A gyermeki lélek fejlődésének rögös útjai

Január új kezdet mindenféle szempontból. Nagylányunk ugrásszerűen fejlődik. Észrevettük már, hogy vannak periódusok amikor valaminek a fejlődése rohamosan megindul nála, aztán vannak csendesebb periódusok is. Olvastam ez így normális, gondolom más gyerekeknél is így van.
Decemberben a beszédfejlődése volt hangsúlyos. Most a következőkön a hangsúly: önállósodás mindennapi tevékenységekben, utánzás, mások utasítgatása, rendezgetés, részletekre odafigyelés.
Újabb önállósodási hullám vette kezdetét a héten 29 hónaposunknál. Ő akarja kitölteni magának a pohárba a vizet, üdítőt (nagy kétliteres dobozból!), ő akarja kitenni magának az ételt és felvágni mindent és bármit a gyerekkéssel. Én, én, én akajom. Ez megy nagyjából egész nap. Ma sikeresen lehúzta a házicipőjét egyedül, a pelusát is leveszi egyedül, a zoknit is leveszi egyedül, kevés segítséggel felhúzta a házi nadrágját. Megijedtem, amikor a konyhában találtam, a földön a dobozos üccsi, dugója levéve és a kiscsaj pohár után kajtatott a konyhabútoron. Még beleegyezik a segítésbe, az elején még szólt, hogy ezt vagy azt akarok és csinálta, de most már csak úgy elkezdi magától. Főként a töltögetést szereti.
A másik mániája, hogy mindenkit utasítgat: anya te is egyél, igyál, vegyél ebből, csináld, ezt-azt. Ennek néha megissza a levét: tegnap ivott valamit a poharából, az enyémet nekem akarta ideadni, hogy én is igyak, leemelte az asztalról, de azzal nem számolt, hogy a csésze nehéz, mert tele van, és szembeöntötte magával a teát. Még jó, hogy nem volt forró.
Az utánzás is új keletű, legalábbis az a fajtája, hogy amit mondok Matyinak, szó szerint mondja babáinak, ha valamit csinálok Matyival ő is csinálja a babáival, vagy ha Matyinak mondunk valamit, később odamegy hozzá és ő is mondja neki. Ma pokrócban hintáztattuk Matyit, persze Kata babát is meg kellett hintáztatni. Rengeteget kell sétálni a babákkal, enyém Kata, övé Peti és megyünk sétálni, ezt csinálunk azt csinálunk, mint a normi életben is, csak babákkal.
Aztán az utánzás másik formája, hogy a kistesót utánozza, vagy ha valami történik a kistesóval, az vele is meg kell történjen: nagy babakocsis lett újabban, kéri, hogy ő legyen a kocsiban, Matyi pedig a hordozóban, ő is akart már cicizni, el is szoktuk játszani, hogy felveszem az ölembe mint a kicsit és szopiztatom, de csak pár másodperc az egész blúzon keresztül. Igaziból is kóstolta, mert kérte, de csak kettőt nyammogott és elengedte a cicit. Aztán sokat tud nyekeregni, nyávogni, néha úgy tűnik rendesen utánozza a kicsit, hogy őt is babusgassuk, vegyük fel, stb. Általában amit lehet meg is tesszük, hogy kapja meg ő is azt a törődést, de persze van amikor előjön a "de te már nagylány vagy duma". Ma beleült a pihenőszékébe és nézegette az eléje tett lógó játékokat, pont ahogy Matyi is csinálja. Ilyenkor Apával csak összenézünk és megmosolyogjuk. Észrevettem, hogy abszolút leszkenneli, amikor és ahogy a kicsivel bánunk és viselkedünk. A duma is mellbe vág néha: Matyi ne sírj, most nem tud anya felvenni mert mosogat.
A részletekre figyelést olyasmire értem, hogy ha például tudja, hogy valaminek hol van a helye, akkor azt máshová tenni nem lehet. Ma Apa a Sára evőeszközeit a felnőtt evőeszközök közé tette, eddig máshol voltak, persze Sára rázendített, hogy azt nem oda Apa!. El kellett magyarázni, hogy akár ott is tarthatjuk őket, tehát mindkét helyen lehetnek, nem nagy ördöngősségről van végül is szó. A takaró ma az ágyon végig volt terítve, lelógott a csücske, máskor visszaszoktam hajtani. Megette az életemet, kb. 5 percen keresztül kért, hogy az nem jól van úgy és hajtsuk be, hajtsuk fel a takarót. Ha egyszer megszokta, hogy mi hogyan van, akkor nehéz változtatni, de meg lehet őt győzni, csak sokat kell észérvekkel magyarázkodni.
Csak azt remélem e rendszeretet végigkíséri kamaszkorát is!