Nem hatódtam meg különösebben. Könnyen olvasható, emészthető, lightos könyv, amolyan "hamar könyv", olvasod gyorsan, leteszed, bármikor megint előkapod, nem kell emlékezned előtte mi is volt, mint egy egyszerű nőcis folyóírat: felejthető. Sokaknak tetszett, mert "végre kimondja sok dolgozó anya problémáját és álláspontját". S akkor mi van? Nekem is ezek a gondolataim csak éppen nem írtam le. Ugyanakkor annyira keményen nem mond oda, mint ahogy egyesek mondják róla, túl sokat szabadkozik, mindenkitől mindig elnézést kér, túl toleráns, amolyan "mindenkit kell szeretni, minden vélemény elfogadható, mindent kell tolerálni" típusú írás, lehet túlságosan hatott rá az EU szellem, lévén D.T.K Brüsszelben dolgozott. Ez a másik: (nekem) túl gyakran emeli ki azt, hogy nekik mennyire bonyolult, nehéz, viszontagságos volt, hogy két külön nemzetiségű ember egy harmadik országban megszül és nevel egy fele magyar-fele angol babát, nagyszülők a kontinens két végletében laknak, sok utazás, stb. Értem én a szitut, de nem kell erre állandóan felhívni a figyelmem. S akkor azt hiszi mások nem élnek így, illetve valaki ráerőltette a helyzetet?? Nem, önként vállalta, hát akkor oldja meg. Meg is oldja, hazaköltözik. A könyv olvasása közben végig az az érzésem volt, hogy várok valamire, várok valamit, hogy bekövetkezzen. Mintha végig csak a bekezdést olvastam volna. Bevallom, hetente a Nők Lapjában olvasni az írásait jobb volt, mint így egyben könyvben. Azt hiszem a lolásdi nekem kis adagokban esett csak jól. Valójában Lolababa nem egy hű, de csodabogár, nem egy Einstein, nem egy zseni, nincs benne semmi olyan különös, ami másban ne lenne. Egy teljesen normális gyerek, sok mindenben hasonlít például Sárára. Néha vártam egy erősebb csattanót a sztori végére, vagy valami frappánsabbat, de nem... Mintha egyszerűen valakinek a mindennapjait, a naplóját olvastam volna.
"Nem babanapló, hanem kalandregény. Igaz történet, valós szereplőkkel, kíméletlen őszinteséggel, kedves humorral." Ez a mondat a könyv egy ajánlójából származik, én megcáfolnám sértő szándék nélkül: igenis olyan mint egy babanapló, végigköveti ahogy Lola megszületik, felnő, óriási kalandot nem fedeztem fel benne, csupán annyira mint bármely gyerek érkezése, felnevelése. Igaz történet, valós szereplőkkel, egyet kell értsek, de az őszintesége annyira nem kíméletlen, elmondja s kész. Humora van némi, de nem túl erős, úgy érzem íróilag még sokat fejlődhetne Kriszta. Talán most megjelent második könyvében...
Nyaraláshoz, strandoláshoz kitűnő olvasmány, amikor fél szemmel lehet csak olvasni, mert a másik féllel a gyereket kell figyelni. Lehet ennek is szánták, miért vártam én többet? Ja, lehet a mediatizálás, a felkapottság miatt. Nem mind arany ami fénylik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése