Még nem jött ki a gyerekvédelem a saller miatt, tehát vagy jogos volt a pofon, vagy nem csekkolják a blogomat.
A hangulatom kicsit jobb már mint a legutolsó bejegyzésemkor, amivel a családomra jól ráijesztettem. Anyukám azzal hívott fel:" jaj mi történik, mi van a gyerekkel, olvasom a panaszáradatot, és azt mondtam, hát ha még Réka is panaszkodik - amit amúgy nem nagyon tesz - akkor tényleg nagy baj lehet". Anyósék is felajánlották, hogy elviszik pár hétre Sárát, csak szóljunk, jönnek bármikor. Úgy tűnik SOS jelzést adtam le.
Mára a helyzet annyiban javult, hogy a nagy nincs úgy rászállva a kicsire, nem is veszekszem vele annyit. Ebben két dolog segít: rájöttem, hogy néha tényleg magasabbra kapom fel a vizet mint kéne (bolhából elefántot, de gondolom a körülmények nagyítják a problémát), a másik meg, hogy Apa gyakrabban viszi el magával Sárát ügyet intézni, melóhelyre, stb., így van pár könnyebb órám.
A betegállomány viszont bővült. Sára már köhincsél is, az orra konstans folyik, Apa is lerobbant, és azt hiszem Matyi is eddig bírta az ellenállást: ma hőemelkedése volt, nyűgös volt, csak ölben lett volna állandóan, és mintha az orra is kezdene bedugulni. Ha holnapra rosszabbodik az állapota elviszem dokihoz.
csütörtök, február 16
hétfő, február 13
Tél, tél, tél, megőrültél
Igazi tél, talán még az igazinál is túl tesz ami mostanában van. Sajnos Sárababa 4 napja taknyos, más tünete nincs, de ez miatt alig mozdulunk ki. Várom, hogy jobban legyen, és nehogy a nagy hideg súlyosbítson az állapotán. Amúgy tudom és vallom, hogy hidegben is ki kell vinni a gyerekeket, jól flöltöztetve, feltéve ha egészségesek. Mondanom sem kell mit tesz a négy fal a gyerekekkel és ezáltal velem is. Minden nap próbálunk legalább autóval elmenni valahova: bevásárlás, játszóház, pizzázás, de ezek az autós kimenekülések nem azok, amikor egy két éves gyerek kiőrjöngheti magát a friss levegőn a nagy hóban. Ma például én ki se tettem a lábam a házból, és egy hete minden második nap így van.
S akkor jöjjön egy kis panaszáradat, amit azt hiszem leginkább a fáradtság diktál, meg az, hogy 24-ből 24 a gyerekekkel vagyok hónapok óta. Lehet, hogy holnap már másképp gondolom. A stressz szint bennem is nő természetesen, mert egész nap engem nyaggat a manó, mindig kell neki valami elfoglaltság. Sokszor már nem tudom mi újat játszódjak vele, és csak úgy hagyom, hogy feltalálja magát. Ilyenkor szokta letekerni a több tíz méter hosszú szemeteszsáktekercset, vagy valami egyéb csíntevést csinálni amivel felbosszant, és félóránként szidom össze valamiért. Ilyen bennülős, gyerekkel bezárvalevős időszakban türelmetlenebbek is vagyunk.
Azt tudtam, hogy ha gyerekeink lesznek megváltozik az életünk, de hogy ennyire! Nem lehet rendesen aludni, enni, a fürdős dolgok is csak úgy ímmel-ámmal, ezek amik igazán alap dolognak számítanak egy emberélethez, nem a pihenésről vagy szórakozásról beszélek. Mi az hogy film, mi az hogy színház, mi az hogy könyv? Már a Nők Lapját sem veszem. Minek? Napközben olvasni semmi esély. Este mire odajutok, hogy olvashatnék már hulla vagyok, örülök ha Apával megtudunk nézni egy filmet, vagy netezek egy fél órát. Éjjelente a kicsi ébred akár 4-szer is, tehát az éjszakát nem alusszuk át, pedig nagyon kéne az energia másnapra a nagyobbal tartani a frontot, mert ő ugyebár már nem alszik nappal.
Újabban Sárának sok baja van a kicsivel. Állandóan piszkálja. Nem üti meg, de rámászik, szorongatja, forgatja, nyomogatja. A tegnap ez kétszer is tetőzött. Egyszer a kicsi hason volt az ágyon és Sára teljes testsúllyal ráfeküdt hosszában! Nyomta a gyereket bele az ágyba. Megkértem majd rászóltam négyszer szépen, hogy szálljon le Matyiról, ilyen válaszok jöttek: majd leszállok, mindjárt leszállok. Próbálgatta a határokat szemtelenül. Akkor felmérgelődtem, figyelmeztettem, hogy rögtön menjen onnan, vagy kap egyet. És nem ment, és kapott. Egy sallert. Kisebb pofonnak hívnám. Az elsőt a két és fél éve alatt. Az anyjától. Nem vagyok büszke rá, de muszáj volt, egyszerűen kijött belőlem, a kicsi már fuldoklott alatta. Eddig mindig leráncigáltam Matyiról ha nem hagyta őt békén szépszóra, de már unom állandóan ráncigálni, húzni-nyúzni, emelgetni. Kiabáltam is sokszor rá, de meg se parittyázta. Most persze sírt és utána nagyon jó kislány lett órákra. Amíg megfőzök egy levest beteszem az etetőszékében, hogy a kicsit hagyja békén. Ma gyurmáztunk és az etetőszékben míg főztem szedegetett, evett ezt-azt. Az ebédből keveset evett, hamarabb befejezte mint én, le akart szállni. Hát hagytam. És akkor elkezdett nyaggatni, hogy olvassunk. Én még két falatott nem ettem, de ő nyávogott és nyaggatott, és húzott. Ennyit az evésről. A fürdőben úgy tusolok, hogy Matyit beviszem pihenőszékestől, hogy halljam, ha valami atrocitás éri a függönyön túl. Vagy csak akkor lehet zárt ajtó mögött bármit csinálni a fürdőben, ha Apa felügyeli őket. Ha a kicsi az ágyon van Sára felmászik mellé, elfordítja, megfordítja, gyámbássza. Ha a pihenőszékébe teszem Matyót, akkor hintáztatja maximális sebességgel, a földbe döngöli, átmászik rajta, leteríti valamivel, és hiába kérem legalább az arcát hagyja szabadon, meg se hallja. A tegnapi másik tetőzés az volt, amikor felborította a széket a gyerekkel, szerencsére ott voltam és megfogtam, másképp kiesik Matyi belőle. Már a kiságyban sincs nagyon biztonságban, mert leszedi, kiszedi mellőle a játékokat, vagy éppen rádobál mindenfélét. Feláll az ágy szélére és onnan piszkálja a kicsit. Hová tehetném a fiút, hogy jó helyen legyen? A legújabb féltékenységmegnyilvánulás, amióta Matyi megfogja a tárgyakat: kivesz a kezéből bármit, még a zörgőt is, ami köztudottan a Matyié. Nem tudom miért van ez újabban, néha mondja, hogy csak játszani akar a kicsivel, de nagyon durva vele. Nem érti, hogy még nem lehet sok mindent. Amikor etetem Matyit a székében, akkor állandóan ott sertepertél körülöttünk, ma felborította az almapépet és mozgatta a széket úgy, hogy alig tudtam megetetni a fiút. Tudom, hogy ezek csak normális jelei a féltékenységnek, de mikor marad ez abba, mennyi idősnek kell lenniük?
Tehát az utóbbi hetek az állandó őrködés jegyében teltek és nagyon várom a melegebb, naposabb, szárazabb időket! A legnagyobb reményem - amit leírni is félek - egy fél nap teljesen gyerekmentesen. Néha Apa elviszi Sárát ide-oda, s akkor Matyival maradok, és leginkább teszek-veszek, végzem amit kettővel nem tudok. De ugye a gyerek mellett nem lógathatom csak úgy a lábam, kivéve ha megajándékoz a 40 perces alvásával. Most rossz anya lettem? Persze nagy reményeket fűzök az őszi óvodakezdéshez, hogy talán majd akkor kicsit felszabadulunk, de félek, hogy az sem old meg sokat. Most is sokat besegít Apa, nem mondhatom, hogy egész nap egyedül vagyok a kettővel, de vagyok velük állandóan. Ha meg társasággal vagyunk, és találkozik az ember másokkal is, akkor is ott vannak a gyerekek, akik miatt általában nem lehet nyugton ülni, enni vagy beszélgetni, úgyis ők a központ. Mondom a minap lassan elfelejtek normális beszélgetést folytatni, csak gügyögni meg oviszinten beszélni tudok már. Sajnos az otthoni asztal melletti beszélgetések is leredukálódtak. Sára állandóan mond, kér, beszél, akar valamit, újabban a kicsike felfedezte a hangját és valósággal vísibál. Komoly témát inkább el sem kezdünk beszélni, úgyis félbeszakadna.
Várom azok jelentkezését, akik ugyanilyen helyzetben vannak, és mellette még mondjuk dolgoznak otthonról, vagy egyetemet végeznek, stb. Tanítsanak egy kicsit, árulják már el a titkot. De ha tudtok valahol türelemboltot, szóljatok, állnék én érte sorban is.
Néha úgy érzem kicsúsznak a dolgok a kezeink közül szülőileg, és hogy nem jól csináljuk az egészet. Nem tudom hogyan kéne. És tudom, hogy ez a határozatlanság is rossz. Ami pedig tetőzi az egészet: most, ebben a korban nem kéne elrontani, most a legfontosabb jól csinálni.
S akkor jöjjön egy kis panaszáradat, amit azt hiszem leginkább a fáradtság diktál, meg az, hogy 24-ből 24 a gyerekekkel vagyok hónapok óta. Lehet, hogy holnap már másképp gondolom. A stressz szint bennem is nő természetesen, mert egész nap engem nyaggat a manó, mindig kell neki valami elfoglaltság. Sokszor már nem tudom mi újat játszódjak vele, és csak úgy hagyom, hogy feltalálja magát. Ilyenkor szokta letekerni a több tíz méter hosszú szemeteszsáktekercset, vagy valami egyéb csíntevést csinálni amivel felbosszant, és félóránként szidom össze valamiért. Ilyen bennülős, gyerekkel bezárvalevős időszakban türelmetlenebbek is vagyunk.
Azt tudtam, hogy ha gyerekeink lesznek megváltozik az életünk, de hogy ennyire! Nem lehet rendesen aludni, enni, a fürdős dolgok is csak úgy ímmel-ámmal, ezek amik igazán alap dolognak számítanak egy emberélethez, nem a pihenésről vagy szórakozásról beszélek. Mi az hogy film, mi az hogy színház, mi az hogy könyv? Már a Nők Lapját sem veszem. Minek? Napközben olvasni semmi esély. Este mire odajutok, hogy olvashatnék már hulla vagyok, örülök ha Apával megtudunk nézni egy filmet, vagy netezek egy fél órát. Éjjelente a kicsi ébred akár 4-szer is, tehát az éjszakát nem alusszuk át, pedig nagyon kéne az energia másnapra a nagyobbal tartani a frontot, mert ő ugyebár már nem alszik nappal.
Újabban Sárának sok baja van a kicsivel. Állandóan piszkálja. Nem üti meg, de rámászik, szorongatja, forgatja, nyomogatja. A tegnap ez kétszer is tetőzött. Egyszer a kicsi hason volt az ágyon és Sára teljes testsúllyal ráfeküdt hosszában! Nyomta a gyereket bele az ágyba. Megkértem majd rászóltam négyszer szépen, hogy szálljon le Matyiról, ilyen válaszok jöttek: majd leszállok, mindjárt leszállok. Próbálgatta a határokat szemtelenül. Akkor felmérgelődtem, figyelmeztettem, hogy rögtön menjen onnan, vagy kap egyet. És nem ment, és kapott. Egy sallert. Kisebb pofonnak hívnám. Az elsőt a két és fél éve alatt. Az anyjától. Nem vagyok büszke rá, de muszáj volt, egyszerűen kijött belőlem, a kicsi már fuldoklott alatta. Eddig mindig leráncigáltam Matyiról ha nem hagyta őt békén szépszóra, de már unom állandóan ráncigálni, húzni-nyúzni, emelgetni. Kiabáltam is sokszor rá, de meg se parittyázta. Most persze sírt és utána nagyon jó kislány lett órákra. Amíg megfőzök egy levest beteszem az etetőszékében, hogy a kicsit hagyja békén. Ma gyurmáztunk és az etetőszékben míg főztem szedegetett, evett ezt-azt. Az ebédből keveset evett, hamarabb befejezte mint én, le akart szállni. Hát hagytam. És akkor elkezdett nyaggatni, hogy olvassunk. Én még két falatott nem ettem, de ő nyávogott és nyaggatott, és húzott. Ennyit az evésről. A fürdőben úgy tusolok, hogy Matyit beviszem pihenőszékestől, hogy halljam, ha valami atrocitás éri a függönyön túl. Vagy csak akkor lehet zárt ajtó mögött bármit csinálni a fürdőben, ha Apa felügyeli őket. Ha a kicsi az ágyon van Sára felmászik mellé, elfordítja, megfordítja, gyámbássza. Ha a pihenőszékébe teszem Matyót, akkor hintáztatja maximális sebességgel, a földbe döngöli, átmászik rajta, leteríti valamivel, és hiába kérem legalább az arcát hagyja szabadon, meg se hallja. A tegnapi másik tetőzés az volt, amikor felborította a széket a gyerekkel, szerencsére ott voltam és megfogtam, másképp kiesik Matyi belőle. Már a kiságyban sincs nagyon biztonságban, mert leszedi, kiszedi mellőle a játékokat, vagy éppen rádobál mindenfélét. Feláll az ágy szélére és onnan piszkálja a kicsit. Hová tehetném a fiút, hogy jó helyen legyen? A legújabb féltékenységmegnyilvánulás, amióta Matyi megfogja a tárgyakat: kivesz a kezéből bármit, még a zörgőt is, ami köztudottan a Matyié. Nem tudom miért van ez újabban, néha mondja, hogy csak játszani akar a kicsivel, de nagyon durva vele. Nem érti, hogy még nem lehet sok mindent. Amikor etetem Matyit a székében, akkor állandóan ott sertepertél körülöttünk, ma felborította az almapépet és mozgatta a széket úgy, hogy alig tudtam megetetni a fiút. Tudom, hogy ezek csak normális jelei a féltékenységnek, de mikor marad ez abba, mennyi idősnek kell lenniük?
Tehát az utóbbi hetek az állandó őrködés jegyében teltek és nagyon várom a melegebb, naposabb, szárazabb időket! A legnagyobb reményem - amit leírni is félek - egy fél nap teljesen gyerekmentesen. Néha Apa elviszi Sárát ide-oda, s akkor Matyival maradok, és leginkább teszek-veszek, végzem amit kettővel nem tudok. De ugye a gyerek mellett nem lógathatom csak úgy a lábam, kivéve ha megajándékoz a 40 perces alvásával. Most rossz anya lettem? Persze nagy reményeket fűzök az őszi óvodakezdéshez, hogy talán majd akkor kicsit felszabadulunk, de félek, hogy az sem old meg sokat. Most is sokat besegít Apa, nem mondhatom, hogy egész nap egyedül vagyok a kettővel, de vagyok velük állandóan. Ha meg társasággal vagyunk, és találkozik az ember másokkal is, akkor is ott vannak a gyerekek, akik miatt általában nem lehet nyugton ülni, enni vagy beszélgetni, úgyis ők a központ. Mondom a minap lassan elfelejtek normális beszélgetést folytatni, csak gügyögni meg oviszinten beszélni tudok már. Sajnos az otthoni asztal melletti beszélgetések is leredukálódtak. Sára állandóan mond, kér, beszél, akar valamit, újabban a kicsike felfedezte a hangját és valósággal vísibál. Komoly témát inkább el sem kezdünk beszélni, úgyis félbeszakadna.
Várom azok jelentkezését, akik ugyanilyen helyzetben vannak, és mellette még mondjuk dolgoznak otthonról, vagy egyetemet végeznek, stb. Tanítsanak egy kicsit, árulják már el a titkot. De ha tudtok valahol türelemboltot, szóljatok, állnék én érte sorban is.
Néha úgy érzem kicsúsznak a dolgok a kezeink közül szülőileg, és hogy nem jól csináljuk az egészet. Nem tudom hogyan kéne. És tudom, hogy ez a határozatlanság is rossz. Ami pedig tetőzi az egészet: most, ebben a korban nem kéne elrontani, most a legfontosabb jól csinálni.
csütörtök, február 9
5 hónapos legénke
7-én volt 5 hónapos a fiúnk, íme néhány gondolat tőle.
Öt hónaposan illik már kacarászni. Tudok is, nagyokat, virgoncokat, pattogósakat, főleg ha Sára szórakoztat. Olyan egyszerű dolgokkal, mint például egy lufi fölfele dobálása, vagy egy párna többszöri rám ejtése, vagy ha anya kukucskálósat játszik velem. Ugye mindenki tudja, hogy egy 5 hónapossal már játszani is lehet? Anya letakar, majd hirtelen felemeli a takarót, és kukucs! Máris óriásit vigyorgok. Vagy mosogatás közben a kagyló fölé hajol, majd hiretelen előbújik a hűtőszekrény mögül és megint kukucs, kacarászom. Na meg a játékok! Nagyon izgalmasak, ha a kezembe adják őket már megfogdosom, természetesen első útjuk a számba vezet. Ha a hasamra fektetnek és elém teszik őket, akkor egyelőre még csak bűvölöm a színes tárgyakat: nézem nézem, hátha ettől közelebb jönnek. Méricskélem a távolságot a kezem és a játék között, néha az ujjacskáim megpróbálnak kúszni feléjük, de a karom még nem enged. Többet kell gyakorolnom!
Mondanom sem kell, mindenféle zenélő kütyű vagy mozgó kép lenyűgöz.
2 hete rizspépet vacsorázom az esti tejadag előtt, és 5 napja almapépet is kapok. Egyelőre jól elnyammogok mindkettővel, a vacsiból jó adagokat beveszek, a délelőtti almára annyi türelmem már nem jut mert álmos vagyok, várom a cicit, hogy aztán szundíthassak. A napi 3 x 40 perc alvást ma felcseréltem egy déli 2 órás és egy esti fél órásra, Anya meglepődött a teljesítménytől, ugyanakkor arra gyanakszik, hogy váltani fogok napi két alvásra. Örülne is neki, főleg ha mindkettő tartana legalább két órát.
(tudom, hogy homály fedi, de legalább elkaptam mosolyogva)
Már most pedig megfordulok...
és sikerült!
És rájöttünk: csuda szép gyerek ez a manó!
Öt hónaposan illik már kacarászni. Tudok is, nagyokat, virgoncokat, pattogósakat, főleg ha Sára szórakoztat. Olyan egyszerű dolgokkal, mint például egy lufi fölfele dobálása, vagy egy párna többszöri rám ejtése, vagy ha anya kukucskálósat játszik velem. Ugye mindenki tudja, hogy egy 5 hónapossal már játszani is lehet? Anya letakar, majd hirtelen felemeli a takarót, és kukucs! Máris óriásit vigyorgok. Vagy mosogatás közben a kagyló fölé hajol, majd hiretelen előbújik a hűtőszekrény mögül és megint kukucs, kacarászom. Na meg a játékok! Nagyon izgalmasak, ha a kezembe adják őket már megfogdosom, természetesen első útjuk a számba vezet. Ha a hasamra fektetnek és elém teszik őket, akkor egyelőre még csak bűvölöm a színes tárgyakat: nézem nézem, hátha ettől közelebb jönnek. Méricskélem a távolságot a kezem és a játék között, néha az ujjacskáim megpróbálnak kúszni feléjük, de a karom még nem enged. Többet kell gyakorolnom!
Mondanom sem kell, mindenféle zenélő kütyű vagy mozgó kép lenyűgöz.
2 hete rizspépet vacsorázom az esti tejadag előtt, és 5 napja almapépet is kapok. Egyelőre jól elnyammogok mindkettővel, a vacsiból jó adagokat beveszek, a délelőtti almára annyi türelmem már nem jut mert álmos vagyok, várom a cicit, hogy aztán szundíthassak. A napi 3 x 40 perc alvást ma felcseréltem egy déli 2 órás és egy esti fél órásra, Anya meglepődött a teljesítménytől, ugyanakkor arra gyanakszik, hogy váltani fogok napi két alvásra. Örülne is neki, főleg ha mindkettő tartana legalább két órát.
(tudom, hogy homály fedi, de legalább elkaptam mosolyogva)Már most pedig megfordulok...
és sikerült!
És rájöttünk: csuda szép gyerek ez a manó!
Tél van!
Szánkózás Bencéékkel. Éppen Benceanyu húzza Sárát, és mellékesen lóg rajta még egy háromhónapos. Ez az igazi kardióedzés!
Apával kimentek a befagyott Marosra.
Vízen járó leányka
Farsang
Ha február akkor farsang. Két napig tartott nálunk a bál. Első nap cicáknak festettek be minket a játszóházban, kormos cicák voltunk mindketten. Először Sárát festették ki, mert gyerekeknek volt arcfestés, és az összes tevékenység meg ugrabugrálás közül ez tetszett neki a legjobban. Nagyon beleélte magát a cicaszerepbe, billegett és ámuldozott a tükör előtt, kitalálta hogy anya is legyen cica, én meg engedtem neki. Aztán a közös földön mászást/nyávogást nagyon bírta. Vidám farsangi kalapot és bohócot is készítettünk.
Másnap volt az igazi maszkabál, amikor egy Bogyó és Babóca könyvből vett ötlettől vezérelve Sacó gyilkos galóca lett. Együtt pöttyöztük be a "kalapot" fogpasztával, és szárítgattuk hajszárítóval, aztán egy fehér lepedőt kötöttem a nyakába és már kész is volt a jelmez. Sajnos a tálat nem sokáig tűrte a fején, inkább hamar bohóc arcot rajzoltatott magának, de egy kép erejéig még visszatette a viharvert gombakalapot.
Amíg Sára...
addig Matyi
Másnap volt az igazi maszkabál, amikor egy Bogyó és Babóca könyvből vett ötlettől vezérelve Sacó gyilkos galóca lett. Együtt pöttyöztük be a "kalapot" fogpasztával, és szárítgattuk hajszárítóval, aztán egy fehér lepedőt kötöttem a nyakába és már kész is volt a jelmez. Sajnos a tálat nem sokáig tűrte a fején, inkább hamar bohóc arcot rajzoltatott magának, de egy kép erejéig még visszatette a viharvert gombakalapot.
Amíg Sára...
addig Matyi
Mai szöveg Sárától 12
Korához képest jól beszél a negyedikén múlt 30 hónaposunk, de vannak szavak amik az idő múlásával sem akarnak tökéletesedni: a labda még mindig abda, van számítóbék és juva (ruha). És hogy mennyire az utánzás alapján tanul a gyermek: múltkor mondja nekem valami játékokra vonatkozóan: Vidd át könyörgöm! Vagy ilyenek: Azt csináld amit akarsz!, vagy játék közben: Szervusz aranyom!
Az ővel, minkkel, énnek még mindig dívik, de már gyakran kijavítja magát a nekem esetében, meg máskor is. A nyelvújító tevékenysége sem hagyott alább. Síbakancsok kerültek elő, van egy pár ami nem jó apának, el kéne adni, de megemlítettük, hogy lehet Matyi megörökli: Amikor apa kinövi, akkor Matyi benövi.
Az imádnivaló gyermeki ész:
- Elkiabálom a morzsákat: félre morzsák! - és sepri le az asztalt.
Az ővel, minkkel, énnek még mindig dívik, de már gyakran kijavítja magát a nekem esetében, meg máskor is. A nyelvújító tevékenysége sem hagyott alább. Síbakancsok kerültek elő, van egy pár ami nem jó apának, el kéne adni, de megemlítettük, hogy lehet Matyi megörökli: Amikor apa kinövi, akkor Matyi benövi.
Az imádnivaló gyermeki ész:
- Elkiabálom a morzsákat: félre morzsák! - és sepri le az asztalt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
