Ember tervez, kő végez

Esetemben azt terveztem nagy búzgalommal, hogy sok programon résztveszek a hétvégén megtartott könyvvásár alkalmából, ami 3 napig zajlott. Csütörtökön reggel el is mentünk a megnyítóra, Apa dolgozni, én azért, hogy megnézzem mely könyvek kapják idén a Szép könyv díjat. Hát a részvételünk rövidre sikerült. Már odaúton émelygett a gyomrom, aztán ott annyira rosszul lettem (hányinger, fájdalom, stb), hogy alig tudtam állni a lábamon. Úgy döntöttőnk irány a sűrgösség. Persze velünk a gyermek, babakocsi, és szerencsére egy koléganő/barátnő, aki velem maradt amíg kínlódtam, hogy eljussak az autóig, mert Sacót apukája gyorsan vitte, ugyanis nagy sírásba kezdett amikor nem ismerős (öklendező, görnyedező) pozicíókban látott. A kórháznál persze rögtön perfúzíó, vérvizsgálat, vizeletvizsgálat, terhességi teszt: minden ok, minden negatív. Áttoltak a nőgyógyászatra, ahol rendesen megvizsgáltak, ultrahang, stb., a sebészeten is jártam (nyomogatás, lábemelés, oldalrafordulás, itt fáj?, ott fáj?, így fáj?, úgy fáj?): nem vakbél. Inkább epe, vagy vese, nagy eséllyel vese. Úgy fájt a hasam jobb felén, hogy azt kivántam bárcsak elájulnék mert akkor nem érezném hogy fáj. Bizton állítom még a vajudás sem fájt így. Lehet, hogy így fájt, de ott kapsz egy adag adrenalint: jé, gyerekem lesz!. Akkor tudod, hogy egyszer csak kijön, csak elindul a folyamat, de itt nem tudtam, hogy mikor szűnik meg, egyáltalán megszűnik-e valaha, és főleg, hogy mi okozza! Visszavittek a SMURD-ra, ahol vénába kaptam fájdalomcsillapítót, kicsit elbóbiskoltam, már nem reszkettem úgy mint egy nyárfalevél a viharban. Lassan megszűnt a fájdalom, és persze közben kiderült, eddig nem adhattak (vagy 3 órán keresztül) fájdalomcsillapítót, mert akkor nem tudok válaszolni, hogy hol fáj, mennyire, milyen fájdalom. Tudom, hogy ez normális is, de nekem akkor is annyira fájt! A sebészeten megnéztem magam a tükörben két kör séta és törülközőtartóraborulás között (mert nem tudtam eldönteni hogy enyhébb a fájdalom: ülve, fekve, sétálva, vagy hajolva - ülve volt a legrosszabb), és olyan fehér volta a szám is mint a bőröm, és tulajdonképpen mint a fal, csak a szemem alatt voltak szép mélyszürke karikák. Amikor már jobban lettem, a dokinénik nagy sajnálata is elmúlt, és azt mondták el kell menni urológiára. Gondoltam: eddig miért nem vittek oda? Aztán leesett: valószínűleg azért nem, mert az máshol van, az intézmény egy messzebbi épületében. Ez most úgy hangzott, hogy minden hamar történt, de a sebészet előtt is vártam 10 percet míg bevittek, és a vizsgálat után még 20 percet, mert nem volt ember a sűrgösségen, aki visszatoljon. Mindenközben pedig fájt, tehát még inkább űgy tűnt, hogy megállt az idő. Nos a vihar elmúlt, de mi a bajom?
Este megint előjött a baj, de nem annyira durván. A felírt görcsoldók és fájdalomcsillapítók segítettek. Péntek reggel a testvérem vigyázott Sárára, amíg az urológián kiderítették, hogy van egy 4,5 mm-es vesekövem, amiről eddig nekem fogalmam se volt. Már leszállt a vesémből, ez volt az ami úgy kiakasztott, és készülőben van kijönni. Nincs is más teendő míg megvárni, hogy kijöjjön magától. További görcsoldás, gyulladáscsökkentés, fájdalomcsillapítózás.
Itt tartunk most. Várjuk. Hétvégén még fájdogált a hasam, most már két napja tünetmentes vagyok. Pozitívum: legalább tudjuk mi bajom, negatívum: ha már egyszer volt, még bármikor lehet. A dolgot még az is cifrázta, hogy pénteken megint órákig fájt erősen, nem akartunk nekimenni az éjszakának fájdalommal, este 9-kor újra a sűrgösségen kötöttünk ki. Onnan elküldtek az urológiára, ahol kaptam egy fájdalomcsillapító szurit, és további jótanácsokat. A lényeg: annyira kicsi a kő, hogy ki kell jöjjön magától, és a kicsi még jobban megkínozhat mint egy nagy. De az eco szerint már nagyon ott van, hogy kijöjjön, a nehezén túlvagyok.
Ez a hétvége most rólam szólt. Itt volt Ágómama, sárázott, főzött, sétáltak. Én pihentem, melegedtem, mert ezt ajánlották: mindent ami meleg, mert azt szereti a vese.
Reméljük itt véget ért vesekövem története.