Mindenki csak első gyereket szül?

A két terhesség különbségeinek felvázolásánál csak a fizikai különbségeket vettem figyelembe, és összességében elmondható, hogy egyformán jól viseltem mindkettőt eddig. Azt nem írtam, hogy nem alszom, nem pihenek annyit most mint az elsővel, mert hát ez magától értetődő  Ugyanakkor például annyi szakanyagot, könyvet, cikket sem olvasok, mert hát ugye e minek, ha már egyszer túlestem tudom miről van szó, tudom mivel jár stb. Néha neten megnézem, hogy az adott héten mi is történik ott bent a babával. Belelapoztam megint kismamakönyvekbe és netoldalakba. Fura. Minden szöveg úgy van megfogalmazva, mintha mindenki az első gyerekét várná, úgy szólít meg a szerző, teljesen újdonságként említenek és írnak le minden részletet. Mondatok amik kb. így kezdődnek: egy kisbaba érkezése.... de akkor miért nem írják, hogy az első kisbaba érkezése? A másodiknál már úgysem ugyanazok lesznek az érzések és gondolatok, nem beszélve a harmadikról vagy sokadikról. Nem nagyon találni semmi összehasonlító irományt, hogy mondjuk ha az elsővel ez, akkor a másodikkal az, erre vagy arra számíts terhességnél, szülésnél, gondozásnál, mit tudom én. Idegesít, hogy minden könyv arról szól pihenj sokat, aludj sokat, egyél jól, mozogj, relaxálj, ezeket a vizsgálatokat végeztesd el, ennek meg ennek járj utána, ezt meg ezt szerezd be, meg sem lövik azt, hogy lehet a harmadik gyerekemet várom és a felsoroltakra nincs időm. Több praktikusságot várnék el, ne ugyanazt szajkózza mindegyik, és úgy tesznek mintha a világ összes ideje a kismamáé lenne és minden a születendő gyerek körül forogna. Aztán, hogy a szülők egy esetleges nem első gyerek esetében hogy oldják meg dolgaikat...hát erről nagyon kevés cikk szól, kevés könyv, amiknek általában a témája a testvérféltékenység, meg egyáltalán a testvér érkezésének a pszichológiája.
És persze vannak dolgok amiket a könyvek kihagynak és csak akkor ismerkedünk meg a dologgal, amikor átéljük, illetve a hely-kórház-környezet határozzák meg, amiben vagyunk. Például a gátmetszés-varrás téma elég tabu mindenütt, nálunk nagy előszeretettel csinálják, ki könnyebben ki nehezebben gyógyul belőle, aztán a beöntés a szülés előtt, amiről hallgatnak a szülésről szóló oldalak és én se tudtam volna róla, ha egy kolléganőm el nem meséli szülését (nálam mondjuk elmaradt, mert még nem tudták pontosan mikor jön a baba, menyi idő a vajúdás  de mivel hamar jött, már nem volt rá idő, méltatlankodott is a doktornő az ápoló mulasztása miatt). Most is csak arra tudok gondolni, hogy ez sem általános és nincs mindenütt. A szülés vagy császármetszés utáni meggyógyulásról is keveset írnak, mintha a szülés lejárna cakk-pakk és utána csak a gyerek van, anyuci már rögtön tud ugrálni körülötte és fürdeti, pelenkázza aszerint ahogy a nagy könyvek leírják. Azt persze én is tudom, hogy a kórházi eljárások, bent levés hossza, gondozás különbözik minden városban, kórházban, ezt nem is várom el, hogy leírják, erre jók a beszélgetések ismerősökkel, akik ugyanott szültek ahol te is szülni készülsz.
Még ha ugyanazokat a dolgokat is olvasom el, mint az elsővel, persze jóval kevesebbet, jól esik, mert úgy érzem foglalkozom ilyenkor a kisebbel is, nem beszélve róla, hogy elfelejtettem dolgokat még ez alatt a röpke két év alatt is. Például a köldökgondozásról teljesen kiment minden a fejemből, pedig valamikor még mama is adott pár kenceficét, amivel kenegetni, törölgetni kell, de már elfelejtettem mi mire való: melyik sima púder, melyik fertőtlenítő, melyik az én sebem mosására való, melyik a sebes mellem gondozására. A külön főzés is rég volt, nem is tudom mit adtam minden nap Sacónak, hogy ne egye ugyanazt mindig. De valamit adtam, mert megnőtt, most újra ki kell ezeket találnom.
Akárhányadik gyerek is, újdonságok mindig lesznek.

Különbségek megmutatkozása

Nem nagyon írtam legújabb pocaklakónkról, nem igazán akartuk nagydobra verni létezését, érkezését, aztán meg ki tudja még mi minden történhet... De mivel ő is része a kiscsaládnak és mindennapjainknak (egyre inkább kiköveteli, hogy az legyen, hogy tudomást szerezzünk róla) - amiről ez a blog szól - szólni kell róla is. És hogyan is közelíthetném meg egyszerűbben a témát anélkül, hogy csak bemutató, puszta tényleíró jellege lenne, összehasonlításhoz fordulok.
Minden olyan simán ment eddig, mint Sacóval. Semmi rosszullét, semmi hányinger vagy fejfájás. Mondtam is: ha a havi el nem maradt volna egyik terhességemet sem vettem volna észre az első 3 hónapban. Na talán egy kis változás mellbőségben már az elején bekövetkezett. Valójában volt még valami: a másodiknál egy pár napos émelygés, inkább reggel, és inkább olyan semmi kaját nem kívánok, de ennék is valamit, vagy mégsem, kajára sem bírok gondolni állapot volt. Egy hetet ha tartott. Tehát a két indulás között ez volt a különbség, amiből kedves párom levonta a következtetést: na ez jobban megviselt, másabb a terhesség, akkor ez fiú lesz! A jóslás egyelőre úgy tűnik bejött. :) A folytatásban van némi különbség: Sárával álmosabb voltam az álmoskorszakban, de lehet, hogy most csak enm volt időm észrevenni, hogy álmos vagyok. Aztán nem híztam még annyit, mint az elsővel, de hátra van még a nagy hízási korszak, és a pocakom nagyobb mint az elsővel, valamint a harmadik: még nem jelentkeztek az elefántlábaim, de még nem késő, van még két és fél hónapunk vízgyűlésre is. Én számítok mindenre ami az elsőnél volt, de mindenki azt mondja: minden terhesség más. Persze logikus magyarázatok is vannak, amik a különbségeket illetik, leginkább a körülmények miatt. Normi, hogy nem hízok annyit, amikor nem munka után otthon lógatom a lábam és sétálgatok, mint az elsővel, hanem egy 12 kilóst emelgetek minden nap, akár lépcsőzök is vele, na meg a tartozékaival: bicikli, motor, homokozószett, kaja, pia játszótérre, stb. Kondiban tart a szinte kétéves, a terhestornán is azt mondták: aki úgy megy oda, hogy otthon van már gyerek, annak a bemelegítő megvan. Mire én: és nem csak a bemelegítő... Még az evés szempontjáról nem is beszéltem: nem igazán lehet úgy jóllakni, hogy etetsz 30 percet, majd neked annyi kajálási idő jut, amíg van türelmed magyarázni (és közben enni), hogy de kicsim, most anya is eszik, nem tud menni játszani, miután evett anya megy veled, ne cibáld a nadrágomat, ha kézenfogva húzol enni még annyira gyorsan sem végzek az ebéddel...és ezt mondjuk kb. 5 percig csinálod, amíg megetted a gyerek maradékait, és egy fél tányér levest. A többit majd ha elalszik, de akkor már nem meleg, már nem esik olyan jól, már egyedül kell enni, nem is eszel inkább, vagy nem annyit. Esetleg elalszol az esti altatás közben, és éjjel kettőkor, amikor megébredsz, már nem ballagsz ki a konyhába vacsorázni. Tehát a szinte kétéves kétszeresen is kondiban tart.
Hogy a hasam nagyobb: hát itt több lehetséges magyarázattal is szembesülök: 1.nagyobb a gyerek? De hát eddig a korig (nőgyó szerint 20 hétig) még kb. egyformák, a vége fele híznak és jönnek a több százgrammos különbségek.
2. a has és a benne levő dolgok már tudják merre kell igazodni, a szövetek rugalmasabbak, hamarabb nyúlnak és adnak helyet.
3. állítólag statisztika: a második gyerekek nagyobbak. Nem kell messze menni a példáért csak a szükebb-tágabb családba. Én és a tesóm, nemrég született második gyerek az unokatesók körében, stb. Nekem az lenne a normális, hogy ha egyszer a szervezeted lemerült, akkor honnan van már másfél év után annyi matéria benne, hogy a következőt jobban felhízlalja? De biztos, hogy nem orvosi aggyal gondolkodok, mert ők például azt is mondják, hogy egy második gyereknek már több hely van fejlődni, jobban engedi őt nőni a méhed, stb. Csak annyi megjegyzésem és egyben felszólításom van a jövevény fele, hogy ha szeretne alagúton érkezni, akkor a tesójánál ne akarjon több lenni, vagyis 3400 grammnál.
A következő nagy különbség, amiből lehet a fizikai különbségek is származnak: orvosilag sem úgy tekintenek az emberre, mint egy aggodó első gyerekes kismamára. Be is vallotta a családorvosom, hogy a korom miatt, meg mert az elsővel minden rendben volt, most ő is kicsit lazábban veszi a dolgokat. Remélem ennek nem isszuk majd meg a levét. Nem végeztettünk mindenféle lehetséges vizsgálatot el, mint az elsővel, és nem is járok olyan gyakran ultrahangra sem, mint az elsővel, akivel 7-szer voltam a 9 hónap alatt. Most a 7. hónapban járunk, és "csak" 3-szor voltam. A másik amiben a lazaság megnyilvánul: annyi bogyót sem szedek, és lehet ezért nem hízom. Sárával bevettem a terhesvitamint, a folsavat, a vasat, a jódot és a D-vitamint is. Na jó, ebből a jód a pajzsmirigy alulműködés miatt volt és csak két hónapig szedtem, de a mostani, eddig egyszer elvégzett vérvizsgálat alapján nem kell szednem, és a D-vitamint most is fogom szedni a terhesség vége fele. Jelen esetben csak a terhesvitaminnal vagyok, és amikor megkérdeztem a dokit, még az elején, hogy folsav nem kell?, azt mondta, hogy ha ez a bigyó tartalmaz, akkor nem. Tartalmaz. Na ennyire vagyunk lazák a másodikkal, akit nem szeretnék elhanyagolni, de obiektív okok miatt nem jut rá annyi idő, gondolat, foglalkozás, stb. amennyi az elsőre jutott, és amennyit szeretnék. Ez már így is lesz érkezése után is, a folyamat már a terhességnél kezdődik, tudom, csak még fel kell dolgoznom, és megértenem, hogy emiatt nem kell lelkiismeretfurdalásom legyen. Valószínű, hogy nem hanyagolásnak kéne neveznem, hanem valami egyébnek...amire még nem kaptam meg a megfelelő kifejezést. Talán a többgyerekesség hozadéka, a családi létezés mibenléte ez az egész és kész.

