hétfő, január 24

Sára nosztalgiázik

Előkerültek régi dolgok az ágy alól, leporolás céljából, és új tárolóhelyre költöztetés is tervbe van (mamáék készíthetik elő a garázst, padlást, vagy bármit ahol még akad hely Sára kinőtt dolgainak:( ). A mi hajlékunk egyelőre tökéletes az aktuális dolgainknak, de ezek is csak egyre szaporodnak, ahogy a gyerek nő. Már látom lelki szemeimmel, hogy hamarosan be kell férnie a kis asztalnak is a kisszék elé a szobába, majd kerül valahonnan egy kis bicikli, amit ugyancsak tárolni kell valahol, jönnek a kis ovis táskák, táblák, kréták, gyurmák, füzetecskék, cerkák, babák és ki tudja még mi minden, aminek hely kell valahol. A szaporodó ruhás és cipős készletet még nem is számoltam bele. Szóval a bébidolgoknak valahova (egyelőre a szárítóba, vagy autó-csomagtartóba) menniük kell, mese nincs. De a kiszuperáláskor Sára újra felfedezte őket, és nosztalgiázott kicsit.

szombat, január 22

Az éhező

Szerda délután Sára egyedül kinyitotta a hűtőszekrényt, kivett egy joghurtot, feltépte a fóliát róla, és gondolom megette volna, de sajnos kilöttyent a földre. Egy biztos: amig a hűtőben kaja lesz, ő éhen nem hal.
Amúgy is ahányszor kinyítjuk a frigót, ő mindig odarohan és pakolászik, kutikál benne, alig lehet elráncigálni onnan.

kedd, január 18

Bébisister

...ahogy apa szokta mondani. És továbbra is azt mondaná, ha mondjuk egy 18 éves csaj vigyázna a gyerekünkre, de hát "csak" egy nénink van. Nevével ne foglalkozzunk, így is tudta nélkül írok róla, majd próbálom minél kevesebbszer említeni, nem hiányzik nekem még valami jogi vita. Szóval maradjon "néni", mert így egyszerűbb, de valójában egy anyukám korosztályát képviselő nőt nem tudok még nénizni, akkor sem, ha magázom.
Azt hiszem már nem titok, hogy azért került sor erre a fontos lépésre a gyereknevelésünkben, mert Anyát vissza szólította a kötelesség a munkahelyére, hamarabb mint kellett volna (augusztus helyett már márciusban), pontosabban a főnők szólít ilyenkor vissza... De hát amilyen inséges idők járnak, örüljünk, hogy van ahol dolgozni és még visszahívnak, nem elküldenek.
Kapcsolatainkat vetettük be, hogy találjunk felvigyázót a majd másfél évesünknek. Elkeseredtem egy kicsit, amikor az első választás nem vált be, habár nem voltam 100%-ig biztos benne, hogy ő a megfelelő: a szomszéd nő. Legalább közel van. De nem is mondta biztosra, hogy jó, vállalja, csak olyan immel-ámmal, kellett volna is a munka, de volt neki egyéb is, két vasat a tűzben helyzetnek éreztem. Aztán lett kutyája, amivel én nem vagyok kibékülve. Sokan azt mondják ha kutyával nő fel a gyerek, egészséges erős immunrendszere lesz. Lehet van benne valami, de az én szemem előtt csak azok a helyzetek lebegtek, amikor lementünk megnézni a kiskutyát, akinek hosszú szőre lesz (!), Sára simogatásképpen jól megtépte, aztán játszott a kutya kis labdáival (utána ki tudja hova tette a kezét), majd célba vette a kutya földre letett űrítésre kijelölt helyét, amit gyorsan összepakolt a kutyatulaj, nehogy Sacó belenyúljon. Szóval kiskutya, még bárhová oadacsinálhat, a gyerek beletenyerelhet. Még kicsi a gyerek is, megtapossa, megtépi a kutyát. Persze minden oltása meglesz, tisztán tartják, de akkor is tömbházban! Ha udvaron lenne házon kívül a kutya nem lenne bajom, és ha már szobatiszta lenne. Az ismerős ismerőse se felelt meg, mivel már látatlanba a telefonba úgy beszélgettünk, hogy azt mondta a beszélgetés végén Apa: - Ezzel az a baj, hogy nem csak a gyereket, hanem minket is kioktat (pedagógus nyugdíjas hölgy, ráadásul Apa szerint a nő hangjából itélve kemény dohányos). A másik ismerős ismerősének már volt éppen gyerek akire vigyázzon. Hiába hangoztattuk mindenkinek két hónapja, hogy bébiszittert keresünk, a jelentkezők nem tolongtak. Végül az évfolyamtársaimtól kértem segítséget, és mint már nem először: kaptam is. Egyik évfolyamtársam ajánlotta az általunk kínált "melót" ennek a hölgynek, aki segélyszervezeteknél önkénteskedik, gyerekekkel is foglalkozott már, nem mellékesen három sajátot felnevelt. Ő hívott fel minket, aztán találkoztunk nála, beszélgettünk, aztán ő jött hozzánk a múlt héten. Voltunk hármasban sétálni, piacoltunk, tisztába tette Sárát, asszisztált az ebédeltetésnél, és még az alvás előtti procedúrát is bevállalta (könyvnézegetés, mesélés, villanyoltás, betakarás, búcsuzkodás). Sárának tetszett, amikor kijöttem a szobájából, ő a néni ölében maradt könyvet nézegetni, még mondta is nekem, hogy táj, táj.
Vasárnap volt a főpróba, amikor otthagytuk a néninél Sacót majdnem 3 órára. De baj nem volt, nem sírt utánunk, és közben sem nagyon emlegetett. Sőt, amikor utána mentünk örült egy darabig, aztán folytatta a dolgát, nem csimpaszkodott különösebben ránk.
Mindenképpen örülök a helyzetnek, hogy van valakink, aki reméljük hosszútávon is beválik. Ugyanakkor néha sírok belül, hogy lám mással is milyen jól elvan, nincs már szüksége rám. Azt hiszem ezt a kettősséget más anyukák is megélik.

Ködös idők - bent játszós napok

Az utóbbi 4 napban minden programot kihasználtam és kreativításomat bevetettem, hogy a kiscsajt a négy fal között is jól elszórakoztassuk, még ha nem is csak otthon. Arról már nyavajogtam, hogy mennyire várom a tavaszt, nyarat. A mostani hétvége is megerősített várakozásomban. Nem írok újdonságot, más anyukák is panaszolták blogjukban: napok óta (de lehet, hogy hetek) köd van. Hol sűrűbb, hol ritkásabb, de csak néha szakadozik fel, mondjuk pont délben. Ma volt egy óra napsütés is, de 3 óra múlva már 5 méterre se látok ki az ablakból. Volt egy szabad hétvégénk, amikor meglepően még Apának sem akadt tennivalója házon kívül (és belül is csak kevés). Elmentünk sétálni szombaton fel, a sokak kedvenc szabadidős- illetve játszóterére, a Somira. A sár nyakig ért, mondanom sem kell. De hát köd éppen nem volt, csak f..som idő, mondjuk mi erre, vagyis szürkeség, nedvesség. A hőmérséklet tűrhető volt. Ekkora gyerekek simán eltölthettek másfél-két órát a szabadban, még így januárban is. A legtöbb hintát és mászókát kipróbáltuk, még egy csúszdát is szárazra töröltünk, hogy a gyerekek tudjanak csúszdázni. Sára ki is élhette lépcsőzés iránti állandó vágyát. A manó most először gyalogolt kint szabadégalatt úgy igazán semmibe és senkibe kapaszkodva. Persze a ruhája sáros lett, de hát ennyi belefér: egyből minden felsőt a gépbe, csizmát anya dürüszölte a kagylóban. Este is mentünk volna ki sétálni, de esett az eső, így Bencéék jöttek át hozzánk, és mehetett a fogócska, mert most már Sára is fel tudja venni a versenyt ha vele egykorút kell kergetni körbe a házban, igaz, még mindig inkább mászva közlekedik ha sietni kell :)
Vasárnap tudtunk délben sétálni a napon kb. fél órát, este a felnőttek színházban voltak kettesben! Bizony ám: VAN BÉBISZITTERÜNK! Nem kis energiába került, de végre találtunk valakit, aki tud Sacóra vigyázni rugalmas programmal, csak előre egy-két nappal kell egyeztetnünk. A témáról majd egy következő bejegyzésben írok bővebben. Most elég annyi, hogy ez is változatos volt Sárának, mert bent volt házban, de nem otthon: felfedezhetett egy új hajlékot, játszott, evett-ivott, énekelt, zenét hallgatott és még rajzolt is a "nénivel".
Hétfőn délelőtt a szokásos Caritasos babafoglalkozáson voltunk, ezzel eltelt a délelőtt, megint csak bent, utána egy fél órát sétáltunk csak. Nem tudtam eldönteni, hogy van köd vagy nincs, ezért Máttyás királyos sztorisan: ki is vittem, de keveset is. Alvás után Mikiéknél voltunk, ott is játék, persze nem az otthoni megszokott játékok. Ma délelőtt egy másik helyre cipeltem el Sacót babafoglalkozásra, ez itt van közel hozzánk egy tömbház aljában. Most voltunk először. Ez is tetszett, igaz kicsit zavaró, hogy nagyobb gyerekek is vannak, mindenki másfélét játszott a szabadprogramban, mert más fejlődési szakaszban vannak a gyerekek. Sára élvezte a rengeteg játékot, könyveket, alíg lehetett egy-két éneklős-mozgásos játékkal lekötni, mind a labdák és játékos dobozok fele vette volna az irányt. Valószínű ha többször mennénk megszokná a környezetet, már annyira nem foglalkoztatná melyik sarokban mi van, és jobban figyelne a foglalkozásokra.
Tehát ha bent is ültünk, de változatos volt a programunk. És még csak január, a folytatásban is ki kell tölteni valamivel a szabadidőt.

csütörtök, január 13

Sár/a

Elolvadt a hó, óriási a sár. Ma séta közben Sára ki akart szállni a babakocsiból. Hát jó. Kivettem. Nem fogja senkinek a kezét, még mindig a babakocsitolás a mánia. Hát jó. Tolhatod. Egyszer kellett csak megtérdeljen tologatás közben, annyi a világoskék nadrágnak térdtől lefele. A pumpám nem ment fel, normális, hát gyermek, lépegetne, van mosógép, kimossuk. A pumpám akkor ment fel, amikor az aszfalton sétáltunk volna, de ő a sáros-füves rész fele húzott. Aztán megértettem, meglátta a játszótéri játékokat. Elmagyaráztam mi a helyzet (oda most nem megyünk, minden csupa sár, víz). Nem voltam túl naiv, persze, hogy nem értette. Ölbevive cipeltem el onnan (akkor már én is sáros lettem) egy aszfaltrészre ami száraz volt, ott tekerheti körbe. Aztán figyelemelterelés módszerével próbálkoztunk, Mikivel "kergették" egymást egy darab betonperemen, előre hátra. Egy idő után megunta. Valahogy onnan is a fűbe akart menni. Hát jó. Teszünk egy kört a sáros fűben. Akart volna ő több kört is, de aztán ölbevettem és vissza a babakocsiba. Úgy tűnt ennyi séta elég is volt, nem volt több apelláta. Utálom a sáros telet, hol van már az izzasztó meleg nyár?!!

Érti!

Ma kijött Sacó a konyhába, téblábolt mellettem, aki a kagyló előtt álltam, várta a reggelit. Látom nincs cipő a lábán:
- Sára hol van a házicipőd? Hát Apa hogy öltöztetett fel, menj mondjad Apának húzza fel a cipődet.
És ment. És megértette, mert bement a kisszobába, elvette a cipőjét és adta az apjának, ami egyértelműen azt jelentette: húzd fel!
Azt is érti, hogy "menj ülj a székedbe, mert mindjárt reggelizünk/ebédelünk/vacsorázunk". Odatotyog a székéhez és fogja, rugózik, várja, hogy beletegyük.
Csak azt nem érti, hogyha feláll az etetőszékben kieshet, pláne, ha az egyik lábát felteszi a karfára (ráadásul a külső karfára, nem a fal mellettire). Ma ameddig bundás sajtot készítettem (házi juhsajt panírban) álldogált a székében, evett egy kicsit az eléje tett sajtból, aztán nekem adta mind. Nem ízlett neki, hiába a nagy konyhai felfordulás, lisztezés, tojásozás, büdösség. Annál jobban érdekelte ahogy belebuggyant a tojás a tányérba, álló helyzetből előre hajolt az asztal fölé, megmutatta jó közelről a tojást, aztán a lisztet is a tányérban (miután én már megmutattam neki mindent amikor még a földön állt, és majdnem magára húzta a tányérokat az asztalról, hogy megnézhesse mi van bennük). Engem a tojásos-lisztes-olajos kezemmel környékezett a frász, hogy mindjárt lepottyan. Persze megfognám akármilyen a kezem, de így nem lehet főzni, hogy állandóan figyelni kell mikor esik le. És amit nem ért: - Sára ülj le mert leesel! Kopp lesz a fejednek! A fej szót érti, mert erre megmutatja a fejét, a kopp-ot is érti mert megkopogja a fejét, csak éppen a veszélyt nem érti, és a kettőt együtt: leesik + megüt. Tehát nem ül le. Amikor az egyik lábát is kitette a székből rákiabáltam, akkor leült. Nyitott ablaknál mit gondolhattak a szomszédok az ordibálásról nem tudom... S akkor még csak nem is ő a hibás: minek vettünk olyan etetőszéket, amiből ki tud mászni...
Tegnap bocsánatot kértem Sacótól, mert furdalt a lelkiismeret. Mosogattam, ő állt a lábam mellet és rinyált, nyávogott, tépett. Valami kellett neki nyilván, azt hiszem az kellett, hogy vele foglalkozzak, mert kihozott egy kisautót, ideadta megnéztem, letettem, majd kellett neki, hát odaadtam, de aztán mégse az kellett, "akkor mit kérsz?", persze ezt még nem tudja elmondani. Párszor magyaráztam jövök mindjárt, várj egy kicsit (tudom egy ekkora gyerek nem érti mi az, hogy várj, de ő már mondogatja a -t), most éppen az edényeket kell elmosnom, megmutattam neki, mondtam miket mosok el (így is abbahagytam a mosogatást kétszer mert neki kellett éppen valami). Aztán amikor már kivörösödött a szeme a nyekergéstől, akkor rákiabáltam. Azt hiszem most először életünkben úgy igazából. Elég idegesen. Érdekes módon mintha megértette volna, de lehet, hogy csak megsértődött, bevonult a szobába és elvolt magával, meg a játékokkal, elővett könyveket, mert miután még a két utolsó tányért is elmostam (amihez neki már nem volt türelme) és bementem hozzá, nézegette a könyveket. Bocsánatot kértem tőle, úgy tűnt megértette. Már nem volt semmi gond, mutogatott dolgokat, örült, hogy ott vagyok.

szerda, január 12

Lép-lép-lépeget

Úgy néz ki csak elhagyjuk előbb-útóbb a babakocsit, mert Sára menni fog egyedül. Inkább utóbb, ismerve az ő tempóját, de sebaj: jobb későn mint soha. Tegnap és ma is megismételte az önálló menést, ma elég sokat lépegetett egyedül a házban, de csak kis apró tapogatozó lépésekkel. Szerencsére a ház közepe üres, tehát ha át akar menni a szobán el kell engednie mindent. Nagyon büszke amikor eljut valahová, és meg kell dicsérni. :) Néha megtapsolja magát :)).

