kedd, július 27

Pislákoló értelem

Növöget Sacó és egyre ügyesebb. Nem is gondoljuk miket értenek és tudnak már az ilyen törpök. Állítólag ebben a korban napról napra változnak, felgyorsul a fejlődésük, és meglepnek minket lépten nyomon. Ezzel a jelenséggel találkotam a napokban. Például tegnap Bencéékkel sétáltunk. Sára játszott Bencus egy játékával, amin gombok vannak, zenél, és van rajta egy maci is. Anélkül, hogy a játékra tettem volna egyáltalán a kezem, nemhogy mutattam volna, kérdem Sárát: Hol van a maci? Nem hiszitek el, de megmutatta! A játékon a macit, ami ráadásul kék. Felismerte! Pedig nem is találkozott azzal a játékkal minden nap, és nem is mutattam meg előtte, hogy az ott a maci. Vagyis mutattam de régen, még hetekkel ezelőtt Bencééknél. De hát biztos, hogy nem a memóriája dolgozott, hanem az a képesség, hogy azonosította, hogy ez is maci, még ha más is. Tudjátok milyen nagy dolog ez, amikor egy baba eljut ide, hogy elvonatkoztat (vagy hogy nevezik ezt)?
Valami ilyesmi történt még pénteken Tusnádon, amikor áldogáltunk a csajokkal és vártuk apát a masszázsról, kb. 10 méterre a sátortól. Amikor Apa végzett és kilépett a sátorból, kérdem Sárát, anélkül, hogy mutattam volna arra: Hol van apa? Erre ő odafordult az apja fele és rámutatott. Hát, jött, hogy megegyem.

Nincsenek megjegyzések: