vasárnap, május 30

Dicsekvésképp, vagy mégse?

Milyen anya, aki nem dicsekszik? Néha már csak a magam megerősítéséért is dicsekednem kell egy kicsit Szamócánkkal. A baba már hetek óta integet. Néha fűnek-fának, de még mindig jobb mintha nem köszönne. Aztán pár hete tapsol. Ez odáig fajult, hogy már nem csak a tapsolós mondókákra teszi, hanem ha bármilyen zenét meghall, elkezd tapsolni és "táncolni" (ülve himbálja magát előre-hátra, mondhatni pattog a fenekén:). A legújabb ténykedése a fenéken haladás. Nem tudom hogy csinálja, de ha leteszem a szoba közepébe ülve, 5 perc múlva biztos, hogy más irányba mutatnak a lábai és pár méterrel odébb van. Leginkább az egyik alsó polcunkat szereti, amiről sikeresen lerámolja a (szerencsére) fából készült dísztárgyakat, majd következnek a könyvek. Ahogy Katimama mondta ma, Sára nem oda megy, hanem oda ül, vagyis a fenekén ülve halad valahogy. Hason fekve keveset marad, szeret átfordulni a hátára, de aztán ott leragad, abból a pozicíóból sehogy sem tud feltápászkodni, csak a hasát/fenekét emelgeti, kalimpál kézzel-lábbal. Hason is tud haladni, minden irányba, kivéve előre! Az óramutató mozgása talán a legillőbb rá, eltápászkodik egyik fele, aztán másik fele, hátrafele is tud kúszni, métereket megtesz így, de azt a becsomagolt nagy fenekét ritkán emeli meg. A négykézlábra állás meg csak akkor jön létre, ha mi betoljuk a lábait a hasa alá. Ilyenkor van, hogy rájön mit kéne tenni, egyik-másik kezét előrébb teszi, de hogy a térdeivel is megtehetné ezt...az nem jut eszébe. Kis lusti! Persze mindenki kérdezi, látva mekkora nagy csaj: mászik már? Na s ilyenkor magyarázkodjál: nem, igen, tudom, hogy 10 hónapos maholnap, de képzeld nem mászik! Búú! Volt aki vigasztalóan azt mondta: örülj, hogy nyertél még egy kis időt, futhatsz még eleget utána. Aztán azt is mondták: lehet kihagyja, majd később bepótolja a mászást. Megint más: vannak gyerekek, akiknek annyira bejön az üldögélés (kényelmes, látnak, ezt-azt elérnek), hogy egyszerűen leragadnak ennél a mozzanatnál, hosszabb ideig ücsörögnek, de aztán majd elindulnak. Sárát ha egymagába leültetem a szoba közepébe, semmit nem rakok mellé, akkor sem indul meg: elszórakozik a kezeivel, lábaival, simogatja/tapogatja a szőnyeget. Mi most várópozicíóba helyezkedtünk, hadd lássuk mi lesz. Arra a jellegzetes, mindenki által ismert és megmosolygott mozzanatra is sokat vártunk, hogy betegye a lábát a szájába, mert ugy-e minden baba ezt teszi?! Amire azt kezdtük hinni, hogy ez Sáránál kimarad...hát nem! Minden helyzetet kihasznál a lábrágásra: kádban, pelenkázón, ágyon, cipővel, pucéron, zoknisan, mindengy neki. A fogai is csak 9 hónaposan bújtak ki, de nekünk így is jó, egyáltalán nem elhanyagolandó, hogy tud azzal a két árva fogával cicit rágcsálni. Persze, mert még mindig szopik, háromszor egy nap. Mindennel ilyen jó ráérősek vagyunk. Kis lusta malac :). Legalább nem lesz koravén :))!

szombat, május 29

25-én a 25.

Egyszerűen nagyszerű születésnapom volt! Több vágyam is teljesült. Itt és most köszi mindenkinek, aki felköszöntött, és akkor folytatom a vágyaim teljesülésének ecsetelését.
Reggel, miután apukám volt az első aki felköszöntött, a fogorvosnál kezdtem a napot, de nem fájt annyira a hadművelet, hogy ne bírjam ki. Kijövet megveregettem a vállamat, mert sikerült bebizonyítanom újra, hogy zsibbasztó nélkül is ki lehet bírni a fogászati kezeléseket. Még soha nem kaptam injekciós zsibbasztást. Lehet ez annak is köszönhető, hogy nem voltak óriási problémáim, de hát akkor is a saját vállamat kell megveregetnem, vagy annak köszönhető, hogy magas a fájdalomküszöböm. Aztán a nap azzal folytatódott, hogy megkaptam páromtól a hőn áhított (értsd: évek óta ez után sóvárogtam) ajándékot: egy igazi bőr válltáska, stilizált, jó kemény, strapabíró, amilyen még anyukáinknak is van a hippi korszakukból. Egy fél vagyon volt, de kedves uram mégis örült, hogy nem kellet sokat gondolkodni mi legyen az ajándék. Én választottam. Olyan rékás ez a táska!
A táskaboltból kimenet megakadt a szemem egy plakáton: Schaffer Erzsi író-olvasó találkozó lesz! És pont 25-én. Mintha a JóIsten küldte volna abba a kirakatba azt a plakátot, és Erzsót pont Vásárhelyre pont a szülinapomra. Szeretem az írásait, és nem volt alkalmam még találkozóra elmenni, mert Sepsin volt, meg máshol is, de pont itt még nem. Már csak szervezés kérdése volt: hogy lehet összehozni, hogy a találkozóra is elmehessek, és pont arra az időpontra betervezett csajos szülinapozáson se essen csorba. A szervezést nehezítette, hogy bébiszittert is kellett találni, mert keddenként Apának is külön esti programja van. Mindent lehet csak akarni kell alapon vágtam bele a szervezésbe. A lányokat értesítettem, hogy később jöjjenek hozzám. Tesómat hívtam Sárára vigyázni, de nem volt szabad. Szerencsére Judit barátnőm, (egyik) jövendőbeli keresztmama bevállalós, és elvállalta a bébifelügyeletet. Aztán rohantunk, még valami papírt is be kellett adjak a családorvoshoz, utána lepasszoltuk Manót babakocsistól Juditnak, majd irány a könyvtár, ahol épp a kezdésre beértünk Bözsebeszélgetésre. Megérte a szervezkedést, nagyon jól éreztem magam, vagány dolgokat hallottam. A végén én léptem le elsőnek, rohantam a gyerekért (mint egy igazán foglalt anya), majd Judittal együtt felloholtunk a babakocsival a Dombra, haza hozzánk. A csajok már vártak a padon üldögélve, mert késtem, de megérte! Ők megértették, ezért a barátnőim :) . Szóval a következő vágy kipipálva: Sárát rábíztam egy barátnőmre, ilyen idáig nem volt. Vagy Apa, vagy a tesóm, vagy a nagyszülők vigyáztak rá. Na jó, még párszor dédimamáék is egy pár órát. De ez most családon kívül volt, és itt volt Vásárhelyen, ahol nincsenek mamák, dédimamák.
Aztán a negyedik vágyam azóta is szépíti lakásunkat: egy gyünyörű fehér/lila orhideát kaptam a lányoktól. Még soha senkitől nem kaptam cserepes orhideát, csak szálára, azt is kétszer. Először ballagásomra Judit anyukájától, és múlt héten az unokatesómtól. Ebből is látszik mennyire szeretem, minden alkalmat megjegyeztem :).
Be sok minden belefér egy szülinapba.

péntek, május 28

Újabb flow

A hétvégén egy felnőttes, két - szülői feladatokat megosztó - ember közötti értelmes kiegyezés alapján péntek este Apa ment el szórakozni, a szombat délután az Anyáé volt. De nem is akárhogy: Sára nélkül!
Páran, csak csajok amolyan Szex és New Yorkosan előbb beültünk egy helyre lét szürcsölni és megtárgyalni az élet nagy dolgait, aztán elindultunk, engedve az üzletek hívó szavának. Csak úgy céltalanul végigrobogtunk a főtéren, aztán a bevásárlóközpontban kötöttünk ki. Nem vittünk végbe nagy shoppingolást, csak úgy nézelődtünk, felpróbáltunk ezt-azt, majd jött az elmaradhatatlan sütifogyasztás (én egy savanykás erdei gyümölcsös túrós szeletet választottam:). A gyorskajáldából áradó illatoknak sem bírtunk ellenállni (tudjuk, hogy direkt trükköznek: kajaszagot fújatnak mesterségesen, hogy vevőket csalogassanak), de hát egyszer élünk alapon az enyhén csípős bundás csirkét és mellé a sültkrumplit kihagyhatatlannnak tartottuk egy ilyen csajos délutáni programból.
Majd hazabandukoltunk, mindenki egy kis csecsebecsével, mert nem a nagy vásárlás volt a lényeg (ebben különbözünk a Szex és New Yorktól:), és én energiával telinek éreztem magam, kipihentnek és vidámnak. Óriási nagy vigyorral öleltem át négy és fél órán át nem látott Sacókámat, aki addig szundított Apán, játszott, majd vacsorázott és fürdött. Az esti lefekvésnél Anya pótolhatatlan.

Etéden

Vasárnap hirtelen felindulásból egy hirtelen ötletünk támadt: jó idő van, sütni kéne valamit kint a szabadban. Miután Székelykálban leellenőríztük, hogy valóban készíti az asztalos bácsink az emeletes ágyunkat, és megvolt a vasárnap délutáni kávézás is a törzshelyünkön a barátainkkal, négyesben (Álmos és a kiscsaládunk) kiruccantunk Etédre, Álmos szülői házához. Csupa idill. Falusi ház nagy konyhával a falu végén, csend, zöld, udvar, szőlőlugas, sütögettünk, napoztunk, lazultunk, egy kicsit elfelejtettük a bigcityt. Sára kapott bolti borkányos kaját, de szerencsére szereti. Valahogy úgy vannak ezek összeállítva, hogy csak a felnőtteknek nem ízlenek, a gyerek csak úgy nyeli a még 10 hónaposoknak is pépes alma piskótával desszertet, vagy az alma-eper-gríz kombinációt. Hétfőn délelőtt a Manó ismerkedhetett egy Garfield kinézetű cicával, ami pont olyan volt, mint Anya régi kedvence, csak talán nem annyira kövér; így telt a Pünkösd, persze hétfő délutánra, a nagy zuhéra épp hazaértünk.

csütörtök, május 27

Játék a bookline-on

Egy próbát megér, kritikus kedvű könyvolvasóknak ajánlom. Ja, és a Bookline Journal írásai sem rosszak... Játék itt.

