kedd, május 17

Első locsolkodós húsvét

A húsvéti beszámolónk elmaradt. Röviden összefoglalom mi volt, mert valójában az is rövid amit Sára felfogott az egészből. Szentgyörgyi mamánál volt a húsvét, négy napot voltunk otthon, a legtöbb dologra amit akartunk volt időnk. Anyáék kocsmatöltelékeskedtek minden este kihasználván, hogy van pesztra. De pironkodásom nem sokáig tartott, már első nap este felfedeztem kisgyerekes anyuka arcokat a kocsmában egy egész jó kis koncert hallgatása közben. Barátos találkozók is voltak, babalátogatás is, séta a parkban (nem a kacsámmal), Baróti mamáékkal is voltunk, és végre mindhárom dédivel is találkozott Sára egy hétvége keretén belül. Mondhatni programokkal, családdal és evés-ivással teli ünnep volt. A locsolkodós hétfő két helyszínen zajlott, miután apa, dédi és nagybácsi is meglocsoltak, még Vásárhelyen is fogadtunk pár locsolót, akiknek nevét még napok múlva is sorrendben mondta Sacó, sőt még mutogatta is, hogy ki hol ült, és locso. Persze az első pár locsolónkat sírással fogadta. Pedig csak kis vizet kapott a fejére, csurgott az arcára. Rémülten sírt, de akkor sírt csak igazán amikor anya is kapott. Rendesen meg volt ijedve. És mind magyarázhattam neki a lényeget, mit ért egy másfél éves a hagyományokból? A szelídebb kölnis megoldásoktól aztán már nem sírt. Azt hiszem jövőre elfelejti az egészet, és kezdhetjük elölről a magyarázást, de akkor már izgalmasabb lesz, többet megért belőle.

Nincsenek megjegyzések: