csütörtök, június 21

Közös otthonunk a zene

A Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertjén voltam szerda este. Egy szóban: lenyűgöző! Az volt. Nem jártam még ilyen színvonalú komolyzenei koncerten, nem is nagyon érdeklődtem a klasszikus zene iránt, de ez most lehet, hogy megfertőzött. Többször is borsózni kezdett a hátam az előadott művek hallatán, egy biztos: élőben hallgatni több tíz ember több tíz hangszerének hangját nem olyan mint tévében vagy cédéről hallgatni ugyanazt, még ha csak egy színház színpadán is játszanak, hát ha még meglenne az erősebb akusztikus hatás is! Nem beszélve arról, hogy ez A Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar Kocsis Zoltán vezényletével, tehát az előadás minősége, harmónia, stb. sem elhanyagolható szempont. Terítéken volt Enescu, Kodály, Bartók, Bach. Az első lepett meg a legjobban. Rengeteg energia volt benne, elképzeltem egy filmet aminek lehetne a betétdala a Román rapszódia, de simán aláfesthetné zeneileg bármelyik James Bond filmet.
Mindenkinek csak ajánlani tudom őket, aki még eltudja kapni 21.-én és 22.-én a kolozsvári illetve nagyváradi fellépésüket, amivel különleges erdélyi turnéjukat zárják. A szentgyörgyi közönség kétszer kért repetát.
Igazi élmény volt!

szerda, június 20

A majd 3 éves nagylány

A legjobb hír, hogy már nem használunk pelenkát! Mondhatnám, hogy ezt is megértük. De amióta gyerekeink vannak, annyi mindenre rá lehet ezt mondani...és majd egyre többre, így inkább nem közhelyezek. Szóval az újdonságok pontokba foglalva:
- nincs pelus nappal, éjjelre még teszek, de hetek óta éjjel sem pisil be. Mindig szól ha kell pisilni vagy kakilni, már egyedül is tudja végezni a dolgokat, beleértve vetkőzést, törlést, kézmosást, de még segítünk neki ezekben. Baleset sem volt nagyon-nagyon rég.
- sok mindent egyedül akar csinálni (levesz polcról dolgokat úgy, hogy odaviszi a konyhaszéket és feláll rá, vagy narancslécsavarás), és sok mindenben segít önszántából: mosogatásnál odahozza mosatlant, eltörölget evőeszközöket, elrak edényeket, elpakol ezt-azt, virágot locsolni segít.
- megengedi, hogy fésüljem, csatoljam a haját, néha kéri
- eteti a kicsit, ad neki az ételéből (keksz, gyümölcs), odavisz neki játékokat, de persze néha mindent kikap a kezéből még azért is
- néha mondja, hogy hintáztassuk Matyit, és olyankor ő hajtja a hintát
- este nem hisztizik a lefekvésnél, szó nélkül vetkőzik, megy fürdeni, engedi, hogy öltöztessem, még ő kéri a hajszárítást (a hajmosás most is csak egy eltűrt folyamat), fogmosást egyedül kezdeményezi, mászik fel a vécére elveszi a keféjét, nyomja rá a krémet, dürüszöl. A kézmosás kezd mániává válni, amióta egyedül is jól megtudja csinálni.
- ha valamit nem veszek meg neki és megindoklom, hogy miért, akkor elfogadja, vagy ha az ugrálóban lejár a kifizetett 5 perc, akkor első szólításra kijön, nem kell nógatni (haza már nem indul ennyire készségesen a játszótérről)
- az utcán megfogja a kezem ha kérem, közlekedésnél kivárja míg mehetünk, nem lépik le az útról, kifejezetten keresi a biztonságot, a járdát, habár gyerekhez illően tücsköt-bogarat megbámul, és csak akkor lehet vele gyorsan haladni ha fogócskázunk
- szeret kirakózni, ügyesen ragaszt és illeszt puzzle darabokat, egyre ügyesebben bánik a labdával: eltudja dobni célzott személynek, és cél fele tudja rúgni, valamint el is kapja két kézzel ha lassan megy neki a labda.
És, hogy ne csak a jó dogokat említsem: sokszor Matyi etetésnél ott kolbászol, rám ül, vagy ráncigál, hogy menjek vele játszani (na vajon miért?), és ha unja magát akkor nagyon fel tud bosszantani az olyan cselekvésekkel, mint mikroajtó csukás-nyitás, ajtócsattogtatás, szívószálba nyálcsorgatás, kályhasütő ajtajával játszás, stb.
Egy szó mint száz: egy tipikus önállósodó 2 éves 10 hónaposunk van, testvér iránti konfúz érzésekkel megfűszerezve.

