Matyi első utazása

Otthon voltunk egy hetet, visszahoztuk a nagylányt. Apa is megengedett magának egy kis szabit, így mindkét mamát boldogítottuk pár napot. Ez volt M első hosszabb kiruccanása. 2 óra autókázás Barótig. Ismerjük gyerekünk autóundorát (Sárát ekkora korában ahogy betettük el is aludt, ezért jártuk meg vele anno 5 hónaposan Budapestet autóval), M ahogy autóban érzi magát -legyen az álló vagy mozgó jármű - ordít. Ezért készültem frissen készített babateával cumisüvegben, csalóka cumival, amit eddig nem használtunk, de most hátha bejön a hallgattatásban, és lelkileg is felkészültem egy hooooossszúúú útra. Végül aztán egyszer hallgatott el cumival, tea nem kellett neki, amúgy leginkább aludt, egész jól tűrte az utat, nem úgy mint visszafele, amikor is addig visított amíg az ölembe került, evett (az autóban szopiztatás nagy mestere lettem mostanra) és ott majdnem végigaludta az utat.

Otthon kicsit felkavarták a gyerekeket a családi babalátogatások, de hát ezzel jár a dolog, az új babócára mindenki kíváncsi. Lényegében az otthonlevés nem annyira pihentető két gyerekkel mint amire számítottam, az egyik úgyis mindig velem volt, és hát ez persze a kisebb, de azért Szentgyörgyön becsempésztünk a programba egy színházelőadást, Apával kettesben, míg a lurkók mamára voltak bízva, na meg a szomszédlányokra, akik szeretnek S-el játszani. Hú, nem is tudom mióta nem voltunk csak úgy mi ketten együtt valahol kikapcsolni... Baróton az esti gyerekaltatás utáni szórakozás a kanasztázás maradt, de ez is felüdítő és kikapcsoló egész napos gyerekezés után.

Sacókánk örült nekünk (félelmemmel ellentétben) amikor megérkeztünk, állítólag egész nap arra készült, hogy megyünk. Sajna mamáék két hetes pelenkaleszoktatási haditerve nem vált be. Minden ki lett próbálva: elmagyarázás, szép szó, fenyegetés, szégyenérzetkeltés, még érzelmi zsarolás is (bicikli megígérve, csak szokjon le), de semmi sem használt. Én feladtam egyelőre, ha a mamák akarnak hát próbálkozzanak.

Megjegyzendő eset is van a tarsolyunkba, amíg egyik mamától átutaztunk a másikig, a kb. 50 km-es úton egyik percen csak azt vesszük észre az autóban csend van, egyik sem motyog-matyog-mond-sír-szörcsög: ELALUDTAK! Mindkét gyerek aludt! Egyszerre, és csend volt! Autóban! Ilyen is legyen. És még talán azt is illene elújságolnom a kétévesünkről, hogy képes végigülni egy istentisztelet szépen csendben, igaz almát meg miegymást rágcsálva, és azt is tudja, ha kérdik, hogy mit csinált a papbácsi a templomban: énekelt és beszélt.

Vasárnap a visszafele úton a jól megpakolt teherautóhoz hasonlító járművünkben ülve (amit családi autónak tartunk, mert kombi típusú, de lassan le kell cserélni, mert ebbe sem férünk el) megkérdezte Apa: -Na Anya félsz-e a jövő héttől, hogy csak ketten maradunk a lurkókkal? (milyen jó, hogy nem csak nekem vannak ilyen gondolataim...) Válasz: - Hááát...