hétfő, augusztus 29

Láblógató Sáravárás

Sáramanó ma érkezik két hosszú hét után haza. Lehet túldramatizálom az egészet. Mi van ha nagyon indifferens lesz hozzánk, az egész hazajövetellel? Végül is nem is tudom mit várok el tőle. A dolgok akkor alakulnak a legjobban ha nincsenek elvárásaink és nem számítunk semmire. Tuti sokat változott két hét alatt. Biztos már nagyobb, és ügyesebb is, elmondások szerint legalábbis. Gondolom nagyobb, mert az evéssel sosem volt gond, a két hét alatt is jól evett, és mert a kicsik hamar változnak, nőnek; ügyesebb az elmesélések alapján: utolsó éjszaka dédimamánál aludt, mert mamának munkába kellett menni reggel, és hogy ne kelljen felkölteni, meg dédi se ingázzon a negyedik emeletre ez volt a legjobb megoldás. Kicsit féltem hogy marad el éjjelre dédimamánál, de miután fel volt készítve, hogy dédinél lesz az alvás a nagy ágyban és mama próbálta altatni, Sára hozzáállása ez volt: nem Ágómamával alunni, dédimamával. És kiküldte mamát a szobából. Éjjel sem ébredt meg. Na ennyit az új helyekről, és félelmekről, hogy "jaj ha nem tud elaludni ott". Ma reggel is száraz volt a pelus, a bilikébe pisikált amikor felkelt. Mondom, hogy ügyesebb mint két hete! Ha valakinek eszébe jutott volna: hány bilije is van Sacónak, vagy hurcoljuk a bilit egyik mamától másikig... hát nem. Sárának éppenséggel három darab bilije van. Itthon egy egyszerű fehér, kiselefántos lehuzival. Ez a legunalmasabb. Baróti mamánál székes, mondhatni trónos bilije van, piros fehérrel. Ma derült ki számomra is, hogy dédimamánál is van egy piros bilije. Szentgyörgyi mamánál virágos-cicás vécéülőkéje van, mama úgy gondolja a bilifázis kimaradhat.
Miután kibeszéltem magam a nagy és ügyes lányunkról, aki azért nagyon akaratos is: nem akarja felnőtt kezét fogni az utcán, sokmindent ededül akar csinálni, ha fáradt képes a járdaszegélyre leülni és ott pihenni, fél órát tudja nézni a halacskákat a parki dísztóban, és meg sem hallja ha hívják... egy kicsit az én hétvégi aranyéletemről is mesélek.
Egy barátnőm nagymamájánál voltunk vidéken, ahol volt kényelem, kiszolgálás, élmény, pihenés, sok bió kaja. Szóval három napig ültem a szőlőlugas alatt, vagy éppen pokrócon feküdtem a barackfák alatt, szívtam az ágak közt átvergődő talán utolsó igazi nyári napsugarakat, és bebizonyítottam, hogy még képes vagyok két nap alatt kiolvasni egy könyvet (évek óta nem volt erre példa!), sőt egy Nőklapját is ki pár óra alatt. Vagy házi csirke húslevest szürcsöltem házilaskával, mellé még langyos házikenyeret ettem a cseresznyefa alatti asztalnál, ahonnan minden széllibbentésre potyogtak a levelek asztaldíszítés -képpen. De egyáltalán nem zavart. Hogy is zavart volna amikor 70 négyzetméteren sétálva csemegézhettem gyümölcsfákról barackot, szedegethettem szőlőt és hullás nyári almát, igazi házisüteményekkel és kalácsszeletekkel kényeztettem magam, csirkepaprikást reggeliztünk puliszkával, legalább 20 féle virág vett körül a kertben ahol a nap 80 százalékát töltöttem: rózsák, kardvirágok, lóc, nőszirom, őszi rózsa, stb. Nem mellékesen a természet lágy ölén tusoltunk amikor felfrissülésre volt szükségünk: napmelegítette vízzel a ház végében kialakított helyen egy deszkán állva, függönytől takarva mosakodtam és közben a közeli domboldalt, erdőt bámulhattam. Az volt az igazi felfrissülés ha még egy kis szellő is libabőrösre fujdogált.
Ezzel készültem én Sacó fogadására, pihenéssel. Persze tegnap már hazajöttem, hogy az utolsó simításokat elvégezzem a házban tegnap és ma. Még csak egy utolsó mosás, egy kis porszívózás-portörlés, piacolás, főzöcske, rendrakás, sőt ma még szőnyegből foltkivevés is belefért a programba. De volt időm szépen sorban mindenre, úgyhogy nem hullaként fogok este játszani a kétévesemmel.

csütörtök, augusztus 25

Unokatesó is 2 éves lett!

