szerda, április 28

Komédia

Kedden Csillával és Emesével megnéztünk egy előadást, kimenőesten volt Anyáci.
Azt hiszem amióta Sára megszületett többet járok előadásokra mint előtte. Tegnap a Stúdió Színházban Eisemann Mihály és Szilágyi László Én és a kisöcsém című zenés vígjátékát néztük meg. Az előadás rendezője Parászka Miklós, a Csíki Játékszín igazgatója, előadói pedig a Művészeti Egyetem elsőéves mesterképzős hallgatói (pótolva néhány másod és harmadéves egyetemista szinissel). Ajánlom mindenkinek aki egy kis lájtos, nevetgélős szórakozásra vágyik, fülbemászó dallamokkal, amiket aztán még pár napig dúdolhat mosogatás vagy éppen peluscsere közben. Ugy-e mindenki ismeri a következő sorokat: "Én és a kisöcsém fütyülünk a nőkre az idén...", vagy "Egy kicsit angyal legyen, egy kicsit démon..."?
A zene vidám, könnyen emészthető, a poénok egyszerűek és ettől nagyszerűek (aki él-hal a Jávor Pál-Karády Katalin korszakért az ki ne hagyja). A játékba mindent beleadnak a fiatalok, talán néhol túlságosan is erőltetett a vicc vagy a mozgás, felfedezünk 21. századi beköpéseket vagy gesztusokat, de még belefér a klasszikusnak értelmezett darabok gyűjteményébe, és én bevallom: néha jólesik a lekemnek egy kis klasszikus, egyszerű, nem túl filozófikus, nem posztmodern, nem avantgárd, nem elvont szinházelőadás, ahol ki lehet kapcsolni, nem kell forogjon az ész kereke.
A tehnika ördöge néha viccelődött, a mikrofonok hol ki hol bekapcsoltak, de ez csak egy kis üröm az örömben.
Egy kis ízelítő:



Több info itt .

hétfő, április 26

Az éltető nedű

Nekünk most éppen a melegvíz jelenti ezt, amit visszakaptunk 6 nap után. Ahogy egyik kismama fogalmazta a babafoglalkozáson: vették volna el inkább a hidegvizet. :) Vége tehát a pancsolásnak, vagy csak most pancsolunk igazán?? Tényleg nagy megkönnyebbülés, hogy újra folyik a melegvíz a csapon, kérdés, hogy meddig...

Esti csúcspont

...akkor van, amikor már megfürdettük, pizsomát kapott és vacsorázott Sacókánk. Ilyenkor akad 10 perc amíg anya is elkészül az altatáshoz/lefekvéshez. Ezt használja ki a manó, és beindul, az aznapi végső energitartalékait is felhasználja: visibál, kiabál, csapkod, kalimpál, kacarászik. Mindezt este 10-kor! Ebben a helyzetben nincs mit tenni, meg kell várni míg lefárad. Tart az egész úgy 20 percet, addig játszani kell vele, csiklandozni, nevettetni, játékokkal körberakni (amiket addig pakol/dobál/szétszed, amíg mind a félméteres hatókörén kívül kerülnek) és lesni, hogy mikor ásít már, milyen időközönként súrolja a szemét, és görbül-e le a szája. Ja, és persze mindeközben törekedni kell az ébrenmaradásra, mármint nekünk, felnőtteknek.
Tehát a mi gyerekünk ahelyett, hogy az esti procedúrák alatt lelassúlna, elálmosodna és aztán elaludna, inkább szépen nyugodtan tűri a műveleteket, majd jókedve a csúcspontra hág, és végül lezuhan nagyon álmosan és fáradtan. De ez nem garancia még a gyors elalvásra, a cici-kiságy-öl-cici-öl-kiságy altatási folyamat is eltart kb. 30 percet. Aki ügyes kiszámolhatta, hogy amire véglegesen bekövetkezik az elalvás már 11-11.15 óra. Ehhez képest délelőtt a 8 órai kelést elég hamar követi a déli álmosság, 11-12 között alszik el. Húzza a csendest általában két-két és fél órát, hogy aztán 8-9 órát egyvégtében ébren legyen. Meg is állapítottam a minap, hogy a szüleire ütött a csemete: este későn feküdni, délelőtt sokáig aludni szeret. :)

