Kiscsaládunk mindennapi macerái

hétfő, december 17

Matya

Ez Matyikánk legújabb beceneve, a tesótól kapta, aki következetesen így szólítja, s néha mi is. Lehet rá ragad :)

szerda, december 12

Kezdjük a kutya üggyel, vagy lehet az bármilyen állat. Nem szeretem amikor azzal riogatják a gyereket, hogy ne menj közel, mert megharap, ne nyúlj hozzá, mert megharap, kerüld ki, kerüld el. A gyerek első találkozása az élő állattal erről szól, ezzel kezdődik, és akkor csodálkozunk, hogy egy életen keresztül fél a kutyáktól. Én azt mondtam Sárának, hogy ha például kóbor kutyával találkoztunk, hogy ne menjünk közel, mert megijedhet, vagy mert fél tőlünk az állat, nem szeretnénk, hogy azt higgye bántani akarjuk, ne zavarjuk, ilyeneket. Mert ugye az állat általában akkor támad ha fél. De ezt nem mondtam még neki, csak azt, hogy fél, és hagyjuk békén. Az ismerős állatokhoz meg óvatosan közelítünk együtt. Én nem vagyok nagy állatbarát, de nem szeretném ha a gyerekeim se lennének azok, ezért megadom nekik az esélyt, hogy közelebb kerüljenek hozzájuk, még ha ez bennem már nem is nagyon fog változni. Pedig nem volt semmi traumám ezzel kapcsolatban, legalább is amire én emlékeznék. Konkrét esetünk is van, amikor Apát megharapta egy macska a Sára szeme láttára, közvetlen közelében, akár ő is lehetett volna az áldozat. Apa nagyon mérges volt, de próbáltam takarni a gyereket, hogy ne lássa, amikor az apja megbünteti az állatot a tettéért. Akkor sem azt mondtuk a gyereknek, hogy k..rva macska, hogy megharapta, meg szitkozódás, sose nyúlj macskához, félelemkeltés, stb., pedig lett volna rá okunk, hanem azt mondtuk, hogy az állat féltette a kicsinyeit, azt hitte Apa el akarja venni őket, pedig csak enni vitt nekik, nem vette észre, hogy hátulról jön Apa, és ezért harapta meg, aki aztán megszidta a macskát (mert a gyerek fülét is nem foghattam be ugye...) Ez egy céghez befogadott kóbor macska volt, aki megkölykezett, és az eset után több injekciós kezelést kellett apának kapnia a macska kétes eredete miatt, veszettség ellenit is kapott, hetekig folyt a kezelés. Az elvünk az, hogy az állatokkal barát lehet lenni, ha ismerjük őket, ha tudjuk ki a gazdája. Ha nem akkor nem szökünk nekik simogatni, távolról nézzük őket, nem próbálunk barátkozni. Ezt próbáljuk betartani, met úgy gondoljuk ez a normális középút. Apropó normalitás.
Ugyanígy vagyok a többi berögzült idegesítő rögeszmével, vagy nem is tudom minek nevezzem őket. Ne csinálj ezt-azt, viselkedj így-úgy, mert hanem elvisznek a cigányok, ne köpködj, mert csak a cigányok köpködnek, csak a cigányok ez meg az, ne rosszalkodj, mert elvisz a rendőrbácsi, odaadlak a rendőrnek (rosszabb esetben a polic vagy milicista). Meddig fognak az emberek még ilyen intelmekkel nevelni? Szomorú, hogy a huszonegyedik században még ilyeneket mondanak gyerekeknek, és akkor csodálkozunk, hogy sok a fajgyűlölő, virágzik a szubkultúrákban a rasszizmus, egyre többen az egészségesnél nagyobb nemzeti érzelmekkel rendelkeznek, stb. Bennünk is megvannak az előítéletek, nem tehetünk róluk, de próbálunk nem cigányozni, románozni, stb. a gyerek előtt főleg.
