hétfő, február 15

Félévi összefoglaló

Kicsit megkésve,... de annál nagyobb szeretettel! - mondaná a műsorvezető a Jó ebédhez szól a nóta, vagy a Kívánságkosár című műsorban. De ez nem az a műfaj. Most csak éppen két héttel a féléves szülinap után összegzünk kicsit, hogy kaphassatok "tisztább képet" Sacókáról.
Sára fizikumilag most 7770 gramm és 68 centi. Átlagos féléves baba, de egyes anyukák szerint nagy baba, vagyis jó húsban van. Van még pár szál haja azokból az időkből, amikor megszületett. Ezek sokkal hosszabbak mint a többi ciráda, ami egyre sűrüsödik, és még ott is pihézni kezdett sötétszőke hajkoronája, ahol nagy foltban hajmentes terület volt a feje hátsó részén, mert az állandó súrlódás nem engedte kibújni a hajszálakat. Ezek vannak tehát, ami nincs még az a fog. Ami késik nem múlik, legalább kevesebbet rágcsálja majd a ciciket.
Még mindig anyatejet eszik főként a baba, napjában ötször. De kiegészítjük már többfélével is a menüt. Például szereti az újonnan kipróbált sütőtököt. Sok mindent megkóstolt már Sára, van némi extra is a felhozatalban, de ezeket csak megnyalni szabadott, és nem bevenni a szájba: tepertős pogácsa, pufulec, ketchup, jaurt, csoki, narancsos üdítő, ásványvíz. Ami le is mehet és le is ment a torkán már: babatea, felnőtt tea (egyszerű gyümölcstea), banán, sárgarépa, alma, narancslé, kivi, mandarinlé, mangó, sütőtök, krumpli.
Mozgásilag nagyon aktív, de ülni csak támogatva tud, még egyedül nem. Tehát se felülni nem tud még magától, sem kidőlés mentesen egyhelyben maradni. De a lábakat már nagyon odatudja vágni a padlóhoz fekvőhelyzetben, égnek állítani is tudja őket, júl meggyomrozni is tud vele pelenkacsere közben. Mindkét oldalára gyakran és szépen fordul, nagyjából egy lendületből összejön, de hasról hátra még nem akaródzik. Már fordult párszor hátról hasra (hol máshol mutatta volna be tudományát, mint a nagyon veszélyes zónának számító pelenkázón!). A fejét nyakastól bármerre képes kitekerni, de főleg a televízió irányába. Szopizás közben tapperolja anyát és cibálja/simogatja a saját fülét. Ha hason van már nagyon sokat bírja tartani magát a magasban, lábaival kalimpál, és ha ellenállást tartunk neki, akkor kúszik is kicsit - igaz oldalasan. Vagyis eltud fordulni 180 fokban, csakhogy síkban és nem térben :), mint az óramutatók. Ha a hátán van néha feszíti magát, hol balra, hol jobbra fordulva, attól függően, hogy épp melyik karját akarjuk betuszkolni a kezeslábasba. A legügyesebben mégis a kezeivel bánik. Megfog bármit amit a kezébe adunk, nyúl is minden után ami az érdeklődését felkelti, szemével, fejével és kezével követi például a poharat, ahogy iszunk belőle, vagy az evőeszközöket a kezünkben. Nagyon ért az asztal- és billenttyűzetcsapkodáshoz, de két kézzel markolássza az újságot, folyóíratot és könyveket is...a kis tudálékos. Profi az egyik kézből a másikba való átadás tehnikájában, és abban, hogyha valamit elvesz az asztalról, azt másodpercek alatt a földre ejtse. Feküdni már unalmas neki, leginkább ülne mindig, csak tudna már. Alvás közben még nem, de ébredés után ha pár percig hagyjuk fekve, a takarót letornázza magáról ügyesen.
Néha lehet hallani heherézve kacagni, amikor a hasát/mellkasát csikizzük, illetve fürdéskor, amikor nagyon boldog, de amúgy a kacarászás az leginkább még mindig hangtalan nála. A mondikálás...az viszont...inkább kiabálás, visibálás, újabban csücsörítve fújtatás és bugyborékolás, torokkerregtetés, nyivogás. Megtévesztően utánozza a kiscicákat. Ezeket leginkább akkor hallattattja ha egyedül hagyjuk. Ilyenkor a körülötte lévő játékokat önnálóan elveszi, markolássza, rágja. Újabban mindent betesz a szájába, nyal, rág, cuppogtat. Egyik nagy kedvence a pelenka. Amikor tisztábatevés folyik, adunk a kezébe egy tiszta pelust, mert azzal nagyon eltudja foglalni magát: látszik rajta, ahogy újra meg újra felfedezi a kacsás pelenkákat.
Eddig kétszer volt orrdugulás/orrfolyás annyira, hogy Panadolt kapjon, és orrszívóztuk is. Más betegségünk szerencsére nem volt. Amióta megszületett lett egy kis anyajegy a combja hátsó részén, és egy kis világosbarna pötty a hasa bal felén. Valami ilyesmi jelent meg a homlokán, közel a bal szemöldökéhez, és anyáék nagyon szurkolnak, hogy ne anyajegy legyen, hátha nem sötétedik meg, nem nő meg stb. Habár ha anyja bőrét örökölte, akkor majd a saját anyajegyein tanulhat számolni, akár 100-ig is... A tarkóján lévő kis piros folt, amivel született és ez az ő megkülönböztető jegye, még mindig megvan, és talán ott is marad örökre.
Manóka nagyon mosolygós és barátságos baba (egyelőre...), idegeneknek is mosolyog ha beszélnek hozzá. Egyre kevesebbet sír, és sosem sír csak úgy ok nélkül, mert úgy van kedve. Ha problémája van azt nyekergéssel, nyürizéssel jelzi, amit tud fokozni egészen a sírásig.
Az alvásproblémáink is megoldódni látszanak, már nappal is alszik rendesen. Éjszaka egyszer ébred, evéssel alszik vissza. Nappal egyszer mindig (délben 11/12 - 14/15 között), de van amikor kétszer is alszik (délután 6-7 fele elfárad). Saját maga alakította ki ezt a programot, aminek én nagyon örülök, mert van amihez kössem a dolgaimat. Sajnos az önálló elalvással hadilábon állunk, legtöbbször cicivel alszik el. Erről lesz aztán nehéz leszokni...(tippeket várok) Nagyon fáradt és álmos kell legyen ahhoz, hogy egyedül letéve elaludjon, de erre is volt példa.
Szeret sétálni, már pár hete a sportkocsiban viszem ki, a hátának van egy kis dőlésszöge, így jobban kilát a kocsiból, szemügyre tud venni mindent. A séta 80 százalékában ébren van, nézelődik, elvan. Az alvás akkor szokott bekövetkezni, ha muszáj behunynia a szemét, mert szembesüt a nap :)).
Ezek jutottak eszembe így egy leültömben, sok minden kimaradt még, de majd lassan beleszívárognak a bejegyzéseimbe!

Nincsenek megjegyzések: