szerda, május 12

Színház

Pénteken Judittal színházban voltunk. A Budapesten élő, de Mvh.-i származású Kiss Csaba írta és rendezte A dög című színdarabot, amit a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat mutatott be.
Érdekes volt. Ez az "érdekes"nem az az érdekes, amit akkor mondunk ha valami nem tetszik, de nem akarunk sérteni ezért rámondjuk, hogy érdekes, hanem fura volt abból a szempontból, hogy ritkán adnak elő ennyire mai, aktuális, egyszerű sztorit, ami bárkivel bármikor megtörténhet, a jelenben, a mindennapokban játszódik, aktuális, valós helyszíneken, amik itt vannak a városunkban. Olyan mintha a szomszédok életét követtük volna, ami annyira a mienk is lehet, hogy még a díszletként felhozott konyhabútor is olyan volt, mint a mienk otthon. Nem olyan volt mintha szappanoperát nénznénk, mert az is lehetne a mi életünk is, de mindig ott van, hogy nekünk nincs olyan luxusautónk mint Juan-nak, vagy soha nem vagyunk reggel-délben-este olyan szépen kisminkelve mint Mariposa, és arra is vajmi kevés az esélyünk (legalábbis nem annyi mint a brazil filmekben), hogy a féltestvérünkbe legyünk szerelmesek. Ebben a darabban pedig a lekvároskenyeret is úgy kenték a kis parajdi parasztházban, ahogy valóban kenik: jó nagy szelet kenyér, szilvadzsem az egylitres "üvegborkányból".
A színészi előadás kicsit döcögősen, de beindult, kezdetben kicsit vontatottan, de a drámai csócspontra érve már egészen meggyőző volt. A jelmeztervezés is merőben új volt, felvételeket, vetítést is használt, ami ugyancsak moderné tette a darabot.
A cím nem sokat vetít előre. A dög valójában egy kiscsaj, akibe beleszeret egy házasember, az egyik főszereplő. De ahogy Juditbarátnőm mondta hazafele: ebben a darabban valójában minden szereplő dög volt. Továbbgondolva ezt azt mondhatom, hogy igaza van, mert a dög többértelmű szó, főnévként, de melléknévként talán méginkább használjuk. A csaj dög, mert elcsábít egy házasembert, a pasi egy dög mert elcsábul, megcsal, Sanyi dög, mert csak "arra" kell neki a csaj, a nagymama egy dög, mert "jól" akarja férjhezadni unokáját, a feleség is dög lesz, mert olyan pasival áll majd össze akinek felesége van (de a darab végén bejövő poénokat nem akarom lelőni). Inkább nézzétek meg, ezt az egyszerű, de mégis sok mondanivalóval szolgáló sztorit, amit 3 órába tudott belezsúfolni a rendező, egy szünettel. Ja, és a szünetben a közönség véleményét is kikérik a történt folytatásáról.
Ez nem egy szakmai, kritikai véleményezés volt, szólok még mielőtt a színésztársadalom levenné a fejemet, hanem egyéni, személyes vélemény. Aki megcáfolna előbb járjon utánna.
Cikk a darabról a Krónikában, és a Hírlapban.

kedd, május 11

Tapsi kacsám tapsi

Hogy mit tud még a 9 hónaposunk? Hát tapsolni! Május 10-én először önszántából elkezdett tapsolni a két kis kezével. A babafoglalkozáson vannak tapsolós mondókák és játékok amiket néha otthon is játszunk kábé napi rendszerességgel. De eddig csak én tapsoltattam a kezét, vagy én tapsoltam az enyéimmel, hogy lássa hogyan kell. Sára csak "repülni" tudott eddig, vagyis lóbálja nagy sebességgel a karjait függőleges irányba, kalimpál becsületes tempóban, de eddig össze nem érintette őket taps céljából, csak ha matatta az egyikkel a másikat, vagy ha egyik kezéből áttett a másikba valamit. Tegnap amikor meghallotta Halász Judit nénit énekelni elkezdett tapsolni :).
És már mutogatni, pontosabban matatni is tud egy újjal. Eddig ha valamit akart az egész kezét vitte a dolog felé, és tenyérrel tapperolta, de most már összefogja a markát és csak egy újjal piszkálja ami érdekli. Na persze még nem mutatja, hogy "ni", de gondolom ez következik.

Táj, táj baba

Sára tud integetni. Pár hete kezdte el. Amikor búcsuzunk valakitől, vagy találkozunk és köszönünk, de van amikor csak úgy felemeli a karját és ki-be csukja az ujjait vagy kifele, vagy éppen magafele fordítva a kezét. Persze műveli ezt teljesen idegenekkel is az utcán, ezzel jó sok embert sikerül megnevettetni.

kedd, május 4

9, betöltve

Ennyi hónapos Sára, pont ma, pont ő. Hiába na, nagylányunk van... nézzétek ezt a mosolyt, lehet neki ellenállni?

Weekend

Az utóbbi 3 hétvége végre a pihenésről szólt (nagyjából) az egész családnak.
A múlt hétvégét a sportoknak dedikáltuk: Apa rúgta a bőrt, asztaliteniszeztünk (4-0 javamra, van még mit fejlődni Apukám :), igaziteniszeztünk, és babakocsitologatás sétával egybekötve: az én igazi sportom, ezt naponta űzöm. Kint voltunk a Weekenden és a Marosparton, ott róttuk a köröket Sárával, napoztunk, fagyiztam
míg Apa focizott.
Most hétvégén pedig "éljen május elseje, a munkának ünnepe...trállálá", ugyancsak a Marosparton kötöttünk ki, a "ződbe". Apa és Álmos főzőcskéztek a gulyásfőzőverseny alkalmából, mi többiek meg lazítottunk. Mikivel és az anyukájával voltunk kint, na persze sok ismerős megfordult ott: a gulyás illata és a hideg csapolt sör sokakat vonzott. Miki egy sétabarátunk, de most már talán több is annál, volt randi náluk, múlt pénteken pedig nálunk volt a babarandi. Akadt pesztra elég Sárának is, ölből ölbe vándorolt. Ott volt Judit barátnőm, Kati, és sok más ismerős is. Néha Mikit is elvitték a fiatal egyetemista babázni vágyó lányok, így a nagyon felszabadult anyukák (vagyis én és Ili) néha csak bámultunk: "Hol vannak a kölkök? Kettőt hoztunk, legalább eggyel menjünk haza." :)
Volt aki csodálkozott, hogy nem sír ez a kiscsaj, bárkinek az ölében csendben megvan, vigyorog, néha integet. Apával már gondolkozunk, hogy tanítsuk majd meg a cukrosbácsi történetet: nem szabad elmenni azzal aki cukorkát kínál, mert nem mindenki kedves ember, és nem szabad mindenkinek mosolyogni, mert majd valami idegen szépen fogja és elviszi.


Hancúrparti


Judit, Miki, Ili és Manóka



Same old...

Sára kb. egy hétig átaludta az éjszakát, reggel 6-kor ébredt meg csak. De újabban visszatértek régi szokásai, éjjel többször megébred, és elég csúnyán csinál, sír könnyekkel, még ölben is. Nehezen lehet visszaaltatni. Gőzünk sincs mi lehet a baj, talán a következő rend foga készülődik kibújni...

Sára a csodatévő

Vagy maga a csoda?
A mindennapi séták alkalmával különböző emberekkel találkozunk, ismerősökkel és kevésbé ismerősökkel. Egy a lényeg: hogy Sára mit ki nem tud hozni az emberekből?! Először is mindenkinek mosolyog, szomszédnak, volt szomszédnak, anyukáknak, idegeneknek detto. De sokszor nem is kell tegyen semmit, csak a puszta léte már megváltoztatja az emberek viselkedését. A sztori a következő: tegnap a kötelező sétaköröket tettük a Kövesdomb cartierbe Bencéékkel, amikor egy szűk járdán jött szembe velünk egy néni, amolyan tipikus nagymami, alacsony dundika, kis kontyba a fehér haj, apró kis szúrós barna szempár búvik meg mosolyráncokkal a szemüveg mögött. Én éppen az "egyik kéz telefonon másikkal babakocsit tol" manővert végeztem, amikor a néni elkezdett beszélni Sárának, kacarászott neki amolyan "ügyüm-bügyüm be szép vagy egyem meg a lelkedet" stílusban. Nem tudtunk megállni (de nem is nagyon akartam) éppen telefonon beszéltem, hátam mögött Júlia tolta Bencét, senki más nem fért el a járdán, haladtunk előfele otthagyva a kedves (?) nénit, de ő is tipegett mindeközben előfele, tehát csak egy pillanatra állt meg. A jelenet után Júlia megkérdi: ismerted? Nem.
A felét sem ismerem azoknak akikből Sára ezt és ehhez hasonló reakciókat vált ki.