A nagy vakáció

Sára első nagy nyári vakációja a nagyszülőknél valósul meg. Ezen a héten baróti mama és tata látnak vendégül, családostól érkeztünk, mert hazajöttek unokatesóék is Budapestről. A mozgalmas hétről majd később beszámolunk, van amit mesélni! A napok leginkább családi programokkal telnek (amikor nem éppen valamelyik szinte kétéves utánozza a másik szinte kétévest: te is eszel gyümit - én is eszek, te is a polirozott bútoron/üvegajtón autózól - én is, te sem kérsz többet enni - én sem, te is iszol - én is szomjas vagyok, neked sincs kalapod - én is leveszem, te is visibálsz - én is, stb.) : keresztelő, babalátogatás, keresztgyerekek meglátogatása, családi kirándulás a zöldben, kétgenerációs unokatestvértalálkozó hússütögetéssel egybekötve. Jövő héten Ágomamánál csínytevősködünk és lógatjuk a lábunkat, már Apa nélkül. Persze ott is meglátogatjuk a család apraját nagyját, reméljük egy hét alatt mindenkire lesz időnk, habár a legérdekfeszítőbb látnivaló Sárababa lesz, akinek a héten is bővült pár érdekes szóval a tudománya: fene ede meg, battikula.

A rajzfilm első hatása

Sára ma először utánozta, ami egy rajzfilmben hangzott el. Na persze a gyerekdalokon kívül, mert azokat szokta énekelni. Délelőtt tévében nézett rajzfilmet. Ez úgy történik, hogy nézi két percet, aztán szaladgál, megint rákukkint a tévére, de szerencsére még nem tapad oda órákra. Arra kell szoktatnunk, hogy messzebbről nézze, mert túl közelről figyeli a képernyőt. Ma azt ismételte meg, amit valami nyulak mondtak a krokodiloknak: hahó krokodil. Kétszer is: hajo kokodi...hajo kokodi.

Hát így tanulnak a gyerekek a rajzfilmekből.

A 22-es csapdája

Sára ebben a hónapban töltötte a 22. hónapot. És elmondom nektek mi a legnagyobb paradoxon most, vagyis mondhatni a 22-es csapdája: egyedül akar, de nem tud. Ma például a játszótéren még a banán evés utáni szájtörlést is egyedül akarta csinálni. Most csak én láttam, hogy maradtak még koszi-moszik rajta, amúgy egyre jobban megy az egyedül orr/száj/kéztörlés. Az orrtörlésre én szoktattam mondjuk, mert volt, hogy csak éppen piszmogott, nem tudtam pont akkor zsepit vinni. elmagyaráztam és megmutattam hol van a papírzsepi és törölje meg magának. Azóta bejelenti, hogy taknyos aztán meg és hoz magának papírzsepit, előttem töröli nagy vehemenciával az orrát. De van amikor ő is rájön, hogy nem tudja, mégis... Rájön, hogy nem tudja megcsinálni, és akkor szinte sírva visítja, hogy nem tud!...nem tud!... De ha segíteni akarsz alig hagyja, akkor már megint ededül. Mi erre a megoldás? A másik, amikor valamire azt mondja, hogy nem aztán mégis kéri, mégis elveszi, mégis kell...de akkor miért kell rámondani, hogy nem?? Tudom, hogy minden kisgyerek így működik ebben a korban. De mikor múlik ez el?

Bilis hír

Nagy nap a mai! Sára először kakált a bilibe. Jelzem, kisdolgot, vagy egyáltalán bármit még sosem végzett oda, de ma jó hatással volt rá egy új arc, egy másfajta bilimegközelítés. Mégpedig: a testvérem volt nálunk. A sztorit még megelőzi, hogy Váradon a hétvégén látta Áloskát pisikálni a vécébe, és kérte párszor, hogy ő is oda akar. Ráültettem, de semmi produktum. Maga a vécénülés tényét élvezi, hogy utánozhat, úgy gondolom még nem tudja irányítani a dolgot, csak élvezi, hogy felülhet rá. Ma Sacó ebéd után purcogtatott, még egy kicsit játszottak Katikeresztmamival a szobában, miközben ő nyomott. A testvérem megkérdezte, hogy kell kakálni, akar a vécére ülni? Erre persze a jánynak felcsillant a szeme: WC! Ült rajta két percig, de semmi. Kérte tegyük vissza a pelust. Aztán a tesóm kitalálta, hogy neki is kell kakálni, ő ül a vécére, Sacó üljön a bilikére és nézegetnek könyvet. Mint a mesében: így is lett. Sára közben meg-meg emelkedett, inkább guggolt a bili fölött, de rá lehetett venni, hogy üljön rá. Két perc múlva felállt magától, és ott volt az eredmény! Olyan büszke voltam rá, el sem hiszitek. Megdicsértük, mondtam, hogy ügyes, jól van, így kell ezt csinálni. Próbáltuk nem túlreagálni a dolgot, mert valahonnan úgy tudom, nem jó ha minden siker után agyondicsérik a gyereket, mert akkor feltételes lesz a vécézés, vagyis csak dicséret vagy valami jutalom fejébe fogja végezni a dolgát, és nem veszi természetesnek. De ennek még pontosan utána kell olvassak, most, hogy aktuális lett a téma. Tudom, hogy nem kéne beleélnem magam, lehet ez csak egy egyszeri véletlen alkalom, ezután még sokáig maradhat csak pelusos, nem beszélve róla, hogy jön a kis-tesó, aki tudjuk milyen hatással lehet egy ekkora gyerekre: újra kellhet neki is cumi, meg cici, meg pelenka, elmaradhatnak a bilis sikerek. Minden kezdet nehéz, de legalább kezdetnek lehet nevezni.

Hozzátenném a történethez, hogy én úgy gondolom Sára megfelelő ütemben fejlődik mindenféle szempontból, sőt egyes vele egykorúaknál ügyesebben beszél. Főleg fiúcskáknál, akiknek azt mondják később indul el a mondókájuk. Na ehhez képest ma a játszótéren egy Dávid, aki csak egy hónappal tölti hamarabb a két évet, vagyis még nincs kettő, nagyon szépen beszélt, tisztábban mint Sára, nem magasröptű de értelmes dolgokat mondott. És még pelenka sem volt rajta, hanem amikor kellett apukája a nagy fűbe vitte a kert mellé és oda pisikált. Kicsit le is törtem, hogy ni lám, vannak Sáránál sokkal ügyesebbek. Mintha a gyerek ráérzett volna, délután a bilibe nagydolgozott. Aztán együtt öntöttük a vécébe és nézte ahogy a habok elnyelik. Mondta, hogy még öntsünk :), de akkor már csak kitörölni lehetett a bilit.

Lactobar retro bistro

Ez a hely megér egy külön bejegyzést. Nem rég nyílt meg Várad sétálóutcáján, túl sok fotót nem készítettünk, mert az hogy nézett volna ki ha nekiállunk minden berendezési tárgyat külön lefotózni, mint valami kis ázsiai turisták, de mindegyik megért volna egy képet. "A gyereket fotózzuk" trükkel készítettünk párat. Ajánljuk mindenkinek, aki szerette a régmúlt idők vastagfalú üveges joghurtját a 25 banis kiflivel. Itt most is fogyasztható ez, vagy akár egy tehénkésbögre tej kiflivel vagy croissanttal, de kóstolhatunk zakuszkát vagy padlizs.. egye fene: vinetét is.

Klienseket csalogatni tudni kell: minden gyerek kapott lufit, kifestőt és színes ceruzákat.

A fő attrakció: fogyassz 1300-asba!

Váradon a kanálisfedők is érdekesebbek.