Vagy maga a csoda?
A mindennapi séták alkalmával különböző emberekkel találkozunk, ismerősökkel és kevésbé ismerősökkel. Egy a lényeg: hogy Sára mit ki nem tud hozni az emberekből?! Először is mindenkinek mosolyog, szomszédnak, volt szomszédnak, anyukáknak, idegeneknek detto. De sokszor nem is kell tegyen semmit, csak a puszta léte már megváltoztatja az emberek viselkedését. A sztori a következő: tegnap a kötelező sétaköröket tettük a Kövesdomb cartierbe Bencéékkel, amikor egy szűk járdán jött szembe velünk egy néni, amolyan tipikus nagymami, alacsony dundika, kis kontyba a fehér haj, apró kis szúrós barna szempár búvik meg mosolyráncokkal a szemüveg mögött. Én éppen az "egyik kéz telefonon másikkal babakocsit tol" manővert végeztem, amikor a néni elkezdett beszélni Sárának, kacarászott neki amolyan "ügyüm-bügyüm be szép vagy egyem meg a lelkedet" stílusban. Nem tudtunk megállni (de nem is nagyon akartam) éppen telefonon beszéltem, hátam mögött Júlia tolta Bencét, senki más nem fért el a járdán, haladtunk előfele otthagyva a kedves (?) nénit, de ő is tipegett mindeközben előfele, tehát csak egy pillanatra állt meg. A jelenet után Júlia megkérdi: ismerted? Nem.
A felét sem ismerem azoknak akikből Sára ezt és ehhez hasonló reakciókat vált ki.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése