Hosszú séták

A múlt hét a hosszú, felfedező sétáké volt. Barangoltunk naponta Sárával 2-3 órát is, leginkább csak kettesben, de egyik nap Bencéék, másik nap Apa, vagy éppen Miki és az apukája társultak be, és még Zsoltika és az anyukája is mutatott nekünk egy új játszóteret igen közel hozzánk. Egyet felfedeztünk Sárával ketten. A legújabb programunk szerint séta közben megállunk valamelyik játszótéren, és ha a bolyongásunk sikeres volt, találunk olyanokat, amelyek jól elrejtőztek a tömbházak közé, tehát nem olyan népszerűek, igaz kopottabbak is a zsúfolt játszótereknél, de ez sem általános (mert az állandóan tömött játszóterek is ütött-kopott játékokkal és padokkal szolgálnak). Hintázunk egy kicsit, párszor lecsúsztatom Sárát a csúzdán (ezt még nem igazán értékeli pozitívan), lipityókáztatom is, állunk egy kicsit a homokban vagy a nagy fűben (ahová még négykézlábra/hasra vagy ültetve is leteszem, hogy ki se látszik onnan, énekel(jük)em a Nyusziülafűbent), aztán még egy kicsit üldögélünk a padon, bokrokkal virágokkal ismerkedünk, persze Sára Anya öléből teszi mindezt, majd újra útnak eredünk a babakocsival.
Jó lenne tudni mennyire kutyakaki biztosak a játszótereink...