péntek, január 20

Ami elmondható egy négyhónaposról

Hetedikén Matyónk betöltötte a 4 hónapot. Hát ahogy mondják, a másodikkal már nem sz..rod össze magad minden apróságért. Így van ez a méricskéléssel is. Sárát hónapokig mértük, az elején naponta aztán hetente. Matyival már annyira nem aggódtunk a súlya miatt, még akkor sem ha kis vékonyságnak tartjuk. Jól fejlődött amióta hazajöttünk a kórházból, jól tartja az átlagot. Két hónapos koráig mértük, aztán az oltásnál megmérte a doki, és most újra megmértük lássuk mennyivel kezdjük az új évet. Öt és fél kiló ami épp ideális a korához. A hosszát nem mértük soha, de mivel a 62-es ruhák a legjobbak neki, gondolom 60 centi körül van, a 0-3 hónapos ruhákat kinőtte, váltottunk a 3-6 hónaposigra, de a 68-as még nagy neki kicsit. A napokban kezdett oldalra fordulni, inkább balra. Nem hamarkodta el, a hátára is csak akkor fordul, ha jól tud támaszkodni a melle alá benyomott könyökein. De nem különösebben aggódom még, mert mozgékony: állandóan jár keze-lába, de főleg a lába. Már pár hetesen rámondtam, hogy fotbalista, aztán eszembe jutott, hogy pont ezt mondtam neki, amikor a pocakomban volt. Erősebben és többet mozgott, mint Sacó. Ma már annyira tudja dobálni magát a ringatozó pihenőszékében, hogy be kell kötni, többször is lecsúszott róla, illetve akár 10 centis kilengéssel is ringatja magát, ha nekiáll feszedezni. Kis nyálas fiú, gyakran folyik a nyála, pedig fognak még semmi nyoma, majszolja a kezét, vagy elkezd buborékokat fújni csak úgy. Rendszeresen rég tartja magát a 3 nappali alváshoz, délben, délután késő délután. Persze az "öröm" csak 40 percig tart, max egy órát, de ma a levegőn hordozóban egy óra tíz percet aludt. Éjjel 9-10 órát alszik megszakítva ébredésekkel, evésekkel, tudom én, hogy összességében a 12-13 óra alvás nem kéne elég legyen ekkora gyereknek, de mit csináljak, ha nem alszik többet? Evéssel nincs gond, még mindig csak anyatejet, majd 5 betöltött hónap után tervezem ismertetni egyébbel, már almát és banánt megnyalt. Cumi nincs, próbáltuk már régebb, de kiköpte többször, nem kell neki. Hát ha nem akkor nem, én nem erőltetem, Sára is felnőtt eddig nélküle, legalább nem kell rászoktatnom arra, amiről majd le kell szoktatnom, és közben éjjel 5 percenként visszadugdosni a szájába, mint ahogy egy éjjel Sárával is csináltuk, amikor cumival akartuk altatni még anno egy hónapos korában.
Alvás témában nagy döntések előtt állunk, hogy alakuljon, hogy szokjon a körülményeket (tesó, szobák-ágyak számát) számbavéve. Külön bejegyzést érdemelne, de akár külön blogot is ez a fejezet az életünkből. Sehogy sem jó. Vagy rövid vagy hosszú távon kellemetlenségek lesznek akármelyik módszert vetjük be, és a rövid távot sem tudjuk meddig tart majd. A kétségeket egy ugyancsak kétgyerekes anyukának megfogalmaztam, bemásolom:
S akkor lenne egy kérdésem hozzád, tapasztalt anyukához: hogy szoktassam a négyhónaposomat, hogy ne ez alakuljon ki, mint nálatok? Mert ugy-e többször írtad, hogy minden oké a gyerekkel, csak az alvási szokásait csesztétek el. Tudom én mi kéne legyen(gyereket leteszed s egyedól a saját ágyában alszik egész éjszaka), de ezt hogy érem el? Most kéne kidolgozzuk a stratégiát, mert még csak négy hónapos, de már nem annyira pici, hogy ne sírhasson egy kicsit, ha éppen hagynánk. Aztán meg azért is kérdem tőled, mert a feltételek hasonlóak: két szoba van, társaság altatáskor megoszlik, sírás áthallatszik, szoptatás még van éjjel többször is. Sárát még altatni kell este, de átalussza az éjszakákat, félünk Matyi felköltené ha bemennék hozzájuk szoptatni, ezért külön alszanak, kiságy kihasználatlan, M. velem nagyszoba nagyágyba, S. saját ágyán kisszobában, apja vele a matracon. Aztán még egy ok: jól haladtunk, már csak egyszer ébredt éjjel, gondoltam éhes megetettem, cicin visszaaludtunk mindketten. Olyan is volt már, hogy 8 órát végigaludt. Ez egy hónappal ezelőtt. Mára minden rosszabb!! 4-5 ébredés, nem tudom miért, ennyiszer éhes nem lehet, cicin altatom vissza, nem akarom, hogy nyekeregjen, nehogy a nagy felkeljen. Tudom, hogy most kéne cselekedni, hogy később jó legyen, de hogy járjak el?
Tehát adott a négyhónapos, akit legegyszerűbb cicivel elaltatni és visszaaltatni éjjel, de meddig? Egy négyhetest még megetetsz éjjel, mert a gyomra pici, nem bírja ki az éjszakát evés nélkül. De egy négyhónapos miért ébred éjjel többször? Sétálok vele, akkor én nem alszom, ha hagyom nyekeregni felköltheti a többieket, ha cicivel altatom rászokik, oszt cicinalvós lesz. Nappal csak kint alszik el magától, itthon a zajok, hangok, körülmények nem elég csendesek neki, csak a cicin lazul el annyira, hogy elaludjon, másképp sétálhatok vele két órát a lakásban míg sírva elalszik, vagy nem.
Tudom, hogy most kéne okosnak lenni s nem elrontani a következő 1-2 évet alvás szempontból, de hogyan?? Sáránál nem jól csináltuk, lásd két és fél évesen minden este valakivel alszik el, és délután már nem alszik. De más baj nincs, így visszatekintve nem volt olyan szörnyű. Csak addig, amíg le nem szokott a ciciről... De az egy év. Rossz belegondolni, hogy mennyi energia elmegy gyerekeink altatására, minden este otthon lenni altatásra, mert más nem tudja elaltatni, nem lehet programod este, az altatás órákat vesz fel, lefáraszt, így is velük vagyok egész nap, még este sem jut két órám magamra plusz alvásra, csak ha mondjuk 1-2-kor fekszem le. Hogy a fiam meddig lesz anyuci függő, azt még egyelőre nem tudom. Az is rossz szoktatás, hogy szülővel egy ágyban, de amíg eszik éjjel s gyakran ébred...Remélem nem velem alszik majd 3 évesen is. Apa szerint addig kell tartani ezt az állapotot, amíg éjjel ébredezik és vissza kell altatni, na meg amíg csak anyatejes. Hallottam már olyan kétévest, aki éjjelente 5-6-szor hívja maga mellé az anyját. A másik anyuka azt tanácsolta, hogy tegyem ami nekem jó rövid és hosszú távon. De a kettő kizárja egymást. Most jó a cicin alvás, hamar megy, nagyjából biztos, de később rosz alvási szokásai lesznek. Ha későbbre akarok jót, akkor most kínlódik az egész család rövidtávon, nincs garantált eredmény. Múlt éjjel másfél órát keringtem vele, hogy ne cicin aludjon vissza, aztán már ölben is sírt, letéve is, Sára elkezdett ébredezni a másik szobában, s akkor persze cicire tettem. Tegnap esett az eső, itthon altattam délben. Az elv megint az volt, hogy ne az evésbe aludjon bele. Sára egy órát nézett rajzfilmet, ami az elveim ellen van, csak, hogy elég csend legyen, ne koslasson a szobák közt, ne beszéljen stb. Végső elkeseredésemben még a hamis cumit is elővettem, de Matyi folyton kiköpte, adtam neki teát, hátha iszik, szopizza s belealszik, de NEM! Aztán autóval elmentünk valahova, s úgy aludt el.
Már nem tudom mit találjak ki, az "egyen alvás után és akkor nem alszik majd rá a cicire" nem működik, mert reggel felkel eszik, de három órát ébren van, és mire jönne a déli alvás megint éhes. Ha nem adok neki és el is alszik kint például, hamarabb kel ha éhes. Délután megint ez van és este is: eszik, majd alszik. Nem adhatok neki 7-kor enni és többet nem, hogy 9-re lefárad és elalszik magától, nem cicin. Hát arra megéhezik, persze, hogy alvás előtt eszik. Tehát nem olyan a programja, hogy ezt tartani tudjam.
Tegnap azt is kipróbáltuk, hogy Apa altassa, ne érezze a cicit, de úgy ordított, mint egy nádi bika, Sára sem tudott tőle elaludni.
Azt hiszem beadom a derekam, lesz a cici, aztán ahogy Sára leszokott róla, meg az éjjeli ébredéseket elhagyta, majd elhagyja Matyi is. Egy alagútnak azért már nagyon látnám a végét: mikor jön el a következő helyzet: pusziosztás, villanyoltás, aludjatok jól gyerekek, ajtó behúzás, a párunkkal egy másik szobában estétől reggelig alvás.
És minderre a problémára ma azt mondja Apa: örülj amíg összebújhatsz velük, 10 év múlva ha akarnál se aludnának veled. Neki van igaza?