kedd, január 11

A nagy hír

Sára tegnap, a jeles dátum január 10., ELINDULT EGYEDÜL! És most annyit lépett, hogy számolni is elfelejtettük. Tehát nem az a szülőnyugtatgatós "jaj de jó, már lépik 3-at egyedül" módban, hanem úgy igazából: kicsit részegesen imbolyogva, de elment a kisszoba ajtótól az ágyig, fogodzó nélkül. A kindulási pontban állt egy darabig magában, néztem, vártam mi lesz, aztán mintha gondolt volna egyet eltotyogott kb. másfél métert. Utána csalogattuk még, de 4-5 lépésnél többet nem volt hajlandó egyedül megtenni. A cselekvést azóta sem ismételte, csak a fal mellettt vagy bútorok mellett lépeget, egyik keze múszáj valamin rajtaleggyen... Ha véletlenül valahol egymagában marad, toporog egy kicsit majd négykézlábra ereszkedik. Még midig biztos ami biztos, vagyis nyégyvégtaggal a talajon.

péntek, január 7

Egy kis ajándék az újévre


A felvétel archív, vagyis 2010 decemberében készült, az első igazán sok hó lehullásakor. A hangot ne keressétek, mert nincs.

Még múlt évi konyhai remekelés

Idén még semmit nem sütöttem báránycombon kívül, de az nagyon jól sikerült (igen, igen, hüledezzetek csak, ilyet is tudok :P). De tavaly decemberben volt egy újdonság amit kipróbáltam és elfelejtettem róla beszámolni: zöldséges muffin! Recept a Nők Lapjából, mégpedig Lajos Maritól, tehát eleve nem lehetett egy "összeütünk két tojást csipetnyi sóval és liszttel" recept. De muffínról lévén szó, nem volt nagy ördöngösség az elkészítés (muffin egyenlő: kimér+beledobál+összekavar+formába tesz+be a sütőbe). Nem így a hozzávalók (mondom Lajos Mari!). Sokféle zöldség, amiből egy kimaradt, már nem tudom melyik, de megvolt a spenót, cukkini, sárgarépa, kelbimbó (a recept kelkáposztát ír, de ki tudja mi a különbség, amúgy meg nem enném, de így elvegyült az íze), és még teljes kiőrlésű lisztet is vettem hozzá. Ha valakit érdekel a teljes recept, megadom.
Az eredmény alább látható (persze a lapban megjelenthez egyáltalán nem hasonlít, még a színe sem, nemhogy a formája - az enyéim összeestek, nem feldagadtak, pedig van a tésztában sütőpor).
Uram hozzáállása a dologhoz: -Ami így néz ki és nincs benne hús, az finom nem lehet.
A gyerek: evett belőle elég sokat. Ez óriási lelki megnyugvás volt nekem: zöldséget evett, de milyet!: spenót, kelbimbó - gyerekek által leginkább nem kedvelt növények; házi készítésű sütiben!! Aznap simán vertem az ős/földanyákat, tudjátok...vannak azok az ősanya típusú nők, akik tökéletes anyák: mindent a gyerekért, és csak biót, és csak natúr és soha sem fáradtak és nem panaszkodnak, és 3 éves koráig szoptatják a gyereket, stb., erről majd egy másik bejegyzésben.
És még a testvérem is evett belőle, aki eléggé tányérban turkálós fajta. (bocs Kati)
Úgy érzem most már eleget dicsértem magam. Lehet, hogy ennyire mégsem volt finom...

