Keresztelő, miegymás...

Igazoltan hiányoztunk az utóbbi napokban: nagy szervezkedésben voltunk. Sok munka, idegeskedés, de így a végén elmondhatjuk: megérte.
Igazán különleges keresztelőt szerveztünk, illetve vettünk részt. Mert a saját babánkét is szerveztünk, ugyanakkor keresztszülők is voltunk ugyanazon a keresztelőn. Hogy lehetséges ez? Hát így: egyszerre, egy időben, egy helyen tartottuk meg Sára és Gergő keresztelőjét, mégpedig egy különleges helyen, Bodvajban, a Gábor Áron féle vaskohónál, a szabad ég alatt, bent az erdő sűrűjében.
A Bodvaji vaskohó arról híres, hogy itt öntötte a szabadságharcos Gábor Áron első két ágyúját, amikor megígérte Sepsiszentgyörgyön a székelyeknek, hogy : "Lesz ágyú!". A vásárhelyieknek mondom, hogy ez a mondat kb. olyan kategória, mint Bolyai "Semmiből egy új, más világot teremtettem..." mondata. Az ágyúöntés pikantériája még, hogy a vezér azt is kitalálta, hogy a templomok harangjait fogja beolvasztatni, és abból öntenek ágyút, ami a forradalomhoz elengedhetetlen volt. Na ezt a műveletet vitték végbe itt 162 évvel ezelőtt. A kőépítményt pár éve felújították, és műemlékké nyilvánították, a hozzá vezető erdei utat leaszfaltozták, hogy minőségibb turistacsemegét varázsoljanak ide.
Itt részesült a keresztség sákrámentumában Sára, akinek a nevéről a papbácsi elmondta, hogy bibliai eredetű és jelentése úrnő (persze ezt mi már tudtuk), és a névnapja január 19. No meg odavetette a keresztszülőknek, hogy ezen a napon ne felejtsék el felköszönteni Sacót. A beszédének a lényege az volt, hogy a gyermekkel kell kommunikálni, kell hozzá beszélni, őt tanítani, ugyanakkor meghallgatni, és ez nem csak a szülők, hanem az egész család, keresztszülők és rokonság feladata is, és hogy vegyük észre, hogy ez a gyerek bármilyen kicsi is, már most próbál közölni. Lényeg: nagyon fontos a beszélgetés, a kommunikáció. Vajon honnan ihletődött??
KisGergő papbácsija pedig egy kicsit a hitvilág fele terelte a keresztelő hangulatát, felhívta figyelmünket arra, hogy a gyermek elsősorban és mindenekelőtt az Istené, és utána a szülőké, azután pedig jöhetnek a többiek.
Gyerkőceink szépen viselkedtek, egészen addig, amíg mindenki a saját anyukája ölében volt. Amikor pedig konkrétan a keresztelkedésre került a sor, csereberéltünk egyet, így volt az egyezség: jobb ha mindenki a magáét fogja a bevezetőben, mert így biztos csend lesz. Sára továbbra is csak mondikált, de ügyesen tűrte a vízezést is Emő keresztmamája karjaiban, igaz hiba ide is csúszott: csak az egyik lábán volt cipő, mert a másikat lerúgta :). Sajna az áldását elhadarta a tiszteletes úr, mert melletük az én ölömben Gergő sírt, türelmetlenkedett. De az ő lelkésze nem siette el a dolgot, szokva van biztos: szépen elmondta a mondandóját, megkeresztelte a babát, és megáldotta.
Szép volt a szertartás, szép volt a helyszín, de még milyen jó volt a buli utána, amit egy kibérelt többszobás, fürdős-konyhás erdei vadászvillában tartottunk. Egy kis Singing in the rain érzéssel fűszerezve, mert közbe-közbe eleredt az eső, de ettől csak hűsítőbb volt a félig benti-félig kinti parti. Manókánk szokásához híven 10:30-tól reggel fél 9-ig aludt, persze két ébredéssel, és szopis visszaaltatással. Dédimamája volt a pesztra, de csak éjjel, mert nappali pesztra akadt elég. Hol egyik keresztmama, hol másik keresztmama, hol akár keresztapa vagy bármiféle ismerős/barát/rokon ölében elücsörgött, mindenkivel barátkozott, integetett, tapsolt, és rengeteg pászkát evett.
Apropó tapsolás: szerintetek ki kezdett el tapsolni rögtön a záróánekként énekelt himnusz második szavára?