Bébisister

...ahogy apa szokta mondani. És továbbra is azt mondaná, ha mondjuk egy 18 éves csaj vigyázna a gyerekünkre, de hát "csak" egy nénink van. Nevével ne foglalkozzunk, így is tudta nélkül írok róla, majd próbálom minél kevesebbszer említeni, nem hiányzik nekem még valami jogi vita. Szóval maradjon "néni", mert így egyszerűbb, de valójában egy anyukám korosztályát képviselő nőt nem tudok még nénizni, akkor sem, ha magázom.
Azt hiszem már nem titok, hogy azért került sor erre a fontos lépésre a gyereknevelésünkben, mert Anyát vissza szólította a kötelesség a munkahelyére, hamarabb mint kellett volna (augusztus helyett már márciusban), pontosabban a főnők szólít ilyenkor vissza... De hát amilyen inséges idők járnak, örüljünk, hogy van ahol dolgozni és még visszahívnak, nem elküldenek.
Kapcsolatainkat vetettük be, hogy találjunk felvigyázót a majd másfél évesünknek. Elkeseredtem egy kicsit, amikor az első választás nem vált be, habár nem voltam 100%-ig biztos benne, hogy ő a megfelelő: a szomszéd nő. Legalább közel van. De nem is mondta biztosra, hogy jó, vállalja, csak olyan immel-ámmal, kellett volna is a munka, de volt neki egyéb is, két vasat a tűzben helyzetnek éreztem. Aztán lett kutyája, amivel én nem vagyok kibékülve. Sokan azt mondják ha kutyával nő fel a gyerek, egészséges erős immunrendszere lesz. Lehet van benne valami, de az én szemem előtt csak azok a helyzetek lebegtek, amikor lementünk megnézni a kiskutyát, akinek hosszú szőre lesz (!), Sára simogatásképpen jól megtépte, aztán játszott a kutya kis labdáival (utána ki tudja hova tette a kezét), majd célba vette a kutya földre letett űrítésre kijelölt helyét, amit gyorsan összepakolt a kutyatulaj, nehogy Sacó belenyúljon. Szóval kiskutya, még bárhová oadacsinálhat, a gyerek beletenyerelhet. Még kicsi a gyerek is, megtapossa, megtépi a kutyát. Persze minden oltása meglesz, tisztán tartják, de akkor is tömbházban! Ha udvaron lenne házon kívül a kutya nem lenne bajom, és ha már szobatiszta lenne. Az ismerős ismerőse se felelt meg, mivel már látatlanba a telefonba úgy beszélgettünk, hogy azt mondta a beszélgetés végén Apa: - Ezzel az a baj, hogy nem csak a gyereket, hanem minket is kioktat (pedagógus nyugdíjas hölgy, ráadásul Apa szerint a nő hangjából itélve kemény dohányos). A másik ismerős ismerősének már volt éppen gyerek akire vigyázzon. Hiába hangoztattuk mindenkinek két hónapja, hogy bébiszittert keresünk, a jelentkezők nem tolongtak. Végül az évfolyamtársaimtól kértem segítséget, és mint már nem először: kaptam is. Egyik évfolyamtársam ajánlotta az általunk kínált "melót" ennek a hölgynek, aki segélyszervezeteknél önkénteskedik, gyerekekkel is foglalkozott már, nem mellékesen három sajátot felnevelt. Ő hívott fel minket, aztán találkoztunk nála, beszélgettünk, aztán ő jött hozzánk a múlt héten. Voltunk hármasban sétálni, piacoltunk, tisztába tette Sárát, asszisztált az ebédeltetésnél, és még az alvás előtti procedúrát is bevállalta (könyvnézegetés, mesélés, villanyoltás, betakarás, búcsuzkodás). Sárának tetszett, amikor kijöttem a szobájából, ő a néni ölében maradt könyvet nézegetni, még mondta is nekem, hogy táj, táj.
Vasárnap volt a főpróba, amikor otthagytuk a néninél Sacót majdnem 3 órára. De baj nem volt, nem sírt utánunk, és közben sem nagyon emlegetett. Sőt, amikor utána mentünk örült egy darabig, aztán folytatta a dolgát, nem csimpaszkodott különösebben ránk.
Mindenképpen örülök a helyzetnek, hogy van valakink, aki reméljük hosszútávon is beválik. Ugyanakkor néha sírok belül, hogy lám mással is milyen jól elvan, nincs már szüksége rám. Azt hiszem ezt a kettősséget más anyukák is megélik.