5 megjegyzés:

emese írta...

kedves Rekaek,
Nem ismerjuk egymast, tunderanyutol talatam Ratok.
Azt gondoltam, es teszem, hogy most beirok nektek (Biztos tunderanyu is olvassa majd). Eloszor is: annyira de annyira, de annyira szeretnek szoptatni egy masodik gyereket!!!!!!!!! 2. Dorkat 11 honaposan hagytam otthon, kellett menni dolgozni, ezert lelkiismeret furdalasom volt, es szoptattam ha kellett ha nem. Ejszaka vagy 4-5 szor keltem hozza etetni, nyugtatni, persze rem felhaborodva, mert ugyebar nekem masnap kellett dolgozni. Masfel evesen, nyaron dog melegben, levettem a halozsakot. Azota vegig alszik, kisagyban. Mi az, masfel ev az eletembol, semmi.3. Most is ( 4 eves a csajom) 4-5 szor kelek, hadd lam, nem-e takarta ki magat, felhuzodott-e a pizsije, tele a pelus, miert kacag almaban stb, stb. Tehat most sem alszom at az ejszakat, hiaba horkol rohogve a gyerekem. 4. Reka, a ferjednek van igaza! Annyira jo, mikor Dorka ott szuszog mellettem, meg ha nincs is helyunk. Ez nem lesz sokaig igy. Egyelore felejsd el a pusziadas villanyoltast. Nem jo, mikor meseolvasas utan a sotetben hozzad bujik, es ketten elalusztok?? Jo na, nekem csak egy gyerekem van........ Puszi, Dorkanyu

Réka írta...

Egyre inkább úgy érzem igazatok van, és csak én parázok az alvási szokások kialakulása miatt, na meg túl nagy ügyet csinálok ebből az egész alvástémából. Lehet rossz anyának tűnök, de én nem akarok felkelni éjjelente többször éveken keresztül, mert én akkor vagyok igazán kipihent másnap és bírom a gyűrődést két gyerekkel ha alszom éjjel. Szerintem az nem nyugodt alvása a gyereknek se ha 4-5ször ébred éjjel, ott valami bibi van, persze kinőheti majd ezt is. Az normális ha azért kelsz, hogy betakard stb, de ő ne keljen. Abban igazad van, hogy jó együtt elaludni, de én úgy gondolom, hogy a gyerek meg kell szokja, ha ő lefekszik a felnőttek még ébren maradhatnak, van még dolguk, stb. Nem kötelező a gyerekeddel feküdni és kelni, nem csak a gyerekről kéne szóljon az életünk. Ahogy sokszor hallottam: ő alkalmazkodjon a családhoz, ne pedig fordítva. Nálunk ez nem igazán működik így. Kövezzetek meg ezekért a szavakért, de ettől még imádhatom a gyerekeimet, és a törődést, babusgatást, odabújást, hancurozást nappal is megkaphatják. Én 4 évet tervezek itthon lenni, ebből 2 és fél megvolt, nincsen lelkiismeret furdalásom semmi miatt.

Réka írta...

Amúgy köszönöm a bejegyzést és örülök az ismeretségnek Emese, térj be hozzánk máskor is! Üdv, Anyáci

Névtelen írta...

Szia
Mivel nekem is nagy gondom (volt) az alvas, ugy erzem hozza kell szolnom a temahoz. A kislanyom 1 eves 1 honapos es csak most kezdte ataludni az ejszakakat (es csak remenykedem, hogy ez tartos allapot). A hogyan altassuk el kerdesre en is a szokasos jotanacsokat kaptam, de az igazsag az, hogy semmi sem valt be, maradt a cicin-elalvas es a gyakori ejjeli szopas. Engem is kifaraszt, en is nyugos vagyok tole, de nem volt mas megoldas. Kb 8-9 honapos koratol alszik kulon szobaban (addig egy szobaba, kulon agyban aludtunk - persze az 1,5- 2 orankenti ebredesek alkalmaval egy agyban kotottunk ki), de a kulon szobaban is ugyanugy aludt mint velunk egyutt, se jobban, se rosszabbul. Amit meg megfigyeltem, hogy ha mellettem alszik, talan gyakrabban ebred fel, gondolom mivel erzi, hogy kozel a cici. Tehat a vegkovetkeztetesem, hogy nem annyira modszertol, mint gyerektol fugg az alvas (na es persze napkozben sem fecserli az idejet alvasra, de ha nem vagyok vele azert mas is el tudja altatni napkozben, este meg nem igazan probaltuk). Szerintem azoknak van igazuk, akik azt mondjak, hogy bizonyos korig meg nem elegge fejlett az idegrendszeruk ahhoz, hogy hosszasabban tudjanak aludni. Tehat kitartast es ne feledd, hogy mas is van ilyen helyzetben :)
Erika

Réka írta...

köszi Erika a bátorítást. ehhez a hozzászóláshoz egy egész bejegyzést "csatoltam" úgymond reakcióként. Amiben nagy igazad van, hogy ez is, mint minden, gyerekfüggő. Sikeres alvásalakulást, jó pihenést!