Csak tömören

Ma fogorvosnál voltam, kiscsaládom is elkísért, gondoltuk Sárát beavatjuk egy kicsit a fogászatosdiba. Megismerkedett a dotonénivel, liftezett az óriási székben, megnézte, hogy milyen érdekes a doktornéni lámpája, mert hol a hasára, hol a lábára világított vele, és még egy cicás képet is kapott a doktornénitől, akinek elmondta hogy hívják, hány éves (most már csak a kettőt mondja), és még azt is megmutatta hogy csinál az oroszlán, de azt olyan röviden és csak egyszer, hogy a fogorvosnéni nem tudott bekukkantani a szájába. Utána már csak a nem jött ki a száján, tátogtatás semmi. Nem is ez volt a lényeg, remélem, hogyha majd kell akkor megmutatja a fogait, és azt is remélem ez csak jó pár év múlva lesz. Miután megnézte, hogy Anya is beleült és liftezett a székben, de még mielőtt a szája teljesen legörbült volna - mert azért most már megijedt, hogy mi lesz anyával - , Apa elvitte sétálni. A cicás képet, amit sok közül választott ki, sokáig a kezében szorongatta. Alaposan meg kellett neki magyarázni, hogy csak egy képet vihet el, a többit más gyerek kapja, és ha még jön és ki is tátja a száját, akkor majd még kap más képet is. A képet többször is vissza akarta adni a fogorvosnak, persze a nő erre mondta is, hogy milyen jól nevelt gyerek, visszaakarja adni. Aztán valahogy megértette, hogy ez az övé és hazaviheti. A 10 perces látogatás során megszeppenve viselkedett, nem így otthon! Ahogy beérünk a lakásba keresi-kutatja a képet, nem tudta még elmondani mit akar, de persze rájöttem, odaadom neki. Na aztán mesélt: dotonéni...ááááá (persze 3 másodpercre óriásira tátja a száját MOST - ez a dokinak is elég lett volna)....cica....köszi szivesen (mert persze meg kellett köszönni a képet)....szék...villany... S nagyjából ennyi is volt a sztori.