Ezt a rajzfilmet küldjük Tisdedő születésnapjára. Nőjj nagyra Gergő lurkó és boldog gyerekkort!



Aki olvasni szeretné, hogy mit mesél egy kétéves a cseppet sem unalmas életéről, és még képeket is nézne hozzá, az ide menjen: nagygergo.eu

WC ügyek

Sacó ma pisikált, később kakált a WC-be, saját kérésre, hozzáfűzve: mint a nagyok... Látta a példát mamától, aztán maga tette fel a virágos gyerek WCülőkét és produkálás után megkérdezte: mi ez? Esetenként csoj-csoj vagy kaka volt.
A történtek után mama a sikeren felbuzdulva csak bugyikát adott rá, amibe tisztességgel bele is pisilt. Szóval az ügy akadozik, de jó úton halad.

szerda, augusztus 24

Pocaklakónak szentelt idő

A hét hátralevő része a pihenésről szól nekem, feltéve ha minden terv szerint halad. Ehhez jó kezdés volt a mai nap. (Apa ezerrel dolgozik pár napig egy kis pluszpénzért.)
Azt hiszem már nem sokaknak titok az információ, miszerint - múlt heti nőgyógyász általi harmadrendbeli megerősítés után - legújabb pocaklakónk hímnemű és a nevét is megtaláltuk már hónapokkal ezelőtt: Matyi. A szerzők a változtatás jogát fenntartják, de kevés esélyt látnak rá. Főleg, hogy már kétévesünk kis eszébe is beszivárgott az infó: reggeli ébredezés közben felhúzza a hasamon a pólót, megsimogatja a pocakot mondván: Szejusz Matyi! Saját kezdeményezésből teszi.
Nos a mai nap második felét a jövevénynek szenteltem. Először is kapott pihenést, csak feküdtem és tévéztem meg olvastam. Aztán kapott krémes simogatást, és még beszéltem is hozzá, amit ritkán teszek. Kicsit bánt is, hogy Sárával többet dumáltunk, mindkét szülője, de a helyzet ezt hozza magával. Persze gondolatban sokat foglalkozom vele, meg a kétgyerekes léttel. Aztán klasszikus babazenét hallgattunk (múlt héten egy kicsit még a klasszikus-gitár fesztivál programjába is belehallgathatott). És még terhesség-szülés-babagondozás témájú írásokat is olvastam, amire mostanság ugyancsak nem sok időm jut, de jól esett felfrissíteni információkat. Terhesiskolába is hetente egyszer eljárok, a tornáért is, de az elméleti felkészítőért, és leginkább azért, mert úgy érzem ilyenkor tényleg csak az egyik gyerekemé vagyok, miatta van, rá gondolok, vele törődök, ráhangolódok. No meg kicsit büszke is az ember a sok első gyerekes kismama között, hogy hozzájuk képest már valamivel több vagyok, legalábbis több dolgot éltem már át, persze nem egyedül vagyok ezzel ott, van aki a harmadik terhességével jár. Ne nézzetek nagyképűnek, már volt, hogy kérdezgettek dolgokat és mondtam, hogy én nem akarok észt osztani (szó szerint ezt mondtam) amire egy nagyon lelkes kismama azt mondta, hogy nem észosztás, csak meséljem el mint tapasztalatot. Tényleg meghallgatnak és figyelnek arra amit mondasz. Önérzésnek plusz pont.
Mátyás legelső ruhái kimosva és kivasalva, összefogva hevernek a pelenkázó/komódban, még a majdan tej és nyálszagú gézdarabok is egyformára vannak türögetve, Sacó ruhái átköltöztek az új narancssárga polcos-fiókos-vállfás szekrénybe, mint egy igazi csajnak, még a cipőknek is van benne hely. Másodszülöttünk négyszer annyi ruhával indul neki az új világnak mint nővére tette. Magyarázat: megszaporodott a gyerekpopuláció körülöttünk az utóbbi egy évben, már többször említettem - főleg fiúk vannak. Sára gyerekektől nem örökölt, de neki is volt elég éppen a turkálómániás mamáktól/rokonságtól, babalátogatóktól, kevés ruhát kellett neki venni az első fél évben, inkább ritkaságokat: sapka, kalap, kesztyű. Matykónak szülői beszerzés nélkül is van már 10 sapkája 0-3 hónapos korig, amit nem tudom mikor fog elviselni. Nem akarok semmit sürgetni, de összeraktam a kórházi babacsomagot, amivel Sárával nem voltunk túl felkészültek. Ma még Apának is megmutattam hol van - ha futni kell. Az enyémet még nem raktam össze, kicsit babonából (nehogy nekiinduljon szegény kölök a születésnek látván majd minden készen áll), és mert Sáráét amikor összeraktam másnap jött is... Még apróságok hátravannak: a házban mindössze egy darab újszülött pelus van, ágy sincs még vetve neki, de megbeszéltem vele, hogy minimum két hetet marad még bent, fiú létére még többet is megengedhet magának.
Várom, hogy Sacómacó hazakerüljön, kiváncsi vagyok a tesós meséből mennyit tud még, és mit szól a szinte új gyerekszobához.

