
Ebéd után elaludt a Manó, pedig már azt hittem szokik le a nappali alvásról: se tegnap, se tegnapelőtt nem aludt nappal (pénteken két óra altatás után feladtam, szombaton elmászkáltuk az időt, de amúgy sem tűnt álmosnak). Én meg a ma tapasztaltak után azon gondolkodtam elég is nekem, ha egy hónapban egyszer járom meg magam a városközpontban, nem is igazán hiányzik onnan semmi.