szombat, február 23

Elvek - gyerek előtt s gyerek után

Van egy olyan közhely, hogy: voltak elveim, aztán lettek gyerekeim.
Mert lehet azt mondja az ember, hogy jaj én majd soha nem ütök a gyerekemre. De nem biztos, hogy be is tudja tartani. Ezt gondoltam valamikor én is, de...igen, én is csaptam rá az enyémre. De ettől még nem érzem úgy, hogy verem a gyerekem. Nem tudtam betartani, mert a helyzet úgy hozta, és mert ez vagyok én. Szerintem fontos, hogy bármihez is próbálja tartani magát az ember, bármilyen elvhez, elképzeléshez - maradjon önmaga. És én ilyen vagyok, sokáig türelmes, de amikor robbanok, akkor nagyot durran. Lobbanékony vagyok mondhatni, mert egy alapos, nagyon nyugodt, megfontolt anyuka lehet, hogy tényleg soha nem üt hozzá még a gyereke fenekéhez se, de én nem ez vagyok. Persze ehhez kell az a fajta gyerek is, aki "nem követeli ki magának". Belőlem ki kellett jöjjön akkor az, és ez nem azt jelenti, hogy véresre vertem a gyereket, de a kezére ütöttem, vagy a fenekébe csaptam, vagy éppen sallert kentem le (nem óriási pofont), amikor már nagyobb volt, mert szemtelen volt, és nem csintalan, hanem gonosz volt. Láttam az arcán, láttam a szemén, és ez nagyon idegesít, amikor szemtelen.
Azt is mondja az ember amikor még nincs gyereke, hogy na aztán minden útszéli fához-bokorhoz kuporogtatják a  gyereket pisilni, vagy egyebet, milyen dolog ez, én majd biztos nem! De igen. Csak épp ne csináljon magára, mert amikor pelenkából kinőtt kisgyereked van, akkor döbbensz rá, hogy milyen civilizálatlanok városaink: sehol egy közvécé, a lokálok mellékhelyiségeit kell használni, már ahova be tudod könyörögni magad, vagy éppen veszel egy feles ásványvizet az üzleti ár duplájáért, mert csak a vendégeiket engedik be a toalettre. De van amikor egy turkáló eldugott, sötét, elpukkant budija is jó, csak éppen engedjenek be, mert a gyerek annyira nem nagy, hogy kibírja hazáig, de annyira nem kicsi, hogy pelenka kelljen még rá, és tud szólni ha kell. És ha éppen az utcán kell... Akárhogy is: a málhás szamár jelenséghez (két gyerek, babakocsi, kismotor, homokozó edénykék, kréta, vizes üvegek, nedves törlő, kifli, keksz, vastag felső, stb.) nem tartozik hozzá még egy bili is, amit hordasz magad után mindenhová, és persze majd gondoskodsz a tartalmáról is. Erre találták ki az összehajtogatható kartonbilit, ami egyszeri használatos elméletileg, de ha zacskót teszel bele, akkor könnyebb a tartalmat is eldobni és többször is használhatod az alkalmatosságot. Csak hogy nálunk nem kapható, ajándékba kaptunk egyet Pestről, innen tudjuk, hogy létezik, magyar szabadalom, max netről rendelhet az ember, már ha tudja, hogy van ilyen... Van az a helyzet is, amikor a kétéves csak azért akar a bokor tövébe lekuporodni, mert látja, hogy  a másik gyerek is a játszótérről oda menekült pisilni, és ez milyen izgalmas, ő is akar, persze tuti biztos, hogy nem kell pisiljen, de nagyon akar utánozni. S akkor győzködöd, de marad a kérdés: mi van ha mégis pisilne...aztán valaki megnyeri a csatát, vagy ő kitartó és végül letolod a bugyiját, vagy te nyersz észérvekkel, gyere menjünk és veszek neked fagyit trükkel.
Ez csak két dolog ami eszembe jutott, amit nem sikerült betartani az "elvek"ből.

szerda, február 13

Mesék testvérekről

Ritka tematika alapján adtak ki mesegyűjteményt: testvérekről szólnak ezek a mesék.
Ezt a könyvet meg kell szereznünk!
http://tunderorszag-meseorszag.blogspot.ro/2013/02/mesek-testverekrol-es-baratokrol.html

Az ősanyákról - ahogy én látom

Többször megígértem, most az hiszem beérett a téma.
Az ősanya az az anyatípus
...aki lelkes, nagyon érezte, hogy az anyaságra vágyik, azt is érezte akár már teszt nélkül, hogy ovulál, hogy teherbe esett, és persze az üngyürű büngyürű kismanó pocaklakóról minden kép és felvétel megvan már pár hetes magzati korától. Anyu emlékszik mikor rúgott először, másodszor, sőt harmadszor is, mikor fordult el először ide vagy oda. Az általában dominált, és "igen kicsim úgy lesz" típusú apukával találtak is egy szép nevet neki, ha lehet valami ősmagyart, nem lefordítható, egyedit, főleg ha az ősmagyaranyáról beszélünk. Anyuka mindent tud a szülésről, felkészült rá testileg lelkileg, ha lehet otthon szül, vagy legalábbis apukás szülése van, minden jól megy, gátat nem metsz az orvos, anyuka megtiltotta, meg amugy is annyit intimtornázott, hogy tágul mint a gumi, szinte orgazmikus a szülés, a baba rögtön és jól szopik, leveszik a köldökvért, mert ugyebár a gyerek az első, és ha nem is tudjuk mire de jó sok évig fizetjük, hogy ha ne adj isten valami történik és ha már ott áll a tudomány, akkor mondhassuk el, hogy na ugye mi megmondtuk! Ha lehet hazaviszik a placentát, lefagyasztják, majd később fát ültetnek rá a kertben, életfát, vagy valami. De lehet eltesznek majd egy darabkát a gyerek első levágott körme, első hajtincse, első kihullot foga, első kivett mandulája, első veseköve mellé egy ezeknek szánt fiókba. Anyánk otthon már első nap mindent végez mint addig, és még a gyereket is ellátja, de ha gyerekágyban is tölt valamennyi időt, akkor is mosolyog, mert a legnagyobb áldás, legszebb dolog, stb. ez. Nem esik depibe, nem sírja el magát csak úgy, nem gyötrik kétségek, kérdések, mert felkészült, nem lepi meg semmi, ura a helyzetnek, tudja a válaszokat.
...aki szoptat akár éveken keresztül is, hozzátáplálást szigorúan csak 6 hónapos kor után kezd, egy nappal sem hamarabb, mindig van bőven teje,ha nincs akkor tudja, hogyan érheti el azt, nem gyullad be a melle, mert tudja, hogy mit kell tenni ez ellen.
...aki soha nem fáradt, nem kialvatlan, nem panaszkodik
...akinek a legfontosabb a gyermek, minden érte van, minden körülötte forog, minden róla szól
...aki évekig hordozza és évekig együtt alszik a gyerekkel, mert a babának ez a legjobb, neki epdig ez soha nem kényelmetlen
...aki mindig az ösztöneire hallgat, tudja mi a legjobb a babának, mindig bejönnek a megérzései, ösztönből, zsigerből gondozza, neveli a gyereket, nem holmi könyvek, elvek, tanácsok után
...akinek a gyereke mindig mindent elkezd pont abban az időben amikor kell: mászni, ülni, állni, járni, beszélni, fogzani, és ha nem is, akkor is tudja, hogy ezt miért nem teszi, nem idegeskedik, mindenre van magyarázata
...aki nagy ritkán hagyja másra a gyerekét, mert szimbiózisban élnek ők a gyerekkel, addig marad vele amig csak lehet, nincs szüksége kikapcsolódára, se magával töltött időre
...akinek a gyereke nem tévézik, maximum jól megválogatott rajzfilmet néz szigorúan betartva az időkorlátot, és ha lehet akkor magyar nagy értéket képviselő rajzfilmeket: Süsü, stb, mi az, hogy Eperke, vagy Barney, vagy Thomas?? ezekkel még csak véletlenül sem találkozhat a gyerek
...aki tudja mi az, hogy minőségi idő és mindig ad ebből a gyerekének
...aki nem ad gyümölcsös, vegyszerrel teli joghurtot a gyereknek csak házi tejből kefirgombából készítettet ha lehet, csak frissen csavart gyümölcslevet, normi, hogy bio gyümölcsből, vizet és teát ihat a gyerek persze szigorúan betartva azt, hogy milyen korban melyik gyógynövény vezethető be a kisdednél, a gyereknek két éves korig nuku kakaó
...aki ha a gyereknek valami betegség tünete van akkor beadja a HC 52W nevű homeóbogyót, amit a gyerek napi háromszor bevesz rinya nélkül, a nyelve alá tesz, elszop, nem elrág és ami nem érintkezett vassal, mert a homeopátiás bogyókkal így kell, és ami persze két nap alatt rendbe hozza a gyereket
...aki orvoshoz csak azért viszi el  gyereket, hogy aztán elmondja, hogy az milyen hülyeségeket mondott neki, és majd ő otthon kikúrálja a gyereket, de az biztos, hogy gyógyszert nem, ja és oltásokat sem, mert azok milyen károsak
...akinek a gyereke nem ismeri a sült krumpli  hamburger, pizza, hotdog, Cola, Meki fogalmakat, csak anyu főztje és általa készített friss és egészséges kaját eszik, természetesen öko-bió alapanyagokból, és anyunak mindig van ideje főzni
...akinek a gyereke nem eszik csokit 3 éves koráig, hallásból ismeri azt, hogy édesség, mert csak anyu által otthon készített sütit fogyaszt, házilag eltett cukormentes lekvárral töltve, csakis teljes kiőrlésű magvakkal teli otthon sütött kenyeret eszik
...aki tudja, hogy milyen csak természetes anyagokból készült kenceficét használjon a gyereknél, a fogpaszta is fluor mentes, mert kutatások szerint a fluor egészségtelen a gyereknek, a tökéletes fogpasztát internetről rendeli, mert a boltban találhatók egyike sem felel meg, de még a ruhaneműt is onnan rendeli, mert a minőség...ugyebár, az minden, és nem számít, hogy amcsiból kell érkezzen hajóval ide hetek alatt és sokba kerül, de a minőség!
...akinek a gyereke fa meg textil meg gyapjú játékokkal játszik, csak természetes alapanyagú játékai lehetnek, sok-sok fejlesztő játék, ha lehet valami menő gyerekjáték gyártótól
...akinek lakásában soha nincs rendetlenség, kosz, de ha van is, akkor azt nagyon lazán kezeli, van olyan ősanya típus aki direkt hagyja a 4 hetes port is, mert a gyerek az első, lehet káosz, de legalább boldogok vagyunk a káoszban, mert a gyerek annyira igényelt, hogy semmire sem volt időm, csak vele lenni és játszani állandóan
...aki elolvasta a gyerekekkel kapcsolatos irodalmat, követi a legújabb kutatásokat, híreket egészség és gyerek témában, képbe van mindennel, tanácsot ad bárkinek bármiben bármikor
...aki  végtelenségig türelmes a gyerekkel, soha nem kiabál, még csak nem is indulatos, nem beszél durván vagy csúnyán
...aki mindig kész meghallgatni a gyereket, válaszolni minden kérésére és kérdésére.
A sor még hosszú, én itt abbahagyom. Néha még irigylem is őket, hogy van idejük mindenre, irigylem a harmóniájukat, kiegyensúlyozottságukat, de alapjában véve az a problémám, hogy megmondják a tutit,és hirdetik azt minden lehetséges helyen, játszin, fórumon, közösségi oldalon. Nyomatják az ösztönös szabad nevelést, de mi van ha nem érzem mi lenne a jó, ha nem jön az ösztön? Nyomatják a legfrissebb tanulmányok szerinti legegészségesebb jó sokáig szoptatást, hordozást, együtt alvást, és nem értik, fel nem fogják, hogy egyeseknek esetleg ez nem probléma mentes, hogy esetleg mások másképp gondolják a dolgokat. Ha elkezdesz beszélgetni velük, akkor ők mindenképpen el kell mondják, hogy ők hogy csinálják és szerintük te is hogy kéne csináld (mindenképp érzésből, természetesen), nem egy "csak meghallgatlak és bólogatok, igen, persze, értem" típusú csevegők, mikor esetleg csak erre lenne szükséged. Valahol valamikor csak lesz egy deficit ebben a rendszerben. Mondjuk amikor a 16 éves el akar majd költözni ősanyjától, vagy amikor bejelenti, hogy már 13 évesen elvesztette a szüzességét, vagy amikor azt választja, hogy elmegy jó messze az otthonától tanulni valami olyat, amiről a szülei addig hallani se akartak...vagy nem tudom. Egy ilyen dolog bazi nagy sokk lehet egy ősanyának, aki mindent megtett, mindig a legjobbat. Persze nem biztos, hogy lesz ilyen sokk, lehet hogy live happily ever aftör lesz. Meg lehet, hogy minket halandó anyákat is ér ilyen sokk, ez normi, de nekünk már legalább vannak beadagolva kisebb sokkok előtte, meg nekünk addig se volt minden fehér és fényes, vannak  mindennapjainkban kis fekete foltok. De az ősanyáknak nincsenek. Vagy vannak, csak jól titkolják. És lehet, hogy egyszer találkoznak egy nagy fekete folttal, amivel nem tudnak majd megbirkózni  Vagy igen: addig már azt is fogják tudni kezelni tökéletesen, mint a gyerekük hisztijét most.
Félreértés ne essék, én is a legjobbat akarom a gyerekeimnek, de ami sok az sok.

Gyesen idegenben

Nemrég fejeztem be egy kölcsönkönyvet, blog és sorstárs anyukáéra csaptam le, már rég kiszemeltem, amikor írt róla a blogjában. Nekem tetszett, kicsit mesélek róla.
Simon Ágnes a Gyesen voltam New Yorkban című könyvét naplóként írta. Azt az első évet foglalja magába, amikor egyedül két kisgyerekkel vészelte túl a mindennapokat messze a családjától, barátaitól, hazájától.A tipikus eset: apuka dolgozik reggeltől estig, anyuka otthon két kisgyerekkel, minden kétséggel, örömmel és bánattal egyedül. Ezt megtetézi, hogy a férj néha napokra elutazik munkaügyben, és az is, hogy egy teljesen más kulturális stb. közegben, egy idegen kontinens világvárosában neveli gyerekeit. Igaz, hogy 2003-2004-ben jegyezte le a gondolatait, de akár ma is lehetne. Hiánypótlónak szánta a könyvet, mert akárhány gyereknevelési stb. könyvbe nézett bele, egy sem írta le azt, hogyan old meg egyedül az életed két aprósággal, a nagyszülők se nagyon mesélnek és készítenek fel arra, mi lesz ha megjön a kicsi mellé a pici. Nekem is mindenki csak azt mondta, hogy jaj nem lesz könnyű, az első pár év nehéz, de együtt nőnek fel. S azzal ennyi. Emlékeztek? Egyszer én is írtam erről a  problémáról egy elmélkedést itt, de akkor inkább a gyerekesdi korai szakaszára fókuszáltam, és kicsit más megközelítésben: miért van az, hogy minden csak az első gyerekről és érkezéséről szól, de valójában ott bujkált bennem ez a probléma, kérdés, ami Ágit is foglalkoztatja. Ő vette a fáradságot és írt a dologról, saját tapasztalatairól, amiket meg is jelentetett könyv formában. Ebben az a jó, hogy a lelkizés mellett még hasznos tippek is vannak: például, hogy ültess be két gyereket egy autóba, melyikkel kezd, addig a másikkal mi legyen, hogy ne üsse el az autó, ne mászkáljon el stb. Megoldás: előbb a még járni nem tudót teszed le kagylóstól biztos helyre, majd a nagyobb elcsászkálót beülteted, bekötöd, hogy el ne mozduljon, és nem akkor kötöd be amikor már mind autóban vagytok, mert addig kimászhat :),  és akkor jöhet a kisebb, akit beteszel, bekötsz. Nem a kisebbel kezded, ez a lényeg, pedig sokunknak az jön előbb, hogy őt betedd, mert cipelni kell, és hogy ha már leteszed valahova, akkor az a végleges helye legyen. Na de addig a nagy nem biztos, hogy egy helyben megáll, főleg ha csak kétéves. Konkrét vészhelyzetek is le vannak írva, és ötletet kapunk abból ahogy a csaj megoldotta a helyzetet, illetve ahogy kezelte azt, persze első reakció mindig a pánik s a kétségbeesés, aztán a cselekvés: amikor kullancsot talált a gyerek fejében, vagy amikor a gyerekek bezáródtak a fürdőszobába, mert a nagy magukra zárta a fürdőajtót - amit persze az anya ijedt, hisztis kérésére nem tudott már kinyitni - , miközben a 10 hónapos a kádban ült amibe folyt a meleg víz. Vészhelyzet az is, amikor beáll a derék vagy kimegy a boka, a férj több ezer kilométerre és neked el kell látnod a két gyereket. Mindezek mellett persze helyet kapnak az anyuka fejében és lelkében végbemenő történések: a kétségek, kérdések, emésztődések, fásultság, kimerültség, fáradság, nem alvás, állandó szoptatás, új