Nyári start

A nyarat azzal kezdtük, hogy Sára lányunkat elküldtük a mamákhoz vakációzni (ennek lassan már négy hete), mi meg egy gyerekkel "vakációztunk" otthon, egészen ezelőtt egy hétig, amikor is követve a szív hangját anya és Matyesz társult a kiscsajhoz Ágomamánál. Azért írtam szívhang követést, mert bármily csintalanka volt is, hisztiske meg akaratos, - meg minden ami negatív tud lenni egy majd háromévesben - az utóbbi hetekben, ami miatt ránk fért egy kis egygyerekes lét, azért még hiányzott a tündérünk, aki hihetetlen, de a mamáknál és dédinél kifogástalanul viselkedik mindig. Tehát mi szülők vagyunk a zavarótényezők, mert valahogy velünk lehet hisztizni meg nyürrögni. Apa egy hete egyedül otthon, remélem kihasználja, a focibajnokság ad neki alkalmat a kihasználásra... De hamarosan csatlakozik a kiscsaládhoz, és átmegyünk másik mamáékhoz, ahol nagy családi összeröffenések kerülnek szervezésre, mint egy évvel ezelőtt is: nagy rokonság sok aprónéppel ha összegyűl...
Nagyon jó volt egy kicsit (két és fél hét nem is kicsi, de ennyi kellett) csak a ficsúrral lenni, csak rá figyelni, ki is használtuk: sétáltunk is, játszottunk is otthon ketten sokat, babafoglalkozáson is voltunk, de kicsit kirándultunk is Kecsetre, mint annak idején Sacóval, barátnőztem is gyerekmentesen... Tehát nagyjából kipihenve vágtam bele újból majdnem abba, amit otthon is csináltam a két gyerekkel: naponta séta, játszótér, etetés, itatás, pelenkázás (már csak az egyiket! - erről később), altatás...de persze azért sokkal könnyebb mert van segítség: mama (még ha délelőtt melózik is), meg dédiék. Mindig van ahol és amit enni, nem kell bevásárolni, háztartást vinni, ezek a dolgok nagyjából megoldódnak maguktól vagy elmaradnak, mert a gyerekek a lényeg, velük lenni, és nekik programot szervezni. Jól esik ez a nem stresszes időszak, és mintha ők is éreznék: jó gyerekek, fele annyit sem kiabálok például Sárával mint otthon, hallgat rám, sőt magától kezdeményez vécézést, kézmosást, öltözést, cipőhúzást (könnyen fel meg levehető szandit kapott mamáéktól, ezúton is köszönet nekik, annyira praktikus, mert tépőzáras és egyedül is fel meg le tudja húzni), és jó, hogy ha bármit szeretnék, mondjuk egy nyugodt fél órát a kádban, vagy valami programot csak magamnak, akkor nem kell sehogyan sem leszervezni, logisztikázni, hanem magától értetődően mama marad az unokákkal, vagy ha épp nincs ebéd akkor dédimama vár minket háromfogásossal. Délelöttönként én vagyok velük, de estefele élek is a lehetőséggel, kihasználván, hogy bébiszitterem van színházban voltam, koncerten, parkban padon ülve "szukkozni" és pletykálni régi ismerősökkel, anyaság örömein-bánatain osztozni egy sör mellett régi iskolatársakkal, míg tudom, hogy a gyerekek sem unatkoznak: mama mindig kitalál valamit nekik, de ha nem akkor is adja magát a program: udvaron tömbház előtt labdázás, szomszéd gyerekekkel játszótereznek, fagyiznak, játszóházaznak, aztán mama vacsoráztat, fürdet ha kell, de azért az esti rutinban már én is részt veszek, tudom, hogy nem egyszerű egyedül a kettővel. A héten úgy éreztem tényleg nyár van (na persze 33 fok árnyékban) és én is kikapcsolódhatok, anélkül, hogy lelkiismeret furdalásom lenne, hogy valamelyik vagy mindkét gyerek le van passzolva valahová valakinek, mert végül is itt vannak, velem vannak. A nyár jól startol, bízom benne, hogy így is folytatódik!

kedd, június 12

Az utóbbi hónapok aggodalma

Erről eddig nem írtam, de sokan tudnak róla, érdeklődnek, így hát elmesélem. Az egész ott kezdődött amikor Matyi megkapta a féléves oltást, és a dokinéni mondta, hogy kevesebb a súlya fél kilóval mint kéne legyen. Persze az átlaghoz képest. Ezért aztán nem aggódtunk, hát egy fél kiló hiány még belefér. Aztán folytatódott azzal, hogy Matyi 6 hét múltán is ugyanannyi volt, mint az oltáskor (6 és fél kiló). Két hét múlva már a gyerekklinikán voltunk, ahol egy napos kórházi beutaló címszó alatt mindenféle vizsgálatokat végeztek el rajta, hogy kiderítsük miért nem gyarapodik és miért nincs étvágya. De azelőtt még megbetegedtek mindketten, taknyoltak hetekig, és Matyi két hét taknyolás után be is lázasodott 38 fölé, piros volt a torka ezért antibiotikumot kapott, életében először. Ez május elején volt. A betegség alatt meg szinte
semmit, de komolyan mondom, hogy semmit nem akart enni, csak az anyatejet fogadta el
mindig. Az öt napos antibiotikumos kezelés alatt megjött az étvágya, evett nagy adagokat, valószínűleg valami fertőzés lehetett a szervezetében ami miatt nem volt étvágya, és a gyógyszer azt kiölte rendesen. De amikor a kórházban voltunk a bogyók miatt nem tudtak vizeletet vizsgálni, mert pont azon a napon fejezte be a kezelést amikorra be voltunk programálva, és az antibiotikum még nem ürült ki a szervezetéből, így csak gyomorultrahangot csináltak neki (a szerveivel minden rendben), meghallgatták a szívét, vért vettek (minekutána csak a bokájánál találtak használható eret kb. két percig nyúzták is azt, mert nem akart a vér elindulni a tűbe, aztán m;g kellett öt perc míg annyit levettek, hogy elég legyen - nagyon ügyesen viselte, sírt is, de néha elhallgatott a mondokázásomra), garatváladékot vettek, és egy gyerekgyógyász (elég neves néni) nézegette, tapogatta, figyelgette őt. Szemre semmit sem vett észre azon kívül, hogy még nem akar(t) ülni, és 8 hónaposan szerinte már ideje lett volna. Mondta vigyük el
gyógytornászhoz, hogy vegyük rá tornával a gyereket az ülésre, de nem vittük, úgy gondoltuk adunk neki még egy kis időt. Sacónk is későkása volt (no nem az ülésben hanem a mászásban és menésben). Azóta persze már ül, akar ülni, húzza fel magát, és sokáig tud derékszögben is ülni. Szóval a széklet és vizelet mintát 3 nappal később vittük be. Persze a gyerek mintha beijedt volna a kivizsgálástól, elkezdett rendesen enni. 3 hét alatt gyarapodott is 350 grammot. Az eredményeket és végkonklúziót csak május végén kaptuk meg, mert a doktornő elment pár nap szabadságra. Arra a manó már megint nem nagyon akart enni kb. két hétig, A lényeg, hogy nincs nagy baj, csak egy kis vérszegénység (vasat kell szednie C vitaminnal), májvédő/méregtelenítő szirupot kap és multivitamint, amik így együttesen meg kéne hozzák az étvágyát. Több fehérjét kéne egyen (de hát csak egy hónapja eszik tejtermékeket) és nagyon pontosan kell neki adni a D vitamint, valamint legyen sokat kint. Most már 3 hete kapja az előírtakat, de nagy előrelépés
nem történt. Pár napja mintha elkezdett volna jobban enni, de súlyban stagnál 3 hete. Sokat aggódtunk, de mivel egészséges és csak olyan problémák vannak amiket kis segítséggel orvosolhatunk, ezért kezdem magam meggyőzni, hogy ez a gyerek ilyen fajta, ilyen kis csontú, vékony típus, egy hétig jól evő-egy hétig nem evő. Vicces helyzet volt amikor egy ismerős gyerek itt járt, 7 hónaposan 9 kilós, M. meg pont fordítva: 9 hónaposan 7 kiló (sincs meg teljesen - igen tudom ez rém kevésnek tűnik). De amúgy ügyes gyerek, jól fejlődik más szempontból: már tapsol, mondja, hogy táj-táj, és ha tüsszentünk utána a hápcire ő is ismétli: szi... Ha valamit visszautasít, akkor rázza a fejét, de néha csak úgy szórakozásból is. Rengeteget kacag, mosolyog, nagyon mozgékony, eleven, érdeklődő, szájtátva hallgatja az énekeket, mondókákat, kedves és érdeklődő más gyerekekkel, megsimogatja őket, mosolyog nekik. Ujjaimba kapaszkodva már állóhelyzetbe is felhúzza magát, a szobaközepéből kúszva-forgolódva eljut bármelyik sarokba,
szeret zacskót zörgetni, palackokkal zajt csapni, kábelekkel matikálni, mint a fiúk persze. Csak éppen válogatós ételügyben, nem mindent szeret, de lehet két-három nap múlva megeszi amit előzőleg elutasított, ha túl meleg az sem jó, ha túl hideg az sem...(mondjam erre, hogy férfi lesz belőle?), és hát a mennyiség: néha megeszik egy neki való adagot máskor napokig csak pár kanállal. Szerencsére anyatejet még kap, naponta 2-4-szer szopizik, attól függően nappal hol alszik el. Ha otthon, akkor csakis cicin (este anélkül is), ha kint van akkor autóban vagy babakocsiban vagy hordozóban.
Most már megértem sógornőmet, amikor arra panaszkodott, hogy a gyereke nem eszik, csak a tápszert issza meg, de honnan kap vitamint, rostot, stb. Eszembe jutnak a szavak amiket mondtam neki (adj azt neki amit szeret, stb.), és hát engem se nagyon nyugtatnak. Én azzal nyugtatom magam, hogy a vitaminokat szirupban bekapja, meg amikor eszik akkor tényleg eszi
a gyümölcsöt, húst, tejterméket is. De az ő gyereke legalább hízott, nőtt ha nem is evett rendesen, nem látszott rajta. A mi pálcikaemberkénk viszont...
Nekem fura ez az egész, mert Sára nem ehhez szoktatott, nála evés dolgában soha nem volt probléma. Nőtt is, szépen is fejlődött. Nahát ezt kaptuk: két különböző gyereket sok szempontból. Nemcsak evésben mások, de másképp alszanak (Sára hamar rászokott a napi egyre de akkor legalább 2 órát aludt, Matyi még kétszer alszik, de csak 30-40 percet, tegnap 1 órát például de két visszaaltatással), és hát míg a lányunk egy kis Buddha volt nyugodt temperamentumával, addig ez a kis lurkó egy izgő-mozgó kis kukac.

