...ja hogy a Mikulás!

A mikulásozást nem írtam le, kicsit elfeledkeztem róla, mint ahogy lányunk is. December elejétől készítgettük őt szóban (fenyegettük is - benéz a Mikulás az ablakon és látja hogy viselkedsz, zsaroltuk is - nem hoz semmit a Mikulás ha nem vagy szófogadó, stb.), aztán utolsó este megpucoltuk a csizmákat, kitettük az ablakba, merthogy éjjel jön a Mikulás. Másnap reggel persze nem jutott eszébe semmi a sztoriból! Felkelt, rajzfilmet akart nézni, szaladgált körbe a lakásba. Az lett neki gyanus, hogy az előszobában a mi csizmáinkban volt valami. Odamegy, kiveszi: clementina, együk meg! Semmi más nem érdekelte. Aztán kérdem tőle, hol van az ő csizmája... ja tényleg, hol is? Eszébe jut, odamegy az ablakhoz, elhúzza a függönyt. A csizmában egy mikuláscsoki, elveszi: együk meg!, rohan kifele vele. A nagy csomagot mintha észre sem vette volna, csak a gyomra legyen tele. Újabban clementina, csoki és gumicukor mániás! Aztán lassacskán a nagy csomagra is sor került, és annyira belejött, hogy szerre szedte ki belőle a játékokat, kisautót, kirakóst, kártyát, akkor is szedte volna, amikor már üres lett a tasak. Persze Matyinak is odaadta ami az ő pampójába érkezett, rátette a hasára a csokimikulást és a kisautókat. De mondta okosan, hogy Matyi még csokit nem ehet. Természetesen mondtuk neki, hogy Matyi autóival és kirakósával játszhat most, majd odaadja neki ha megnő. De azóta is minden nap odaviszi és ráteszi Matykóra a kisautókat, mert hát az az ővé. Valójában mi jobban izgultunk a mikulásügy miatt mint Sára, nem csinált túl nagy dolgot belőle, de azért mindenkinek elmondta, hogy nála járt a Mikulás, hozott ajándékot és még egy virgácsot is, de csak nagyon kicsikét, azzal kell megpaskolni a fenekét ha rossz. És meg is paskolta néha a sajátját! Habár azt is mondta már, hogy ő nem rossz csak huncut. (valójában mi mondtuk ezt neki többször, amikor a lelkiismeretünk feltámadt, hogy nem kéne egy ekkora gyereknek mondogatni, hogy ő rossz, mert akkor elhiszi, és valóban az is lesz, ha már úgyis azt mondják)