Láblógató Sáravárás

Sáramanó ma érkezik két hosszú hét után haza. Lehet túldramatizálom az egészet. Mi van ha nagyon indifferens lesz hozzánk, az egész hazajövetellel? Végül is nem is tudom mit várok el tőle. A dolgok akkor alakulnak a legjobban ha nincsenek elvárásaink és nem számítunk semmire. Tuti sokat változott két hét alatt. Biztos már nagyobb, és ügyesebb is, elmondások szerint legalábbis. Gondolom nagyobb, mert az evéssel sosem volt gond, a két hét alatt is jól evett, és mert a kicsik hamar változnak, nőnek; ügyesebb az elmesélések alapján: utolsó éjszaka dédimamánál aludt, mert mamának munkába kellett menni reggel, és hogy ne kelljen felkölteni, meg dédi se ingázzon a negyedik emeletre ez volt a legjobb megoldás. Kicsit féltem hogy marad el éjjelre dédimamánál, de miután fel volt készítve, hogy dédinél lesz az alvás a nagy ágyban és mama próbálta altatni, Sára hozzáállása ez volt: nem Ágómamával alunni, dédimamával. És kiküldte mamát a szobából. Éjjel sem ébredt meg. Na ennyit az új helyekről, és félelmekről, hogy "jaj ha nem tud elaludni ott". Ma reggel is száraz volt a pelus, a bilikébe pisikált amikor felkelt. Mondom, hogy ügyesebb mint két hete! Ha valakinek eszébe jutott volna: hány bilije is van Sacónak, vagy hurcoljuk a bilit egyik mamától másikig... hát nem. Sárának éppenséggel három darab bilije van. Itthon egy egyszerű fehér, kiselefántos lehuzival. Ez a legunalmasabb. Baróti mamánál székes, mondhatni trónos bilije van, piros fehérrel. Ma derült ki számomra is, hogy dédimamánál is van egy piros bilije. Szentgyörgyi mamánál virágos-cicás vécéülőkéje van, mama úgy gondolja a bilifázis kimaradhat.

Miután kibeszéltem magam a nagy és ügyes lányunkról, aki azért nagyon akaratos is: nem akarja felnőtt kezét fogni az utcán, sokmindent ededül akar csinálni, ha fáradt képes a járdaszegélyre leülni és ott pihenni, fél órát tudja nézni a halacskákat a parki dísztóban, és meg sem hallja ha hívják... egy kicsit az én hétvégi aranyéletemről is mesélek.

Egy barátnőm nagymamájánál voltunk vidéken, ahol volt kényelem, kiszolgálás, élmény, pihenés, sok bió kaja. Szóval három napig ültem a szőlőlugas alatt, vagy éppen pokrócon feküdtem a barackfák alatt, szívtam az ágak közt átvergődő talán utolsó igazi nyári napsugarakat, és bebizonyítottam, hogy még képes vagyok két nap alatt kiolvasni egy könyvet (évek óta nem volt erre példa!), sőt egy Nőklapját is ki pár óra alatt. Vagy házi csirke húslevest szürcsöltem házilaskával, mellé még langyos házikenyeret ettem a cseresznyefa alatti asztalnál, ahonnan minden széllibbentésre potyogtak a levelek asztaldíszítés -képpen. De egyáltalán nem zavart. Hogy is zavart volna amikor 70 négyzetméteren sétálva csemegézhettem gyümölcsfákról barackot, szedegethettem szőlőt és hullás nyári almát, igazi házisüteményekkel és kalácsszeletekkel kényeztettem magam, csirkepaprikást reggeliztünk puliszkával, legalább 20 féle virág vett körül a kertben ahol a nap 80 százalékát töltöttem: rózsák, kardvirágok, lóc, nőszirom, őszi rózsa, stb. Nem mellékesen a természet lágy ölén tusoltunk amikor felfrissülésre volt szükségünk: napmelegítette vízzel a ház végében kialakított helyen egy deszkán állva, függönytől takarva mosakodtam és közben a közeli domboldalt, erdőt bámulhattam. Az volt az igazi felfrissülés ha még egy kis szellő is libabőrösre fujdogált.

Ezzel készültem én Sacó fogadására, pihenéssel. Persze tegnap már hazajöttem, hogy az utolsó simításokat elvégezzem a házban tegnap és ma. Még csak egy utolsó mosás, egy kis porszívózás-portörlés, piacolás, főzöcske, rendrakás, sőt ma még szőnyegből foltkivevés is belefért a programba. De volt időm szépen sorban mindenre, úgyhogy nem hullaként fogok este játszani a kétévesemmel.