kedd, június 29
A margarinos doboz varázsa
Van valami számunkra nem érthető kapcsolat Sára és a margarinos dobozok között. Mamáéknál jobban elvolt velük, mint a legszínesebb játékaival, elszórakozott, rakosgatta, ütögette őket. Tegnap pedig hajlandó volt megtenni az első métert mászva egy ilyen színes, nekünk nem sokat jelentő Delma-s dobozért. Még csak nem is mi tettük ki neki csalinak, merthogy mi sosem gondoltuk volna, hogy ez motiválná őt. Pontosabban a csukott margarinos dobozt apa tette le az előszobába, hogy mentében vigye el Bellának (a cégkutyus) a levesmaradékot. A konyhaasztal mellett ülve egyszercsak azt vesszük észre, hogy Sára az előszoba közepén négykézlábal: irány a műanyag doboz. Meg is kaparintotta! Amire a leves csepegett ki belőle már elvettük tőle, de előbb jól megmosolyogtuk a helyzetet, amikor Sára először sprintelt ki a szobából az előszobába. :) Voltak neki még próbálkozásai, eljut a sarokig, kidugja a fejét az ajtónyíláson és meglesi anyát a konyhában, aztán visszahúzza magát, néha összekuncogunk így kukucsizás közben, de a padlócsempére eddig még nem merészkedett el.
hétfő, június 28
Mászik!
Sára végre beindult, mászik rendesből: teszi előre a kezeit és húzza/teszi a lábait is. Nem tesz meg kilómétereket, de közelíti a méter hosszúságot a táv amit megmászik. Igaz nagyon erős motivációra van szüksége, azaz egy mobiltelefonra vagy távirányítóra, de inkább az előbbire, és ha lehet zenéljen is. Tegnap csinálta először, ma reggel pedig direkt kiprovokáltuk: letettünk egy zenélő telefont a földre és persze elmászott érte, elvette, visszaült a fenekére, aztán nagy vigyorogva rázta a szerzeményt. Olyan boldog voltam, össze sem tudtam fogni a számat. Már csak a lustaságát kell legyőzze és magától is el kell induljon, nem lehet, hogy mindig telefonnal csalogassuk! Habár nem mi vagyunk az egyetlen lelkiismeretfurdalásos szülők, akik ilyen cucokkal csapják be a gyereket, csakhogy produkáljon valamit.
szombat, június 26
Megvan a harmadik!
Ma kibújt Sára harmadik foga. Lehet, hogy nem pont ma, de mi ma vettük észre. Rágta a kezem, és kitapogattam az újjammal, hogy van még egy kis éles fog a szájában, de nem felül, ahol vártuk, hanem lent, a már meglevő alsó két metsző mellett! Ezért rágta mostanában sokat a kezét és cseppent el a nyála, olyan bőven volt. :)
szerda, június 23
Keresztelő képekben
A következőkben egy rövid prezentációt láthatnak a hétvégi nagy eseményről, Sára és Gergő keresztelőjéről, ahol két napig folyt a dinom-dánom.
A helyszín:

Keresztmamák ha összegyűlnek...

én vagyok a szunyogcsípéses ünnepelt:)

Batmen :)

Keresztelő fentről

Megtörtént a csere
Egyik már teljesen feladta, másik még gondolkodik, hogy feladja-e...

Szájcsongojgatók, vagy lebiggyesztők?

Bizonyíték. A sajtó is jelen volt.:)

Keresztmama lettem, olyan igazi. Keresztvízalátartós még nem voltam.
Csoportkép

Locul faptei (bulizóna)

The view (nem hiába Erdővidék)

Elfújja a szél, elfújja a szél a ..hajam, uouóóó! És elfújta a családi fotózkodást is, sajnos...
Smink és stylist: Vihar
Reggeli (értsd: másnapos) hangulat

Itt a vége, fuss el véle!
A helyszín:
Keresztmamák ha összegyűlnek...
én vagyok a szunyogcsípéses ünnepelt:)
Batmen :)
Keresztelő fentről
Megtörtént a csere
Egyik már teljesen feladta, másik még gondolkodik, hogy feladja-e...
Szájcsongojgatók, vagy lebiggyesztők?
Bizonyíték. A sajtó is jelen volt.:)
Csoportkép
Locul faptei (bulizóna)
The view (nem hiába Erdővidék)
Elfújja a szél, elfújja a szél a ..hajam, uouóóó! És elfújta a családi fotózkodást is, sajnos...
Reggeli (értsd: másnapos) hangulat
Itt a vége, fuss el véle!
Keresztelő, miegymás...
Igazoltan hiányoztunk az utóbbi napokban: nagy szervezkedésben voltunk. Sok munka, idegeskedés, de így a végén elmondhatjuk: megérte.
Igazán különleges keresztelőt szerveztünk, illetve vettünk részt. Mert a saját babánkét is szerveztünk, ugyanakkor keresztszülők is voltunk ugyanazon a keresztelőn. Hogy lehetséges ez? Hát így: egyszerre, egy időben, egy helyen tartottuk meg Sára és Gergő keresztelőjét, mégpedig egy különleges helyen, Bodvajban, a Gábor Áron féle vaskohónál, a szabad ég alatt, bent az erdő sűrűjében.
A Bodvaji vaskohó arról híres, hogy itt öntötte a szabadságharcos Gábor Áron első két ágyúját, amikor megígérte Sepsiszentgyörgyön a székelyeknek, hogy : "Lesz ágyú!". A vásárhelyieknek mondom, hogy ez a mondat kb. olyan kategória, mint Bolyai "Semmiből egy új, más világot teremtettem..." mondata. Az ágyúöntés pikantériája még, hogy a vezér azt is kitalálta, hogy a templomok harangjait fogja beolvasztatni, és abból öntenek ágyút, ami a forradalomhoz elengedhetetlen volt. Na ezt a műveletet vitték végbe itt 162 évvel ezelőtt. A kőépítményt pár éve felújították, és műemlékké nyilvánították, a hozzá vezető erdei utat leaszfaltozták, hogy minőségibb turistacsemegét varázsoljanak ide.
Itt részesült a keresztség sákrámentumában Sára, akinek a nevéről a papbácsi elmondta, hogy bibliai eredetű és jelentése úrnő (persze ezt mi már tudtuk), és a névnapja január 19. No meg odavetette a keresztszülőknek, hogy ezen a napon ne felejtsék el felköszönteni Sacót. A beszédének a lényege az volt, hogy a gyermekkel kell kommunikálni, kell hozzá beszélni, őt tanítani, ugyanakkor meghallgatni, és ez nem csak a szülők, hanem az egész család, keresztszülők és rokonság feladata is, és hogy vegyük észre, hogy ez a gyerek bármilyen kicsi is, már most próbál közölni. Lényeg: nagyon fontos a beszélgetés, a kommunikáció. Vajon honnan ihletődött??
KisGergő papbácsija pedig egy kicsit a hitvilág fele terelte a keresztelő hangulatát, felhívta figyelmünket arra, hogy a gyermek elsősorban és mindenekelőtt az Istené, és utána a szülőké, azután pedig jöhetnek a többiek.
Gyerkőceink szépen viselkedtek, egészen addig, amíg mindenki a saját anyukája ölében volt. Amikor pedig konkrétan a keresztelkedésre került a sor, csereberéltünk egyet, így volt az egyezség: jobb ha mindenki a magáét fogja a bevezetőben, mert így biztos csend lesz. Sára továbbra is csak mondikált, de ügyesen tűrte a vízezést is Emő keresztmamája karjaiban, igaz hiba ide is csúszott: csak az egyik lábán volt cipő, mert a másikat lerúgta :). Sajna az áldását elhadarta a tiszteletes úr, mert melletük az én ölömben Gergő sírt, türelmetlenkedett. De az ő lelkésze nem siette el a dolgot, szokva van biztos: szépen elmondta a mondandóját, megkeresztelte a babát, és megáldotta.
Szép volt a szertartás, szép volt a helyszín, de még milyen jó volt a buli utána, amit egy kibérelt többszobás, fürdős-konyhás erdei vadászvillában tartottunk. Egy kis Singing in the rain érzéssel fűszerezve, mert közbe-közbe eleredt az eső, de ettől csak hűsítőbb volt a félig benti-félig kinti parti. Manókánk szokásához híven 10:30-tól reggel fél 9-ig aludt, persze két ébredéssel, és szopis visszaaltatással. Dédimamája volt a pesztra, de csak éjjel, mert nappali pesztra akadt elég. Hol egyik keresztmama, hol másik keresztmama, hol akár keresztapa vagy bármiféle ismerős/barát/rokon ölében elücsörgött, mindenkivel barátkozott, integetett, tapsolt, és rengeteg pászkát evett.
Apropó tapsolás: szerintetek ki kezdett el tapsolni rögtön a záróánekként énekelt himnusz második szavára?

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)