Ügyesedik a baba

Hétről hétre egyre nagyobbak a változások, és Szamócánk apró ügyeskedésekkel lep meg. Már az alvással is nagyot alakít, de mozgása is jobb: ha egyik karjára felakasztunk valamit, a másikkal leveszi róla; szinte megáll a két lábán, már csak kis támogatás kell neki, na persze ezt ritkán produkálja; egyre többet ringatózik négykézláb, és a tolatás egyre nagyobb távolságokra viszi őt, most már csak az előreindulás pillanatára várunk.
A múlt heti nagy mozzanat pedig az első fogacskák kibújása volt: igen, megszülettek, és észre se vettük. Pontosabban a folyamatot nem: nem volt sírás, át nem aludt éjszaka, különösen sok nyürizés sem. Múlt hétvégén, egy este kutakodtam a szájában, csak egy egyszerű rutin ellenőrzést végeztem, mert rég nem került rá sor, és hoppá!, érzem a kis éles/érdes felületet elől, a fogíny közepén. Pontosabban a bal alsó metszőfog bújt ki. Szemrevételeztük, a jobb kis fog helye is nagyon fehér volt, de az ínyt még nem pattintotta ki. Hát mondanom sem kell mekkora volt az öröm! Óriási kő esett le a szívemről: mégis túljutunk a "csak majszolni tud" állapoton, és bekövetkezik a rágás. A héten a jobb felőli kis fog is előbújt, az is észrevétlenül. Pár hét és reméljük már nem csak nagyítóval lehet látni a rizsszemeket Sacó szájában.

Apa, az altatásszakértő

10 napja vezettük be a módszert: éjjeli megébredésnél Apa altatja vissza Sárát, így fog majd leszokni az éjjeli cicizésről Manóka. Majd megszokja: hiába ébred, nincs cici, és akkor majd már nem is ébred. A dolog, úgy néz ki bevált. Annyira, hogy már eltelt két éjszaka, amikor Sacó nem ébredt meg. Először azzal kezdtük, hogy Apával aludt a nagyágyban, így ha megébredt Apa altatta vissza, Anyáci meg sem jelent a színtéren. 3 éjjel borzalmas volt, elsőn egy egész órát sírt, a második és harmadik éjjel félóránként ébredt. Aztán egyre ritkábban ébredt, és a visszaaltatás is könnyen ment. (Általában Apa mellkasán, vagy összebújva vele, a pici fülbe szuszogás jól bevált altatási módszer. Annyira, hogy tegnap délben is így altatta el Apa. Ez nagy szó, mert eddig délben is mindig cicin aludt el. Persze ehhez az kell, hogy nagyon álmos legyen a baba.) De mára elértük azt, hogy a kiságyában alszik, és végig alussza az éjszakát. A hajnali 6 órás ébredés rendszeres már hónapok óta, olyankor kap cicit és visszaalszik fél nyolc-nyolcig, amikor az egész család kel. Sajnos Sára még nem ismeri a hétvége fogalmát, és nem tesz különbséget a napok között, így vasárnap 9-kor már programegyeztetést folytatnánk a barátokkal, akik még nagyon álmos hangon szólnak bele a telefonba: persze hogy aludtam még, vasárnap reggel 9 van!
A következő kisérleti lépések: este cici nélkül elaltatni és délben cici nélkül elaltatni. Mert ugyebár az esti elaltatást még mindig Anya végzi cicivel, és ugyanezt délben is. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem akarom már szoptatni, hanem, hogy evés legyen, és utána alvás, a két folyamat ne mosódjon egybe. Az estit még valahogy megoldjuk, mert eléggé lefárad és elálmosodik, kap vacsorát és cicit, pár napja már ölben el is alszik (naaaa nem úgy, hogy csak belerakjuk a kiságyba oszt sluszz), de a délinél sötét sincs, még nem eléggé kifáradt, de álmos és nyürrög, szóval egyelőre erre a helyzetre csak a cici jöhet szóba.
Mindenképp büszke vagyok Apácira, hogy így kitartott a Sáraaltatás/visszaaltatás programban, és sikerre vitte azt.

