hétfő, november 29

Sára legújabb tudományai

Annyi mindent tud már, nem is tudok mindent leírni. Ezután egyre nehezebb lesz erről beszámolni. Egyelőre a dúdolgatást kell kiemelnem. Már több éneknek is dúdolja a dallamát, néha csak úgy magától elkezd énekelni. Elmutogatja Csip-csip csókát, a Tik-tak tik-tak így ketyeg az órát, és még a Gomba, gomba, gombából is tud egy részt. Nagyon szereti még a tapsolósokat. Tud puszit küldeni, mostanában összeköti a táj-tájjal, pedig mondtam, hogy nem mindig kell búcsuzni ha puszit küldünk. Apró szemeteket ha megtalál, kiviszi a szemeteshez. A táblába belehelyezhető formáknak tudja a helyét: tudja hova jár a béka a táblán, a halacska, stb., gondolom vizuális memória. Csak még a beleillesztéssel van baj, az már finommozgás, kéz-szem koordináció, majd az is meglesz. Beszéd: hablatyol sokat, igaz hangilag nem változatosan és nem értelmeset, de utánoz ha mi mondunk valamit, vagy legalábbis próbál. Ha meglátja a lepkét: nyenye, a banán náná, vagy námmám is lehet, a lámpa ápa, a labda abda, vagy ada, van mama, baba, tata, tátá, első 3 csak kérésre, utóbbit magától is mondja.
Nagyon szereti a gyerekeket, odaad nekik dolgokat. Mikit például ölelgeti, feltérdel a hátamögé, körbefogja a derekát, Miki megy, ő meg mászik utána :). Simogat, vagyis édeselni is tud. Ma nagyon elcsodálkoztam, amikor Mikiék kölcsönadott labdájára (óriás gumilabda) rátette Petibabát, hintáztattuk és dúdolta a hinta-palintát! Ez onnan jön, hogy babafoglalkozáson a gyerekeket szoktunk ilyen nagy labdára ültetni, fektetni, erősíti az egyensúlyérzéket. Azt hittem megáll az eszem. A tegnap volt a kezében egy kis fonott kerek kosárka meg egy csiptető. Kavargatott a kosárban a csiptetővel, majd a szájához vitte és mondta, hogy nyám-nyám. Aztán nekem is adott kóstolóul a finomságból. Majd megállt az eszem megint! Tudom ezek kis dolgok, de hogy ő már ilyet is tud, elvonatkoztat, emlékszik, utánoz stb.!! Múlt héten valamelyik délutáni felkelés után még nyammogtunk, ő kiment a konyhába, megállt a széke mellett és mutatta, hogy tegyem bele. Uzsonna. Hát normi! Felkelés után eszik!
Ahányszor kérdem, hogy eszel, beleülsz a székedbe?: mutat a székére, vagy odamászik.
Hát ilyenek és ekkorák történnek velünk.
Egyelőre ennyi jut eszembe így kapásból.

Amikor a szív is megáll

Megdermedtem ma, amikor Sára a polc mellett állva itta a tejet, aztán gondolta egy kézzel nem elég fogni a csuprot, megfogta kettővel! Igen, jól esett le annak akinek leesett: ehhez el kellett engednie a polcot. Állt a konyha közepén, a semmibe kapaszkodva, pontosabban csak a tejes csuporba, észre se vette, úgy elvolt a szürcsöléssel. Én meg nem síkolthattam örömömben, hogy jé, drágaságom, milyen ügyesen állsz egyedül!, mert akkor összerezzen, kiejti a kezéből az innivalót a szőnyegre, és még el is esik, mert elvesztheti az egyensúlyát. Hát így csak álltam, én is megtámasztottam a csészét, aztán amikor több nem kellett (az egész nem tartott 10 másodpercnél tovább), elvettem tőle, ő már rögtön vissza is tapadt a polchoz, és mintha mi sem történt volna ment tovább az élet.

Akinek menő gyereke van most ne röhögjön, emlékezzen vissza milyen volt amikor a csöppség először megállt a saját lábán két szempillantás erejéig. Sára néha még megállt úgy, hogy nem vette észre, de csak nagyon rövid időre, most azonban más volt, még ivott is!

