kedd, augusztus 10

A bűntudatról

Bűntudatom van, ha nem foglalkozok Vele, mert dolgom van. Csak úgy leteszem a földre, mászkál, pakolászik, egy darabig elvan. Tudom, hogy ezt is kell lássa, hogy a felnőtteknek dolguk van, és azt el kell végezni. Tudom, hogy meg kell tanuljon egyedül játszani. De vannak napok, amikor azon veszem észre magam, hogy a rutinban - etetés, altatás, pelenkázás, öltöztetés, fürdetés, sétálás - ami a vele való foglalkozást, plusz a házimunkát jelenti, nem volt egy fél óra, amikor csak Vele foglalkoztam, játszodtunk. Vannak öt percek, amikor lekuporodok mellé, és babázunk, vagy öt perc könyvnézegetés, öt perc mászkálás vagy hancurozás, két perces ölelkezések földön vagy ágyon, vagy pelenkázón. De mindig az van, hogy "na abba kell hagyni, mert vár a mosatlan, vár a teregetés, vár a vasalás, vár a tusolás", vagy bármi, amit el kell végezni. Nehéz kikapcsolni az egyebet és csak vele, csak ott, csak mi ketten, és csak a játék legyen. Ilyenkor arra gondolok, hogy ez másképp lesz ha megnő kicsit, és már lehet vele valóban játszani. De tudom, hogy nehéz lesz megvalósítani.
Bűntudatom van, amikor úgy érzem, hogy aludjon már el, mert szükségem van egy fél órára amikor, csak fekszem az ágyon és bámulom a plafont. És akkor valószínűleg észreveszem a pókhálót a sarokban, és akkor már felkelek és valamit arrébb teszek. Vagy amikor úgy érzem, valaki vigye már el a gyereket egy órára valahová, mert három hónapja nem merültem el egy kád meleg vízben. Mert hogy fürödjek, ha ébren van, nem hagyhatom magára. Sajnos nincs sok ilyen valaki. Persze este 10 vagy 11-kor amikor elalszik, már általában hulla vagyok bármihez. Pedig egész nap semmi nehezet nem csináltam, csak állandóan figyelni kell rá és ott lenni. Még nem is jár. Mi lesz ha elindul? Bűntudatom van amikor úgy érzem, csak éppen legyen egy szabad órám, hogy olvassak el tíz oldalt valahogy egyhúzamban egy könyvből, vagy azt olvassak el az interneten amihez éppen csak kedvem van, vagy nézzek meg egy filmet, csak úgy for fun. Ilyenkor bánt a lekiismeret, hogy megakarok tőle szabadulni.
És akkor is bűntudatom van, ha éppen noszogatnak: egy hete nem írtál a blogba, nem töltötök fel képeket. Mindig ott van: kéne tartani a kapcsolatot, másokat is érdekel mi van velünk, képeket kéne készíteni, feltölteni, írni a blogba gyakrabban, felhívni embereket. De mikor?
Mi lesz ha majd több gyerekem lesz? Én vagyok a gyenge? Mások hogy csinálják? Valaki tanítson meg időtbeosztani!

2 megjegyzés:

szinkinga írta...

Ajh, én is nagyon gyakran érzek így, pedig nekem még háziasszonykodnom sem kell sokat. De szerintem ez az érzés természetes.
Nem könnyű egy kerek évig összezárva élni egy (értsd jól) "magatehetetlen" emberkével, s állandóan alkalmazkodni az ő (ismét értsd jól) "moftjaihoz". Egész nap nem jut idő, hogy magaddal foglalkozz, márpedig erre, valljuk be, mindenkinek szüksége van napi rendszerességgel.
Én azt mondom, nem kell ezért bűntudatod legyen, hisz ettől nem vagy kevésbé jó anya. Sőt, szerintem az sem túlzás, ha kerítesz egy mamát, aki hetente egy-két alkalommal átveszi Sacót egy séta erejéig, amikor végre te is azt tehetsz az időddel, ami neked jól esik.
Ne keseredj el, biztos vagyok benne, hogy minden édesanyának vannak ilyen pillanatai, órái, napjai, vagy akár hetei is..... Csak fel a fejjel! :)

Esztianyu írta...

Hajaj, én már nem is számolom, hányszor éreztem ilyet... Tényleg nem könnyű, pedig én aztán igazán nem panaszkodhatom, hogy nincs segítségem (férjem, anyukám, férjem anyukája). Engem mostanában az zavar leginkább, hogy Eszterrel még mindig nem tudok olyasféle alkukat kötni, hogy most mosogatok 10 percet,aztán játszunk. Egyszerűen még nem tud várni. Azt hiszem, ez minden kisgyerekes családban így van.