péntek, április 16

Tîrgu-Mureşul secolului XXI

Hétfőn kifizettük az utolsó baniig az utolsó két havi közköltségünket, amivel elvoltunk maradva. Erre válaszképpen szerdán elvették a melegvízet és a fütést. Az utóbbi még hagyján, mert valahogy kitavaszodik idén is, na de a melegvíz! A probléma gyökere nem tudom hol van, de a törzse az, hogy a gázszolgáltató (kedves multi és egyeduralkodó E-On Gaz a térségben) elzárta pár kazánház gázcsapját a városban. Eképp a hőszolgáltató vállalat nem tud csak hidegvizet engedni a melegvízes csöveken, és persze távfűtés sincs. A hőnhangoztatott ok: a tartozások. Csakhogy a lakosság tartozása az újsághírek szerint egy töredéke az összes tartozásnak, vagyis a tartozások nagyrészét a nagyfogyasztók (gondolom gyárak, közhivatalok, a város, stb.) teszik ki. De persze a legkönnyebb a kisfogyasztókat bűntetni, megkeseríteni mindennapjaikat a kisgyerekeseknek, nyugdíjasoknak, azoknak akiknek egy lej tartozásuk sincsen a szolgáltatók fele, és egyáltalán mindenkinek. Mindenki (aki nem hallgat rádiót vagy nem olvas újságot) a hőszolgáltatóra haragszik, mert közvetlenül ők adják a melegvízet, pedig most a gázasok zárták el a csapokat. Volt még melegvízelvevés a szolgáltató részéről egy napig ha javításokat végeztek, vagy több napig ha adósságokat akartak behajtani. De miért nem mennek be a lakásokba és csak ott zárják el, ahol tartozás van?! Állítólag erre ők is rájöttek, és újabban ezt csinálják. S akkor csodálkoznak ha egyre többen leválnak a távhőrendszerről. Nem is a szolgáltatás minősége miatt, mert aránylag meleg volt télen a lakásban, és forró víz is folyt, de az állandó félsz, hogy mikor veszik el, csak úgy elzárhatják, kinek kell? Nem beszélve a pénzről, amit ezért fizetünk: állandó sakkban tartás. Gáz van a lakásokban, nem kell félreérteni, tehát a fazekacskákat elő lehet venni és minden egyes babafenékmosáshoz, mosogatáshoz, stb. melegíteni a vizet, de mondanom sem kell ugy-e, hogy ez milyen jó szorakozás!
Ha pozitívan probálom nézni a dolgokat, akkor a következők jutnak eszembe: spórolunk - kevesebb lesz majd a közköltség, habár ezek ahogy kiszámolják...decemberben tíz napig nem voltunk itthon és ugyanannyit fizettünk mint novemberre; megtanultunk 6 liter vízzel lezuhanyozni; egy kis történelemóra gyakorlat - így éltek őseink évszázadokon keresztül...még jó hogy víz folyik a csapon és van áram, nem kell kútból húzni, a folyóra járni, vagy tekerni a dinamós biciklit az áramért (tudom, hogy a világ sok pontján még ez sincs, akár hozzánk közeli falvakban például, de már megboccsá': ha egyszer ideszülettünk és ebbe a korba, eljutottunk a fejlődés egy bizonyos fokára 2010-ben egy 160 ezres kultúrált/civilizált városban, keresünk annyi pénzt, hogy kitudjuk fizetni a tömbházlakásbanélést, jogos a feháborodásom!); további pozitívum, hogy nem unatkozunk: állandóan úszik a lakás valamely pontja - a konyha a vízmelegítős, mosogatós, eltisztálós, öntögetős, felmosós játéktól, a fürdő az önt-kever hideggel-mosakod-tálkimos-feltöröl játéktól, a kiselőszoba a vizet a konyhától a fürdőig eljuttattó folyamattól. Még a kreatív gondolkodásunkat is beindítja: ha a mosógépet beindítjuk üresbe, a végén kiengedett víz lehet 30, 40 de akár 90 fokos is! Még jó hogy van automata ami megmelegíti a vizet. Lehet cinikusan hangzik, és azt hiszitek nem gondolok anyáinkra akik kézzel/géppel mosták, keményítették, fehérítették pelenkáinkat és ruháinkat, valószínűleg ugyanezen cécókon mentek végig mint mi ebben a helyzetben, de valamit tettek is azért, hogy azok az idők elmúljanak, gyermekeik-unokáik ne ugyanúgy görnyedjenek órákat a kád fölött, és íme: ma már más időket (kéne) élünk.
Létezik az a szó, hogy visszafejlődés? Vagy a fejlődés csak egy előrehaladó dolog mint olyan, és akkor a szó már önmagának ellentmond?
Na kizúdítottam panaszáradatomat, de sajnos még nem röpködnek a hírek, hogy az Energomur mikor zúdít melegvízet...

