csütörtök, június 2

Találékonyság

Most kezdjük tanulgatni a színeket, amiket a gyerekek nem színekként tanulnak meg, hanem valamihez társítják, legalábbis az elején. Sára tudja, hogy a fürdőben több szappan is van, mostanában két elfogyóban lévő van a kagyló mellett plusz a folyékony. Mindig mind a hárommal kezet kell mosni.... A rózsaszínnel, a kékkel, és a folyékonnyal. Onnan tudom, hogy neki a rózsaszín egyelőre egyet jelent a szappannal, hogy a múltkoriban mondom: gyere tegyük fel a rózsaszínű csatott. Miközben teszem fel, mondja: józaszí csat...fürdő... A rózsaszínről a fürdőszoba jut eszébe a rózsaszín szappannal.
Halász Judit énekes-mesés könyvét nézegetjük, tavaly kaptuk a keresztelőre Emő keresztmamáéktól, de valójában most jött el az ideje. Az egyik képen három lufi: piros, kék, sárga. Rámutatok az egyikre, kérdem milyen színű. Sára néz, gondolkodik, majd: ...szines.
Hát valóban az. Hazudni nem hazudott, csak éppen nem tudta milyen színű, tehát azt válaszolta amit tudott. Utána elsoroltuk többször mindegyik lufi színét és már tudja őket. De ha egyéb pirosra kérdek rá, azt már nem vágja.

Nincsenek megjegyzések: