csütörtök, október 28
Nem étvágytalan. Inyenc!
Azt hiszem Sára nem étvágytalan lett a betegség alatt, csak válogatós. Érdekes módon az almás süti, a muffin, és a keksz, vagyis édességek kellenek neki, úgyszintén megeszi az almát és a szőlőt, na meg a pufulecet. Csak éppen a gabonás tej, a husi, a zöldségfőzelék és a felvágott nem kell neki, a banánnal sem olyan jó barát már. A tojást és sajtokat (kenős vagy kemény) egyenesen utálja, de azt eddig is tette. Néha egy kis leveske még lecsúszik, benne rizs, krumpli, kisdarab zöldségek. De a legnagyobb csodálkozásomat az váltotta ki, hogy míg eddig akár 2 joghurtot is bekanalazott, most csak felet ha megeszik. Most érzek igazán együtt sógornőmmel, akinek ugyancsak válogatós a fia. Eddig mondtam neki vigaszképpen ezt-azt, de most ugyanaz a duma a fülem mellett menne el, csak arra tudok koncentrálni, hogy NEM ESZIK (rendesen). Emiatt az evési szokások is változnak: ahol és amikor érjük dugunk valami kaját a szájába, hátha eszi szivesen. Persze így egész nap eszeget, és akkor normális, hogy főétkezésnél alig pár kanál megy le. Mókuskerék!
Magyarázat nincs, eset sok van
Elkeseredésemre többen is válaszoltak, mondták, hogy ők is vagy a gyerekük is ütötte/csapkodta a fejét, vagy be-be vágta ide-oda. Ők se tudják miért, de elmúlik. Szóval ez ilyen gyerekdolog amit kinő. Meg állítólag ő másképp a dühét, haragját nem tudja levezetni, így teszi. Lehet benne valami, Sára leginkább akkor csap magához ha megszidjuk.
kedd, október 26
:(
Hogy is mondjam el... Hihetetlen, de Sára megint beteg. Ugyanaz a történet nagyjából, már harmadszor két hónap leforgása alatt: köhögés, orrfolyás. Kivéve, hogy most láza is volt. Megint elmentünk dokihoz, és miközben magyarázkodtunk, hogy mi vigyázunk a gyerekre, és mennyire szégyeljük, hogy megint itt vagyunk, letettünk az asztalára egy doboz bonbont. Verdikt: nem néz ki rosszul, nem beteges a gyerek, nincs baj az immunrendszerével, jól fejlődik, csak éppen valahonnan mindig kapja az újabb fertőzéseket, összeszed valamit. Azt jelenti gócpont van valamelyikünkben. Vagy a gyerekben van egy gyúladás, vagy valamelyik szülő hordoz valamit, visz haza valamit, ami rajtunk nem üt ki, de Sára átveszi, és alig jön helyre megint visszaesik. Szóval ma reggel evés-ivás-fogmosás nélkül elmentünk laborba, torok leoltásra. Pénteken meglesz a garatváladék vizsgálat és antibiogramma eredménye, vajon a családból kiben milyen baci van. És természetesen antibiotikumot kell tuszkolni a gyerekbe, mert láza volt és nagyon csúnyán köhög. Jó lenne egy vizeletvizsgálat is, nehogy húgyuti fertőzése legyen és onnan jöjjenek a bajok, de hát köhögés abból? Még ha csak láza lenne... Na én nem értek az orvostudományhoz, ezért csinálom - nagyjából - amit mondanak. De hogy fogom rávenni, hogy egy steril pohárba pisiljen?? Akrobata mutatvány lesz.
Egy hét betegség, egy hét egészség(látszat), így telnek napjaink. Valószínűleg nem gyógyult meg teljesen, és már közösségbe ment, vagy találkozott valakivel akitől megint átvett valamit, így visszaesett. Na meg a járványok, sokan betegek, ősz van, hűlye időjárás. Keresem a magyarázatot. Amúgy nagyon jól viseli, csak egy napig nyűgösködött és lógott rajtam, amikor láza volt. Olyan mint máskor, pont úgy játszik, elvan, csak étvágya nincs és az alvás... az szőrnyű! Ma délután fél órát aludt, a sok köhögés miatt felébredt, és már nem akart visszaaludni. Az éjjelek is elég rémesek, órákig csend, aztán órákig köhögés, ébredezés, majd visszaalvás. A köhögésellenik ló...t sem érnek. Meg kell gyógyuljon s kész.
Egy hét betegség, egy hét egészség(látszat), így telnek napjaink. Valószínűleg nem gyógyult meg teljesen, és már közösségbe ment, vagy találkozott valakivel akitől megint átvett valamit, így visszaesett. Na meg a járványok, sokan betegek, ősz van, hűlye időjárás. Keresem a magyarázatot. Amúgy nagyon jól viseli, csak egy napig nyűgösködött és lógott rajtam, amikor láza volt. Olyan mint máskor, pont úgy játszik, elvan, csak étvágya nincs és az alvás... az szőrnyű! Ma délután fél órát aludt, a sok köhögés miatt felébredt, és már nem akart visszaaludni. Az éjjelek is elég rémesek, órákig csend, aztán órákig köhögés, ébredezés, majd visszaalvás. A köhögésellenik ló...t sem érnek. Meg kell gyógyuljon s kész.
Kedvenc gyümölcs: a szőlő
Ha csak meglátja már kapálózik, mutogat, vísít = AKARJA. Múlt kedden a piacon paradicsomot vettünk. Egy másik, közeli asztalon halomban a szőlő. A kiscsaj a babakocsiból szinte kicsúszott annyira kapálozott a szőlő után, persze megfelelő hanghatásokkal. Nekem kb. 2 perc kellett mire megláttam a szőlőt és leesett, hogy miről is van szó. Hát normi, hogy nem mehettünk szőlő nélkül haza. A babakocsi fogantyújára akasztottam fel a tasak szőlőt, erre a reakció ugyanaz volt: Sára teljesen hátraforult és markolászta a gyümis zacskót. Elkellett rejteni a kocsi aljába, miután kapott egy-két szemet, igen, felelőtlenül, úgy mosatlanul, csak megtörölve odaadtam neki, csak ne morrogjon/visítson többet. Otthon régebb - már betöltött egyéves kora után (azelőtt még turmixoltam is neki) - kapott szőlőt magostól héjastól, mert arra gondoltam már elég nagy hozzá, hogy megeméssze, egészen addig, amíg orvos ismerősök azt nem mondták, hogy vakbélgyúlladása lehet a magtól. Akkor egy hétig dugtam előle a gerezdekben növő szemes gyümölcsöt (ez a fedőneve, hogy Sára ne értse miről van szó). Aztán megsajnáltam és azóta megint van türelmem kimagolni, csak éppen trükközni kell: nehogy meglássa a műveletet, mert annyira akarja a szőlőt, hogy nem bírja kivárni, míg végzek a megpucolással.
péntek, október 22
A tévétől nem tanul meg beszélni a gyerek
Kutatások hete: A tévétől nem tanul meg beszélni a gyerek
Ez és még sok érdekes írás a kismamablog.hu-n! Ajánlom melegen.
Ez és még sok érdekes írás a kismamablog.hu-n! Ajánlom melegen.
szerda, október 20
Mi lehet az oka?
Ha valaki még találkozott a jelenséggel, kérem, magyarázza meg. Sára néha üti a saját fejét! Kujakkal boxolja a fejét, és mondjuk, hogy nem szabad, simogatni kell, édes a baba. Olyankor aztán meg is simogatja magát. Hétfőn a babafoglalkozáson Zsolti állt mellette és rácsapott Sára fejére (aki ugyebár lennebb van, mert mászik még) kb. 4-szer. Én mondtam Zsoltinak, hogy nem szabad, odamentem, megfenyegettem az újammal, simogattam Sára fejét. De közben Sára nem sírt, nem ütött vissza, hanem elkezdte kopolni a saját fejét, minta azt mondaná: igen, megérdemlem, üssél. Olyan fura volt. Lehet csak játéknak vette, de nem hiszem, mert egyszercsak elkezdett sírni, vagyis bántotta, hogy a másik gyerek megütötte, ez normális is. Ami nem normális, hogy veri magát, néha itthon is csak úgy elkezdi kopolni a fejét, lefogjuk, mondjuk nem szabad, simogatjuk. De nem igazán jegyzi meg. Van, hogy a szekrényt kopolja meg, párszor nekidől a fejével, direkt csinálja. Mi nem ütjük őt se, mást se, egymást se. Nem tudom, mi ez??
Mint hal a vízben...
olyan jól elvolt Sára a tegnapi babapancsin. Júliusban voltunk utoljára, és szerintem már nem emlékezett. Az elején nagyon megvolt lepődve, kapaszkodott belém, amikor bementünk a medencébe, de kb. 10 perc alatt bátrabb lett mint valaha. Nagyon elemében érezte magát. Mozgott is a vízben, leginkább a játékok érdekelték, kapott utánuk, sok labdát összegyűjtött. Kiabált, beszélgetett minenkinél hangosabban, még csitítgattam is. Rúg-kapált, de a lábait még nem mozgatja annyit mint a kezeit és felsőtestét. Egyszer ivott is a vízből, akkor köhécselt, de nem sírt. Többször vizbe került a szája-orra, de nem történt semmi, mintha észre se vette volna, talán kicsit meglepődött és hamar kikapta fejét a vízből. Sokat mosolygott mindenkire, még játékokat is adott oda más gyereknek, és amit eddig sosem csinált: végigmászott a vízen lebegő szivacson a labda után. Nem kellett unszolni, hogy na gyere másszál. Meglepően megbátrodott, és már így első alkalomkor. Ilyen jól még nem telt el babapancsi. Utána piros volt az arca, és ez még inkább kiemelte szemei kékségét, olyan szép volt!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)