szerda, április 14

Aktívál a baba

Sára az utóbbi két hétben sokat fejlődött mozgásilag. Végre a fordulások is elkezdődtek, igaz még csak hasról hátra, de azt gyakorolja sokszor. Úgy csinálja, hogy leengedi magát a padlóra, égnek nyomja a fenekét, mint egy kis hernyó, majd annak a súlya oldalra húzza őt, amit követnek a lábai és karjai. Hopp, már a hátán is van egy lendületből. A mászás csak hátrafele megy. Ha az ágyon van legtöbbször az ágy valamelyik sarkában köt ki, és pár perc után ha nem vesszük ki, jelzi, hogy "hoppá, elakadtam, nem tudok továbbmenni!", persze nem ilyen szépen kerek szavakkal fogalmazva :). A négykézláb ringatózást ügyesen műveli, csak még nem tudja irányítani a végtagjait, főleg a lábait. Baróton már óvatosan tapogatózva a matracról is lemászott, persze fenékirányba és bearaszolt a sarokba. A tapsolós játékoknál már szétnyítja a tenyerét és hagyja, hogy úgy tapsoltassam. Eddig mindig marokkal tapsoltunk. Ha közeledek feléje azzal a szándékkal, hogy ölbevegyem, már nyújtja a karjait, hogy felvegyem, de ezt csak Anyácival teszi, másoknak nem nyújtozik. Ha közel ülök hozzá, kb. kartávolságra, akkor néha mindkét karját felém nyújtja és megcsinpaszkodik ruhámba vagy hajamba, közel húz, bújik. Én ölelgetésnek nevezem. :)


Esztimanóék bloggerdíjat küldtek nekünk, vagyis díjaztak minket. Köszönjük szépen :). A díj átvétele azzal jár, hogy le kell írnunk hét dolgot magunkról (ez valahogy megoldható), és tovább kell adni a díjat hét bloggernek (ez nehezebben fog menni, mert nem olvasok rendszeresen hét blogot, de talán ha az Apa által olvasott blogokat is belesoroljuk...).


7 dolog rólunk:
1. - voltak és vannak terveink, de nagyon sokszor sodor minket az élet. Legtöbbször azt nehéz eldönteni, hogy hagyjuk magunkat sodorni, vagy ne.
2. - Apa és Anyáci sokmindenben különbözik, de a legfontosabb dolgokban egyezik a véleményünk, elveink, értékrendszerünk, ízlésünk, és ez a legfontosabb, mert ezek tartanak össze egy családot hosszútávon. Tartjuk, hogy "nagy dolgokban egyezség, kis dolgokban békesség". (Hasznos mondás, ajánlom mindenkinek.)
3. - mozgalmas, aktív, nem begubózó életünk van, de aludni és lustizni nagyon szeretünk :)
4. - óriási a nagycsaládunk, sok emberrel érintkezünk, sok barátunk van, sokan szeretnek minket és mi is sok embert szeretünk
5. - szerencsésnek érzem magunkat ami Sárát illeti: jó baba, nyugodt, sokat nevet, jól bírja az aktív örökmozgó életünket, ritkán sír vagy hisztizik, barátságos, kiváncsi, szereti és érdeklik a játékai, (de bármi: margarinosdoboz, szívószál, stb.), kommunikatív, jól eszik. Egyelőre ezeket a tulajdonságokat tudom elmondani nyolchónaposunkról. Személyszerint azért is érzem magam szerencsésnek babánkkal kapcsolatban, mert könnyű volt a terhességem és simán ment, ugyanígy a szülés is: aránylag rövid volt, nem szenvedtük meg nagyon, a szopizással és anyatejjel sem volt soha probléma, nem volt hasfájós vagy betegeskedő Sára, és megfelelően fejlődik mindenféle szempontból. Egy kis üröm az örömben: az alvásgondok, de hát nem lehet minden tökéletes, és hiszem hogy a jövőben ez is megoldódik. Szerencsés vagyok Apával kapcsolatban is, mert első perctől pelenkáz, fürdet, etet, játszik, sétáltat, bevásárol, takarít/mosogat/bármi: ilyen a mi Apácink. Szóval együtt gondozzuk/nevelgetjük Sáránkat.
6. - nem szeretem azt a kérdést, hogy "na és milyen anyának lenni?". Erre nem lehet normálisan, érdemben válaszolni; ha lerázni akarunk, akkor azt mondjuk, hogy "jó", és kész. (Mint a röpke "hogy vagy" - "jól", naponta többször előforduló séma.) Furcsa ez a kérdés (engem idegesít), általában azok kérdezik akik még nem anyák, és majd ha azok lesznek rájönnek, hogy milyen nehéz erre válaszolni. A saját anyánkat vajon megkérdezzük-e, hogy milyen anyának lenni? Ez annyira személyfüggő, hogy ki hogyan éli meg az anyaságot. Tőlem már sokan megkérdezték, de én még nem tudom mi lenne erre a jó és pontos válasz. Legközelebb azt mondom: "próbáld ki!".
7. - és végezetül: aki ismer, tudja, hogy nem jellemző rám a tömör és rövid fogalmazás, ezért sikerült ilyen hosszúra ez a 7 pont. :))

A hét díjazott blog majd később.

