kedd, augusztus 17

A dráma

Azt hiszem túldramatizáltam a ciciről való leszoktatást. A gyerekemtől való elválást is. A saját érzéseimet nem, az valóban dráma volt. Abban az esetben alúlértékeltem a dolgokat. Azt hittem egyszerűbb lesz, és hogy keményebb fából faragtam engem.
Sára a hétvégén még szopizott. Pénteken mentünk haza Barótra, szombaton a déli elalvásnál még szopizott. Utána több mint 24 órát nem kapott cicit, mama altatta este és délben is. Nem ment sírásmentesen, de csak 10-15 percet harcolt, aztán szépen elaludt. Vasárnap 3 órát aludt délután. Azt, hogy mások eltudják altatni eddig is tudtam, csak nekem nem sikerül, mert keresi a cicit rajtam (máson is keresi, de nem találja és feladja, nálam nem adja fel). A búcsuszopizás is megvolt, mondtam neki, hogy búcsuzzon el a ciciktől, mindkettőt szépen kiszopizta. A 24 óra után persze fejtem, mert az egyik cici fájt, de a másik például már nem. Hétfőn csak úgy, mintha érezték volna a cicik, hogy mi a helyzet, abbahagyták a munkát. Viszzatértek eredeti méretükre (ha nem is formájukra :( ). Kedd reggel is minden változatlan, pedig gondoltam éjjel működésbe lépnek. Itt tartunk. Ciciügyben egyelőre minden rendben, valóban az agyban dőlnek el a dolgok, ahogy sokan mondták: ha abbahagyod a szoptatást, és a fizikai reakció megszűnik, akkor magától megáll a termelés is. De ehhez kell az is, hogy magadban - agyban és lélekben - lezárd a szopizást. Röviden: kész, többet nem szoptatok. Majd a tested is erre hallgat. Érdekes... Lehetne ezen még sokat filózni. A dolgok persze nem működnek ilyen egyszerűen mindenkinél. Van akinek begyúllad, két hétig kinlódik, hogy elmenjen a teje.
A másik téma, hogy otthagytam a gyerekem egy másik városban, most először van nélkülem, ilyen messze tőlem. Eltelt már egy éjszaka. Csodák csodája, vagy egyszerűen nem is csoda, hanem normális dolog, vagy csak én vagyok szerencsés: minden rendben ment eddig. Rendben ment a Manóval séta, evés, fürdés, alvás, reggeli. Mamáék jól végzik a dolgukat, ez biztos. Nekem lelkiismeretfurdalásom volt, hogy elhagytam őt. Pedig tudom, hogy ez normális, és előbb-utóbb be kell következnie. Vagy a bölcsibe, vagy mamáéknál, vagy bébiszitternél otthagynak már ekkora gyereket, sőt kisebbet is. De mégis. A szitu úgy alakult, hogy aludt, amikor elmentem a buszhoz, amivel Sepsire utaztam. Az még rátjátszott a lelkiismeretemre, hogy nem tudtam elbúcsuzni tőle, nem akartam felkölteni. Lehet, hogy így könnyebb volt eljönni. Aztán jött a pityergésem. Meg az is, hogy rájöttem és egész nap azon gondolkodtam: nem is kéne otthagynom, maradhatnék én is, mert ha van aki altassa, akkor nem kell már cici. Már jó ideje nem akar szopni csak úgy, hanem csak az elalvásnál keresi a cicit. Apa is azt mondta, ha nem akarom az egészet akkor maradjak Baróton. De én megcsinátam, eljöttem, nem fordultam vissza. Az eszemre hallgattam. Ágómamának is megígértem, hogy hazamegyek, már nem akartam meggondolni magam. Ezért most büszke vagyok magamra. Még nem telt el 24 óra, már háromszor beszéltem mamáékkal telefonon, ma reggel Sacó hangját is hallottam, matyogott valamit.
Hogy Manóka mit érez és gondol azt nem tudom, a látszat szerint jól van. Tegnap lefekvésnél nagyon nézte a szobaajtót, talán engem várt. Mamáék megmutatták neki a ház minden helyiségét, hogy bizony nem vagyok ott. Úgy tűnt megnyugodott, és első este volt, amikor sírás nélkül elaludt. Én jól vagyok. Próbálok pihenni és vakációzni. Csak hiányzik a Törpém.
Most kezdődnek az igazi anyasági mibenlét problémái. Szépen fokozatosan majd megélünk mindent és megbírkózunk mindennel.

3 megjegyzés:

Andi írta...

Nem könnyű, valóban.
És ilyenkor rájövök, hogy a sokat szidott román rendszer mennyivel családbarátabb, mint a lengyel. Itt 20 fizetett hét jár az anyának, ami után választhat, hogy marad amíg letelik az év, de pénzt nem kap, vagy pedig kerít egy dadust, mert bölcsiből persze hiány van.

Esztianyu írta...

Ügyes vagy, ügyesek vagytok! Szerintem büszke lehetsz magadra. Nálunk holnap kezdődik... Két nap Eszter nélkül... Elmondtuk neki, mindenre pozitívan reagált, hogy mi mindent fognak csinálni mamáékkal, de mikor odaértünk, hogy bizony szundikálni is mamával fog, akkor tiltakozott. Hogy inkább mámával. Hát nem feszegettem a témát... Remélem, majd élesben elfogadja a helyzetet, mikor tényleg nem leszek itt. Holnap még együtt ébredünk, aztán indulás... Meg vagyok győződve, hogy Eszternek jó lesz. Hogy nekem is, abban nem vagyok biztos. De hát én akartam kipróbálni, senki nem kényszerít.

Anyáci írta...

Szerintem neked is jo lesz. Tobb szempontbol jo, egybol rossz: otthagyod es aggodsz. De jo lesz, mert kicsit csak ti lesztek felnottek, es kiprobalod magad: milyen Eszter nelkul. En ugy fogom fel: rovidtavon rosz, de hosszu tavon jo.