szombat, június 4

Nem csalás nem ámítás, s nem is titok

Nem csalás nem ámítás, inkább családi felszabadulás, hogy Anya újra hosszú szabin van, vagyis nem dolgozik. És hát nem arról van szó, hogy mi fene, elvégre nyár van, szabadságoljunk, hanem családszerkezeti változás fog bekövetkezni szeptemberben, ezért úgy döntöttünk nyáron még Sacóval törődöm a legtöbbet, legyek én itthon vele és ne a néni, mert hát kicsit már most kárpótolni akarom azért, hogy pár hónap múlva a gólyahír miatt már kevesebb idő jut rá. Vagy fogalmazzak úgy: kevesebb idő lesz csak rá. És ez már így is marad örökké... Szóval a titkot kicsit később fedtük fel a nagyközönségnek, mint Sára esetében, valahogy az ember több mindent tud már, azt is, hogy mitől kell félni, míg az elsővel tudatlanabb és a nagy öröm elfed mindent. Persze a főnököm nem örült a dolognak: mi az, hogy jösz a céghez, aztán elmész szülni, visszajösz, aztán már megint mész....megbízhatatlan vagyok, és nem lehet rám számítani, vagyis a cég nem számíthat rám hosszútávon. Szerintem megbízható vagyok a munkámban, de tény, hogy nem lehet rám számítani hosszútávon, mint egyáltalán senkire, aki még fiatal, családot tervez, de azokra sem alapozhat akik karriert építenek, és ha jobb lehetőség, esetleg több pénz van kilátásban máshol, akkor elhúznak. Ez persze kétoldalú dolog, olyan főnöknek is kell lenni, hogy kitartsanak mellette. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ha egy munkáltató biztosra akar menni, és nem akar terhes nőket, gyereknevelési szabadságkérelmeket, akkor alkalmazzon csak férfiakat, vagy 50 éves nőket, sajnos elég sok van köztük munkanélküli. Ja, hogy a fiatalok jobban bírják a tempót, a munkát, a hajtást, a stresszt...hát vagy-vagy! Már megbocsá', de kinek van joga meghatározni mikor és mennyit szüljön egy nő...
Kemény hónapokat tudhatunk magunk mögött: nagy hisztik reggelente Apával, 9 munkaórás napok Anyának, egy néni akinek különös becézési beköpései voltak - Jaj, de drága, egyem meg az agyadat! (??!) -, kevés nyugalom, csak a hétvégék voltak a mienknek, sok rohanás, elkésés, stb.
Tudjuk, hogy mindez vár ránk még a jövőben, ennél ilyenebbek is ha szaporodik a család és a helyzet/körülmények ugyanezek maradnak (értsd: mindent nekünk kell megoldani rokoni, nagyszülői, stb, segítség nélkül, nem nyerünk a lottón, hogy megengedhessük magunknak, hogy kötelezettségek nélkül, meló nélkül éljünk, vagy csak annyit, hogy mondjuk bejárónőnk legyen, aki főz és házatvezet míg nekünk jut egyébre időnk), de miért ne halasszuk azt a jövőt ha még lehet... S hogy akkor miért is mentem vissza dolgozni míg le nem járt a két gyereknevelési évem? Hát a családkasszát pótlandó, meg hívtak is: hátha megmaradna így a munkahelyem, plusz egy kis kimozdulás nekem sem árthat. Ezek többsége be is jött, jó volt három hónapig többet keresni, többféle ember között lenni, az agyamat a gyereken kívül egyébbel is lefoglalni, de az elején nem láttam bele abba, hogy: nagyon sok munka lesz, nyár lesz dög meleggel, én meg plusz sok kilóval, nagy hassal, dagadt lábakkal (amikor elvállaltam a gólya még a másik féltekén röpködött, csak utána érkezett hozzánk - és hívtuk persze, mert így döntöttünk, és nem azért, hogy a főnökömmel direkt kilőjjünk), annyira sokat azért mégsem kerestem, hogy a nénit fizessük, plusz maradjon egy becsületes összeg, na meg a nénink sem a régi volt.
Szerencsés a helyzet a Manó szempontjából, mert lehetek még csak vele egy kicsit. Nem bánom, hogy kipróbáltuk a munka + kisgyerek + terhesség kombinációt is. Csak csodálni tudom azokat az anyukákat akik ezt végigcsinálják (és legtöbben végigcsinálják), mondjuk azért mert amire lesz a második a nagy már akkora, hogy vissza kell menniük dolgozni, de ettől még lesz tesó, és valahogy megoldják. De mondjuk az könnyebbség, ha a gyerek oviba jár, és ha van egy nagyi a közelben. Mi így jártunk, az élet néhol elvesz, máshol meg ad.
Ott is adott, ahol azt kívántuk, legyen a második úrfi, mert kisasszonyunk már van... Valaki valahol gondolom fent szeret minket.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

ezt nagyon szépen elmagyaráztad... Kitartást és szép napokat nektek!