Plázababa

Reméljük nem lesz plázacica, de tegnapelőtt meghordoztam Sáramanót a Maros Mall-ba. Babakocsival lementünk a főtérre (ahol nem sűrün fordultam meg amióta Sára megszületett, de főleg vele nem járkálok arra), találkoztunk Teklával, kicsit üldögéltünk a virágóránál, majd lifteztünk, fel a mall harmadik emeletére. Capuccinóztunk, felköszöntöttük Emőkét születésnapja alkalmából, majd szétnéztünk egy-két ruhaboltban meg drogériában. Mindezt babakocsit tologatva! Sára nagy nyugalommal viselte a csajos programot. A liftből csodálta a kilátást és az óriási tükörfalat, amilyenben eddig nem látta magát. Majd megtapogatta/simogatta a babakocsiból a flitteres csili-vili ruhákat, még az árcímkéket is jól szemügyrevette, megtépázta. A parfümériában próbáltam nem túl közel járkálni a babakozmetikumokat elénk táró polcokhoz, ráérünk arra még (pfff: babaparfüm, már ilyeneket is kitalálnak, véleményem szerint ez olyan mint a kutyakozmetikumok/ékszerek/rucik, azoknak, akinek nincs mivel foglalkozni és amire a pénzüket költeni) majd elég bódultan jöttünk ki onnan, bódultan az illatoktól, de főleg az áraktól!

Bencéék látogatóban nálunk


Itt a bizonyíték, Sára már udvarlókat fogad :)). A fotó márciusban készült: Bence és az anyukája. Bence még aludt is Sára kiságyában, és mellette a matracon pár percet Sára is szunyált, de amire a kisszobai bölcsődés hangulatot megörökíthettem volna Bence felébred. Éjjel jobb alvó mint Sára, de nappal nála csak fél óracskákat működnek az álommanók. A ficsúr majdnem két hónappal kisebb Sáránal, de mostanra szinte utolérte tömegben és hosszban. Tegnap együtt sétáltunk/napoztunk a Weekenden és a Marosparton.

Mosolyország mosolybabája


Sára egy igazi mosolybaba. Mindenkinek nevetgél, teljesen idegen embereknek is, főleg ha beszélnek hozzá és kacagnak neki. Néha, hogyha az ölömben van még szégyenlősen a nyakamba is bújik nevetgélés közben, és néha sunyin mosolyog, elfordítja a fejét, hízelegve néz a szeme sarkából. Pár hete állandóan mindenkinek nevetgél. Tegnap még akkor is nyugis volt és kedvesen mosolygott, amikor már hetedik órája nem evett. Júlia, Bence anyukája úgy is szokta hívni, hogy a kedvesbaba. :)

kedd, április 13

Mindenütt jó, de legjobb...

otthon újra. Kérdezhetnétek, hogy akkor ez most melyik otthon (vagy itthon), merthogy nekünk legalább három is van belőle: Marosvásárhely (ezek után csak Mvh), Barót és Sepsiszentgyörgy (ezek után csak Sztgy), de a legigazibb mégis talán a Mvh. Eltüntünk tíz napra, főleg én és a Manó, mert húsvétra hazautazott (akkor most melyik haza??) a kiscsalád teljes testületileg, de utána még mi, a lányok, maradtunk öt napocskát Ágomamánál. Aztán a hétvégén Baróton voltunk. Izgalmas és beteljesülésekben gazdag tíz nap volt. A legfontosabb, hogy most már mindenki meggyógyult, senki sem köhög vagy lázas, stb. a családból. Manóka kelése is elmúlt.
A család apraja nagyját megismerhette Sára ezalatt a tíz nap alatt: voltunk rokon- és családbarátlátogatáson, voltak nálunk radinások - család és barátok- , sok-sok ismerős is megkukkinthatta Sárát amint Sztgy city utcáin sétáltunk. Dédimamáék is bébiszitterkedtek, de a nagy áttörés, ami még nem volt: szombaton míg anyáék lagziba ropták (volna, ha apa szeretne táncolni, így inkább csak ettek-ittak), addig Sacó Bodamamáékra volt bízva, és nagyon jó munkát végeztek, mert a leányzó nem nyekergett, nem pityergett, szépen sétált, evett és vendégeket fogadott míg mi odavoltunk.
A nagy kalandok után újra itthon, hétfőn már voltunk babafoglalkozáson, és Sára kibírta elejétől végig nyürizés nélkül, sőt: mindenkinek jó nagyokat mosolygott.