9+9=18

Nagyon női téma következik, ami személyes is, pedig hát minden egyes nővel történik, és mégis. Tehát férfiak, előre jeleztem, tudjátok mint abban a reklámban: a Csók és szerelem 365. része következik. :)
9 hónap terhesség, plusz 9 hónap Sárázás. Ennyi ideig volt az életem egy bizonyos szempontból felhőtlen, aztán múlt héten beköszöntött a másfél évig vakációzó Piros Mikulás (ahogy egyesek nevezik, de én nem szeretem ezt a kifejezést, csak a burkolt téma kedvéért említem így).
Szóval újra itt vannak a "hisztis napok" (Apa szerint enélkül is vannak ilyenek:), a görcsök, a foltok itt-ott, a pénzkiadás "arra".
Hogy miért írtam erről? Mert van két téma amiről nem nagyon írnak a "Készüljünk fel a babázásra" témájú könyvek:
1. a gyermekágy, az a bizonyos 6 hét (kinek kevesebb, kinek több), amikor itt fáj-ott fáj, sírógörcsök (nem a gyereknél!), stb., nekem legalábbis az első két hétben szülés után voltak kellemetlenségeim, és ezúton is köszönöm Apának, és a két mamának, na meg Sárának, hogy akkor nagyon türelmesek voltak és segítőkészek;
2. a női biológiai dolgok, amiket még anyukánkkal és nagymamánkkal sem beszélünk meg. Nekem a nőgyóm mondta el a következőket, amit én szerencsére már tudtam, de vannak körülöttem nők, főleg akik még nem szültek , és nem tudják: a szoptatás nem véd meg egy újabb teherbeeséstől! Tehát félre a tévhitekkel, miért is védene meg?! Van aki pár hetet/hónapot, van aki 1 éven túl is szoptat, ez változó. A tej termelődésének semmi köze ahhoz, hogy fogamzásra képes vagy-e vagy sem! Igaz tejed csak akkor lehet ha terhes voltál, és szültél, sajnos van akinek így sem lesz. De hát logikus, ha én két évig szoptatok, akkor nem gyárthatok kistestvért hamarabb?? Szóval gondolkozzunk! Aztán a másik nagy tévhit: szülés után nem eshetsz teherbe amíg nem jön meg a havid. Ez nem igaz! A nők különböző időpontokban állnak vissza régebbi bioritmusukra. Nekem ehhez 9 hónap kellett, de olyant is hallottam, hogy egy év, vagy akár csak pár hét. Tehát amiért nincs havi, azért még védekezni kell, ha nem akarsz rögtön kistesvért. Ennek a biológiai hátterét én sem nagyon értem, de így van, valószínűleg van érés, csak nem "úgy" ürül ki. Sok kistestvér azért csúszik be - fogalmazzunk így - túl hamar, mondjuk az első alig múlt egy éves, mert a szülők lazulnak, és talán tévhitben élnek.
Nagyon nevén neveztem a dolgokat, de fontosnak éreztem megosztani ezt egy olyan blogon, ami az anyaságról is szól.

szerda, május 19

Szombat óta ezt dúdolásszuk

Somewhere over the Rainbow - Israel "IZ" Kamakawiwoʻole

kedd, május 18

Egy igazán spontán afterparty

Nem tudom hallottatok-e a flow élményről, de szerintem nekünk ebben volt részünk szombaton, amikor Ágómamával hagytuk otthon a prücsköt, és elszabadultunk Apával egy kicsit ki az éjszakába, just the two of us. Elmentünk a Várba az ingyenes szabadtéri Quimby koncertre felvértezve esőkabátokkal, mert az eső ömlött, de nem maradhattunk a házban, ha már volt pesztránk a hétvégére. A hangulat a csapadék ellenére jó volt, ezt tanusítja az az egyedi élmény amiben részünk volt: a koncert végén miután a vissza!vissza!vissza! eredményeként született két szám is lejárt, az együttes elbúcsuzott és levonult, a színpadot összepakolók pedig elindították gépről a Somewhere over the rainbow című számát annak a Hawai-i tagnak, aki vagy 200 kilót nyomott. hallgasd
Mindenki ismeri a kellemesen búgós számot, és a közönség nagyrésze (akik bátrak voltak és nem menekültek az eső elől - velük együtt mi is) elkezdte dúdolni, táncolni a számra, nem akarva hazamenni. Aztán valakinek a színpadon támadt egy ötlete és betették Gene Kelly híres dalát, az I'm singing in the rain-t. Hát az érzést nem igazán lehet leírni! A színpad előtti tér megvilágítva, kb. száz ember énekel és táncol az esőben, egyedül, párban, körben, egyesek ernyővel, mások esőköpenyben, de legtöbben "csak úgy" vízes ruhákban. A zenészek is szájtátva bámulták az igazi bulis közönséget és persze az operatőrök sem restelkedtek. A dal után pedig jóval halkabban elindult egy Katie Melua szám, amire már csak andalogni lehetett...hazafele.
Aztán hogy a szabad esténknek mégse legyen vége elfurikáztunk a népszerű kocsmába, a G-be, ahol újabb meglepetés várt: két dél-afrikai csávó - beöltözve olyan igazi afrikai tiritarka ruhába - bűvölte a tam-tam dobokat a hely egyik sarkában, énekeltek is valószínűleg "afrikaiul", mert egy szót sem értettünk. A hangulat már elég izzó volt, a koncertjük következő pontja az volt, hogy az egyik asztalnál iszogató csajok magyar népdalt énekeltek, amire a négerkék szabadritmust improvizáltak, nagyon vagány volt a dobolós jamelés. Aztán az egyik pali körbeállt több emberrel és olyan afrikai körbeállósan táncoltak, különböző már-már tornagyakorlatoknak is beillő mutatványokat adtak elő jó lüktetős ritmusra amihez a másik csávó dobolt meg sípolt. A szórakozóhely fullba volt, éppen csak két széken meghúztuk magunkat és bólogattunk mi is, de közel sem estünk annyira révületbe mint egyesek a körben :).
A koncert végén esőben hazafurikáztunk és már egy cseppett sem bántuk, hogy a barátaink az esküvőbejárós kötelességeiknek tettek eleget, ezért nem tudtunk találkozni senkivel. Az esténk így is különleges volt.

Hosszú séták

A múlt hét a hosszú, felfedező sétáké volt. Barangoltunk naponta Sárával 2-3 órát is, leginkább csak kettesben, de egyik nap Bencéék, másik nap Apa, vagy éppen Miki és az apukája társultak be, és még Zsoltika és az anyukája is mutatott nekünk egy új játszóteret igen közel hozzánk. Egyet felfedeztünk Sárával ketten. A legújabb programunk szerint séta közben megállunk valamelyik játszótéren, és ha a bolyongásunk sikeres volt, találunk olyanokat, amelyek jól elrejtőztek a tömbházak közé, tehát nem olyan népszerűek, igaz kopottabbak is a zsúfolt játszótereknél, de ez sem általános (mert az állandóan tömött játszóterek is ütött-kopott játékokkal és padokkal szolgálnak). Hintázunk egy kicsit, párszor lecsúsztatom Sárát a csúzdán (ezt még nem igazán értékeli pozitívan), lipityókáztatom is, állunk egy kicsit a homokban vagy a nagy fűben (ahová még négykézlábra/hasra vagy ültetve is leteszem, hogy ki se látszik onnan, énekel(jük)em a Nyusziülafűbent), aztán még egy kicsit üldögélünk a padon, bokrokkal virágokkal ismerkedünk, persze Sára Anya öléből teszi mindezt, majd újra útnak eredünk a babakocsival.
Jó lenne tudni mennyire kutyakaki biztosak a játszótereink...