És akkor adott a helyzet, sőt több helyzet is. Sára elkezdi egy pár hónapja, hogy a cigányok koszosak és büdösek, meg azt, hogy: ne piszkáljam az orrom, mert csak a cigányok piszkálják az orrúkat? Meg hasonlók. Honnan veszi, kérdezem ki mondta ezt neked, a válasz mindig valaki más, tehát nem emlékszik pontosan, nem az a lényeg neki, hogy ki mondta, hanem, hogy mit. De tény: valahol valakitől hallotta, 3 éves, magától nem talál ki ilyet. Próbáltam vele beszélni, elmagyarázom, hogy vannak magyarok, cigányok, románok, de mindezek között vannak jó, ügyes emberek, de vannak buták is, és magyarok is szoktak rosszaságokat csinálni.Úgy tűnt megértette, de valahogy mégsem billen át a mérleg a jó oldalra. És nem tudom, hogy billentsem át, hogy előzzem meg az előítéletek kialakulását egy 3 évesben. Tudom, hogy egyelőre a szülei vannak rá a legnagyobb hatással, főleg példamutatással, nem prédikálással. Mégis, a múltkor oviból hazafele jön velünk szembe két roma, még csak nem is a legalja féle, egy nő és egy tizenéves lánygyerek, nem is voltak piszkosak, olyanoknak tűntek, mint akik valahol dolgoznak, például akik lépcsőházakat szoktak takarítani. Akkor Sára megáll, rájuk mutat újjal és felkiált: Ne, cigányok! Na akkor ott éreztem, hogy megáll bennem az ütő, elsüllyedek, stb. több okból is. Egy: a szóban forgók előtt, kettő: a többi járókelő előtt (szerencsére nem voltak sokan), három: mit mondjak most a gyereknek, hogyan reagáljam ezt le, és mindezt rém hamar! Persze nem úgy reagáltam, ahogy két perccel később már gondoltam, hogy hogyan kellett volna, de akkor nem jöttek megfelelőbb szavak a számba. Az első szavam az volt: nem, nem azok. Aztán rájöttem, ez hazugság. Akkor javítottam: igen, azok, de nem kiabálunk az utcán senkire, nem mutogatunk újjal, és mi van ha cigányok? Mi magyarok vagyunk, ők is pont olyanok mint mi. S megint magyaráztam: vannak magyarok, akik magyarul beszélnek, románok, cigányok, és a végén hozzátettem: senki sem áll meg az úton, mutat ránk, hogy ne magyarok. Ennyi. Nem tudtam jobbat kipréselni magamból fél perc alatt. A két nő persze mosolygott ahogy bevették a kanyart mellettünk, de úgy tűnt semmi harag nincs bennük, mentek tovább. Szégyelltem magam, mert egy: a gyerek tette amit tett, kettő: nem tudtam jobban ott előttük kimagyarázni, megmagyarázni a dolgot. Értitek? Nem az a baj, hogy ezt mondta, hanem az, hogy ez pejoratív, ami abból is látszik, hogy rögtön az első szavam a tagadás volt, hogy nem, nem azok, mintha csak lehazugozott volna valakit, amire én azt mondom nem, nem hazug. Pedig azok. Cigányok. És akkor mi van? Az a baj, hogy nem tudom, hogy neki is olyan pejoratív-e ez a szó, mint nekünk felnőtteknek? Mert nekünk egyből ez esik le, jaj cigányok...
Dilemma. Meg hát vannak ilyen helyzetek. Sok. Amikor megbámulja a mezítláb kolduló kisfiút és megkérdezi, hogy miért nincs cipője. És elmondja, hogy amikor déditatával vásároltak kürtöskalácsot a piacon, akkor adtak egy cigány kislánynak belőle. Nem tudom ilyenkor például déditata miket mond neki. Remélem, hogy nem tér el nagyban attól, amiket én mondok a 3 évesemnek. Mert akkor teljesen összekavarjuk őt. És a kép alakul benne...

csütörtök, november 29

Mai szöveg Sárától 28

Felkucorodik mindkettő az ölembe, Matyit édesgetem magamhoz utóbb.
- Matyi te is itt vagy, itt vagyunk egy csokorba!

Matyi nyekereg:
- Matyi ne nyűgölj, ne kezd a hisztit te is!

Pisiügyek:
- Annyira kell pisilni, mindjárt odakakálok!

- Kell mennem pisikálnom.

A kifli belsejét kéri:
- A belüljeből kérek.

Elgondolkodtató kérdések:
- Hogy csinál a majom?

Reggel nem akar felkelni, lustizik, húzza az időt, ágyban maradna:
- Még fáj egy kicsit a lábam...

Boltosdit játszunk, választanom kell századszorra, hogy mit kérek, túl sok kedvem nincs a játékhoz:
- Nyugalmat kérek.
- Nyugalmunk nincs.

Az apja kérdi:
- Ki az aranyszaró?
- Matyi...anya...anya aranytojó vagy!

A Hold dolgot többször is megbeszéltük, van a dagadó hold, amikor D-t formál és holdtölte fele haladunk, és van a fogyó Hold, ami az előbbi ellentéte. Sokszor felnéz az égre, és kérdezi:
- Ez most milyen hold, olvadó?

Fura kérések:
- Anya, taníts meg románul írni.

Mert alvásból/ról sosem elég

Utálom. Azt, hogy 20 percet altatok, hogy 20 percet aludjon. Ez a kicsi. Aki hónapok óta egyszer alszik nappal (mondjuk ezt elfogadom ebben a korban már), akkor is elvétve egy óránál többet, leginkább egy óra a maximum. Este persze 9-9.30-tól alszik, de reggel 7.20-kor csicsereg. Ha babakocsiban alszik el, ha otthon altatom, akkor sem többet. Az elalvásra nem panaszkodhatok, szépen megtanult cici nélkül elaludni: a stratégia a két évvel ezelőttihez hasonló - jól besötétített szoba, simi, ének, sissegtetés (ez különös mód bejön neki). Próbáltam plüssmacit adni, legyen alvóállat, hátha könnyebben ellazul, de nem kellett neki. Egyelőre könnyebben elalszik, mint a nővére annak idején, őt többet kellett altatni. Matyinak 20 perc kell, de hamar meg is ébred, Sára két órákat aludt. Ha fél óránál kevesebbet alszik, akkor még visszaaltatom, az még 10 perc, és újabb alvás 20-30 perc. Most éppen taknyos időszak van, így a dugult orr miatt ébred hamar. Este apa altatja, ezzel nincs gond, tejet iszik cumiból és álomba mászkálja, mocorogja magát. Az éjszakákat három hét nem cicizés óta megtanulta átaludni. Mondom megtanulta, mert nem volt könnyű. Előbb ébredt többször és visszaaltattuk valahogy, még séta is volt, aztán egyre könnyebb volt visszaaltatni éjjel, majd lassanként kimaradtak az ébredések, max kicsit nyöszörög, de nem kell bemenni hozzá. Ennek örülök, de másképp úgy érzem megint az altatás körül forog a délutánunk, ez a laitmotivuma a mindennapjainknak.
Az én gyerekeim miért nem olyanok mint a másé? Hűlye kérdés, de alvásügyben tényleg ezt gondolom: hallom, hogy 2-3 évesen alszanak nappal 2-3 órát. Sára ahogy a kettőt betöltötte abbahagyta a délutáni alvást. Az oviban kínlódás van, néha sikerül elaludni, máskor nem, az óvónő örül, ha legalább csendben marad a gyerek, amíg a többi alszik. Miért nem veszem ki hamarabb? Mert reménykedek, mert meg kéne szoknia, vissza kéne szoknia a délutáni alvásra, mert még csak 3 éves, és kéne neki, hogy estére ne legyen kerge nyúl, mert nem potyára adtam napközibe, mert felkelés után még van játék és uzsonna, és ez mind jó, főleg jó lesz, ha majd 5-ig dolgozom. Na és az esték: egy óra a rituálé míg valahogy kikapcsol és elalszik, ebben van meseolvasás, több is, kirakózás az ágyban, ivás, lámpaoltás utáni mesemondás, éneklés, simogatás... Hosszú! Sokszor hamarabb elalszom én. Hiába van 9-kor pizsamában, 10 elmúlt mire alszik. És reggel költeni kell, nagy nehezen ébred és kel. Persze aludna még. De este mondhatsz neki...így normális, hogy a 9 óra alvás nem elég!
Ugyanezt hallom az egyévesekről is: nappal alszik 2-3 órát. Az enyémeknek miért nincs alvásigényük? Csak én ragaszkodok az ők alvásukhoz? Vagy tényleg kéne az ekkora gyereknek több alvás? Jól jönne az az idő nekem is gyerekmentesen, de erre nem panaszkodok, mert Matyi mellett szerencsére sok mindent el lehet végezni, és a nagy oviban van 8 órát, tehát jut idő dolgokra. Persze netezni vagy olvasni nem lehet gyerek mellett, de házi munka végezhető. Már ha nem köhög és taknyos. Októberben 7 napot hiányzott betegség miatt össz-vissz, novemberben eddig 2-őt ha jól számolom. Most is taknyos, de ha sosem vinnénk, amikor taknyos, akkor legközelebb májusban láthatná az óvodát belülről! De ez már egy másik téma.