Balról jobbra és jobbról balra is növekvő sorrendbe: balról korba, jobbról súlyban. Matyi 9 hónap 7 kiló, Zétény 7 hónap 9 kiló, és középen a csaj a két véglet között, Abigél a maga 8 hónap 8 kilójával - ami teljesen ideális.

szerda, június 6

Hétvégi kiruccanások

Majálisozás Etéden Álmosékkal


















































Gödemesterháza jó hely, és főleg csendes!
Gödén gyerekkel, kutyával, culával, miegymással: hat felnőtt, öt gyerek, egy kutya, sok csomag.
Ott voltak Bencéék, Boróka keresztmamiékkal, és persze Zsemle kutya!
Foapparátust elfelejtettünk vinni, tehát mobil képekkel kell beérni.

Játékcsereberével kezdődött a kirándulás, Matyinak nagyon bejött Boróka színes fa zörgője

Sára virágokkal díszítette az erkély korlátját


Keveset labdáztak...

...mert a tűzgyújtás izgalmasabb volt.




A katicahátizsák elmaradhatatlan kellék.





A társaság


Egymást "inspirálták" az evésben


A meglepetés: pillecukorsütés! Mondanom sem kell: imádták, és nagyon maszatosak meg ragacsosak lettek tőle. Sára türelmesen kézben tartja a tűz felett a cukrot, várva, hogy piruljon :)


Egy ágyban a gyengébb nemmel



Séta az erdőben


















Esőernyővel felvértezte, ami tulajdonképpen Boróka napernyője, de Sacó nem adta! Később kérte, hogy neki vásároljunk egy esőernyőt.

















Zsemle is élvezte a szabadságot






















Séta után pihenés
















Minden játék mindenkié, avagy nyálcserebere

















Egy nem túl jól sikerült közös kép



Párhuzam
Matyi először Gödén 8 hónaposan


Sára először Gödén 2010 februárjában, 6 hónaposan


kedd, június 5

Nem hiszünk a gólyamesében

Ma egy szülőkkel tartott beszélgetésen szóba került, hogy miként lehet elmagyarázni a gyerek korának megfelelően, hogy testvér érkezik. A szakember szerint fel kell készíteni a gyereket mindenképp, és azt kell neki mondani amiben mi is hiszünk, amit hitelesen tudunk átadni, nem valaki más véleményét, elképzelését, mert akkor megérzi, hogy bizonytalanok vagyunk. Illetve azért is fontos, hogy azt mondjuk amit valójában mi szeretnénk, mert azt valószínűleg nagyon sokszor meg kell ismételni, ha kérdezi többször, és ne bonyolódjunk bele mondókánkba, magyarázatunkba, ha egyszer ezt-máskor amazt válaszoljuk hiteltelenek leszünk. Azt is elmondta, hogy szerinte nem jó egy gyereket a gólyamesével hitegetni, amikor észreveszi, látja, hogy az anyuka hasa nő, és akkor mégis a gólya hozza a babát, akkor mi van azzal a pocakkal, meg miért tűnik el anyuka napokra és jön vissza vékonyabban?? Teljesen így gondolom én is.
Erről jutott eszembe, ahogy Sárának elmagyaráztam a "nagy válaszokat", amikor feltette "az élet nagy kérdéseit". Amikor a saját tesója volt útban, nem kérdezősködött. Mondtuk amit mondtunk (és nem a méhecske meg a gólya volt a főszereplő) - elhitte, tudta mi lesz. Különösebben nem tértünk ki a hogyanra, csak a végtermékre: kisbaba lesz, így és úgy fog viselkedni, stb. De pár hete nálunk volt egy terhes barátnőm, nagy hassal segített fürdetni Sárát aki egyszer csak kérdi:
- Honnan lett a baba Csilla hasába, és hogy fog onnan kijönni?
Zsupsz neki, egyszerre két ilyen kérdés... Gondolkodási idő nem sok volt, így a válasz is egyszerűre sikeredett: Csilla és a baba apukája nagyon szeretik egymást, sokat puszilkodtak és lett egy pici baba Csilla hasába, aki most növöget, majd Csilla elmegy a kórházba és ott a doktorbácsik segítenek, hogy a baba kijöjjön, tudod, ahogy Matyi is megszületett és mint az Emmás könyvben Emma tesója (Finy Petra: A tesó-ügy könyve).
Többet nem kérdezett. Hazudni semmit nem hazudtam (mert például nem mondhattam, hogy a Csilla férje, mert még nem az, de barátját vagy élettársát sem, mert azokat a fogalmakat ő még nem érti, de tudja, hogy minden gyereknek van apukája...). Amikor elmeséltem Apának a diskurzusunkat nagyon komolyan azt mondta:
- Na aztán a leány senkinek sem fogja megengedni, hogy megpuszilja, nehogy terhes legyen...

34

Ennyi hónapos már. Még kettő és tölti a bűvös 36-ot, ami után már hónapokat tényleg nem számol még a gyerek szakirodalom (így mondják ennek?) sem, csak éveket...
Megérdemel egy bejegyzést mókuskánk, mert nem rég töltöttük az első hónapfordulót. Minek? Khm-khm...április 28. óta nem hord nappal pelenkát! Amennyire féltem ettől a leszokósditól, annyira simán ment...aránylag. Az a pár baleset belefért. És amennyire felhagytam én a parázással, annyira jött bele ő abba, hogy mit és hogyan kell csinálni. A bilit kb. annyira fölösleges volt beszerezni, mint a kiságyat (persze most Matyi kihasználja), abban pár hónapot aludt csak (egyéves koráig mellettem, majd jóval két éves kora előtt már a nagyágyában), a bilit párszor használtuk, de valójában csak porfogónak volt jó, mert amire eljött a valódi szobatisztaság ideje a leányzó simán felteszi egyedül a vécészűkítőt, lehúzza a nadrágot-bugyit, felmászik a vécére, elvégzi a dolgát, utána megtörüli magát, lehúzza a vécét, és csóré fenékkel szalad hozzám, hogy "pisikáltam egyedül!". Aztán persze jön egy kis utánatörlés, kézmosás közösen. A nagydolognál mindig szól és segíteni kell, de egy hónap után mondhatom, hogy a nappali dolgokkal minden rendben van. Reggel a pelus néha száraz, néha nem, de úgy érzem ezzel még várhatunk. Játszótéren is szól ha pisilni kell, olyankor futunk a bokor-fa tövébe, ha már közvécék nincsenek, de amilyen állapotban lehetnek itt nálunk, inkább ne is legyenek... Utazás közben is szólt már, hogy kell, de azért biztonságból egy eldobható pelenkázó alátétet a feneke alá teszünk, az autós ülést mégiscsak nehéz tisztítani-szárítani.

Charlie angyala

Sacó apával Charlie koncerten május közepén
A nagyobbaktól nem fél



Udvarló is akadt


"Izomból kell táncolni kicsibarátaim"



Matyi és a házi balesetek

Lassan két hete, hogy fiúcskánk elkezdett kúszni. Leginkább izomból (igen-igen, bármily vékony is, van neki azért rajta egy kis izom!) húzza magát a karjaival előre. Megtörténtek Matyók első házi balesetei. Múlt héten elkúszott a nagyszoba közepéből a kis asztalhoz és miután egy darabig birizgálta apja táskáján a cipzárt, ezt megunva belekapaszkodott az asztalterítőbe és magára húzta. Persze ment vele minden ami az asztalon volt, nem sok, de legfőképp egy vadrózsaszálakkal megtömködött váza. Szerencsére nem a fejére esett, csak mellé a szőnyegre, nem törött el a virágtartó, csak a víz folyt ki, de a koppanástól - és főleg attól, hogy a fejét beborította az asztalterítő - a lurkó nagyon elkezdett sírni, de hamar megvigasztalódott. Sikeresen megtörtént az első fiókos ujjbecsípés is. A kis szoba közepéből is elér bárhová kúszva-csúszva-forgolódva. A pelenkázó legalsó fiókjának fogantyúja pedig különösen tetszik neki, s aztán még miket tud vele művelni! Huzigálja ki a fiókot és löki be, és megint ki és megint be. És hogy- hogy nem a fiók bekapott pár ujjacskát...

Május képekben

Májusban nem sok időm akadt blogbejegyzéseket írogatni. Ha jó idő volt, akkor úton voltunk, játszón, udvaros-házas barátoknál. Ha meg rossz idő volt, akkor bent ültünk, de nyilván rajtam lógtak a gyerekek ha leültem egy székre, tehát semmi esély pötyögni, max este, amikor az alvás bevallom vonzóbb programnak tűnt.

Csak csajok
Május 1 Kakasdon Teklánál
















Kerti tó parton bóklásztunk Védával
















Matyi életének első hintázását élvezi Balázskáék udvarán

Még hajtsál, apa!





Májusi séták...amikor még jó idő volt...



Dupla szunya az autóban. Ilyenkor igazán boldogok a szüleink.




Hiába na, aki a sajtóvilágba született...




A légvár nem kedvenc időtöltés. Rendesen unszolni kellett, hogy próbálja ki, menjen már fel, csússzon már le. Kétszer sikerült, úgy hogy a keresztapja is felment vele. Az arc mindent elárul a nagy csúszási kedvről.


Úgy-e többet nem kell?



Munka közbeni kocsmázás Apával (amióta a kocsmákban is fotókiállításokat szerveznek)



Ha a miénkért nem, hátha más kedvéért eszik. Kati nagynéni etet.