erőre kapás, vajon jól csinálom-e, lelkiismeret furdalás: több időt töltene mindkettővel külön-külön, túl sok tévét néz a gyerek, minőségi időt töltök-e vele, miért kell már kétévesen lepasszolnom oviba, jó-e ez, stb., a semmire sincs időm pedig egész nap otthon vagyok jelenség, a jön nagymama segíteni mégis rajtam lógnak a gyerekek, elmennék pihenni, de hogy hagyjam el a gyerekeim, mi lesz velük, jól ellesznek-e, költenék magamra pénzt, de hogy költsem el a férjem által megkeresettet, amikor én semmivel sem járulok hozzá a családi kasszához, stb. Ezekről mind olyan jó hallani, mert mindegyiken keresztül mentem én is, és még sok anyuka. Nem beszélve arról, hogy kapunk egy kis ízelítőt az amerikai világról, milyen egy 1500 lakrészes torony 22. emeletén lakni, ott milyenek az emberek, mit esznek, milyen az ovi, például, hogy csak 6 hetet lehet otthon anyuka a babával, ha nem megy vissza dolgozni akkor, elveszíti a munkahelyét, ezért pár hónapos babák vannak bölcsiben idegenekre bízva, és befőttesüvegből esznek bolti kaját, meg anyuka által a munkahelyen lefejt sok hűtőt és szállítást megjárt anyatejet. Ehhez képest a mi két évünk fizetve! kánaán, és mégis sírunk. Jó volt elolvasni például azt, hogy mit tesznek ők a jó házasságuk megmaradása érdekében, hogy van olyan este amikor csak egymás mellett fekve beszélgetnek sok mindenről órákat, vagy néha bébiszittert fizetnek és elmennek színházba, moziba, egy jó helyre enni. És nem minden az anyagi, mert nem a felső tízezerhez tartoznak. Pedig anyukát idegesíti néha, hogy a nagy kínok árán elért rend és rendszer felborul ha a gyerekek apukával vannak otthon, de ezt megmondja apukának, van amikor szekálja őt ezzel, de megtudják beszélni, és akkor is jó marad a kapcsolatuk ha anyukát idegesíti, hogy egy barátnős szükség vásárlásból apuka hazarángatja őt telefonon, mert a kicsi is felébredt és ő most mit csináljon két gyerekkel! És anyu belátja, hogy ő a balfék, mert a próbafülkéből rohant haza, ahelyett, hogy hagyná apukát megbirkózni azzal , amivel ő megbirkózik egyedül 24-ből 24-et ha kell. Felüdülés volt olvasni, hogy más családnak is nagy tortúra, amikor három különböző városba kell hazamenni családostól nagyszülőket meglátogatni, és mekkora fárasztó cécó ez még akkor is, ha a családoddal vagy, de úgyis leginkább körülötted legyeskednek a gyerekek, téged akarnak, te kell sok mindent eldönts, megoldj, ez nem feltétlen pihenés, hogy kis helyen még több ember napokig, és akkor néha várod, hogy hazamenj a te kis nyugodt fészkedbe még ha egyedül is maradsz a gyerekekkel, és ha nagyon is vágytál arra, hogy végre a nagy családoddal légy, és ha szereted őket akkor is. Mindig az kell ami nincs.
Annyi az enyémekhez hasonló gondolat vagy érzés fogalmazódik meg a könyvben, és olyan jól esett ezeket olvasni. Nem lett túl csöpögős sem. Egy normális gondolkodású anya naplója egy évről, amiben az is gyakran elhangzik, hogy büszke a gyerekeire, férjére és, hogy a szeretet a legfontosabb. És van fény az alagút végén. könnyű, hamar olvasmány.

péntek, február 8

Ovi: második otthon vagy csatatér?

Sok jó van ebben az ovi dologban, de rossz is.
Jó az, hogy Sára elvan ott napi 8 órát (még ha ősanyákat követve lelkiismeret furdalásom is kéne legyen, amiért olyan sokat van messze az otthontól és tőlünk a háromévesünk; de nincs), nem strapálódok annyira le, van a gyerekesdihez kedvem délután, örülök, hogy látom, van időm Matykóval játszani, kimenni, otthon tenni-venni, stb. És ő jól érzi ott magát. Annyira, hogy nem akar hazajönni, amikor utánamegyünk, és ez nem azért van, mert nem szereti otthon, baja van velünk vagy ilyesmi (mert bennem ez is felmerült, beszéltem egyik óvónővel, szerinte a gyerek csak egyszerűen jól érzi magát az oviban és felszabadult). Annyira, hogy hétfőn reggel megkérdi, hogy ma kell menni oviba, mondom igen, erre: juppi. Annyira, hogy a vakációban egy hét után már óvodásat kell játszani, én vagyok az óvónéni, körbeülnek a babák/gyerekek, stb. A napokban saját indíttatásból szóban is megfogalmazta: "Olyan jó, hogy van óvoda...olyan jó, hogy járok óvodába..." , és ez nyugtató simogatás volt a lelkemnek.
De rosszat is hozott az ovi. Ha felmérgelődik olyan szavakat használ, amiket nem tőlünk hallott. Rossz cigány vagy, büdös vagy, van takony ének, meg effélék. A FENE és BASSZUS ordibálása nem összeillő szóösszetételekben még enyhe, de amikor az apjának azt mondta, hogy a fa..fej szóval is lehet a gyerekeket ijesztgetni...és ezt egy óvodástársától hallotta...na akkor kicsit ledöbbentem. És párszor a ba..meg-et is beköpte már. Hogy lehet ezeket a dolgokat kivédeni? Azt hiszem sehogy. Otthon megtartod a litániát az egészről, aztán az oviban úgyis az van, amit egymás fejéhez vágnak a gyerekek, amivel befolyásolják egymást, ami ráragad egyikről a másikra észrevétlenül. Kiszabadult a szellem a palackból, vagyis a gyerek a zárt, szerető, óvó otthonunkból, és már egyre több mindent a környezete tanít meg neki, befolyásolja és egyre kevésbé mi. Ezt is meg kell tanulnunk elfogadni.
Aztán meg egyszer úgy megharapta egy kisebb társát, hogy majd kiserkent a vére. Azelőtt soha, otthon se harapott. Pár héttel később mint egy visszaadásként a kisebb belekapott Sára szemébe és bevérzett. Legalábbis ő ezt mondta, mert az óvónő nem látta, de hihető a sztorija. 3 nap alatt helyrejött. A pedagógus szerint ezzel a gyerekkel nagyon szeretik egymást, de sokat vitáznak is, mert nagyon erős egyéniségek mindketten, igazi karakterek, tudják mit akarnak, kitartóak, és nagy veszekedések zajlanak le köztük, felnőtt szóra sem "enyhülnek", csak ha ők maguk találnak kibékülési módot. Persze a gyereknek megvan az alap, amit otthon hall, ahogy otthon nevelik, szoktatják, és valószínűleg az oviban is tudja mi kéne sértse a fülét, ráéreznek ők erre, de azért hazajön és kipróbálja mi a mi reakciónk.
Vagyis az ovi egy második otthon, de csatatér is egyben.

kedd, február 5

Karácsony + új év

A karácsony akkor szép...énekelhetnénk, ha
...együtt van a család. Kipipálva. Mind a négy nagyszülő nálunk volt szenteste, ki előtte, ki pedig utánna tartózkodott nálunk pár napot.
...van egy csodaszép karácsonyfánk. Kipipálva. Végre volt saját fánk, nekünk, amióta együtt vagyunk és létezik a kiscsaládunk nem volt még saját díszítésű fánk, mindig valahol otthon, de nem a mi otthonunkban ünnepeltünk. Idén leginkább én ragaszkodtam ahhoz, hogy két gyerekkel ideje, hogy legyen saját karácsonyunk, ünnepeljünk nálunk, hívjuk hozzánk a nagyszülőket, és legyen saját fánk. Ne mi vándoroljunk családról családra, otthonról otthonra. Nem kizárt, hogy lesznek még olyan évek, amikor mi utazunk, de jó lenne már meghonosítani családunkban az ünnepléseket is, a gyerekek is akkorák, hogy felfogják a dolgokat, stb.
...és még egyebek is kellenek hozzá, de azokat most nem sorolom, röviden csak ennyi, amit egy barátnőmnek írtam az ünnepek alatt:
Nos en csak most jutottam el odaig, hogy mindenki lefekudt es a telefonomrol tudok fbzni, mert ma egy percre ha megalltam az sok. Jo s szep a nagy csalad, de faraszto! Sikeresen tuleltuk nyolcasban a szent estet, de Gergo kijelentette, hogy ez volt az elso s az utolso karacsonyunk itt, mert ezt a cecot kibirni... :) Hol kezdjem? Tegnap este nem kaptam szaloncukrot se auchanba, se billaba, se magyarboltba. Ejjel 12-kor a Realba vasaroltunk, kaptunk szaloncukrot is. Ma ket orat keringtunk a varosban, mig talaltunk normalis fat 120(!) lejert, azt hittuk utolso nap olcsobb lesz, tevedtunk, kinalat se volt nagy. Ket orat kinlodott 3 ferfi a teraszon s a szobaban, mig betettek a tartoba, aposom kezebe beleallt a kes amivel faragtak a torzset. A vacsorat Gergo keszitette meg apos segitsegevel (kacsacomb mazsolas lilakaposztaval, amibol kifelejtettek a mazsolat:), mig en rendet raktam es fel orat csak az ajandekokat hordtam a fa ala, es igy is 3 ajandekot utolag raktam be mikor Sara mar bontogatott, mert megfeledkeztem roluk. Nalunk a valsag nem erzodott, tul sok ajandek volt, Sara meg is unta bontogatni, mar az elso kettonel leragadt es csak varrt volna a jatekvarrogeppel, meg nezegette volna a konyveket. De legtobbet a szajharmonikaval volt el, ennek a mi fuleink annyira nem orultek ( Álmost kell erte megnyakasszuk). A diavetito elinditasakor azt mondta o nem hallja, mondtuk, hogy nem is fogja, ezt majd mi meseljuk neki. Hiaba na, 21. szazadi laptoppos gyerekek... Fazni nem fogunk: Sara ket kabatot, sapkat, kesztyut, zoknit kapott, Gergo cipot s kabatot, en csizmat, Matyi hazicipot, kabatot, kesztyut, zoknit. Konyv is kerult elo legalabb 8 a gyerekeknek, plusz mamaknak, tatanak, bor is volt ott tobb uveg, s kenceficebol feltankolt engem az angyal fel evre minimum. A nap legszarosabb reszei azok voltak, amikor Matyi beszart, 3-szor, nagyon megy a gyomra, nyakig ert neki, 3 rend ruhat mostunk ki kezzel. Unnep fejebe rizset evett almaval s banant, s rosz izu gyomorfogot ivott. Azt hiszem az antibiotikum csapta meg a gyomrat, amit a hulesere kapott, nyugos, anyas volt egesz nap. Na azt hiszem ennyi eleg. A tanulsag, hogy mindent idejeben el kell tervezni s amit lehet kesziteni, hogy ne utolso napokban kelljen futkarozni. A fank nagyon szep, buszke vagyok ra, es arra is, hogy sikerult kicsi konyhankban korbeulni mind az asztalt, es vacsora utan Gergo mosogatott el, aki azert se huzta nagyon az orrat, hogy 60 lejre vett meg 6 darab kacsacombot, igazan mintaferjem van. Sara kohog, de ennek ellenere szegeny ma 3 orat setalt mamakkal, hogy tudjunk elkeszulni, megjojjon az angyal nagy titokban, harman diszitettuk a fat, voltak templomban, cukiban. Remelem meggyogyul hamar. Ja, es nagy keszulodesunkben pestre, beugrott, hogy le van jarva Sara utlevele (lúúúzerek!) ugyhogy unnep utan futas a rendorseg surgossegi utlevelert. 
Azóta már tudjuk, hogy nem mentünk útlevélért és Pestre sem, mert Apa is lebetegedett...

Az új év hozott jót is, rosszat is.
Jó volt a szilveszterezés gyerekesekkel, két nap négy gyerek négy felnőtt. Voltak viták persze a gyerekek közt, felfordult ház (na persze nem a mienk, mert ők udvaros házban laknak), de sikerként könyvelhetjük el, hogy két este is sikerült négy gyereket elaltatni egyszerre, sőt még két nap egymás után délután is megtettük ugyanezt, a mieink például ugyanabban a szobában aludtak el! Elsején szánkóztunk a város széli domboldalon. Lányunk eléggé labilis lelkiállapotban volt hetekig, szánkózásnál is nagyokat akaratoskodott és sírt, rinyált mindenért, de végül elismerte, hogy jó volt. Ezeket a gyerek problémákat sikeresen ki is beszéltük szülőkül a két éjszaka alatt amit ott töltöttünk, jó volt olyanokkal dumálni akiknek ugyancsak ekkora gyerekeik vannak, ugyancsak fiú-lány párosításban, és ők is hasonló cipőben járnak gyakran.
Jó volt a januári otthonlét, habár k..va hideg volt, de volt pár nap amikor csak a lányocskámmal lehettem, mert a banda két részre oszlott: a fiúk Barótra, a lányok Szentgyörgyre mentek. Játszóházaztunk, dédimamáztunk, stb., és nem utolsó sorban tatával voltunk aki két hónapra jött haza messziről.
Jó volt az egy hétvége sízés gyerekek nélkül, végre, csak felnőtt társasággal Borszéken. Gyakrabban kéne ilyen gyerekmentes meneküléseket bevezetni, de elég nehezen lehet kilogisztikázni.
Rossz volt, hogy betegséggel zártuk az évet, karácsonyra lerobbant a család, én csak szilveszterre, de nagyon, torokfájás, orrdugulás, effélék. Aztán valami kis kelésem, ami 3 éve meg se mukkant, csak egy kis bogként lapít a vállamon, mint egy ki nem fakadt, hanem betokosodott pattika, most hirtelen (gondolom legyengült immunrendszer miatt) begyulladt, és antibiotikumos-gyulladáscsökkentős kezelés után egy sebészbácsi kimetszette. Majd két öltéssel összevarrta a lyukat, amit bőrömben ejtett. Nem volt kellemes, pedig kaptam érzéstelenítőt, amiről később megtudtam, hogy csak a fájdalmat nem érzi tőle az ember, de nem zsibbasztóként működik, vagyis éreztem azt, hogy kotorásznak a bőröm alatt és keresik a ciszta (a bőrgyógyász fogalmazott így) fészkének darabkáit, amiket egyenként kiszedett, majd éreztem az összevarrást, amit azért kaptam, hogy ne kelljen kötözésre járnom, így tíz nap múlva kivették a szálakat (ezt tényleg meg sem éreztem). Ha szerencsés vagyok, akkor teljesen sikerült a tokot kitakarítani és megszabadultam a dologtól, ha nem akkor újraképződhet, és majd egyszer megint gondol egyet és begyullad a kis faggyúcsomó.
Rossz volt az is, hogy visszajőve az otthoni és borszéki kiruccanásból Matyika lebetegedett megint, három napos antibiotikumos kezelésen esett át, amitől hamar és rendesen rendbe is jött.
És ez volt a legjobb: január második két hetében még csak nem is szipogott egyik sem, most először a tél folyamán! Két hétig nem voltak betegek... De most újból. Nagyjából havonta egyszer előjön a betegség. Sára durván köhög s taknyos, láza is van, pedig neki nem szokott, és 3 nap után már a kisebb is kezd köhincsélni...az apjuk is lerobbant két nap késéssel, de ez csak természetes, ők mindig egy húron pendülnek a lányával. Még nem voltunk orvosnál, mert már tudom a verdiktet, gondoltam várunk lássuk hova fejlődünk. A láz- és köhögéscsillapítót magamtól is tudom adni nekik. Ha rosszabbul lesznek elmegyünk dokihoz.
Az új évben még az is új, és remélem jó, hogy kisebb-nagyobb melókra számíthatok, leginkább önkéntes alapon, de akkor is: egy kicsit kinyílik a világ, emberekkel találkozom, van cél, van terv, van motiváció, van mozgósítás, és már nem csak a gyerekekkel való itthon ülésről szól az élet. Nem mintha ez rossz lett volna, de azért 3 és fél év az nem kevés.