Felkucorodik mindkettő az ölembe, Matyit édesgetem magamhoz utóbb.
- Matyi te is itt vagy, itt vagyunk egy csokorba!
Matyi nyekereg:
- Matyi ne nyűgölj, ne kezd a hisztit te is!
Pisiügyek:
- Annyira kell pisilni, mindjárt odakakálok!
- Kell mennem pisikálnom.
A kifli belsejét kéri:
- A belüljeből kérek.
Elgondolkodtató kérdések:
- Hogy csinál a majom?
Reggel nem akar felkelni, lustizik, húzza az időt, ágyban maradna:
- Még fáj egy kicsit a lábam...
Boltosdit játszunk, választanom kell századszorra, hogy mit kérek, túl sok kedvem nincs a játékhoz:
- Nyugalmat kérek.
- Nyugalmunk nincs.
Az apja kérdi:
- Ki az aranyszaró?
- Matyi...anya...anya aranytojó vagy!
A Hold dolgot többször is megbeszéltük, van a dagadó hold, amikor D-t formál és holdtölte fele haladunk, és van a fogyó Hold, ami az előbbi ellentéte. Sokszor felnéz az égre, és kérdezi:
- Ez most milyen hold, olvadó?
Fura kérések:
- Anya, taníts meg románul írni.
csütörtök, november 29
Mert alvásból/ról sosem elég
Utálom. Azt, hogy 20 percet altatok, hogy 20 percet aludjon. Ez a kicsi. Aki hónapok óta egyszer alszik nappal (mondjuk ezt elfogadom ebben a korban már), akkor is elvétve egy óránál többet, leginkább egy óra a maximum. Este persze 9-9.30-tól alszik, de reggel 7.20-kor csicsereg. Ha babakocsiban alszik el, ha otthon altatom, akkor sem többet. Az elalvásra nem panaszkodhatok, szépen megtanult cici nélkül elaludni: a stratégia a két évvel ezelőttihez hasonló - jól besötétített szoba, simi, ének, sissegtetés (ez különös mód bejön neki). Próbáltam plüssmacit adni, legyen alvóállat, hátha könnyebben ellazul, de nem kellett neki. Egyelőre könnyebben elalszik, mint a nővére annak idején, őt többet kellett altatni. Matyinak 20 perc kell, de hamar meg is ébred, Sára két órákat aludt. Ha fél óránál kevesebbet alszik, akkor még visszaaltatom, az még 10 perc, és újabb alvás 20-30 perc. Most éppen taknyos időszak van, így a dugult orr miatt ébred hamar. Este apa altatja, ezzel nincs gond, tejet iszik cumiból és álomba mászkálja, mocorogja magát. Az éjszakákat három hét nem cicizés óta megtanulta átaludni. Mondom megtanulta, mert nem volt könnyű. Előbb ébredt többször és visszaaltattuk valahogy, még séta is volt, aztán egyre könnyebb volt visszaaltatni éjjel, majd lassanként kimaradtak az ébredések, max kicsit nyöszörög, de nem kell bemenni hozzá. Ennek örülök, de másképp úgy érzem megint az altatás körül forog a délutánunk, ez a laitmotivuma a mindennapjainknak.
Az én gyerekeim miért nem olyanok mint a másé? Hűlye kérdés, de alvásügyben tényleg ezt gondolom: hallom, hogy 2-3 évesen alszanak nappal 2-3 órát. Sára ahogy a kettőt betöltötte abbahagyta a délutáni alvást. Az oviban kínlódás van, néha sikerül elaludni, máskor nem, az óvónő örül, ha legalább csendben marad a gyerek, amíg a többi alszik. Miért nem veszem ki hamarabb? Mert reménykedek, mert meg kéne szoknia, vissza kéne szoknia a délutáni alvásra, mert még csak 3 éves, és kéne neki, hogy estére ne legyen kerge nyúl, mert nem potyára adtam napközibe, mert felkelés után még van játék és uzsonna, és ez mind jó, főleg jó lesz, ha majd 5-ig dolgozom. Na és az esték: egy óra a rituálé míg valahogy kikapcsol és elalszik, ebben van meseolvasás, több is, kirakózás az ágyban, ivás, lámpaoltás utáni mesemondás, éneklés, simogatás... Hosszú! Sokszor hamarabb elalszom én. Hiába van 9-kor pizsamában, 10 elmúlt mire alszik. És reggel költeni kell, nagy nehezen ébred és kel. Persze aludna még. De este mondhatsz neki...így normális, hogy a 9 óra alvás nem elég!
Ugyanezt hallom az egyévesekről is: nappal alszik 2-3 órát. Az enyémeknek miért nincs alvásigényük? Csak én ragaszkodok az ők alvásukhoz? Vagy tényleg kéne az ekkora gyereknek több alvás? Jól jönne az az idő nekem is gyerekmentesen, de erre nem panaszkodok, mert Matyi mellett szerencsére sok mindent el lehet végezni, és a nagy oviban van 8 órát, tehát jut idő dolgokra. Persze netezni vagy olvasni nem lehet gyerek mellett, de házi munka végezhető. Már ha nem köhög és taknyos. Októberben 7 napot hiányzott betegség miatt össz-vissz, novemberben eddig 2-őt ha jól számolom. Most is taknyos, de ha sosem vinnénk, amikor taknyos, akkor legközelebb májusban láthatná az óvodát belülről! De ez már egy másik téma.
Az én gyerekeim miért nem olyanok mint a másé? Hűlye kérdés, de alvásügyben tényleg ezt gondolom: hallom, hogy 2-3 évesen alszanak nappal 2-3 órát. Sára ahogy a kettőt betöltötte abbahagyta a délutáni alvást. Az oviban kínlódás van, néha sikerül elaludni, máskor nem, az óvónő örül, ha legalább csendben marad a gyerek, amíg a többi alszik. Miért nem veszem ki hamarabb? Mert reménykedek, mert meg kéne szoknia, vissza kéne szoknia a délutáni alvásra, mert még csak 3 éves, és kéne neki, hogy estére ne legyen kerge nyúl, mert nem potyára adtam napközibe, mert felkelés után még van játék és uzsonna, és ez mind jó, főleg jó lesz, ha majd 5-ig dolgozom. Na és az esték: egy óra a rituálé míg valahogy kikapcsol és elalszik, ebben van meseolvasás, több is, kirakózás az ágyban, ivás, lámpaoltás utáni mesemondás, éneklés, simogatás... Hosszú! Sokszor hamarabb elalszom én. Hiába van 9-kor pizsamában, 10 elmúlt mire alszik. És reggel költeni kell, nagy nehezen ébred és kel. Persze aludna még. De este mondhatsz neki...így normális, hogy a 9 óra alvás nem elég!
Ugyanezt hallom az egyévesekről is: nappal alszik 2-3 órát. Az enyémeknek miért nincs alvásigényük? Csak én ragaszkodok az ők alvásukhoz? Vagy tényleg kéne az ekkora gyereknek több alvás? Jól jönne az az idő nekem is gyerekmentesen, de erre nem panaszkodok, mert Matyi mellett szerencsére sok mindent el lehet végezni, és a nagy oviban van 8 órát, tehát jut idő dolgokra. Persze netezni vagy olvasni nem lehet gyerek mellett, de házi munka végezhető. Már ha nem köhög és taknyos. Októberben 7 napot hiányzott betegség miatt össz-vissz, novemberben eddig 2-őt ha jól számolom. Most is taknyos, de ha sosem vinnénk, amikor taknyos, akkor legközelebb májusban láthatná az óvodát belülről! De ez már egy másik téma.
csütörtök, november 15
Mai szöveg Sárától 27
- Mama, neked kifogyott az áram az órádból?
Megyünk az utcán sorban, mint a libák.
- Én liba vagyok. Óvodás liba vagyok. Libák vagyunk, anya liba, mama liba, óvodás liba. Az óvodás libának van biciklije, a biciklivel kiállt a sorból.
A biciklis és gyalogossáv elnevezése:
- bicikli út, ember út, rendszeresen így nevezi
Elmondom, hogy Matyi már nagyfiú, leszokott a cicizésről, ott maradt mamáéknál nélkülem:
- De Matyi fog sírni.
- Nem baj, ott van Peti baba, megvigasztalja.
- De Peti kisbaba, ő is fog sírni. Nem baj, ott van mama és tata, megvigasztalják őket.
Evésnél eszébe jut, hogy már megkezdődött az ovi, de ő ezen a héten még nem jár, még mamáéknál vagyunk.
- Kéne menjek óvodába.
Azt akarja, hogy menjünk bábszínházba.
- Anya, mondjad na, hogy még mit nem láttam a bábszínházba...
Mondom az esti szokásos mesémet, az általam kitaláltat, az ezeregyedszerre kért Mókusos mesét. Nagy a csend, csendes a szuszogás, azt hiszem már el is aludt, de azért mondom, egyszer megszólal:
- Aztán farkast ne halljak benne!
(fél a farkastól, azt hiszem túl korán kezdtem neki farkasos mesét mondani, leporellóban van meg a Három kismalac, jó sokszor olvastuk már másfél évesen, szerintem azért... Egy ilyen félős időszak után, gondoltam próbálkozom, amikor elkezdtem a kismalacos farkasos mesét visított, hogy ne, ne, ne mondjad, félek a farkastól. Azóta a farkas tabu, maximum játszás közben az apjával megegyeznek, hogy csak játékfarkas van, és játék ordas farkas, de kihangsúlyozva, hogy CSAK JÁTÉK. Többször is megbeszélt téma, hogy mi történik idejön a farkas - Sára, itt nincsenek farkason, de mi lesz ha a farkas kijön az erdőből, miért akar a farkas megenni. Szóval bevettük a bogot a farkassal, pedig az állatkertben megmutattuk a békésen ásítozó állatot, akkor ott nem félt.)
Megyünk az utcán sorban, mint a libák.
- Én liba vagyok. Óvodás liba vagyok. Libák vagyunk, anya liba, mama liba, óvodás liba. Az óvodás libának van biciklije, a biciklivel kiállt a sorból.
A biciklis és gyalogossáv elnevezése:
- bicikli út, ember út, rendszeresen így nevezi
Elmondom, hogy Matyi már nagyfiú, leszokott a cicizésről, ott maradt mamáéknál nélkülem:
- De Matyi fog sírni.
- Nem baj, ott van Peti baba, megvigasztalja.
- De Peti kisbaba, ő is fog sírni. Nem baj, ott van mama és tata, megvigasztalják őket.
Evésnél eszébe jut, hogy már megkezdődött az ovi, de ő ezen a héten még nem jár, még mamáéknál vagyunk.
- Kéne menjek óvodába.
Azt akarja, hogy menjünk bábszínházba.
- Anya, mondjad na, hogy még mit nem láttam a bábszínházba...
Mondom az esti szokásos mesémet, az általam kitaláltat, az ezeregyedszerre kért Mókusos mesét. Nagy a csend, csendes a szuszogás, azt hiszem már el is aludt, de azért mondom, egyszer megszólal:
- Aztán farkast ne halljak benne!
(fél a farkastól, azt hiszem túl korán kezdtem neki farkasos mesét mondani, leporellóban van meg a Három kismalac, jó sokszor olvastuk már másfél évesen, szerintem azért... Egy ilyen félős időszak után, gondoltam próbálkozom, amikor elkezdtem a kismalacos farkasos mesét visított, hogy ne, ne, ne mondjad, félek a farkastól. Azóta a farkas tabu, maximum játszás közben az apjával megegyeznek, hogy csak játékfarkas van, és játék ordas farkas, de kihangsúlyozva, hogy CSAK JÁTÉK. Többször is megbeszélt téma, hogy mi történik idejön a farkas - Sára, itt nincsenek farkason, de mi lesz ha a farkas kijön az erdőből, miért akar a farkas megenni. Szóval bevettük a bogot a farkassal, pedig az állatkertben megmutattuk a békésen ásítozó állatot, akkor ott nem félt.)
vasárnap, november 11
Végre, végre!
Több okból is VÉGRE!: evés, alvás, ciciről leszokás.