kedd, augusztus 23

Most már értem

Azt értettem meg amióta Manókánk nincs itthon (újjé, félidő lejárt, még 6 nap van), hogy gyerekkorunkban miért volt olyan tisztaság, rend, sehol egy porszem, friss illat, üres szennyestartó, még a mosogatószivacs is új, egy cipő sem elől helyzet amikor hazaértünk két-három hét falusimamánál levséből, vagy táborból, stb.
Jönne most valaki hozzánk!
Akkor volt anyunak ideje, energiája és ereje (és valószínűleg értelme is akkor volt) megtenni mindazt, amit mellettünk csak úgy állandóan tett, de sose jutott a végére.
Mi is ezt csináltuk a napokban, ha lehet minden legyen kitakarítva, legalábbis a legtöbb dolog amire rég nem jutott idő: vasalás, mikró kivikszolása, szőnyegek kiporolása, minden szennyes elmosása, szemét-kacat-stb. összegyűjtése, szobák átrendezése, szekrényben rendtevés, elpakolás, szekrény tetejének leporolása, rég kilyukadt ágynemű megvarrása, stb. Részletek, amikre máskor nem jut idő, vagy energia, vagy kedv...
És mindezt élvezheti az ember pihenve 2-3 napot, amikor is megérkeznek a csemeték!

