hétfő, február 13

Tél, tél, tél, megőrültél

Igazi tél, talán még az igazinál is túl tesz ami mostanában van. Sajnos Sárababa 4 napja taknyos, más tünete nincs, de ez miatt alig mozdulunk ki. Várom, hogy jobban legyen, és nehogy a nagy hideg súlyosbítson az állapotán. Amúgy tudom és vallom, hogy hidegben is ki kell vinni a gyerekeket, jól flöltöztetve, feltéve ha egészségesek. Mondanom sem kell mit tesz a négy fal a gyerekekkel és ezáltal velem is. Minden nap próbálunk legalább autóval elmenni valahova: bevásárlás, játszóház, pizzázás, de ezek az autós kimenekülések nem azok, amikor egy két éves gyerek kiőrjöngheti magát a friss levegőn a nagy hóban. Ma például én ki se tettem a lábam a házból, és egy hete minden második nap így van.
S akkor jöjjön egy kis panaszáradat, amit azt hiszem leginkább a fáradtság diktál, meg az, hogy 24-ből 24 a gyerekekkel vagyok hónapok óta. Lehet, hogy holnap már másképp gondolom. A stressz szint bennem is nő természetesen, mert egész nap engem nyaggat a manó, mindig kell neki valami elfoglaltság. Sokszor már nem tudom mi újat játszódjak vele, és csak úgy hagyom, hogy feltalálja magát. Ilyenkor szokta letekerni a több tíz méter hosszú szemeteszsáktekercset, vagy valami egyéb csíntevést csinálni amivel felbosszant, és félóránként szidom össze valamiért. Ilyen bennülős, gyerekkel bezárvalevős időszakban türelmetlenebbek is vagyunk.
Azt tudtam, hogy ha gyerekeink lesznek megváltozik az életünk, de hogy ennyire! Nem lehet rendesen aludni, enni, a fürdős dolgok is csak úgy ímmel-ámmal, ezek amik igazán alap dolognak számítanak egy emberélethez, nem a pihenésről vagy szórakozásról beszélek. Mi az hogy film, mi az hogy színház, mi az hogy könyv? Már a Nők Lapját sem veszem. Minek? Napközben olvasni semmi esély. Este mire odajutok, hogy olvashatnék már hulla vagyok, örülök ha Apával megtudunk nézni egy filmet, vagy netezek egy fél órát. Éjjelente a kicsi ébred akár 4-szer is, tehát az éjszakát nem alusszuk át, pedig nagyon kéne az energia másnapra a nagyobbal tartani a frontot, mert ő ugyebár már nem alszik nappal.
Újabban Sárának sok baja van a kicsivel. Állandóan piszkálja. Nem üti meg, de rámászik, szorongatja, forgatja, nyomogatja. A tegnap ez kétszer is tetőzött. Egyszer a kicsi hason volt az ágyon és Sára teljes testsúllyal ráfeküdt hosszában! Nyomta a gyereket bele az ágyba. Megkértem majd rászóltam négyszer szépen, hogy szálljon le Matyiról, ilyen válaszok jöttek: majd leszállok, mindjárt leszállok. Próbálgatta a határokat szemtelenül. Akkor felmérgelődtem, figyelmeztettem, hogy rögtön menjen onnan, vagy kap egyet. És nem ment, és kapott. Egy sallert. Kisebb pofonnak hívnám. Az elsőt a két és fél éve alatt. Az anyjától. Nem vagyok büszke rá, de muszáj volt, egyszerűen kijött belőlem, a kicsi már fuldoklott alatta. Eddig mindig leráncigáltam Matyiról ha nem hagyta őt békén szépszóra, de már unom állandóan ráncigálni, húzni-nyúzni, emelgetni. Kiabáltam is sokszor rá, de meg se parittyázta. Most persze sírt és utána nagyon jó kislány lett órákra. Amíg megfőzök egy levest beteszem az etetőszékében, hogy a kicsit hagyja békén. Ma gyurmáztunk és az etetőszékben míg főztem szedegetett, evett ezt-azt. Az ebédből keveset evett, hamarabb befejezte mint én, le akart szállni. Hát hagytam. És akkor elkezdett nyaggatni, hogy olvassunk. Én még két falatott nem ettem, de ő nyávogott és nyaggatott, és húzott. Ennyit az evésről. A fürdőben úgy tusolok, hogy Matyit beviszem pihenőszékestől, hogy halljam, ha valami atrocitás éri a függönyön túl. Vagy csak akkor lehet zárt ajtó mögött bármit csinálni a fürdőben, ha Apa felügyeli őket. Ha a kicsi az ágyon van Sára felmászik mellé, elfordítja, megfordítja, gyámbássza. Ha a pihenőszékébe teszem Matyót, akkor hintáztatja maximális sebességgel, a földbe döngöli, átmászik rajta, leteríti valamivel, és hiába kérem legalább az arcát hagyja szabadon, meg se hallja. A tegnapi másik tetőzés az volt, amikor felborította a széket a gyerekkel, szerencsére ott voltam és megfogtam, másképp kiesik Matyi belőle. Már a kiságyban sincs nagyon biztonságban, mert leszedi, kiszedi mellőle a játékokat, vagy éppen rádobál mindenfélét. Feláll az ágy szélére és onnan piszkálja a kicsit. Hová tehetném a fiút, hogy jó helyen legyen? A legújabb féltékenységmegnyilvánulás, amióta Matyi megfogja a tárgyakat: kivesz a kezéből bármit, még a zörgőt is, ami köztudottan a Matyié. Nem tudom miért van ez újabban, néha mondja, hogy csak játszani akar a kicsivel, de nagyon durva vele. Nem érti, hogy még nem lehet sok mindent. Amikor etetem Matyit a székében, akkor állandóan ott sertepertél körülöttünk, ma felborította az almapépet és mozgatta a széket úgy, hogy alig tudtam megetetni a fiút. Tudom, hogy ezek csak normális jelei a féltékenységnek, de mikor marad ez abba, mennyi idősnek kell lenniük?
Tehát az utóbbi hetek az állandó őrködés jegyében teltek és nagyon várom a melegebb, naposabb, szárazabb időket! A legnagyobb reményem - amit leírni is félek - egy fél nap teljesen gyerekmentesen. Néha Apa elviszi Sárát ide-oda, s akkor Matyival maradok, és leginkább teszek-veszek, végzem amit kettővel nem tudok. De ugye a gyerek mellett nem lógathatom csak úgy a lábam, kivéve ha megajándékoz a 40 perces alvásával. Most rossz anya lettem? Persze nagy reményeket fűzök az őszi óvodakezdéshez, hogy talán majd akkor kicsit felszabadulunk, de félek, hogy az sem old meg sokat. Most is sokat besegít Apa, nem mondhatom, hogy egész nap egyedül vagyok a kettővel, de vagyok velük állandóan. Ha meg társasággal vagyunk, és találkozik az ember másokkal is, akkor is ott vannak a gyerekek, akik miatt általában nem lehet nyugton ülni, enni vagy beszélgetni, úgyis ők a központ. Mondom a minap lassan elfelejtek normális beszélgetést folytatni, csak gügyögni meg oviszinten beszélni tudok már. Sajnos az otthoni asztal melletti beszélgetések is leredukálódtak. Sára állandóan mond, kér, beszél, akar valamit, újabban a kicsike felfedezte a hangját és valósággal vísibál. Komoly témát inkább el sem kezdünk beszélni, úgyis félbeszakadna.
Várom azok jelentkezését, akik ugyanilyen helyzetben vannak, és mellette még mondjuk dolgoznak otthonról, vagy egyetemet végeznek, stb. Tanítsanak egy kicsit, árulják már el a titkot. De ha tudtok valahol türelemboltot, szóljatok, állnék én érte sorban is.
Néha úgy érzem kicsúsznak a dolgok a kezeink közül szülőileg, és hogy nem jól csináljuk az egészet. Nem tudom hogyan kéne. És tudom, hogy ez a határozatlanság is rossz. Ami pedig tetőzi az egészet: most, ebben a korban nem kéne elrontani, most a legfontosabb jól csinálni.

5 megjegyzés:

Csöpi írta...

Igazából nem hiszem, hogy kompetens vagyok a témában, mert (még) nincs gyerekem, de így kívülállóként azt gondolom, hogy nagyon JÓ ANYA vagy. Én nagyon szeretném, ha majd én is úgy nevelném a gyerekeim, ahogy te neveled a két tündékédet. Szerintem az, hogy Sára születése óta megállás nélkül a gyerekek állnak a középpontban és sem magadra, sem a házasságodra, sem kikapcsolódásra nem jut időd nem tesz rossz anyává. Egészen egyszerűen kell egy kis idő, hogy feltöltődj, hogy újra 120%-an teljesíthess. És szerintem pont az a becsülendő, hogy kimondtad, hogy neked kell fél nap és nem teszel úgy, mintha ez nem lenne megterhelő, amit nap, mint nap teszel...
Lehet, hogy nem értek hozzá, de (még) kívülállóként úgy látom, hogy ez teljesen normális érzés...

Molnár Kinga írta...

Sorstársak vagyunk.... ez kész túlélő tábor...

Esztianyu írta...

Csatlakozom:)

Anyáci írta...

Juppi. Már vagyunk egy páran! Csináljunk klubbot! Nyugi Csöpi (fura nekem ez a név, sosem szólítottalak így), azért a gyerekezésnek megvannak a szép oldalai is, csak ez a bejegyzés nem arról szólt éppen. Amit írsz az majdnem igaz, persze az egy kezemen meg tudom számolni, hogy voltam én két gyerek nélkül is például egyszer 10 napot síelni amíg Sacó mamáéknál volt és egyszer tavaly nyáron itthon terhesen meszelni, házat rendezni Sára nélkül. Szóval nem az van, hogy egyáltalán nincs időm magamra vagy a házasságra (valahogy a második is összejött, ugyebár, Apa erre mondta, hogy "hát egyszer átlibbentél a szobán s lett a gyerek") vagy kikapcsolódni, mert például egy párszor voltam színházba amióta Sára megvan, hanem az, hogy ezek mindig csak órák, és nem tudse rendesen kikapcsolni, mert arra gondolsz jaj mi van hol van hogy van a gyerek. Tudod, mint amikor a szabadságoláshoz nem elég 5 nap, mert ahhoz hogy elutazz kikapcsolj kell 3 nap, aztán 4-5 napot töltődsz és az utolsó napok azzal telnek: jaj Istenem vissza kell menni dolgozni, mivel is kezdek majd, stb.
Na meg persze ez most egy olyan időszak amikor összejött minden: téli letargia, betegség, két gyerek, bent ülés, és kevés energia részemről. Amúgy meg köszi a bátorítást, jól estek szavaid, de azért gyereknevelésben elárulom majd azt is amit ne úgy csinálj mint én ; )
Lesz ez jobb is! Ugye csajok?

Mónika írta...

Az ilyen bejegyzésekhez jó lenne megjegyezni, hogy egy gyerekes szülők MÉG ne olvassák!