szerda, december 7

Az Isten és a nagymama

Van egy kis hűtőmágnes nagymamám hűtőszekrényén, valamelyik unokától kapta. Ez áll rajta: Az Isten nem lehet ott mindenütt, ezért megteremtette a nagymamát.
Valóban mily igaz e kijelentés...tapasztaltuk mi is a hétvégén, amikor is egyik nap csajos esten voltam csak Sacóval, mama matyizott, egyik este Apának volt kimenője, másik este Anyának. Úgy bizony, hirtelen felindulásból barátnőim utolsó percen elhívtak dancelni. Tehát anyuci órákon át ropta miniszoknyában (persze nem feszülős blúzban, mert a két gyerek utáni has takarást igényel), ordította teli torokból, hogy I will survive meg az I want to break freet, mert a Jazz klubban éppen Kovács Dalma lépett fel zenekarával és szuper számokat énekeltek, ebben is szerencsénk volt. Még egy sörikét is legurítottam, aztán irány haza tele új információkkal (értsd: pletyó), be a gyerek mellé, aki pont akkor megébredt és szoptatás következett. Az élet fura helyzetei.
Másnap vártam a sör hatását a gyereken, például aluszékonyság vagy valami, de úgy tűnik meg sem kottyant neki. Szombaton a mikuláskodást és angyalkodást is megoldottuk részben. Míg mama játszóházazott Sacóval, mi bevásároltunk, a kicsi úgysem ért még semmit. Ágómama annyira bátor volt, hogy vasárnap délelőtt egyedül maradt otthon a két gyerkőccel, Apával elsurrantunk az ócskapiacra kotorászni. Régi vágyam volt egy gyerekmentes ócskázás, ami igen eredményes lett: sikerült bővíteni cipőkollekciómat, és nagyobb manónk is kapott egy pár bakkancsot, egyebeket. Három órás távollétünkben nem dőlt össze a világ, a nagy játszott, a kicsi aludt is, és sírás valamint hisztimentesen vártak minket haza.
És említettem már, hogy mama Sárával piacolt, amíg én kicsit a fiammal foglalkoztam otthon kettesben, és amit hazahoztak, abból másnap reggel amíg mi felkeltünk finom ebéd is főtt?
Tudja a Jóisten, hogy miért teremtette a nagyikat!

Nincsenek megjegyzések: