kedd, december 7

Felfele


Eddig csak vízszintesen haladt a manó. Ám most már vége a biztonságos időknek. Próbál felmászni a kanapéra, kis besegítéssel (tartjuk a fenekét) sikerül is. De a támlás kicsiszéknél nincs akadály. Pedig ez is akkora, hogy ha ül rajta nem éri a lába a talajt. A riadt meglepetés kifejezést gyorsan mosolyra váltottam az arcomon (nehogy megijesszem, s leessen; most miért is kiabáljak rá, hisz ez jó, hogy mászik, stb.), amikor belépve a kisszobába megláttam, hogy Sára térdel a kicsiszéken, kapaszkodva a támlájába, persze miután lerángatta róla a textil játéktartót tele játékokkal. Aztán dicsekvésnek
szánva-e vagy sem, gyorsan fel is állt rajta, már csak egy kézzel fogta a támlát, és ráadásképp még az egyik lábát is meg-meglóbálta, mit a balerinák. Vagyis csak két biztos pont maradt a széken, a többi a levegőben. És vigyorgott. Tettetve én is. Közelebb mentem, dicsértem, csodálkoztam, majd próbált lemászni. Hagytam. Ment is neki. Kicsit bizonytalanul, de lejött a székről háttal, egyszer egyik lába ért talajt, majd a másik is, közben szépen csúsztak a kezei le a támláról, ülőkéről.
A szék persze elég stabil, és tömött fából van, mögötte a játékos doboz, tehát ha megbillen is van némi ellenállás. Mindezt egy hete kezdte. Azóta megcsinálta többször egyre bátrabban. Ezután csak fal elé állítom a széket, és rápakolok. Mondjuk az hiába, leteper róla bármit.


Fúúúvás

Samóc eddig csak orral tudott fújni (hogy csinál a nyuszi, a farkas a mesében), még úgy is, hogy jópárszor megmutattam, hogyan fújja el a farkas szájjal a kismalacok házát a Három kismalac című mesében (még egy kedvelt könyve). Múlt héten azonban előrukkolt az új tudományával az asztal mellett, amikor a meleg ételt kellett megfújni, hogy kihűljön: fújt enyhén csücsörített szájjal! Azóta nagyjából minden étkezésnél fúj párat, biztos ami biztos. :)

Amivel nem lehet melléfogni

Keveset tapasztaltunk még kiscsaládként, de az már tuti, hogy ajándékozáskor Sáránál nem lehet melléfogni ha könyvet kap, főleg ha Bartos Erika könyvet. Kicsit olyan mint a HP hullám/őrület/divat (Harry Potter), csak éppen kisgyerekek körében. Én még olyan gyerekről nem hallottam, aki ne szerette volna a könyveit, figuráit. Köztudott, hogy sokan rajonganak érte. Valamivel megfog. Színes, mégis egyszerű a rajz és a nyelvezet is, mindennapi történetek, közel áll a gyerekhez úgy a szereplő, mint a cselekmény. Még totyogó korban is, amikor talán nem túl sokat értenek a szövegből, de a képek gazdagsága, felismerhetősége lenyűgözi őket. Legalábbis így van ezzel Sacó, akinek van már jó pár könyve, ezek között pedig megvannak a kedvencek. Köztük kapott helyett két Bartos Erika könyv, amiket Bp.-n szereztünk be még szeptemberben. Azóta nap nem telik el úgy, hogy ne nézne bele valamelyikbe egyedül, vagy ha éppen kiválasztjuk "elcsendesítőnek" (alvás előtti könyvnézegetéshez használt eszköz), akkor kettesben.













Minekutána nekem is tetszenek, de mégjobban az, hogy Sárát érdeklik ezen féle rajzok, színek, alakok, megvettem neki a népszerű Bogyó és Babóca sorozat egyik darabját, a Bogyó és Babócát, amiben a két főszereplő (csigafiú és katicalány) megismerkedéséről van szó, és van még születésnapos meg szivárványos történet is. Tehát mondhatjuk, hogy legelső a sorozatban, megjelenés alapján nem tudom, hogy az-e. Az csak hab a tortán, hogy az egyik alak éppen a katicabogár, a régi nagy kedvenc.
Samóc ezt is nagyon szereti. Ez már papírlapos, nem karton mint a másik kettő, nagyon élvezi, hogy lapozhatja, egyszerre megfogja az egészet és pörgeti le a lapokat, néhol megáll és belenéz. Ha próbálom irányítani az "olvasást", akkor pár oldal után megunja, és máshová kell lapozni, csak úgy véletlenszerűen. Még nincs türelme a sztorit végighallgatni, ezért improvizálva mesélek neki a képekről , éppen aszerint, hogy hová nyílik ki a könyv.
A másik két kedvenc József Attila Altatója, a Szalma Edit rajzaival féle, mert van más kiadása is. Tetszik még a Gyöngyösi Adrienn rajzaival féle, ezt láttuk másnál, de mi az előbbit vettük meg neki, akkor csak ezt ismertük. Most már van türelme végighallgatni a verset is, és még mellé a képleírásokat, ez mi, ez hogy csinál, stb.









A következőt nem igazán értem miért szereti annyira, de gyakran találom őt meg nagy csendben ezzel a könyvvel a sarokban ülve.

Látom, hogy 3 éveseknek való, de amikor megvettük "majd jó lesz" jeligével tettük, fel is került a polcra. Úgy látszik nem elég fel. Párszor levettük, elnézegettük, aztán Sára egyedül vette le sokszor. Most már ott van a többi könyve között. Képek vannak benne, tárgyak, állatok, növények megnevezései aláírva, pont mind a fedőlapon. Semmi extra. De szereti, színes... nem tudom miért. A zöldség/gyümölcs oldalon mindig legelőször a szőlőre és a paradicsomra mutat rá. A járműveknél mindig első a repülő amit felfedez. Az állatoknál a fóka és az oroszlán. Nem tudom mi alapján.

Az állatfarm

A legnagyobb megmosolyogtatást úgy éri el a manó, ha megmutatja, hogy csinál az oroszlán. A mérges oroszlánnál rátesz még egy lapáttal: vicsorít, felhúzza orrát, és egy nagy, haragos rekedt ÁÁÁÁÁ!-t mond. De tudja, hogy csinál a
-kacsa - fordított háp-háp, vagyis páhpáh,
-cica - mááá
-tehén - mmm
-béka - bjebje
-kutya - csukott szájjal torokból vakkantás, a vau sehogy sem megy
-kígyó - szsss
-kecske - meme
A kukuriku, röf-röf, kot-kot-kotkodács, csip-csip és nyiháhá még nehéz neki, az iát már mondta já-nak de ritkán.
Akkor vagyunk bajban, ha olyan állatot mutatunk amiről nem igazán tudjuk hogy csinál, vagy éppen olyan viccesen, hogy nem tudjuk utánozni: majom, fóka, zsiráf, elefánt, lepke, stb. Ötleteket várunk.

Ilyen szülők is vannak

Én nem értem, ha a gyerek köhög miért viszik gyerektársaságba. A hétfői babafoglalkozáson nagyon kevesen (4) voltunk. Valószínűleg betegség verte le a társaságot (az idő is beteges), van szülő, akit ha nem is hat meg saját gyereke betegsége, de a többieket védi. DE: Az egyik kisfiú köhögött, az orrát is törülni kellett közben. Van otthon nagyobb testvér, aki ovis, de nem szed fel soha semmit, teljesen jól van. Anyuka dicsekedte tegnap, miközben azt is ecsetelte, hogy a kisgyerek minden héten elkezd köhögni, hétvégére jobban lesz, aztán megint. Majdnem oda ordítottam, hogy lehet a testvér hazaviszi a vírust és a kissebben üt ki. De nem szóltam semmit. Csak reménykedek, hogy Sára nem kapott el csepfertőzéssel valamit. Az anyuka amolyan legyintősen, hogy hát ez van, köhögés jön-megy. Lehet neki ez a hozzáállása két gyerekkel, de nekem ez az első gyerekem, és utálom ha nem kap levegőt, állandóan folyik az orra, köhög és tuszkolnom kell bele az antibiótikumot. Ugyanez a gyerek múlt hétfőn is köhögött, beteg volt, mi akkor nem voltunk foglalkozáson, de Mikiék igen. Miki most gyógyszeren van, beteg, és volt 40 fokos láza is. Persze, tudom, hogy nem feltétlenül ettől, de maga a tény. A gyereken kivűlről nem nagyon látszik semmi, de mélyről, nem szárazon köhögött többször!

Még

Sikerült megtanítani arra, hogyha még kér akkor mondja is. Könnyebbnek találtam a még-et mint a kérek-et. Persze csak me lett belőle. De annyira me, hogy ha valamit még nem kapott de kéri, akkor rámutat és: me.

Nem, nemm, nye, nyem, nee, neeem

Ezek a NEM variációi. Ezt az egy szót tökéletesen és mindenféle formában tudja mondani. Akkor is ha igen. Olvastam, hogy ebben a korban jellemző, ha igent gondol/akar, akkor is nemet mond, mert ez könnyű, ezt tudja (és hallja gyakran, habár én odafigyelek, hogy sok igent is mondjak, és minél kevesebb nemet). Mostanában nagyon rázendített a nemre, vannak napok amikor különösen sokat használja.
-Sára kérsz kenyeret?
-Nem! (+fejrázás)
A szájába teszem (engedi) és megeszi...