Lelkünk nyugodalmáért

Ma voltunk Sárával egy gyógypedagógusnál, egy igazán jó szaki gyerekek területén. Azért mentünk mert... több oka is van. Főleg én vagyok az oka. Én érzem hülyén magam minden hétfői babafoglalkozás után, hogy már minden gyerek a csoportban rég jár egyedül, sőt szalad, sőt vannak akik már beszélnek is!! Nagyon jelentéktelen enyhítő körülmény, hogy akik beszélnek, azoknak nagyobb testvérük van... De közülük Andi az, aki Sárával egyidős (és most nem a kb. 1-2 hónappal nagyobb egyidősre gondolok, hanem csak egy héttel nagyobb!) és már mondja, hogy Sája, Mikici, meg hogy beletesz dobozba, ilyeneket. S hogy ne teljesen rajtam múljon, Sára kifele tartja a jobb lábfejét amikor lépik, mondta a foglalkozás vezető is. Lehetséges, hogy a hámviselés miatt, de az már nagyon régen volt, és mindig kimagyaráztam, hogy azt csak 6 hétig viselte. Nos: nem jár, pedig mindjárt 16 hónapot tölt, aztán meg ez a lábtartás. Elmentünk.
Nagyon rendes a nő, vagány dolgokat mondott, és egyből mondta, látta amit kell 2 perc után. Sára a jobb lábával leginkább lábujjhegyre lépik, néha eltalálja a talpát vagy sarkát, de a sarkával kéne érintenie a talajt. A bal lábát jól viszi. Ha áll és el kell indulnia kapaszkodva egy bútor mellett akkor inkább jobb fele indulni, mert a bal felére támaszkodik szívesen. Első megállapítás: a karja és válla, vagyis a felsőteste erősebb mint a lábai, ezért mászik még mindig inkább, ez neki kényelmes, ugyanakkor okos, mert arra "gondol" minek menjek, ha így is elérek mindent, és ha áll is és el akar jutni valahova nagyon ügyesen a földre ereszkedik és elmászik. Ha lehuppan jól kiteszi a kezét támasztéknak. Szinte már egyedül si áll. Elég ha csak egy kézzel kapaszkodik, vagy érint valamit. A bal fele erősebb, biztosabb. Gyakorlatokat kell végeznünk a jobb lábára, és a felállást is kell gyakorolni, valami alacsonyról (pl.doboz) amin amikor ül 90 fokban van a térde és bokája. A lényeg, hogy amikor felálll, akkor emelje fel a kicsi fenekét, szembe álljon fel, ne forduljon el oldalra, vagy támaszkodjon azon amin ül, hanem a én kezemet fogja és velem szembe álljon fel. Sokat kell vezetgetni úgy, hogy csak egyik kezét fogjuk (ez már egyre jobban megy). A hámról azt mondta, ha csak 6 hétig viselte inkább megelőzés volt, és látszik, hogy nincs gond a csipőjével. Kaptunk tanácsokat a gyerekcipőkre vonatkozóan, miután alaposan megvizsgálta ami velünk volt. A saroktartás-keménység jó, még hajlákonyabb talpú legyen, és legyen a belselyében talpközépnél még nagyobb emelés a talp belső felének, főleg Sárának nagyon kéne ez, mert a lába belső felére támaszkodik, azt ki kéne nyomni. De majd ha már megy, akkor mindenképpen a cipő nélküli járást kell szorgalmazni.
A cél: álljon egyedül és kezdjen el járni. A lábtartásban nem biztos, hogy látványos sikereket érünk el. Azért a járás a legfontosabb, mert hamarosan kimegyünk a tágabb határidőből, amíg a gyerekek el kell kezdjenek járni. És azért is fontos ezzel foglalkozni, mert később ez a járás hat a gerincére, tartásra, stb. Azt mondta a szaki: karácsonyig el kell induljon (lesz ott karácsonyfaborogatás!). Ha nem, januárban menjünk vissza. Aztán amikor elváltunk, akkor mondta, hogy mindenképp menjünk vissza, mert látni akarja mivé alakult. Most naponta 10x gyakorlatok. Nyújtjuk a külső alsólábizmot (vádli külső része), mert az rövidebb, ezért tartja kifele a lábát. Mondogattuk is ma Sacónak: na gyere te feszegetni való! Mert valóban a térde fele kell feszegetni a lábfejét lábujjastól. Nem szivesen, de tűri. El kell vonni a figyelmét játékkal, miegymással. Ott megmutatta hogy csinál az oroszlán, tik-takkoztunk, csip-csip csókáztunk, nyávogtunk. Ami a legjobb volt az egészben: megdicsérték. Azt mondta a gyógytornász néni, hogy jó gyerek, és értelmes, okos...sőt! Na ez a sőt szeget ütött a fejemben. Azt hiszem arra gondolt, hogy a korához képest. De remélem, hogy nem az a fajta sőt, aki 5 évesen túljár az anyja eszén, vagy aki matekból harmadikban jobb lesz mint az anyja most (habár ahogy manapság a tananyag változik - mindegy, a matek az apjáé, és a fizika és kémia, enyém az irodalom és idegennyelv, meg törci). Legyen csak az az okos aki mondjuk mire 50 leszek okosabb lesz nálam, akkor majd remélem könnyebb lesz elismerni, hogy a fiatalok okosabbak.
Összességében: nagy kő esett le a szívemről és volt egy kisebb májdagadásom is, Sára meg kiélhette a labdamániáját, mert volt ott kicsi, nagy, közepes, mindenféle. Ahogy mondják: she is just into it (in love with balls!).

péntek, november 26

Abszolút egyetértek

Nagyon egyetértek lustanyu blogbejegyzésével. Ráadásul nagyon vagányul megfogalmazta. Küldöm ezt nőknek, anyukáknak, sorstársaknak, akinek nincs gyereke, aki éppen gyereket vár, de főleg annak akinek már van. :))
Amit ne mondj a gyermektelen barátnőidnek

Semmilyen hangulat

Leginkább semmilyen volt a hangulatom a héten. Két napig ki sem mozdultunk mert esett, tegnap 0-hoz közeli hőmérsékleti állapotban sétáltunk, kezem a babakocsira fagyott. Ma reggelre pedig lehavazott. Nem akarok romániai politikus lenni, és azt mondani, hogy november 26-án váratlanul ért a tél és a hideg, meg a hó. De gyereknevelés szempontjából ahogy a dolgok egymásra tevődtek: lehangoló. Legyen hó, de legyen nagy! Ropogjon a lábunk alatt. Legyen hideg, de süssön a Nap.
Vagy valami, bármi, csak ne hideg, szürkeség, lics-pocs egyszerre.

Vesekövem története - második rész

A hét elején voltam a dokinál. Mivel tünetmentes voltam egy hete, kiváncsi lettem, hová lehetett a kövem. Kaptam hideget és meleget is, hírek szempontjából. A már krízist okozó kövecském eltűnt, valószínűleg kijött. Azért nem találkoztam vele, mert valójában nagyon kevés ember tudja elkapni a kövét, az izmok dolgoznak és szétmorzsolódik a kő mire kijön. A hideg pedig az, hogy van helyette másik! Még a vesémben bújkál egy 7 miliméteres kövecske. Meg talán egyebek is, de azok még nem jól kivehetők. Ezt viszont már meg is tudta mérni az urológus. Azt mondta, szó szerint, kőtermelő vagyok. Kisebb orvostudományi értekezés következik. Elküldött röntgenre, mert ekkora méretnél már ellehet gondolkodni azon, hogy külsőleg eltávolítsák. Amikor rákérdeztem: lézerrel?, azt mondta ez már csak technikai kérdés, valójában a lényeg az, hogy többféle kő van. Amelyik visszaveri a röntgensugarakat, azt kívülről bemérik, hogy pontosan hol van, és szétrobbantják. De van olyan, amelyiket nem tudja a röntgen megmutatni. Gondolom azt nem tudják külsőleg megtalálni. Amint még aznap kiderült, az első típussal rendelkezem. A bibi csak az, hogy pont takarja egy bordám a kövecskét, és így nem lehet hozzáférni...upsz. Patthelyzet. Doki: ha elmozdulna lefele vagy fölfele, akkor már lehetne kezdeni vele valamit. De persze egy újabb krízissel járna, temérdek fájdalommal...upsz 2. Ha várunk...végül is sok embernek van köve, ami szépen ül ahol van, és ők éldegélnek évtizedekig vele. De ha egyszer beindul! És éppen mikor és hol leszel? Tanácsok: ha krízisem lesz ne menjek sürgősségre, hanem egyenesen az urológiára. Szedjem be a felírt állítólagos kőoldó bogyókat, de a doki véleménye szerint ezeknek a csodaszereknek nagyobb a reklámjuk, mint a hatásuk, sokat ne reméljek, ő szkeptikus ezekkel. Nem kerül egy vagyonba, mellékhatása nincs, hát egye fene, vagyis egyem én.
Két hónap múlva tegyek újabb látogatást az urológián, hátha változik valami. Az már csak hab a tortán, hogy a hasam bal felén is van valami kis röntgen által kimutatott fehér folt, a gyomorban, ami lehet bármi, mondjuk egy darab mész, ha meszet ettem volna. Mindenképpen valami kemény, talán a vastagbélben, mondta az orvos. Lehet ez bármi, ami bekerült evéssel, vagy kialakult. Mindenesetre gondot eddig nem okozott, jó hogy tudjuk, hogy van. Azt mondta az orvos, lehet következőkor már nem lesz ott...
Hát...mit mondjak, még ha egy aranbánya lennék. De kövek?! Apa, a lehangoltságomon változtatni akaró szándékával, azt mondta egy igazi Rolling Stone(s) vagyok. Hogy stones értem, de mitől rolling, a 45 kilómmal...elég nehéz gurulni. Legyen inkább Walking Stones!

Bújócska fejlesztése

Sára annyit fejlesztett az általa kitalált "test a testhez bújocska" (általam elnevezett) játékon, hogy most már akkor is játszuk ha én éppen mosogatok, vagy a konyhában állva teszek-veszek, esetleg megállok egy szekrény előtt a lakásban. Odasomfordál, felkapaszkodik, kicsi fejét a fenekembe fúrja és várja, hogy keressem. Ha nem keresem, akkor a lábamba nagyon kapaszkodva kihajol hátulról, hogy "itt vagyok, nézz már rám". Ha "megtalálom" és megkukucsizom, akkor rögtön visszabújik. Ha elindulok valamerre, akkor lépeget utánam, szószerint a s...ggembe lóg :).

szerda, november 24

Rajongás tárgya: labda

Nagyon szereti a labdákat. A kedvenc játékszere. Képes tízperceken keresztül gurítani maga előtt, mászni utána, felkapni eldobni, megint mászni. Mint egy kiscica. Nem beszélve róla, hogy már babapancsin is csak a labdákat vadássza, annyira, hogy alig lehet vele más gyakorlatot elvégezni a vízben, minthogy összegyűjtjük a labdákat és beledobjuk az arra kijelölt uszógumiba. Már a medencén kívüli játékoskosárból is kiszedte a legszínesebb labdát és azzal gurigázott 20 percet tegnap. Ha a vízben van, mindegy mit csinál, de mindkét kezében kell legyen egy-egy kis labda.
Ami a legjobb az egészben: kimondja, hogy abda. Talán ez az első értelmes szókimondás próbálkozása a táj-táj óta. Általában amikor eldobja magától a labdát, akkor szokta mondani, hogy abdaaa.

Sára, az innovatív

Van egy kedvenc játéka, amit ő talált ki. Elbújik a hátam mögé, kell keresni, kérdezni hol van, merre bújt, és ha "megtaláltam" akkor kukucsizok, ő meg harsány nevetésbe tör ki, araszol a másik oldalam fele, ahol nem látom, ahová megint elbújhat. Aztán ha arra fordulok, akkor meg vissza sertepeltél, a lényeg, hogy ne lássam, keressem és kukucsizzunk. Pontosabban ha ő nem lát engem, akkor azt hiszi én se látom őt :). Képes ezt játszani 10 percet is. Csinálja ha a földön ülök, vagy ha széken is. Ma a támlás széken ültem, és mögé bújt, persze felállva és jól megkapaszkodva. De ha a konyhaaaztal mellett ülök akkor is odamászik, felkapaszkodik, belefúrja kiskobakját a hátamba. Ha meg nem keresem, akkor valami hangot ad ki, hogy vegyem észre elbújt. Tegnapelőtt Álmossal is ezt csinálta, az első nemApa/nemAnya akivel ezt játsza.

Sáraalvás meséje

15 hónap után azt hiszem elmondhatom, hogy Sacóval igazán nagy problémák nem voltak (már a kórházban sem sárgult be, mint az újszülöttek nagy része, az oltásokat is jól viselte, evett általában rendesen, jól fejlődött), csak az alvással, főleg elalvással. Éber baba. Én mindenre szépen lassan szoktattam rá e téren. Pár hónapos koráig sokat ringattuk, csak úgy aludt el. Majd következett a cicin elalvós fázis. Hónapokig tartott. Amikor rájöttem, hogy nem kell ringatni, csak cici kell neki és elaszik, megkönnyebbűlés volt egy darabig. Egy idő után már zavart: 1. mindig csak én tudtam elaltatni, 2. már akkora lett, hogy evett egyebet, cicit csak elalvásoknál használtunk. Annyira megszokta, hogy ha kivettem a szájából gyakran megébredt, kezdtem előlről. És persze vele kellet lenni sokáig, miután elaludt nem mozdíthattuk, mert felébredt, tehát elfoglalt egy nagy ágyat, biztonsági intézkedések kellettek, nehogy leessen. Idegtépő! Aztán más (apa, keresztmama) is eltudta már altatni, de nálam állandóan cicit keresett. Amikor 1 éves lett, úgy döntöttem abbahagyom a szoptatást, ha ez kell ahhoz, hogy megtanuljon elaludni. Azzal kezdtük, hogy mindig más altatta 3 napig a nagymamánál (délutáni + esti alvás maradt csak már). Én is ott voltam, de altatásnál kijöttem a szobából. Persze sírt, de mama simogatta, altatta. Ott jöttünk rá a sötét szoba csodatévő szerepére. Bevezettük az elsötétítést. Megvagyok győződve, hogy a sötétség segíti az elalvásban, ezért sötétet csinálok a szobában nappal is elalváshoz. Ha más altatta már nem kellett cici, így szokott le. Tőlem még néha követelte, úgy aludt el kb 10 napig, hogy feküdtem mellette, simogattam, énekeltem, ő sírt, mászkált, de nem adtam cicit. Fájdalmas volt a lelkemnek. De megérte, egyre kevesebbet nyűgőlt, egyre hamarabb belealudt a cicikeresésbe. Pár nap után már nem sírt, csak ott volt mellettem, kereste a helyét. De még mindig nem a kiságyában aludt, nem lehetett beletenni, ébredt fel.
A legnagyobb megvalósításunk: 13 hónapos korában kezdtem, 3 hétig szoktattam, most már simán megy a rituálé és a kiságyban alvás. Először elmondom neki mit fogunk csinálni, majd meg is csináljuk sorban, délben és este ugyanazt (kivéve fürdés, de ebéd és vacsi után fekszik le): besötétítem a szobát, elrakjuk a játékokat (ebben nem mindig vesz részt, van amikor csak nézi), levetkőztetem, ölbeveszem, elnézegetünk/olvasunk egy könyvet, lekapcsoljuk a villanyt együtt, megnézzük a világító csillagokat a falon, beleteszem a kiságyba, énekelek 3-4 altató éneket, simogatom közben, majd elbúcsuzok és kijövök a szobából. Bevált. Az elején sírt amikor kijöttem, de megálltam és nem mentem be. 10-15 percnél sosem sírt többet, ez kb. 1 hetet tartott. Ha ének/simogatás közben feláll az ágyban megölelem, de ritkán veszem ki. Sok-sok türelem kell és kell tudni tűrni egy kicsit, hogy sír, szöszmötöl, nem alszik el egyből. Van olyan is, hogy amikor kijövök ő áll a kiságy szélébe kapaszkodva és vigyorogva mondja, hogy táj-táj. De nem megyek vissza lefektetni. Egy idő után elalszik, persze miután mindent kidobált a kiságyból. Majd ha elaudt bemegyek és betakarom (délután, mert éjjel hálózsákban alszik).
Sok kismama panaszkodik az elalvásra. Nálunk ez vált be. A történethez hozzátartozik, hogy Sára nem cumizott soha, nincs kedvenc játék, párna vagy takaró, semmi. Szóval nem lehet könnyű neki elaltatni magát, de megtanulta. Egy tikkje van: simogatja a lepedőt, de most már ezt is kezdi kihagyni.
Nem hittem, hogy valaha is átalussza gyerekként az éjszakát és elalszik egyedül azokon az altatásokon, amikor feküdt a kiságyban és úgy szoptattam, hogy föléhajoltam, sajgott a derekam, gyomrom nyomta a ágy széle, mert annyira beleakartam szoktatni a kiságyba. Voltak abszurd és kétségbeesett helyzeteink. Egy év után jött el a kiságy ideje, talán meg se kellett volna vegyük olyan hamar. Sok szakirodalom is azt írja, hogy pici korban a baba aludjon nyugodtan az anyukával, így könnyebbek az éjjeli ébredések, szoptatások. A másik okos vélemény pedig pont az ellentéte: ne aludjon felnőttel, mert megszokja, stb. Mi a középutat választottuk, mint megannyi mindenben, de mint minden egyéb, az alvásprobléma is rengeteg féle módon egyénileg variálható.

vasárnap, november 21

Legújabb turkáló: a leves

Bele kell nyúljon. Úgy nem tud megenni egy tányér ételt, hogy ne kutikáljon benne. Főleg a levesek! Azokban megmossa a kezét. (Más kultúrák étkezési szokásait akarja elsajátítani...) Belenyúl, hogy lássa milyen mély a tányér, gondolom. Ha meg éppen nem tud belenyúlni legalább négy újjal, mert annyira messze tartom tőle, akkor a szájához közelítő kanálból veszi ki például a borsószemet, vagy murokdarabkát, vagy akár laskát. Megtapogatja, megvizsgálgatja jó közelről, majd beteszi a szájába, vagy vissza a levesbe. Ha valami lecseppen, vagy leesik véletlenül az asztalra, a ruhájára, akkor azt alaposan szemügyre kell venni, megpiszkálni, ha folyékony: újjával szétmaszatolja, ha darabka: megcsippenti és nekem adja, vagy vissza a tányérba, de van, hogy megeszi, vagy ledobja a földre. Azt hiszem ezt a periódusát éli, ismerkedik az anyagokkal. Tegnap kikönyörögte (ráncigálta a nadrágomat/lábamat, mutogatott és visibált), hogy megmutassam neki a puliszkalisztes dobozt, amiből épp puliszkát főztem. Természetesen beledugta kezecskéjét, megtapogatta a puliszkalisztet. Majd ugyanígy a cukorral. Ebből még a szájába is dugtam egy kicsit, hadd legyen teljes a különböző anyagok megismerése című tantárgy gyakorlati része, vagyis minél több érzékszervével próbálja ki.

szombat, november 20

Kelj fel: banán, feküdj le: banán

Sára rengeteg banánt eszik. Valójában már több tíz kilót megevett élete során, lévén elég korán elkezdtem adni neki, úgy 7 hónaptól. Van aki óvatos ezzel, mert déli gyümölcs, valójában aprómagvas, de én azt néztem, hogy tápláló, nem savas, puha, és IMÁDJA.
Mostanában akár 3-at is megeszik naponta. Reggel vagy délelőtt séta közben biztos megeszik egyet, vagy van úgy, hogy reggelinek is és tízórainak is. Attól függ mi van még otthon, kéznél, stb. Persze kap mellé egyebet is. A piacon eddig csak a szőlőre mutogatott, most már a banánra is nagyon felfigyel, kell. Hát veszünk, és már gyúrja is be. A múlt héten valamikor, miután felkelt a délutáni szunyóból, kimászott a konyhába, meglátta a banánt, rögtön jelezte, hogy kéri. Az volt a harmadik aznapra! Vacsorára már nem kapott azt, de biztos megette volna. Ez az, amit akármikor adom, megeszi.
Amióta meggyógyult volt egy zabálós periódusa, amikor mint egy bélpoklos evett mindent minden mennyiségben. Azóta alábbhagyott, pár napja válogat. Kell nála próbálkozni több kajával, amíg végre valamit megeszik. Mondjuk ha egyik evésnél nem eszik jól, a másiknál általában bepótolja, úgyhogy nem is erőltetem. Amit továbbra sem lehet legyúrni a torkán: a felvágottak (nagy ritkán egy kis parizer), túró, sajt, tojás magában kizárva, és ha a kenyér valamivel kenve van, az sem kell. Csak pusztán magára. Érdekes jelenség, Tündérmanóék blogjában olvastam régen, hogy megjegyzésre méltó esemény volt, amikor a babóca megette a kenyeret úgy, hogy két féle dolog volt rajta. Miért nem szeretik a kisgyerekek a kent kenyeret, katonákat?? Kivétel a keresztfiam, aki debreceni szalámis vajas kenyér katonákkal bírkózik meg hónapok óta (Sárával egyidős).

szerda, november 17

Könyvszerzemények

Szombat este már jobban voltam, és mivel itt volt Ágómama bébiszitter, Apával járkáltunk egy rövidet. A könyvvásárba is beugrottunk, nagy meglepetésemre már este 6-kor a legtöbb standot elpakolták, négy könyvesstandnál nézelődtek még ilyen későmarcik mint mi, de legalább elkaptuk a nagy árleszállítást. Gyönyörű könyvek, utóbbi évek kiadásai ugyanolyan árban voltak két standon, mint a könyvesboltokban, a Koinónia kiadónak volt viszont egy érdekes ajánlata. Társultak egy másik, melletük lévő standdal, ahol gyerekkönyveket kínáltak, sajnos már nem emlékszem kik voltak. Ha vásároltál bármilyen könyvet (már leszállított áron), választhattál egy kosárból még egy könyvet ingyér. Természetesen gyerekkönyveket vettünk Sárának, nem tankoltunk fel, csak úgy vásárfiának, ne teljen el úgy vásár, hogy nem szereztünk be egy-két könyvet. Választottam egyet én, egyet Apa, és a kosárkából pedig nekünk is jutott egy-egy könyv.
Ezt választottam én, nagyon pici, kartonlapokból álló könyv, vannak benne kinyítható, eltolható ablakocskák. Sára már tudja őket emelgetni, tologatni, nagyon szereti egyedül is nézegetni. KisGergőéknél is találkoztunk ezekkel a típusú könyvekkel.

Apa Micimackósat választott, amiben egy rövid történet van, a képek nem túl színesek, inkább a cselekményt lehet kiemelni, hogy mit csinál a mackó, a méhek, stb.


kedd, november 16

Ember tervez, kő végez

Esetemben azt terveztem nagy búzgalommal, hogy sok programon résztveszek a hétvégén megtartott könyvvásár alkalmából, ami 3 napig zajlott. Csütörtökön reggel el is mentünk a megnyítóra, Apa dolgozni, én azért, hogy megnézzem mely könyvek kapják idén a Szép könyv díjat. Hát a részvételünk rövidre sikerült. Már odaúton émelygett a gyomrom, aztán ott annyira rosszul lettem (hányinger, fájdalom, stb), hogy alig tudtam állni a lábamon. Úgy döntöttőnk irány a sűrgösség. Persze velünk a gyermek, babakocsi, és szerencsére egy koléganő/barátnő, aki velem maradt amíg kínlódtam, hogy eljussak az autóig, mert Sacót apukája gyorsan vitte, ugyanis nagy sírásba kezdett amikor nem ismerős (öklendező, görnyedező) pozicíókban látott. A kórháznál persze rögtön perfúzíó, vérvizsgálat, vizeletvizsgálat, terhességi teszt: minden ok, minden negatív. Áttoltak a nőgyógyászatra, ahol rendesen megvizsgáltak, ultrahang, stb., a sebészeten is jártam (nyomogatás, lábemelés, oldalrafordulás, itt fáj?, ott fáj?, így fáj?, úgy fáj?): nem vakbél. Inkább epe, vagy vese, nagy eséllyel vese. Úgy fájt a hasam jobb felén, hogy azt kivántam bárcsak elájulnék mert akkor nem érezném hogy fáj. Bizton állítom még a vajudás sem fájt így. Lehet, hogy így fájt, de ott kapsz egy adag adrenalint: jé, gyerekem lesz!. Akkor tudod, hogy egyszer csak kijön, csak elindul a folyamat, de itt nem tudtam, hogy mikor szűnik meg, egyáltalán megszűnik-e valaha, és főleg, hogy mi okozza! Visszavittek a SMURD-ra, ahol vénába kaptam fájdalomcsillapítót, kicsit elbóbiskoltam, már nem reszkettem úgy mint egy nyárfalevél a viharban. Lassan megszűnt a fájdalom, és persze közben kiderült, eddig nem adhattak (vagy 3 órán keresztül) fájdalomcsillapítót, mert akkor nem tudok válaszolni, hogy hol fáj, mennyire, milyen fájdalom. Tudom, hogy ez normális is, de nekem akkor is annyira fájt! A sebészeten megnéztem magam a tükörben két kör séta és törülközőtartóraborulás között (mert nem tudtam eldönteni hogy enyhébb a fájdalom: ülve, fekve, sétálva, vagy hajolva - ülve volt a legrosszabb), és olyan fehér volta a szám is mint a bőröm, és tulajdonképpen mint a fal, csak a szemem alatt voltak szép mélyszürke karikák. Amikor már jobban lettem, a dokinénik nagy sajnálata is elmúlt, és azt mondták el kell menni urológiára. Gondoltam: eddig miért nem vittek oda? Aztán leesett: valószínűleg azért nem, mert az máshol van, az intézmény egy messzebbi épületében. Ez most úgy hangzott, hogy minden hamar történt, de a sebészet előtt is vártam 10 percet míg bevittek, és a vizsgálat után még 20 percet, mert nem volt ember a sűrgösségen, aki visszatoljon. Mindenközben pedig fájt, tehát még inkább űgy tűnt, hogy megállt az idő. Nos a vihar elmúlt, de mi a bajom?
Este megint előjött a baj, de nem annyira durván. A felírt görcsoldók és fájdalomcsillapítók segítettek. Péntek reggel a testvérem vigyázott Sárára, amíg az urológián kiderítették, hogy van egy 4,5 mm-es vesekövem, amiről eddig nekem fogalmam se volt. Már leszállt a vesémből, ez volt az ami úgy kiakasztott, és készülőben van kijönni. Nincs is más teendő míg megvárni, hogy kijöjjön magától. További görcsoldás, gyulladáscsökkentés, fájdalomcsillapítózás.
Itt tartunk most. Várjuk. Hétvégén még fájdogált a hasam, most már két napja tünetmentes vagyok. Pozitívum: legalább tudjuk mi bajom, negatívum: ha már egyszer volt, még bármikor lehet. A dolgot még az is cifrázta, hogy pénteken megint órákig fájt erősen, nem akartunk nekimenni az éjszakának fájdalommal, este 9-kor újra a sűrgösségen kötöttünk ki. Onnan elküldtek az urológiára, ahol kaptam egy fájdalomcsillapító szurit, és további jótanácsokat. A lényeg: annyira kicsi a kő, hogy ki kell jöjjön magától, és a kicsi még jobban megkínozhat mint egy nagy. De az eco szerint már nagyon ott van, hogy kijöjjön, a nehezén túlvagyok.
Ez a hétvége most rólam szólt. Itt volt Ágómama, sárázott, főzött, sétáltak. Én pihentem, melegedtem, mert ezt ajánlották: mindent ami meleg, mert azt szereti a vese.
Reméljük itt véget ért vesekövem története.

Új takarítónő a plázában


Míg más 2 év körüli gyereket mozgólépcsőzni visznek a mallba, Sára rohangálni akar és mászva feltörölni a bevásárlóközpont csili-vili padlóját. Szerdán névnapi ünneplés gyanánt elmentünk a Maros Mall legfelső emeleti cukrászdájába sütikézni. Végül kajáltunk még kínait is, ha már minden ott egy helyen van, de az ünneplésbe ez is belefért. Sacónak addig volt türelme, amíg megette a KFC-s sültkrumpli nagyadagjának több mint felét (nem túl sok, lévén vagy 30 szál krumpli volt csak a tasakban, persze szép árért), és megkóstolhatta anya mentás csokitortaszeletét. Utána felváltva fogtuk a kezét és masíroztunk a síkos padlókövön, mozgólépcsőzött is Apával, aztán amikor már nem bírtuk az iramot hagytuk hadd másszon, persze felügyelettel. Akkor elkezdett bújócskázni az oszlopok és asztalok körül, figyelve követjük-e. Nem tudom mit gondolhattak az emberek, de hát múszáj volt engedni mászni, ölben nem bírt megülni. Szerencsére csatlakoztak hozzánk barátok, így mindig volt valaki aki kövesse a kiscsajt.

Hogyan lehetnénk boldogabbak?

Kedden, 9-én érdekes előadást hallgattam meg a Mesterkurzus sorozat keretén belül. Volt már Vásárhelyen Müller, Ranschburg, Vekerdy, Csernus. Az első három előadását meghallgattam volna, de vagy nem volt pénzem jegyre (tény: nem olcsó mulatság korunk "mestereit" élőben hallgatni), vagy nem volt bébiszitter, vagy későn áltam neki leszervezni a dolgot. Most időben szóltam Apának, ő sárázott este, míg én Bagdy Emőkét hallgattam. Ez a nő egy duracell nyuszi, belevágott és csak mondta, mondta, mondta, levegővételnyi szünet vagy egy korty víz nélkül. Másfél órán keresztül beszélt arról, hogy mi kell a boldogsághoz, amit tulajdonképpen inkább boldogulásnak nevez. Aztán még fél órát válaszolt a résztvevők kérdéseire. Tulajdonképpen azt mondta el, amit eddig is tudtam és nagyjából mindenki tud, csak ő összefoglalta, alátámasztotta kisérletekkel, kutatási eredményekkel. A boldogsához kell: optimizmus - az optimisták boldogabbak. Légy altruista, segíts másokon önzetlenül, ez velünk született tulajdonság, a génjeinkben van, ne nyomjuk el. Tudjunk hálát adni, az jó nekünk is, a másiknak is, ha tudunk köszönetet mondani. Legyen valami elképzelésed az életről, felfogásod arról miért vagy, hol a helyed, stb. Aztán legyen egy képed a jövődről, mit akarsz elérni, hová akarsz jutni 5-10-15 éven belül. Az érintések fontosak, ölelés, simogatás, kézfogások, stb. Tömören ennyi, de ő érdekes kutatásokkal színesítette mindezt, ja és persze bejött az egészség téma is, ami fontos a boldogsághoz, de nagyjából az a lényeg, hogy a beteg lélektől lesz beteg a test. A kérdésekre válaszolva kiderült, hogy a férfiaknak is van középkori krízishelyzetük, amit náluk is klimaxnak nevezünk, és a kamaszkor sokban hasonlít az életünk delén átélt periódussal: megint azok a kérdések - ki vagyok, mit akarok, hová tartok. Azt is megtudtuk, hogy még nem találták ki a módszert amivel valakinek fejleszteni lehet a humorérzékét, az vagy van valakinek vagy nincs. A gyerekkorban alakulhat ki, sok múlik a szülőkön, leginkább azon akit példának tekint a gyerek. Tehát komor anyának ritkán lesz vidám, jó humorérzékkel megáldott lánya.
Rövid interjú az előadóval a Pszihótrillák november 11.-i adásában itt.

szerda, november 10

Könnyvvásár startol

A 16. könyvvásár lesz most hétvégén, holnapi kezdettel. Remélem sikerül szétnézni és pár programon résztvenni, még ha a szívem sajogni is fog, hogy milyen drága a sok szép jó könyv. Maradok a nézegetéssel, tapintással, szaglással és információ felvétellel: hol mi az újdonság. Az Alternativ filmfesztiválra nem jutottam el egy rövidfilm erejéig sem, de a könyvvásár is legalább olyan izgalmas nekem.
Szülőknek ajánlom a holnap (csütörtök, nov. 11.) 18 órától a kultúr kistermében megtartott rendezvényt. Az irodalmi est témája: A gyermek az új magyar irodalomban. Meghívott írók: Háy János és Lackfi János. Házigazda: Láng Zsolt. Széles a programkínálat, bővebben itt.

Nevek

A héten ezidáig szeptembert meghazudtoló novemberi időjárás volt, nemcsak hogy sütött a nap, de meleg is volt, szvetteres sétákat tettünk, a vastagkabátot otthonhagyva.
Tegnap játszótereztünk. Volt még pár anyuka babával. Ott volt Aba (régi ismerős), Dávid, Nimród, Nikol (vagy Nicole - sose lehet tudni) és Naomi. Na most már ugy-e nem kérdéses, hogy melyik nevek szúrták a fülemet, és kicsit sértegették magyar érzelmű lelkemet, merthogy mind magyar gyerekek voltak. Hát igen, az utóbbi kettő. A családi hátteret nem tudom, egyik gyerekkel anyuka volt, másikkal apuka és magyarul beszéltek velük, így hívva őket. Én vagyok túl magyar? Vagy túl maradi? Senkit nem akarok megsérteni, lehet, hogy blogolvasóim más véleményen vannak. Úgy tapasztalom, hogy leginkább vegyes (román-magyar) családok adnak "nemzetközi" nevet gyerekeiknek, hogy ne billenjen a mérleg egyik fele sem. Babapancsira jár Klaus (vagy Claus), akinek anyukája magyar, apukája román. Egy másik magyar anyuka idén szült egy Filipet (vagy inkább Philipp), apuka román. Magyarországon törvény, hogy bármilyen neve lehet a gyermeknek, de magyar helyesírással kell írni. Kedves itteni barátnőm tervezi születendő gyerekét Sophie-nak nevezni (ezzel a betűsorrenddel), ha lány lesz. Hogy fog megtanulni írni magyarul ez a gyerek, ha még a neve is ph-val íródik, ami a magyar ábécében nincs, neve sz hangját csak s-sel kell írnia. A név a legelső amit megtanul leírni egy gyermek. De ha anyukának ez tetszik...hát legyen. A név maga nekem is tetszik, magyar megfelelője is van. Eddig a romaság körében volt népszerű külföldi filmek szereplői után elnevezni gyerekeket. Gyakran nevetgéltünk legendaként terjedő történeteken, amikor valakit Suellen, Kimberly, Rambo vagy éppenséggel Vandame néven szólítottak. A globalizáció karmai már a névadási szokásainkat is megkaparintották? Kövezzetek meg, ha rossz vagyok.

Novemberi hétvége Gödén

Hivatalosabb nevén: Gödemesterháza. Úgy 90 km Vásárhelytől. Ugyanott voltunk ahol idén februárban. Jól telt, gyönyörű idő volt, Sára nem betegedett meg. Főleg a szombati napot használtuk ki sétára, kintlevésre (reggeli a szabadban, mint a filmekben: fenyvesek közt, napsütésben), íjászkodásra, hússütésre. Az esték a társasjátékoké és borozásé voltak . Sára persze délután nem akart elaludni, ahogy idegen helyen lenni szokott, de az esti elalvásokkal nem volt gond. Éjszakai végigalvás kipipálva nálunk már egy pár hónapja, max megébred kicsit és visszaalszik, sirdogál kicsit, meg kell nyugtatni, de pár perc az egész. Szóval a hétvége a lazulásé volt, beszéljen ez a pár kép.
Séta a terepjáró babakocsival. Igazán hasznát vettük az erdei utakon.












Apa egy szem lányával










A favágók




és a segéd


Nyílj ketté te fa!
Háttérben az igazán szép és otthonos hétvégi házMászkálás a teraszon



Lépcsőzés. Egész hétvégén az araszolós háttal lemászást tanulta.


Engedjetek beee!









Anya nyílvesszőt tanul lőni. A mestertől, Álmostól.










Kis lány a nagy ház közepében











A "nem megmondtam, hogy ne csalj" nézés









Itt a vége fuss el véle.

péntek, november 5

Oltásnap

Ma Sacó két oltást kapott be, egyet karba, egyet combba - szurizva. Az egyik a rubeola, rujeola, stb. elleni (vagyis mumpsz, skarlát, valami himlő ellen), a másik a tetanus és köhögésfélék ellen. Nagyon hősiesen viselkedett, pár másodpercet sírt csak, amikor éppen benne volt a tű a husijában, ahogy a doktornéni mondta: a kötelezőt. A végén ugyanolyan virgonc volt mint mikor odamentünk, még vigyorgott is az aszisztensnéninek, aki beadta a szurikat. Mert megérdemelte, elvittük sétálni ketten Apával (fura, de Apának ma szabadabb napja volt), kicsit játszótereztünk, majd együtt ebédeltünk vendéglőben (!) napimenüt. Hétvégén kiruccanunk barátokkal Gödére, egy kis lazulás nem árt, reméljük az idő kitart.
A mai ügyeskedés: toronyépítés kockából - Sára egyedül rakott egymásra több kockát (eddig a maximum 3 volt, de ma már az ötödiket is felrakta), amik meg is álltak, aztán gondolom érezte a leborulás veszélyét, és újabb toronyba kezdett. Azért örülök nagyon ennek a kis fejlődési mozzanatnak, mert azt jelenti jól alakul a finommozgása: ujjacskákkal megfogni kockát, rárakni a másikra, érezni mennyire kell odatenni, pontosan eltalálni az egyensúlyt, hogy le ne dőljön... Felnőtteknek nem tűnik bonyolultnak, de egy kisgyereknek ez komplex dolog.
















csütörtök, november 4

A pofon maradandó lelki nyomokat hagy - Családi kapcsolatok - Parentia

A pofon maradandó lelki nyomokat hagy - Családi kapcsolatok - Parentia

15 hó.

Tá-dámm! Sacó ma 15 hónapos. És ezt be is bizonyította ma két nagylányos cselekedettel. Amíg a délelőtt mosogattam, kimászott a szobából kezében a tele pelussal, amit a reggel vettünk le róla, bökdöste a lábamat, hogy vegyem már észre, majd ideadta, hogy dobjam bele a szemétbe, úgy ahogy szoktuk. Normi, hogy agyondicsértem. Aztán a fürdőszobában tett-vett. Megfogta szerre az éppen megmosott, de fürdőben hagyott cipőit és bevitte arra a polcra, ahol a többi cipője sorakozik. Kicsit hanyagul, de sikerült őket helyretenni.



A héten még volt ilyen háztartási feladatvégzés részéről: a minap elvette a fürdőből a kisseprűt szemeteslapátostól, kimászott az előszobába, feltérdelt és a kefét levette a lapátról, majd elkezdett vele sepregetni. Ahogy anyától elleste. Olyan drága volt. Ilyenkor csak azt bánom, hogy csak kettesben vagyunk és senki más nem látja mit művel.

szerda, november 3

Élmények

Úgy járunk cirkuszba, mint a fogorvoshoz: évente rendszeresen. Tegnap este megnéztük a Szafari cirkusz műsorát, akik tavaly is ilyentájban voltak itt. Akkor is az első sorban díszelegtünk, Sára nagy puffos kezeslábasban végigaludta az egészet (tény, hogy nem miatta mentünk). Idén változott a hozzáállása, igaz az előadás is színvonalasabb volt. A manó bámulta a lovat, pónilovakat, elefántokat (akik közül az egyik - Európában egyedülálló állítólag - még fejre is állt), bivalyokat, és végre élőben is megmutathattuk a púpostevét és a tigrist, amire tudja, hogy úgy csinál: UÁÁÁÁ! Meg is tapsolta az ugráló és csücsülő nagymacskákat. A kígyók annyira nem érdekelték. Az előadás elején nagyon követte, hogy mit csinál a bohóc, és még tapsolt is gyakran, amikor a közönség tapsolt. Csak aztán gondolom rájött, hogy túl gyakran kell tapsolni, megunta és abbahagyta. Persze tudjuk, hogy sokmindent nem értett az egészből, emléke sem marad, kicsi ő még ehhez, de Anyáék is szórakoztak, és azért mégiscsak közös családi élmény volt, amit majd elmesélhetünk neki.
Apropó...még azt sem mondtam, hogy ugyanilyen családi program volt múlt héten: szerdán divatbemutatón voltunk. Itt Vásárhelyen, persze, a Kultúrpalotában fiatal tervezők a klasszicizmus jegyében született alkotásait láthattuk. Sára tapsolt amikor kellett, szocializálódik és tanulja a közösségi viselkedést. Kedvenc darabjaink Szakács Ágnes fiatal képzőművész kezei alól kerültek ki.

hétfő, november 1

Reménysugár és kérdőjel

A betegség úgy néz ki letűnőben van. Ma az utolsó antibiotikumos nap, voltunk doktornéninél, aki nem hall semmit a tüdőn és nem lát semmit a torokban. Garatváladékvizsgálat eredménye negatív, rám és Sárára nézve, Apában lakoznak valami coccusok, de gyógyszeres kezeléssel elhessegtetjük őket. A Manó étvágya is lassan visszatér, persze még mindig nem barát a tejjel (egyetlen egyszer ivott több kortyot csészéből saját kérésre), a tojással (csak ha rejtve van valamiben, ami jól elnyomja az ízét), és a sajtokkal. Már nem köhög olyan rémesen, nem ébred fel miatta, de még szakadozik a légcsővében a lerakódás. Reméljük hamarosan teljesen kitisztul. A doktornéni is nagyon reméli, mert pénteken már vár is oltásra. Ideje, hogy 15 hónaposan az egyéves oltását bekapja Sacó. Persze ezek után az árnyékunktól is félünk, és mindentől óvjuk: holnap elmaradunk a babapancsiról, jövő hétfőig még eldöntjük, hogy babák közé megyünk-e foglalkozásra. Sétálni már a héten hívunk partnert, de zárt légtérben semmiképp sem leszünk egyelőre gyerekekkel, vagy beteggyanus felnőttekkel. Tegnap meglátogattak barátok és hoztak nekünk ajándékot. A nagyszerű a dologban, hogy Anyának is nemcsak a babának: Sára kapott Londonból egy kis kabátot (galléros/zipzáros/a derekán övvel/rozsdaszínű - olyan igazi angolos divatú), Anya kapott egy csini barna/csipke és szatén/spagettipántos/fodros ruhát, amit kijelölt a következő alkalmi viseletnek. Ez váltja azt a két ruhát amit váltogatva hordott az utóbbi 7 évben banketten, esküvőn, stb. (Tuudom, tuuudom, sokan irigykednek, milyen jó nekem, hogy a 18 éves koromban az érettségi banketten felvett ruha még feljön rám, de ez nem olyan jó, amikor esetleg vágysz egy új darabra - és nem a divat miatt, hanem mert nőből vagy - , de nem segít az az érv, hogy "drágám meg kell vennünk, már egy gönc se jó rám, végülis szültem egy gyereket". Csak a hasonló testalkatúak érezhetnek együtt velem. De talán már mások is értik miért örültem annyira, hogy KAPTAM AJÁNDÉKBA egy szép ruhát.)
Hétvégén otthonjártunk Baróton, hangulatunk hullámzott, ahogy a helyszínek és események megkívánták. Helyzetek, amik az élet velejárói, és ettől élet az élet. Miután a temetőkben emlékeztünk, új életeket ünnepeltünk babalátogatáson, és még szülinaposokat is köszöntöttünk. Újból meggyőződhettünk, hogy lányunk nem viseli türelemmel a hosszú autós utazásokat, de nagyon jól viselkedik és feltalálja magát vendégségben, gyerekekkel, stb. Sok fiú (számszerint 5) unokatesóval találkozott Sacó a hétvégén, a korranglistán ő középen helyezkedik el, és egyetlen lány unokatesójával is: Annával, aki 6 éves, de vele barátkozott meg leghamarabb, és bújt hozzá már két perc után. Hiába na, a csajok tartsanak össze. A nagy családi látogatás óriási kérdőjellel zárult számomra, miután két kéthónapossal is gügyögtem: mikor jöjjön (ha jöjjön) a következő??