Telnek a napok

Sacó még otthon, annyi különbséggel, hogy mamát és várost váltott, most már Ágota mama, Tati keresztanyus és dédimamáék gondoskodnak róla és járnak a kedvében.
Itt kétségek és rágódások a két hét gyerek nélkül szitu miatt, de valóban kicsit nyugisabb, elméleti, tárgyi és szellemi készülődés is van az új jövevényre, akire azt mondta a doki szeptember 10.-ig még maradjon bent. Mire én: jó, megbeszélem vele. További szakmai hozzászólás doki részéről: most semmiképp se jöjjön, még nincs kész a tüdeje, amúgy már fejjel lefele alakult ki a manó, forgolódnia nem kell, most már nem is nagyon lenne erre hely. Aztán olvastam, hogy ha a 36. héten a tüdeje kész is van, az immunrendszerén van mit csiszolni. No csak csiszolgasson amíg jólesik, ha nekem már nem is esnek olyan jól rug-kapálózásai. Na jó, igazi fájdalmat még nem okozott, de azért bemutatta már, hogy közte és tesója közt van némi különbség, nem mintha érdemes lenne párhuzamot vonni, mert minden gyerek más, de sokkal többet focizik a pocakban, mint tette Sacómacó. Aztán nekem már az se esik jól, hogy le kell hajolni, meg kell fordulni fekve az ágyban, nem tudok cipőt felhúzni, csak úgy utána kapni valaminek, fura lett a menésem, néha csak miatta érzem, hogy pisilni kell, és minden fordulónál előbb meg kell keresni azt a szöget, ahol a pocak befér, csak utána következek én. Néha elszámolok és beleütközünk ebbe-abba, de nem vészes. Az is meggondolandó, hogy az ember csak pár hétre vesz magának külön bugyikészletet, mert minden meglévő itt-ott vágja, piros csíkot hagy a pocakján, ezért az általában viseltnél 2-3 számmal nagyobbat vesz, amiről reméli (első esetben legalábbis így történt), hogy terhesség után pár héttel már leesnek róla. De hát meg kellett venni, majd félretenni. Sacó után is maradt pár "terhesbugyim", nem raktam őket messze, de mivel csak egy pár darabot szereztem be, sokat hordtam-mostam őket, elnyűvődtek eléggé.
A legkényelmesebb pozíció ha valamit csinálni kell a földön négykézlábazás, vagy állás. Ülni csak jó nagy dőlésszöggel jó, hogy legyen ahová kitenni a döbrögihasat. Sajnos bizonyos székeket, üléseket nem erre terveztek, ezért gyakran érzem azt, amit csak nagyon nagy hasú férfiak szoktak szerintem, hogy a hasam nyomja a combom, vagy fordítva.
A napok telnek, de még nem erre számolok visszafele, hanem arra, hogy mikor jön haza a nagyleányom.

szerda, augusztus 17

Nagy meglepetés Sacótól

Ma olyan történt...de olyan!!
Sára baróti mamáéknál van, itthon fut a ház: meszelés, lakásátrendezés, bútorcsináltatás, takarítás, mondjam még? Persze legkönnyebb ezt nélküle elvégezni, ezért hoztuk meg az engem többször is megríkató döntést, hogy mamáékra bízzuk, amíg végzünk a munkálatokkal, mert könnyebb úgy olajfestékkel fűtéscsöveket maszatolni, ha nem kell újra meg újra festeni a kétéves kéz által okozott ujjlenyomatokat, plusz elég ha mi szívjuk a festékszagot és főleg a festékoldószer szagát. Még nem sírtam egy gyerekelhagyásnál se úgy mint most (már volt otthon egy hetet amikor nem volt még bébiszitterünk, de már dolgoztam, és amikor síelni mentünk 10 napra külföldre), más azt mondja: persze, mert most terhes is vagy, hormonok, stb. Most már persze nem pityergek, csak próbálok a feladatokra koncentrálni és a pihenésre is, használjam ki ha már nem kell 35 hetes terhesen a 13 kilósomat emelgetnem, rendezgetnem egész nap.
A gyerek bizony hiányzik, de racionális gondolkodásunk mindig felül kerekedik: így jobb mindenkinek. Nos mama ma azért hívott fel, hogy elmesélje azt, amire nem volt példa tél óta. Sára egyedül aludt el délután! Semmi altatás, senki nem volt mellette. Sőt, ezt még azzal is tetézte, hogy ebéd után egyedül bement a szobába, felült az ágyra ahol aludni szokott, és addig mondikált, duruzsolt a játékai közt, míg elaludt. Mondanom sem kell, szám a fülemig ért az örömtől, de már annak is örültem, hogy a nélkülünk töltött két napban is aludt délután, igaz altatással. De a téli "mamáéknál 10 napig délutáni alvás zéró" helyzetnél ez is jobb.
Amúgy - tudom, hogy elfogultság nélkül unokáról nem lehet beszélni - de a visszajelzések alapján (minden nap minimum kétszer telefonon beszélünk) Sacó nagyon jó kislány, jól eszik, játszik, alszik, nem emleget minket, de telefonon ha hívjuk akar velünk beszélni (yess! nem felejtett el! - tuudoom, tuudoom, egy kétéves már nem felejti el a szüleit csak úgy), ha kérdezik tőle hol vannak anyáék, akkor elmondja, hogy vásájhelyen, és anya ment a doktornénihez. Ami igaz, mert a héten ultrahangon voltam meg terhestornán, így kicsit több idő jut a pocaklakónkkal is foglalkozni.

szombat, augusztus 13

"Kedvenc" szavaink

A kutafasa és a bassameg. Értelemszerűen nekünk szülőknek a "kedvenceink", mert nem tudjuk, hogyan viszonyuljunk amikor ezeket skandálja, de nagyon helyzethez találóan mondja őket a kétévesünk. Például ha valamit elejentünk, eldől, eltörik, valami olyan történik ami haragot vált ki vagy bosszúságot, és felkapjuk rá a fejünket. Én még a levegővételnél tartok, hogy mondjak valamit, ő már skandálja: ba.. meg. Honnan érzi, tudja, hogy mikor kell ezt mondani? A kutyás csak néha úgy bekattan neki. Amióta beköpte ezeket mi nagyon vigyázunk, hogy ne használjuk. De ő nem felejti el. Sőt, már többször megfigyeltük, hogy ha valami egyebet kottyintunk el, az egész beszélgetésből csak azt az egy szót ismétli meg. Már szinte várom: ha elhangzik valami gyanús, hogy ismételje, és persze mondja is mindig ha ott van a helységben.
Eddigi ehhez fűződő "legszívesebben földbe süllyednék" helyzet egy vendéglőben volt, amikor mamáékkal beültünk ebédelni, Sacómacó egyszer csak fogta magát és a bassameget üvöltözte. Meg is mosolyogta még rajtunk kívül 15 ember, mi kínunkban mosolyogtunk. Az apja felvette, kivitte a teremből.
Mivel lehet ilyenkor csillapítani? Én már elmagyaráztam, hogy csúnya dolog így beszélni, ilyeneket nem mondunk, nem szabad, de úgy tűnik ezt nem érti még. Mert nem azzal van a baj, hogy egyszer kimondja, aztán felejtünk, úgy teszünk mintha meg sem hallottuk volna, hanem egymásután sokszor kiabálja, nem akarja abbahagyni. Úgyhogy legtöbbször a figyelemelterelés módszerét használom, beszélek neki valamiről figyelmen kívül hagyva az ordibálását, és mutatok neki valamit, elhívom valahová, stb. Vagyis megint úgy teszek mintha meg sem hallanám.
Valakinek valami egyéb ötlete?

hétfő, augusztus 8

3 napig állt a bál

Sacómanó születésnapját idén mondhatni 3 napig ünnepeltük. Pont negyedikén csak anyáékkal kellett (volna) ünnepelni, de mintha érezte volna, hogy átlép egy küszöböt, most már nagylány, akár többet is megengedhet magának: egész nap nyüri volt, főleg akaratosság, a szavunkra nem hallgatás, és a tiszteletére tartott pizzázás lényegi termékéből - a pizzából - egy falatot evett. Ráadásul, mondom, egész nap hisztiske volt, nyüzsgött, nem bírt ülni a fenekén egy percet, nem akart enni, nem akart öltözni, lényegében semmit sem akart amit máskor rutinszerűen végzünk. Nem így gondoltam el a csütörtöki születésnapot, de ha neki ilyen kedve volt...
Pénteken folytatódott a rosszkedv nap, kicsit enyhébb verzióban. Baróti mamáék jöttek hozzánk, de megint szófogadatlan volt és alig lehetett vele bírni egész nap, persze nem is aludt délután, mama is feladta az altatást másfél óra után, őt is jól meggyúrta-tépázta a friss kétéves, miközben mama a párnába hahotázva próbálta tettetni, hogy alszik már. Délután kötelező fényképezkedés és katicabogár torta evés volt családi körben, természetesen a gyertyák is elfújattak (nagyjából Anya által), nem sikerült a kiscsaládi fotó, mert nem hogy mosolyra, de még egyhelyben maradásra sem tudtuk rábírni a manót. Majd ajándékvásárlás körúton voltunk.
Szombaton tetőzött az ünnepi hangulat, délutánra úgymond babazsúrt szerveztünk kint a szabadban, mégis kötötten: asztalokkal, székekkel, kerítéssel (gyerekpartinál szempont!). De volt hely szaladgálni, játszani. Valójában 4 gyerek volt és 10 felnőtt, keresztszülők, gyerekszülők, de a környéken még akadt sok baba akinek Sára megmutatta az ajándékait, amiket eléggé megszeppenve vett át mindenkitől, nagyon meglepődve. Pedig készültünk az eseményre a Boribon születésnapja könyvvel, és Bogyónak is van születésnapja a szivárványos részben. Felfújtunk pár lufit, ismét volt torta két gyertyával - ezúttal Sárának sikerült egyedül elfújni őket - sok fényképezkedés, home made szendvics - régi időket idézve, majd gyümölcssaláta, ropi, süti és még több ajándék. Anya idén csak egy tál diós kiflit mert bevállalni, aminek majdnem odaégett az alja, így a tortadolognak nem mentem neki, tavaly elintéztem egy szilvás lepénnyel kerek formában, idén nem mertem ennyire amatőr tortával előállni, mert nagyobb gyerekek-nagyobb elvárások, de még kommentálni nem tudnak. Hátha jövőre fejlődök ez ügyben is, és lesz majd híres mesefigura, pillangó, vagy tudom is én milyen torta, amire egy három éves vágyik. Nem vagyok büszke rá, de valószínű az én lányom nem tud majd elhencegni az oviban azzal, hogy "Az én anyukám Micimackó tortát tud sütni nekem"...maximum ha rendelem laborból, és elhitetem, hogy én készítettem, de minek átverni a gyereket...
A buli a felnőtteknek is izgi volt: 3 terhes kismama/négy már anyuka ha összekerül... A férfiak a ping-pong asztal körül is ugráltak egy kicsit, autókáztak, ésa dinom-dánomnak a jó kövér Maros parti szúnyogok vetettek véget úgy 9 óra tájban.
Hogy Sacó megértett-e valamit az egészből? Hát a megjegyzéseiből ítélve többet tudott a szülinapról, mint három nappal azelőtt, amikor rámutatott a naptárra (többször is előfordult) és azt mondta: születésnapom...ott. Gondolom ez onnan jött, hogy egy hónapja elmagyaráztam a dolgot a hetekről, napokról, hónapokról, természetesen naptárban mutogatással, mennyit kell még aludni a szülinapig, és bejelöltem a becses dátumot. Szóval este otthon a vacsoránál amikor az aznapi eseményekről beszélgettünk, nagyon komolyan a szemembe nézett, és jól átgondoltan ezt mondta: Mindenki hozott Sárának ajándékot. Na hát ezt a részét a szülinaposdinak legalább megértette. Aztán elalvás előtt , a napi "hol voltunk" mese elmondásakor - amikor is elmondjuk mi történt velünk aznap, meg tegnap, tegnapelőtt...attól függ melyik volt érdekesebb nap - megjegyezte, csak úgy magától: Sára nagylány, 2 éves, kapott ajándékot.
Elmondanám, felhívva azok figyelmét, akik még előtte állnak egy ilyen eseménynek: az ideges készületek alatt többször is elhangzott az "én ilyet többet nem szervezek!" mondat, vagy "ezután legfeljebb egyszerre a két gyereknek, de egy évben kétszer ezt a tortúrát...", de a gondolat nagyjából ezzel fejeződött be: "dehogynem...s még milyeneket". Azzal próbáltuk visszafogni magunkat, hogy "csak kétéves, nem tizenkettő", és ezt ismételgettük többször is - így elmaradtak a happy birthday-es szalvetták, a konfetti, a kis csúcsos kalapok, micimackós egyszer használatosok, a 3 emeletes torta, Hannah Montana sem volt és egy Disney figura sem, nem hívtunk bohócot és animátorokat sem. Egyetlen kivételt képezett a marcipánelefánt a tehéntúrós-pirított mandulás torta tetején, Sacó be is falta megevés céljából, amikor mondtam, hogy cukorka, de aztán épen maradt az állat, mert túl kemény volt. Ezt azért raktuk rá, mert amikor egy bevásárlóközpont cukrászdája előtt eljárunk, mindig megnézi az összes marcipán figurát, és gondoltam örül majd neki, de a hatás messze alulmaradt az általam elvárttól.
A múlt héten elég idegesen telt, valószínűleg érezte Macó, ezért volt ő is nyürmögős, szófogadatlan. Igazából akkor nyugodtam le, amikor terített asztallal, kint a zöldben, mindennel elkészülve egy fotelben hideg teát szürcsölve vártuk a szülinapi zsúr vendégeit.
Egy kis képvilág


Észreveszitek a képen a rejtett Hitchcock jelenetet? Ehhez azért igazi rendező, meg operatőr kell: nagy kés, és félelmetes árnyék!
A katicabogár "sütitorta" - ahogy Sára nevezi - mamáék remekműve és finom ajándéka.

Vendégváró, de már falatozó, izzadt kétéves:

Csajok ha vigyorognak...
Judit keresztmama és kicsi Véda













Ajándékokból nem volt hiány. Felsorolni mind nehéz, de volt virágcsokor, ruhanemű és főleg: játék minden féle formában! Azt megjegyezném, hogy a barátaink szerencsére ismernek minket: Sacó kapott virágos szandált, amit mi is nézegettünk a boltban, de végül nem vettünk meg; takarító felszerelést, mert hát seperni szeret, most már fel is törülhet, seperhet is, nagy segítség lesz, sőt: még repül is a seprűn, mint a boszorkányok a mesében; macicsaládot öltöztető fa kirakós formában, amit rég készülünk neki venni kedvenc játékboltunkban, csak még korainak gondoltuk, de amint a napokban kiderült - nem az; finom kézmozgást fejlesztő állatvezetgető játéktáblát, egyszerű, kicsiknek való építőelemeket, ahol a macska felmászhat a kerítésre, és a kutya bemehet a rácsokból épített házba; színes krétát, aminek most már eljött az ideje, ezt is
szerettünk volna neki hamarosan; pizsomát is kapott, mert mamáék praktikusan
gondolkodnak és megkérdik mire van szüksége; gyönyörű virágcsokrokat. Stb, stb, stb.

































Apa ajándéka: egy kis autókázás. Jujujj, de még hogy élvezte a kiscsaj!

kedd, augusztus 2

Kinek ki főzi a levest

Ma a szomszédok rokonai kivágtak egy rég elszáradt körtefát az ablakunk elől. Nem bántuk. Két férfi dolgozott, zúgott a gép, törtek az ágak, Sacóval az erkélyről végig kellett nézni az egész műveletet. Majd a férfiak hazamentek, valahogy Sárát is be lehetett tuszkolni ebédelni. Az első kanál leves után ezt mondta:
- Bácsik vágták fát. Hazamentek vacsorázni, ők is eszik leveskét, anyukája főzte nekik.

hétfő, augusztus 1

Tusványos 2011

Egy kis kikapcs hétvégére mentünk el július végén Tusnádra. Pénteken anya-apa fiatalodott, szombaton családi nap volt. Ott találkoztunk dédimamáékkal, más gyerekesekkel, és egy egész délutánt a Csiki Anyák Egyesülete által felállított játszó-pelenkázó-evő-ivó sátorban töltöttünk, ahol Sacó mindent felfedezett magának, amit csak lehetett: mezitlábaskodott, labdák közt fetrengett, könyvet nézegetett, rajzolt, játékokkal ismerkedett, dombot mászott, és amikor eljött az ideje a "mindenki kicsücsül a domboldalra és eszik húsit és kenyeret" akciónak, akkor ő volt az első aki a rántott hús fele nyúlt, de nem volt ez másképp akkor sem amikor egy nagy tál felkockázott almát hozott a néni.

Ott voltam!















Az esemény idős, közepes és fiatal korosztálynak is szól, de főleg az ücsörgés, sörözés, lángosevés, semmiskedés...














Mit rejt a játékos kosár?