Eszik rendesen a mi fiúnk! Hogy minek köszönhető? Leginkább, és orvos szerint is annak, hogy erős elhatározásomban nem törtem meg, és mamai meg dédmamai segítséggel leválasztottuk Matyit a ciciről. Történt mindez pár napja, a legényke 14 hónapos - éppen betöltött - korában. Egy éves kora óta foglalkoztat a gondolat, hogy abba kéne tán hagyatni a szopizást, mert nagyon az fele haladtunk mint nővérével: már csak elalváshoz és visszaaltatáshoz kellett a cici, de ahhoz nagyon. Délben babakocsiban sétálva vagy otthon cicin aludt el, este tejet ivott cumisüvegből (boltit vagy tejport, gondoltuk ez utóbbi hizlalja, de nem igazán) és apával elaludt. Éjszakánként 3-4-szer ébredt, sírt, ha meghallotta, hogy valaki közeledik elhallgatott, figyelt, aztán ha kiderült, hogy az apja ment visszaaltatni s nem a cicitulajdonos, akkor megint rázendített, feszítette magát, amíg meg nem adtuk magunkat és cicit nem kapott. Mondanom sem kell, minden éjjel kínlódás volt, sokszor a mi ágyunkban kötött ki. (miért is zavar ez engem amikor egy előző posztban a kötődő nevelésről áradoztam? hát mert mi nem így akartuk, mi a középutat választottuk és nem azt, hogy éjjelente akár velem akár nélkülem alszik még egy év után is többször ébredjen, mindig rám cuppanjon, nem láttam az alagút végét, hogy mikor lesz ennek vége, és nem vagyok az a szülő aki ráhagyjam a gyerekre, hogy addig szopik amíg akar, és addig alszik velünk amíg akar, egyszerűen nekünk kellemetlen és kész. na meg hát aludt velem pár hónapos koráig, nem volt kiságyba erőltetés).
Így jutottunk arra az elhatározásra, hogy bevetjük a leszoktatós tervet, a két évvel ezelőttihez hasonlót: hazamegyünk mamáékhoz, és ha más altatja majd elszokik, és megszokja a cici nélküli elalvást. Most jött el az ideje, most van az oviban vakáció, amúgy is készültünk haza, rég nem voltunk. Tudtam, hogy nem kell ehhez napokra elhagynom, mert máskor soha nem kéri a cicit, nem az van, hogy meglát és már vetkőztet. A terv bejött. Nappal dédimama altatta el, volt néha kis sírdogálás, máskor meg teljesen simán és hamar ment. Este mama altatta, éjjel is mama kelt fel hozzá, ha felébredt. És csodák csodájára a megébredések ritkulnak! Egész jól haladtunk amíg egy kis megfázás vagy vírus fel nem ütötte a fejét, az orrdugulás miatt ébred meg éjjel 1-2-szer, de hamar vissza lehet altatni. Hamar el is mentünk mama családorvosához, aki megerősítette, hogy kicsit piros a torka de nincs nagy baj, amúgy sem tűnik betegnek, hisz eszik jól, és már a váróteremben olyanokat oroszlánozott (értsd: kiabált), hogy attól féltünk az ordítástól reked majd be a torka nem a meghűléstől. A leszokás másik hozadéka az étvágy, talán az okozza a jóízű kajálást, hogy nem telítődik fél éjszakát anyatejjel, és délben is míg elalszik. Ennek csak örülni tudunk, mert az egyéves oltásait kapta be két hete és akkor megmérték: alulról súrolja a 8 kilót.
Nos ez ilyen formában működik, reméljük ha majd visszamegyünk Vásárhelyre ugyanilyen jól eltudom altatni én is, illetve hátha kialakul az éjszaka átalvása is. Lelkileg...hát sokat nem filozofáltam, meg kell mondjam, teljesen úgy éreztem ennyi elég volt szopizásból. Azért nem hagytuk abba hamarabb, mert olyan kis vékonyság, rossz evő, legalább anyatejet kapjon. De most úgy éreztem eljött az ideje, és ő sem tiltakozott nagyon. Még egyszer megerősödtem abban a hitemben, hogy a gyerek átveszi a lelkiállapotunkat. Ha én nyugodt szívvel szoktattam le a szopizásról, akkor ő nyugodt szívvel hagyta abba. persze volt búcsúszopizás, elmondtam neki, hogy ettől még nagyon szeretem és sokat fogunk összebújni, simogatózni, miegymás, de szopizni nem lehet többet, mert anya fáradt, és ő amúgy is már nagy fiú, mindenfélét eszik. Úgy tűnik megértette. Nem egyik napról a másikra maradt abba, hanem szépen fokozatosan, észrevétlenül iktattuk ki az életünkből a cicizést.
Eszik rendesen a mi fiúnk! Hogy minek köszönhető? Leginkább, és orvos szerint is annak, hogy erős elhatározásomban nem törtem meg, és mamai meg dédmamai segítséggel leválasztottuk Matyit a ciciről. Történt mindez pár napja, a legényke 14 hónapos - éppen betöltött - korában. Egy éves kora óta foglalkoztat a gondolat, hogy abba kéne tán hagyatni a szopizást, mert nagyon az fele haladtunk mint nővérével: már csak elalváshoz és visszaaltatáshoz kellett a cici, de ahhoz nagyon. Délben babakocsiban sétálva vagy otthon cicin aludt el, este tejet ivott cumisüvegből (boltit vagy tejport, gondoltuk ez utóbbi hizlalja, de nem igazán) és apával elaludt. Éjszakánként 3-4-szer ébredt, sírt, ha meghallotta, hogy valaki közeledik elhallgatott, figyelt, aztán ha kiderült, hogy az apja ment visszaaltatni s nem a cicitulajdonos, akkor megint rázendített, feszítette magát, amíg meg nem adtuk magunkat és cicit nem kapott. Mondanom sem kell, minden éjjel kínlódás volt, sokszor a mi ágyunkban kötött ki. (miért is zavar ez engem amikor egy előző posztban a kötődő nevelésről áradoztam? hát mert mi nem így akartuk, mi a középutat választottuk és nem azt, hogy éjjelente akár velem akár nélkülem alszik még egy év után is többször ébredjen, mindig rám cuppanjon, nem láttam az alagút végét, hogy mikor lesz ennek vége, és nem vagyok az a szülő aki ráhagyjam a gyerekre, hogy addig szopik amíg akar, és addig alszik velünk amíg akar, egyszerűen nekünk kellemetlen és kész. na meg hát aludt velem pár hónapos koráig, nem volt kiságyba erőltetés).
Így jutottunk arra az elhatározásra, hogy bevetjük a leszoktatós tervet, a két évvel ezelőttihez hasonlót: hazamegyünk mamáékhoz, és ha más altatja majd elszokik, és megszokja a cici nélküli elalvást. Most jött el az ideje, most van az oviban vakáció, amúgy is készültünk haza, rég nem voltunk. Tudtam, hogy nem kell ehhez napokra elhagynom, mert máskor soha nem kéri a cicit, nem az van, hogy meglát és már vetkőztet. A terv bejött. Nappal dédimama altatta el, volt néha kis sírdogálás, máskor meg teljesen simán és hamar ment. Este mama altatta, éjjel is mama kelt fel hozzá, ha felébredt. És csodák csodájára a megébredések ritkulnak! Egész jól haladtunk amíg egy kis megfázás vagy vírus fel nem ütötte a fejét, az orrdugulás miatt ébred meg éjjel 1-2-szer, de hamar vissza lehet altatni. Hamar el is mentünk mama családorvosához, aki megerősítette, hogy kicsit piros a torka de nincs nagy baj, amúgy sem tűnik betegnek, hisz eszik jól, és már a váróteremben olyanokat oroszlánozott (értsd: kiabált), hogy attól féltünk az ordítástól reked majd be a torka nem a meghűléstől. A leszokás másik hozadéka az étvágy, talán az okozza a jóízű kajálást, hogy nem telítődik fél éjszakát anyatejjel, és délben is míg elalszik. Ennek csak örülni tudunk, mert az egyéves oltásait kapta be két hete és akkor megmérték: alulról súrolja a 8 kilót.
Nos ez ilyen formában működik, reméljük ha majd visszamegyünk Vásárhelyre ugyanilyen jól eltudom altatni én is, illetve hátha kialakul az éjszaka átalvása is. Lelkileg...hát sokat nem filozofáltam, meg kell mondjam, teljesen úgy éreztem ennyi elég volt szopizásból. Azért nem hagytuk abba hamarabb, mert olyan kis vékonyság, rossz evő, legalább anyatejet kapjon. De most úgy éreztem eljött az ideje, és ő sem tiltakozott nagyon. Még egyszer megerősödtem abban a hitemben, hogy a gyerek átveszi a lelkiállapotunkat. Ha én nyugodt szívvel szoktattam le a szopizásról, akkor ő nyugodt szívvel hagyta abba. persze volt búcsúszopizás, elmondtam neki, hogy ettől még nagyon szeretem és sokat fogunk összebújni, simogatózni, miegymás, de szopizni nem lehet többet, mert anya fáradt, és ő amúgy is már nagy fiú, mindenfélét eszik. Úgy tűnik megértette. Nem egyik napról a másikra maradt abba, hanem szépen fokozatosan, észrevétlenül iktattuk ki az életünkből a cicizést.
Best of summer 2012
A teljesség igénye nélkül... A tengerparti nyaralás kimarad persze, arról külön bejegyzés szólt.
A legjobb fejmosós jelenet
(medenceparti Villőéknél)
Leglazább babatologató apukák
(Maros parti séta Orsikáékkal)
A legcsinibb hablegény
Lencsevégre kapott nemevő...Talán mégis?
Ketten osztoznak A legjobb medenceparti díjon
Baróti negyedik emeleti strandi pancsolás
Leginkább kezdőszülőkre emlékeztető napok: Sára mamáéknál, mi újból egygyerekesekként Szovátán
A legkisebb gyerek akivel ez a kecske eddig találkozott
Legügyesebb kecskemeglovaglás díj
Első lógásom a Haller kastélykertjében
Legvagányabb mozdonyvezető
Legkullancsmentesebb terület
Kábelmarci a(z egyik) becenevem
Lencsevégre kapott "hogyan húzzunk be anyánknak"
Kisgyerek nagyasztalon
Jobb később mint soha: mivel a fiú szülinapja a nyaralásra esett, utólag ünnepeltünk szerényen itthon.
Új lakásunkban végre lehet hiita-aitazni
Ugrabugra az Ortoprofil családi napon
Gödemesterházára is eljutottunk végre a nyár végére
Erkélyjelenet, egyelőre szülői asszisztálással (Borókának udvarol a legény, de egyelőre csókokat csak anyától kap)
Testvérek egymásmellett egy asztalnál (bárcsak mindig ilyen béke lenne)
szerda, október 31
Ölelj át
Ha valaki rövid betekintést akar a kötődőnevelés mikéntjébe, akkor ajánlom ezt a könyvet.
De mégis...inkább minden szülőnek ajánlom még a babócatervezés legelején. Mi nem neveltünk/ünk csak kötődően, inkább egy középutat járunk, de talán ha ezt a könyvet hamarabb elolvastam volna, nem kínlódtunk volna annyit Sára altatásával/alvásával, most meg a Matyiéval.... Például. Meg még az is motoszkál a fejemben, hogy talán lányunkkal nem lenne annyi hisztiből, engedetlenségből, akaratosságból, okoskodásból, türelmetlenségből adódó probléma. Vagy ezek minden gyerek velejárói?
Nagyon közvetlen módon fogalmaz a könyvben az szerző-orvos-anyuka, többek közt azt is leírja, hogyan lett belőle kötődően nevelő szülő. Ez egy tudományos megfogalmazás, de valójában sokan nevelnek így anélkül, hogy valaha is megfogalmazódott volna bennük, hogy mit csinálnak. Csak egyszerűen érzésből, ösztönből teszik amit tenni kell, nem filozofálják túl a gyereknevelést...és talán nem olvasnak annyit ez ügyben mint mi sokan. A könyv leginkább a neveléstípus három területét bontja ki: hordozás, igény szerinti szoptatás, együtt alvás, de sokáig taglalja a könyv első felében, hogy miért jó a szülőnek és a gyereknek a kötődőnevelés. Nagyon józanul azt is megfogalmazza, hogy ez egy módszer, nem csodaszer, nem gyógyír problémákra, csak egy lehetőség és a fentebb felsorolt három gyakorlat nem maga a kötődő nevelés, hanem csak hozzásegítenek annak a gyakorlásához, merthogy az maga egy elvi dolog, mármint a kötődőnevelés.
Ha egy mondatban kéne összefoglalnom a lényegét, akkor ez lenne az: "A kötődő nevelésben a legfontosabb a közted és gyermeked között kialakuló kapcsolat. Fogadd el egyenrangú félnek és tiszteld őt, mint embert! Elvégre hogyan adná meg neked a tiszteletet, ha ő sem kapja meg? Légy őszinte magadhoz és hozzá is, ne hazudj se szóban, se tettekkel, mert észreveszi! Kicsi, de nem hülye. Ha ezek mellett még válaszolsz is a babád kapcsolatfelvevő kísérleteire, akkor jó úton vagytok a biztonságos kötődés és a kölcsönös bizalom kialakulása felé. ... A kötődő nevelés sokat igényel tőled az elején, de később kamatostul kapod vissza a gyermekedbe fektetett időt és energiát."
Amit én nehezen sajátítottam el, de most már megtudom csinálni, és Matyi sem egy "nehéz eset" gyerek: "Prioritálás. Amikor alszik a gyerek, néha fontosabb, hogy megidd a kávéd és olvasgasd az újságot, akkor is, ha elborít a szennyes ruha és poros a szekrény. Mosogatógépbe gyerekkel együtt is pakolhatsz, ahogy főzni is tudsz gyerekkel együtt vagy a gyerekkel a hátadon, de békében kávét inni, és közben újságot lapozgatni nem biztos."
Amikor letettem a könyvet morfondíroztam azon, hogy vajon miért van ennyi konfliktus a háromévesünkkel: túl szerettük, elkényeztettük, következetlenek voltunk (én belátom, hogy néha igen) vagy pont nem szerettük eléggé, nem reagáltunk jól az igényire és most visszavág (például amikor kiságyba erőltettük akarata ellenére, amikor leszoktattam a ciciről és napokig sírt érte minden elalvásnál, de én kőkemény akarattal azt mondtam nem, nincs több cici, mert engem már nagyon zavart a szoptatás, vagy amikor csak két éves volt és kiabáltam rá, hogy csendben legyen, ne koslasson, ne zajongjon, ne szólítson 5 percenként, mert nem tudom elaltatni a kisebbet, aki ugyancsak egy nagyon nehezen "kikapcsolható" baba, és végül feladtam a "tanítsuk meg egyedül elaludni" tervet, inkább cicire tettem, hogy hamarabb menjen, mert idegesen hiába is próbáltam altatni órákig, mellettem meg a kétéves, persze, hogy nem bírt annyit csendben ülni a másik szobában, és persze nappal még most is cicin alszik el a 14 hónapos...)
Kérdések és kétségek. Ezután már csak így lesz? Erre azt mondja Büki Andrea: "Carpe diem! Ne agyalj azon, ami volt, és ne aggódj előre azon, ami még nem jött el. Rengeteg energia folyik el, ha minduntalan azon rágod magad, ami már elmúlt, vagy ha idejekorán azon stresszelsz, hogy mi lesz a jövőben. Most, most van, fókuszálj a jelenre." Próbálom ehhez tartani magam.
Akitől kölcsönkaptam a könyvet négy plusz egy gyereket nevel, és kb. egy évvel ezelőtt azt mondta: meglátod, amikor betöltik az 5-6 évet kicsit könnyebb lesz, mert már másképp lehet velük beszélni... Hát én nagyon várok egy váltásra, mert hónapok óta napi szinten megy a veszekedés, nyűgölés, dühöngés, ellenkezés... De mindig várjak egy jobb periódust és az évek szálljanak el mellettem? Talán ha legelejétől kötődően nevelünk...
De mégis...inkább minden szülőnek ajánlom még a babócatervezés legelején. Mi nem neveltünk/ünk csak kötődően, inkább egy középutat járunk, de talán ha ezt a könyvet hamarabb elolvastam volna, nem kínlódtunk volna annyit Sára altatásával/alvásával, most meg a Matyiéval.... Például. Meg még az is motoszkál a fejemben, hogy talán lányunkkal nem lenne annyi hisztiből, engedetlenségből, akaratosságból, okoskodásból, türelmetlenségből adódó probléma. Vagy ezek minden gyerek velejárói?
Nagyon közvetlen módon fogalmaz a könyvben az szerző-orvos-anyuka, többek közt azt is leírja, hogyan lett belőle kötődően nevelő szülő. Ez egy tudományos megfogalmazás, de valójában sokan nevelnek így anélkül, hogy valaha is megfogalmazódott volna bennük, hogy mit csinálnak. Csak egyszerűen érzésből, ösztönből teszik amit tenni kell, nem filozofálják túl a gyereknevelést...és talán nem olvasnak annyit ez ügyben mint mi sokan. A könyv leginkább a neveléstípus három területét bontja ki: hordozás, igény szerinti szoptatás, együtt alvás, de sokáig taglalja a könyv első felében, hogy miért jó a szülőnek és a gyereknek a kötődőnevelés. Nagyon józanul azt is megfogalmazza, hogy ez egy módszer, nem csodaszer, nem gyógyír problémákra, csak egy lehetőség és a fentebb felsorolt három gyakorlat nem maga a kötődő nevelés, hanem csak hozzásegítenek annak a gyakorlásához, merthogy az maga egy elvi dolog, mármint a kötődőnevelés.
Ha egy mondatban kéne összefoglalnom a lényegét, akkor ez lenne az: "A kötődő nevelésben a legfontosabb a közted és gyermeked között kialakuló kapcsolat. Fogadd el egyenrangú félnek és tiszteld őt, mint embert! Elvégre hogyan adná meg neked a tiszteletet, ha ő sem kapja meg? Légy őszinte magadhoz és hozzá is, ne hazudj se szóban, se tettekkel, mert észreveszi! Kicsi, de nem hülye. Ha ezek mellett még válaszolsz is a babád kapcsolatfelvevő kísérleteire, akkor jó úton vagytok a biztonságos kötődés és a kölcsönös bizalom kialakulása felé. ... A kötődő nevelés sokat igényel tőled az elején, de később kamatostul kapod vissza a gyermekedbe fektetett időt és energiát."
Amit én nehezen sajátítottam el, de most már megtudom csinálni, és Matyi sem egy "nehéz eset" gyerek: "Prioritálás. Amikor alszik a gyerek, néha fontosabb, hogy megidd a kávéd és olvasgasd az újságot, akkor is, ha elborít a szennyes ruha és poros a szekrény. Mosogatógépbe gyerekkel együtt is pakolhatsz, ahogy főzni is tudsz gyerekkel együtt vagy a gyerekkel a hátadon, de békében kávét inni, és közben újságot lapozgatni nem biztos."
Amikor letettem a könyvet morfondíroztam azon, hogy vajon miért van ennyi konfliktus a háromévesünkkel: túl szerettük, elkényeztettük, következetlenek voltunk (én belátom, hogy néha igen) vagy pont nem szerettük eléggé, nem reagáltunk jól az igényire és most visszavág (például amikor kiságyba erőltettük akarata ellenére, amikor leszoktattam a ciciről és napokig sírt érte minden elalvásnál, de én kőkemény akarattal azt mondtam nem, nincs több cici, mert engem már nagyon zavart a szoptatás, vagy amikor csak két éves volt és kiabáltam rá, hogy csendben legyen, ne koslasson, ne zajongjon, ne szólítson 5 percenként, mert nem tudom elaltatni a kisebbet, aki ugyancsak egy nagyon nehezen "kikapcsolható" baba, és végül feladtam a "tanítsuk meg egyedül elaludni" tervet, inkább cicire tettem, hogy hamarabb menjen, mert idegesen hiába is próbáltam altatni órákig, mellettem meg a kétéves, persze, hogy nem bírt annyit csendben ülni a másik szobában, és persze nappal még most is cicin alszik el a 14 hónapos...)
Kérdések és kétségek. Ezután már csak így lesz? Erre azt mondja Büki Andrea: "Carpe diem! Ne agyalj azon, ami volt, és ne aggódj előre azon, ami még nem jött el. Rengeteg energia folyik el, ha minduntalan azon rágod magad, ami már elmúlt, vagy ha idejekorán azon stresszelsz, hogy mi lesz a jövőben. Most, most van, fókuszálj a jelenre." Próbálom ehhez tartani magam.
Akitől kölcsönkaptam a könyvet négy plusz egy gyereket nevel, és kb. egy évvel ezelőtt azt mondta: meglátod, amikor betöltik az 5-6 évet kicsit könnyebb lesz, mert már másképp lehet velük beszélni... Hát én nagyon várok egy váltásra, mert hónapok óta napi szinten megy a veszekedés, nyűgölés, dühöngés, ellenkezés... De mindig várjak egy jobb periódust és az évek szálljanak el mellettem? Talán ha legelejétől kötődően nevelünk...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
