szombat, augusztus 13

"Kedvenc" szavaink

A kutafasa és a bassameg. Értelemszerűen nekünk szülőknek a "kedvenceink", mert nem tudjuk, hogyan viszonyuljunk amikor ezeket skandálja, de nagyon helyzethez találóan mondja őket a kétévesünk. Például ha valamit elejentünk, eldől, eltörik, valami olyan történik ami haragot vált ki vagy bosszúságot, és felkapjuk rá a fejünket. Én még a levegővételnél tartok, hogy mondjak valamit, ő már skandálja: ba.. meg. Honnan érzi, tudja, hogy mikor kell ezt mondani? A kutyás csak néha úgy bekattan neki. Amióta beköpte ezeket mi nagyon vigyázunk, hogy ne használjuk. De ő nem felejti el. Sőt, már többször megfigyeltük, hogy ha valami egyebet kottyintunk el, az egész beszélgetésből csak azt az egy szót ismétli meg. Már szinte várom: ha elhangzik valami gyanús, hogy ismételje, és persze mondja is mindig ha ott van a helységben.
Eddigi ehhez fűződő "legszívesebben földbe süllyednék" helyzet egy vendéglőben volt, amikor mamáékkal beültünk ebédelni, Sacómacó egyszer csak fogta magát és a bassameget üvöltözte. Meg is mosolyogta még rajtunk kívül 15 ember, mi kínunkban mosolyogtunk. Az apja felvette, kivitte a teremből.
Mivel lehet ilyenkor csillapítani? Én már elmagyaráztam, hogy csúnya dolog így beszélni, ilyeneket nem mondunk, nem szabad, de úgy tűnik ezt nem érti még. Mert nem azzal van a baj, hogy egyszer kimondja, aztán felejtünk, úgy teszünk mintha meg sem hallottuk volna, hanem egymásután sokszor kiabálja, nem akarja abbahagyni. Úgyhogy legtöbbször a figyelemelterelés módszerét használom, beszélek neki valamiről figyelmen kívül hagyva az ordibálását, és mutatok neki valamit, elhívom valahová, stb. Vagyis megint úgy teszek mintha meg sem hallanám.
Valakinek valami egyéb ötlete?

Nincsenek megjegyzések: