A 22-es csapdája

Sára ebben a hónapban töltötte a 22. hónapot. És elmondom nektek mi a legnagyobb paradoxon most, vagyis mondhatni a 22-es csapdája: egyedül akar, de nem tud. Ma például a játszótéren még a banán evés utáni szájtörlést is egyedül akarta csinálni. Most csak én láttam, hogy maradtak még koszi-moszik rajta, amúgy egyre jobban megy az egyedül orr/száj/kéztörlés. Az orrtörlésre én szoktattam mondjuk, mert volt, hogy csak éppen piszmogott, nem tudtam pont akkor zsepit vinni. elmagyaráztam és megmutattam hol van a papírzsepi és törölje meg magának. Azóta bejelenti, hogy taknyos aztán meg és hoz magának papírzsepit, előttem töröli nagy vehemenciával az orrát. De van amikor ő is rájön, hogy nem tudja, mégis... Rájön, hogy nem tudja megcsinálni, és akkor szinte sírva visítja, hogy nem tud!...nem tud!... De ha segíteni akarsz alig hagyja, akkor már megint ededül. Mi erre a megoldás? A másik, amikor valamire azt mondja, hogy nem aztán mégis kéri, mégis elveszi, mégis kell...de akkor miért kell rámondani, hogy nem?? Tudom, hogy minden kisgyerek így működik ebben a korban. De mikor múlik ez el?