szerda, január 5

A ló tulsó oldala

Amíg Sára kisebb volt, alig vártam, hogy egy kicsit lehessek nélküle, kimenekülhessek emberek közé, vagy városba, vagy csak dolgokat intézni nélküle. Persze nem hosszú időre. Mostanában egyre többet "passzoljuk le" Sacót. Otthon mamáékra volt bízva ha kimentünk az éjszakába, vagy szilveszterezni (azért nem vittük, mert idegen helyen nagyon nehezen alszik el, és ne keljen korán felkölteni, kivinni a hidegbe), vagy akár a munkaügyben megyünk el, és hagyjuk valakire 2 órára (például keresztszülőkre, barátokra). Lelkiismeret furdalásom van, hogy meg akarunk/meg kell szabadulni tőle, valaki másra van bízva. Már előre rettegek ha belegondolok abba, hogy nem leszek vele egész nap, hanem csak este, mert visszamegyek dolgozni és mire hazaérek 5 vagy 6 óra. Mire jut majd időm? Mennyit tudom majd tanítani, játszani vele, foglalkozni vele? Hiányozni fog, már most is hiányzik, ha egy óránál többet vagyok nélküle, és mondjuk tudom, hogy nem éjjel van, nem alszik, hanem ébren csinál valamit, mit, és kivel? Nem féltem, mert jó emberekre bízzuk, biztonságban van, biztos enni-inni adnak, játszanak vele, és ő is nagyon alkalmazkodó, nem sír utánunk, max. amikor megyünk el egy kicsit nyekereg és nyújtja a kezét. De ez nem azért van, mert fél, hogy el kell maradjon mással, hanem mert ő is jönne velünk. Nem szoktunk megszökni előle, elbúcsuzunk ha éppen nem alszik amikor lelépünk. Én azt az elvet tartom, hogy inkább sírjon kicsit amikor otthagyod, de mond el hova mész, miért, mikor jösz (persze ha már nagyobb), és búcsuzz el.
Sáramanó szereti az embereket, gyerekeket, barátságos, nem fél az idegenektől. Ezzel talán bátorít engem, hogy minden rendben, de akkor is. Maga a nem vele levés ténye fura. Olyan hamar elrepült ez a másfél év, és ezután csak egyre kevesebbet lehetünk vele. És még mindig olyan kicsike.
Másokat is gyötörnek efféle gondolatok?

kedd, január 4

Játszás Apával

A hátmögé bújás a kedvenc játéka, nagy izgalommal várja, hogy megkeressük, ha egyik oldalon keressük a másik fele araszol, majd hahotázva kacag ha rátalálunk. Ma továbbfejleszettük a bújócskát. Van egy báb plüss majmunk, amit kézrehúzva eldugtam a hátam mögé, mondtam keresse meg. Persze megkereste és megtalálta. Aztán mondtam neki, hogy ő dugja el a majmot. Párszor megismételtem az "utasítást" és megértette. Elbújtatta a háta mögé, én pedig megkerestem. De mielőtt éppen elvettem volna, mindig előrántotta ő, és kacagott.
Bújócska
Összebújás

BÚÉK

Mindenkinek jókat kívánunk az új évre családostól. Eltűnésünk oka egy 10 napos otthoni kiruccanás. Két ünnepen egyik mamáéknál, hétközben másik mamánál, közben dédimamák látogatása is volt. Zsúfolt 10 nap van a hátunk mögött, de kicsit pihentünk is és töltekeztünk.
A karácsonyról Sára vonatkozásban csak annyit, hogy idén sem túlságosan hatotta meg a fa, pár helyen megtépázta, de nem következett be a nagy karácsonyfaleborogatás, mert a manó még mindig nem indult el teljesen egyedül. Sétál ő, de egyik kezével legalább kapaszkodnia kell. Az ajándékokat megnézegette, de a gyümölcsnél cövekelt le. Szaloncukrot is evett, de igazából a recsegő papír tetszett neki a legjobban. Az ünnepi menüből a mézespogácsa volt a kedvence, mindkét mamánál abból rágcsált be a legtöbbet. Ajándékokból most is sokat kapott: meséskönyvek, képeskönyv, labda, zoknik, vállfák, katicabogaras képkeret, sapka-sál, kesztyűk, pizsoma, homokozó szett, fajáték, temérdek csoki és ki tudja észbe tartani, hogy még mi mindent hozott az angyal.
Amíg csak ketten voltunk otthon, mert Apa visszajött dolgozni a két ünnep között, addig Anyának is volt két esti kimenője, amikor flow élménnyel gazdagodott, mert régi és nagyon régi ismerősökkel találkozott. Volt kocsmázás is, sok új pletyka felfülelése, egy mini osztálytalálkozó, aztán meg egy olyan együttes koncertjén voltam - azon a helyen, ahol 10 évvel ezelőtt minden hétvégén este a Narcoticra, a Bon Jovi It's my life-ra, na meg ősrégi örökzöldekre ugráltunk - amelyiknek az énekesnője velünk együtt ugrált anno, barátnők voltunk, és most színésznő, na meg a valamikori második otthonunkban (nem, nem az iskolát tartottuk annak:) felállított színpadon énekelt indie-rock/indie-pop számokat. Egyik percben körülnéztem, és azt láttam, hogy mindenkit ismerek, mindenki vigyorog, és örül a másiknak, hogy végre Budapestről, Bukarestből, Temesvárról, Csíkszeredából, Kolozsvárrol és Marosvásárhelyről összegyűltünk. Olyan emberrel is beszéltem, akit látásból ismerek évek óta, még sulisidőből, de sohasem beszélgettünk, aztán most mint valami régi jó ismerőssel, előhoztunk kamaszkori dolgokat.
Szilveszter éjszaka előtti este barátoknál voltunk és megtanultunk egy újabb társasjátékot. Máshol is dívik a társasjátékozás, úgy látszik a korral jár ezen szokás felvétele.
A szilveszter csendes volt: négyesben felnőttesen haverokkal, a gyerkőc mamáékkal töltötte az éjszakát. Érezte, hogy van valami a levegőben, mert csak kicsivel 12 előtt aludt el.
Most jó újra itthon lenni, vissza a régi kerékvágába. Habár a 10 nap itt is levés - ott is levés, hol egyik mamával alvás, hol másik mamával alvás, szokások elmaradása megmutatta hatását (habár a napi rutint próbáltuk betartani, az evések számát, az alvást): első este itthon Sára nem volt hajlandó a kiságyában aludni, ordított, villanyt kellett kapcsolni, és bevettük közénk a nagyágyba. Aztán valahogy elaludt. Otthon nem volt kiságy, és mindig valaki altatta, én is többek között, mert idegen hely, stb., így most egy kis időre van szüksége míg megtanul megint egyedül elaludni, de egyre jobban megy. Nyekereg amikor kijövök a szobából, de aztán elalszik.
Sajnos a betegsége hosszúlejáratú volt, 3 hét. Otthon is elmentünk egy gyerekorvoshoz, amikor láttam, hogy 10 napig nincs változás az állapotában, és már egy üveg Nurofent megivott. Itt persze valami egyebet írtak fel: köhögés csillapítót, Summetrolimot, nyugtató kúppot és orrcseppet. Az előírást betartottuk 5 napig (kivéve a kúppot, amit csak egy napig használtunk, mert annyira kicsípte a fenekét, hogy sírt a mosdatásnál), most már jól van, csak egy kis hörgés van a torkában, de már nem köhög, nem folyik az orra. A doki azt is mondta Nurofent csak 3 napig adjak máskor...upsz! A dokinéni már vagy 80 éves, a gyerekekért praktizál még szegényke, nagyon népszerű Szentgyörgyön. Pont fixre eltalálta Sára korát, és mondta, hogy ha nem issza a tejet egyen sok tejterméket, illetve ajánlott egy szirupot, ami kálciumot és D vitamint tartalmaz (ha valakit érdekel megadom a nevét). Ezzel tartsak havonta 10 napos kúrát Sárának, napi kétszer 5 milit kell bevegyen, és ezt ismételjem minden hónapban. Ő is mondta, hogy adjam a Vigantolt, mert most már be kéne nőjjön a kutacsa - ami, jelzem, nagyon kicsi, de van. Persze engem esz e fene, hogy minden doki ezzel szól rám, amikor 3 cseppet adok neki napjában! Ennél többet, mit?? Észrevettem, hogy a kutacsa az utóbbi hetekben szűkült.
Beszéltem még más kismamával, és az ő gyereke se issza a tejet. Aztán arra is gondoltam, hogy mi van a tejérzékenyekkel?? Azok is felnőnek valahogy. Sára legalább gabonás tejet és tejbegrizet eszik.
Még egyszer BÚÉK mindenkinek!