csütörtök, november 15

Mai szöveg Sárától 27

- Mama, neked kifogyott az áram az órádból?

Megyünk az utcán sorban, mint a libák.
- Én liba vagyok. Óvodás liba vagyok. Libák vagyunk, anya liba, mama liba, óvodás liba. Az óvodás libának van biciklije, a biciklivel kiállt a sorból.

A biciklis és gyalogossáv elnevezése:
- bicikli út, ember út, rendszeresen így nevezi

Elmondom, hogy Matyi már nagyfiú, leszokott a cicizésről, ott maradt mamáéknál nélkülem:
- De Matyi fog sírni.
- Nem baj, ott van Peti baba, megvigasztalja.
- De Peti kisbaba, ő is fog sírni. Nem baj, ott van mama és tata, megvigasztalják őket.

Evésnél eszébe jut, hogy már megkezdődött az ovi, de ő ezen a héten még nem jár, még mamáéknál vagyunk.
- Kéne menjek óvodába.

Azt akarja, hogy menjünk bábszínházba.
- Anya, mondjad na, hogy még mit nem láttam a bábszínházba...

Mondom az esti szokásos mesémet, az általam kitaláltat, az ezeregyedszerre kért Mókusos mesét. Nagy a csend, csendes a szuszogás, azt hiszem már el is aludt, de azért mondom, egyszer megszólal:
- Aztán farkast ne halljak benne!
(fél a farkastól, azt hiszem túl korán kezdtem neki farkasos mesét mondani, leporellóban van meg a Három kismalac, jó sokszor olvastuk már másfél évesen, szerintem azért... Egy ilyen félős időszak után, gondoltam próbálkozom, amikor elkezdtem a kismalacos farkasos mesét visított, hogy ne, ne, ne mondjad, félek a farkastól. Azóta a farkas tabu, maximum játszás közben az apjával megegyeznek, hogy csak játékfarkas van, és játék ordas farkas, de kihangsúlyozva, hogy CSAK JÁTÉK. Többször is megbeszélt téma, hogy mi történik idejön a farkas - Sára, itt nincsenek farkason, de mi lesz ha a farkas kijön az erdőből, miért akar a farkas megenni. Szóval bevettük a bogot a farkassal, pedig az állatkertben megmutattuk a békésen ásítozó állatot, akkor ott nem félt.)

vasárnap, november 11

Végre, végre!

Több okból is VÉGRE!: evés, alvás, ciciről leszokás.
Eszik rendesen a mi fiúnk! Hogy minek köszönhető? Leginkább, és orvos szerint is annak, hogy erős elhatározásomban nem törtem meg, és mamai meg dédmamai segítséggel leválasztottuk Matyit a ciciről. Történt mindez pár napja, a legényke 14 hónapos - éppen betöltött - korában. Egy éves kora óta foglalkoztat a gondolat, hogy abba kéne tán hagyatni a szopizást, mert nagyon az fele haladtunk mint nővérével: már csak elalváshoz és visszaaltatáshoz kellett a cici, de ahhoz nagyon. Délben babakocsiban sétálva vagy otthon cicin aludt el, este tejet ivott cumisüvegből (boltit vagy tejport, gondoltuk ez utóbbi hizlalja, de nem igazán) és apával elaludt. Éjszakánként 3-4-szer ébredt, sírt, ha meghallotta, hogy valaki közeledik elhallgatott, figyelt, aztán ha kiderült, hogy az apja ment visszaaltatni s nem a cicitulajdonos, akkor megint rázendített, feszítette magát, amíg meg nem adtuk magunkat és cicit nem kapott. Mondanom sem kell, minden éjjel kínlódás volt, sokszor a mi ágyunkban kötött ki. (miért is zavar ez engem amikor egy előző posztban a kötődő nevelésről áradoztam? hát mert mi nem így akartuk, mi a középutat választottuk és nem azt, hogy éjjelente akár velem akár nélkülem alszik még egy év után is többször ébredjen, mindig rám cuppanjon, nem láttam az alagút végét, hogy mikor lesz ennek vége, és nem vagyok az a szülő aki ráhagyjam a gyerekre, hogy addig szopik amíg akar, és addig alszik velünk amíg akar, egyszerűen nekünk kellemetlen és kész. na meg hát aludt velem pár hónapos koráig, nem volt kiságyba erőltetés).
Így jutottunk arra az elhatározásra, hogy bevetjük a leszoktatós tervet, a két évvel ezelőttihez hasonlót: hazamegyünk mamáékhoz, és ha más altatja majd elszokik, és megszokja a cici nélküli elalvást. Most jött el az ideje, most van az oviban vakáció, amúgy is készültünk haza, rég nem voltunk. Tudtam, hogy nem kell ehhez napokra elhagynom, mert máskor soha nem kéri a cicit, nem az van, hogy meglát és már vetkőztet. A terv bejött. Nappal dédimama altatta el, volt néha kis sírdogálás, máskor meg teljesen simán és hamar ment. Este mama altatta, éjjel is mama kelt fel hozzá, ha felébredt. És csodák csodájára a megébredések ritkulnak! Egész jól haladtunk amíg egy kis megfázás vagy vírus fel nem ütötte a fejét, az orrdugulás miatt ébred meg éjjel 1-2-szer, de hamar vissza lehet altatni. Hamar el is mentünk mama családorvosához, aki megerősítette, hogy kicsit piros a torka de nincs nagy baj, amúgy sem tűnik betegnek, hisz eszik jól, és már a váróteremben olyanokat oroszlánozott (értsd: kiabált), hogy attól féltünk az ordítástól reked majd be a torka nem a meghűléstől. A leszokás másik hozadéka az étvágy, talán az okozza a jóízű kajálást, hogy nem telítődik fél éjszakát anyatejjel, és délben is míg elalszik. Ennek csak örülni tudunk, mert az egyéves oltásait kapta be két hete és akkor megmérték: alulról súrolja a 8 kilót.
Nos ez ilyen formában működik, reméljük ha majd visszamegyünk Vásárhelyre ugyanilyen jól eltudom altatni én is, illetve hátha kialakul az éjszaka átalvása is. Lelkileg...hát sokat nem filozofáltam, meg kell mondjam, teljesen úgy éreztem ennyi elég volt szopizásból. Azért nem hagytuk abba hamarabb, mert olyan kis vékonyság, rossz evő, legalább anyatejet kapjon. De most úgy éreztem eljött az ideje, és ő sem tiltakozott nagyon. Még egyszer megerősödtem abban a hitemben, hogy a gyerek átveszi a lelkiállapotunkat. Ha én nyugodt szívvel szoktattam le a szopizásról, akkor ő nyugodt szívvel hagyta abba. persze volt búcsúszopizás, elmondtam neki, hogy ettől még nagyon szeretem és sokat fogunk összebújni, simogatózni, miegymás, de szopizni nem lehet többet, mert anya fáradt, és ő amúgy is már nagy fiú, mindenfélét eszik. Úgy tűnik megértette. Nem egyik napról a másikra maradt abba, hanem szépen fokozatosan, észrevétlenül iktattuk ki az életünkből a cicizést.