szerda, május 12

Színház

Pénteken Judittal színházban voltunk. A Budapesten élő, de Mvh.-i származású Kiss Csaba írta és rendezte A dög című színdarabot, amit a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat mutatott be.
Érdekes volt. Ez az "érdekes"nem az az érdekes, amit akkor mondunk ha valami nem tetszik, de nem akarunk sérteni ezért rámondjuk, hogy érdekes, hanem fura volt abból a szempontból, hogy ritkán adnak elő ennyire mai, aktuális, egyszerű sztorit, ami bárkivel bármikor megtörténhet, a jelenben, a mindennapokban játszódik, aktuális, valós helyszíneken, amik itt vannak a városunkban. Olyan mintha a szomszédok életét követtük volna, ami annyira a mienk is lehet, hogy még a díszletként felhozott konyhabútor is olyan volt, mint a mienk otthon. Nem olyan volt mintha szappanoperát nénznénk, mert az is lehetne a mi életünk is, de mindig ott van, hogy nekünk nincs olyan luxusautónk mint Juan-nak, vagy soha nem vagyunk reggel-délben-este olyan szépen kisminkelve mint Mariposa, és arra is vajmi kevés az esélyünk (legalábbis nem annyi mint a brazil filmekben), hogy a féltestvérünkbe legyünk szerelmesek. Ebben a darabban pedig a lekvároskenyeret is úgy kenték a kis parajdi parasztházban, ahogy valóban kenik: jó nagy szelet kenyér, szilvadzsem az egylitres "üvegborkányból".
A színészi előadás kicsit döcögősen, de beindult, kezdetben kicsit vontatottan, de a drámai csócspontra érve már egészen meggyőző volt. A jelmeztervezés is merőben új volt, felvételeket, vetítést is használt, ami ugyancsak moderné tette a darabot.
A cím nem sokat vetít előre. A dög valójában egy kiscsaj, akibe beleszeret egy házasember, az egyik főszereplő. De ahogy Juditbarátnőm mondta hazafele: ebben a darabban valójában minden szereplő dög volt. Továbbgondolva ezt azt mondhatom, hogy igaza van, mert a dög többértelmű szó, főnévként, de melléknévként talán méginkább használjuk. A csaj dög, mert elcsábít egy házasembert, a pasi egy dög mert elcsábul, megcsal, Sanyi dög, mert csak "arra" kell neki a csaj, a nagymama egy dög, mert "jól" akarja férjhezadni unokáját, a feleség is dög lesz, mert olyan pasival áll majd össze akinek felesége van (de a darab végén bejövő poénokat nem akarom lelőni). Inkább nézzétek meg, ezt az egyszerű, de mégis sok mondanivalóval szolgáló sztorit, amit 3 órába tudott belezsúfolni a rendező, egy szünettel. Ja, és a szünetben a közönség véleményét is kikérik a történt folytatásáról.
Ez nem egy szakmai, kritikai véleményezés volt, szólok még mielőtt a színésztársadalom levenné a fejemet, hanem egyéni, személyes vélemény. Aki megcáfolna előbb járjon utánna.
Cikk a darabról a Krónikában, és a Hírlapban.

kedd, május 11

Tapsi kacsám tapsi

Hogy mit tud még a 9 hónaposunk? Hát tapsolni! Május 10-én először önszántából elkezdett tapsolni a két kis kezével. A babafoglalkozáson vannak tapsolós mondókák és játékok amiket néha otthon is játszunk kábé napi rendszerességgel. De eddig csak én tapsoltattam a kezét, vagy én tapsoltam az enyéimmel, hogy lássa hogyan kell. Sára csak "repülni" tudott eddig, vagyis lóbálja nagy sebességgel a karjait függőleges irányba, kalimpál becsületes tempóban, de eddig össze nem érintette őket taps céljából, csak ha matatta az egyikkel a másikat, vagy ha egyik kezéből áttett a másikba valamit. Tegnap amikor meghallotta Halász Judit nénit énekelni elkezdett tapsolni :).
És már mutogatni, pontosabban matatni is tud egy újjal. Eddig ha valamit akart az egész kezét vitte a dolog felé, és tenyérrel tapperolta, de most már összefogja a markát és csak egy újjal piszkálja ami érdekli. Na persze még nem mutatja, hogy "ni", de gondolom ez következik.

Táj, táj baba

Sára tud integetni. Pár hete kezdte el. Amikor búcsuzunk valakitől, vagy találkozunk és köszönünk, de van amikor csak úgy felemeli a karját és ki-be csukja az ujjait vagy kifele, vagy éppen magafele fordítva a kezét. Persze műveli ezt teljesen idegenekkel is az utcán, ezzel jó sok embert sikerül megnevettetni.

kedd, május 4

9, betöltve

Ennyi hónapos Sára, pont ma, pont ő. Hiába na, nagylányunk van... nézzétek ezt a mosolyt, lehet neki ellenállni?

