szombat, november 20

Kelj fel: banán, feküdj le: banán

Sára rengeteg banánt eszik. Valójában már több tíz kilót megevett élete során, lévén elég korán elkezdtem adni neki, úgy 7 hónaptól. Van aki óvatos ezzel, mert déli gyümölcs, valójában aprómagvas, de én azt néztem, hogy tápláló, nem savas, puha, és IMÁDJA.
Mostanában akár 3-at is megeszik naponta. Reggel vagy délelőtt séta közben biztos megeszik egyet, vagy van úgy, hogy reggelinek is és tízórainak is. Attól függ mi van még otthon, kéznél, stb. Persze kap mellé egyebet is. A piacon eddig csak a szőlőre mutogatott, most már a banánra is nagyon felfigyel, kell. Hát veszünk, és már gyúrja is be. A múlt héten valamikor, miután felkelt a délutáni szunyóból, kimászott a konyhába, meglátta a banánt, rögtön jelezte, hogy kéri. Az volt a harmadik aznapra! Vacsorára már nem kapott azt, de biztos megette volna. Ez az, amit akármikor adom, megeszi.
Amióta meggyógyult volt egy zabálós periódusa, amikor mint egy bélpoklos evett mindent minden mennyiségben. Azóta alábbhagyott, pár napja válogat. Kell nála próbálkozni több kajával, amíg végre valamit megeszik. Mondjuk ha egyik evésnél nem eszik jól, a másiknál általában bepótolja, úgyhogy nem is erőltetem. Amit továbbra sem lehet legyúrni a torkán: a felvágottak (nagy ritkán egy kis parizer), túró, sajt, tojás magában kizárva, és ha a kenyér valamivel kenve van, az sem kell. Csak pusztán magára. Érdekes jelenség, Tündérmanóék blogjában olvastam régen, hogy megjegyzésre méltó esemény volt, amikor a babóca megette a kenyeret úgy, hogy két féle dolog volt rajta. Miért nem szeretik a kisgyerekek a kent kenyeret, katonákat?? Kivétel a keresztfiam, aki debreceni szalámis vajas kenyér katonákkal bírkózik meg hónapok óta (Sárával egyidős).

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kaiser dán szalámit, kéhhlek, úhi dejek ez, csak a legdrágábbat eszi. amúgy tényleg nem eszik más szalámit, próbálkoztunk többfélével, de kiköpi.
viszont a szaláminál is jobban szereti a kenyérfalatkákra kent sajtot (háromszögűt, lehet az natúr, gombás, sonkás, mind1) és megeszi a kenőmájast, császárszalonnát, akár kolbászt is. ő tényleg katonákat reggelizik.
viszont kevés gyümölcsöt hajlandó enni, ami nagy bánatom. a 3 banán nekünk egy hét alatt se jön össze...
(újabban a savanyú uborkára kapott rá. szívja a levét, marcangolja.)

Réka írta...

Szerintem ezek a dolgok kölkeinknél periódikusak, és változhat még a helyzet.

Névtelen írta...

hááát... lehet. mindenestre g. eddig még csak a gyümölcstelen periódusával ismertetett meg.