Weekend

Az utóbbi 3 hétvége végre a pihenésről szólt (nagyjából) az egész családnak.
A múlt hétvégét a sportoknak dedikáltuk: Apa rúgta a bőrt, asztaliteniszeztünk (4-0 javamra, van még mit fejlődni Apukám :), igaziteniszeztünk, és babakocsitologatás sétával egybekötve: az én igazi sportom, ezt naponta űzöm. Kint voltunk a Weekenden és a Marosparton, ott róttuk a köröket Sárával, napoztunk, fagyiztam
míg Apa focizott.
Most hétvégén pedig "éljen május elseje, a munkának ünnepe...trállálá", ugyancsak a Marosparton kötöttünk ki, a "ződbe". Apa és Álmos főzőcskéztek a gulyásfőzőverseny alkalmából, mi többiek meg lazítottunk. Mikivel és az anyukájával voltunk kint, na persze sok ismerős megfordult ott: a gulyás illata és a hideg csapolt sör sokakat vonzott. Miki egy sétabarátunk, de most már talán több is annál, volt randi náluk, múlt pénteken pedig nálunk volt a babarandi. Akadt pesztra elég Sárának is, ölből ölbe vándorolt. Ott volt Judit barátnőm, Kati, és sok más ismerős is. Néha Mikit is elvitték a fiatal egyetemista babázni vágyó lányok, így a nagyon felszabadult anyukák (vagyis én és Ili) néha csak bámultunk: "Hol vannak a kölkök? Kettőt hoztunk, legalább eggyel menjünk haza." :)
Volt aki csodálkozott, hogy nem sír ez a kiscsaj, bárkinek az ölében csendben megvan, vigyorog, néha integet. Apával már gondolkozunk, hogy tanítsuk majd meg a cukrosbácsi történetet: nem szabad elmenni azzal aki cukorkát kínál, mert nem mindenki kedves ember, és nem szabad mindenkinek mosolyogni, mert majd valami idegen szépen fogja és elviszi.


Hancúrparti


Judit, Miki, Ili és Manóka



Same old...

Sára kb. egy hétig átaludta az éjszakát, reggel 6-kor ébredt meg csak. De újabban visszatértek régi szokásai, éjjel többször megébred, és elég csúnyán csinál, sír könnyekkel, még ölben is. Nehezen lehet visszaaltatni. Gőzünk sincs mi lehet a baj, talán a következő rend foga készülődik kibújni...

Sára a csodatévő

Vagy maga a csoda?
A mindennapi séták alkalmával különböző emberekkel találkozunk, ismerősökkel és kevésbé ismerősökkel. Egy a lényeg: hogy Sára mit ki nem tud hozni az emberekből?! Először is mindenkinek mosolyog, szomszédnak, volt szomszédnak, anyukáknak, idegeneknek detto. De sokszor nem is kell tegyen semmit, csak a puszta léte már megváltoztatja az emberek viselkedését. A sztori a következő: tegnap a kötelező sétaköröket tettük a Kövesdomb cartierbe Bencéékkel, amikor egy szűk járdán jött szembe velünk egy néni, amolyan tipikus nagymami, alacsony dundika, kis kontyba a fehér haj, apró kis szúrós barna szempár búvik meg mosolyráncokkal a szemüveg mögött. Én éppen az "egyik kéz telefonon másikkal babakocsit tol" manővert végeztem, amikor a néni elkezdett beszélni Sárának, kacarászott neki amolyan "ügyüm-bügyüm be szép vagy egyem meg a lelkedet" stílusban. Nem tudtunk megállni (de nem is nagyon akartam) éppen telefonon beszéltem, hátam mögött Júlia tolta Bencét, senki más nem fért el a járdán, haladtunk előfele otthagyva a kedves (?) nénit, de ő is tipegett mindeközben előfele, tehát csak egy pillanatra állt meg. A jelenet után Júlia megkérdi: ismerted? Nem.
A felét sem ismerem azoknak akikből Sára ezt és ehhez hasonló reakciókat vált ki.