csütörtök, szeptember 29

Mint a gyárban

Életünkben kialakult a nappali és az éjszakai műszak. Csak éppen a dolgozók nem váltakoznak. Nappal Sacó igényli a teljes figyelmet, mondanom sem kell: főleg az Anyáét. Éjjel pedig Matyink kezdett nem túl alvásbarát módon viselkedni. Mesélek.
A pozitív indulás után nagylányunk felfogta, hogy a tesó marad. Hosszútávon, és még mindig. Ezért viselkedése is ez szerint alakul. Legutóbbi bejegyzésem óta még több féle képpen kikívánkozik belőle, hogy itt valami nem oké. Igazából a kétéves szülinap volt a vízválasztó. Azóta Sacómacó nagyon akaratos lett, és most a tesóérkezés rátett még egy lapáttal: minden nap és egész nap nagyon labilis a hangulata. Soha nem lehet tudni milyen lesz a reakciója valamire, de általában a nem akajok, elszajadok a válasz. Fél órákba telik míg sikerül tisztába tenni, átöltöztetni, órákba míg valami kaját tunkolunk bele. Egy hete betegeskedik, orrfolyás, köhögés, de a szirupokat Andersent meghazudtoló mesékkel lehet csak bevetetni vele. Már mindent kitaláltunk és mondtunk, meséltünk neki csak éppen rávegyük, hogy egyen egy falatot, vegyen be egy csepp gyógyszert, engedje, hogy a sz..ros fenekét megmossuk, stb. Ilyen egyszerű mindennapos teendők. Legjobb fizikai fölényt elővenni: megkérdezed jösz kezet mosni? Tudod, hogy úgyis nemet mond. Akkor megkéred, hívod, hogy jöjjön. És persze akkor sem, tehát odamész, megfogod és becipeled a fürdőbe, miközben visít, hogy nem akarja. Ez minden nap így megy. A délutáni alvásnak annyi, 5 napja nem sikerül elaltatni sem anyának, sem apának, sem mamának, van hiszti, sírás, "kimejek, kimejek a szobából!' kiabálás, lefogás, mesélés, csitítás, simogatás, nem sorolom... és végül feladás. Most már a verekedést is elővette eszköztárából: ütött már apához, mamához és anyához is. Matyihoz még nem...gondolom azért, mert ő nem akar tőle semmit. A másik - három napja jelentkező - fura viselkedés: képes bármiért elsírni magát bármikor. Ha éppen lecsúszott a zokni azért, ha a széke nincs betolva az asztalhoz akkor azért, ha másik rajzfilmet akar nézni, akkor azért. Kis érzékeny mimóza lett.
És ezekről még mind úgy tartja a gyerekpszichológia, hogy normális ha egy kétéves így viselkedik ilyen helyzetben: arra megy ki a dolog, hogy felhívja magára a figyelmet, ha így viselkedik, akkor vele foglalkoznak. Persze ahogy valamit jól, szépen, első szóra csinál, akkor megdicsérjük, sőt amióta mama itt van kényeztetés is van felső fokon: játékbabakocsit kapott, tolható helikoptert kapott, új pizsamája is van, stb. Van egy-egy jobb fél nap is, amikor ügyes és "jó kislány", de elég ritka, félő, hogy mikor robban. Mindezt napi 14 órában éljük meg.
Utána jön az éjszaka. Sára ha elalszik, akkor húzza reggelig, ha megébred hamar visszaalszik. Mostanában előrébb hoztuk a lefekvés időpontját, mert nem alszik nappal, meg hát mi is kivagyunk estére; így fél 10-kor átlagban ágyban vannak lurkók, és mi is hamarosan. A Matyiműszak hajnalban van általában. Éjjel 3 óránként eszik, kivéve hajnalosan, amikor felébred és 2 órát ébren van, mondjuk 5-7-ig, vagy tegnap éjjel 3:30-5 között. Ilyenkor 15 percenként próbálkozom a cicin visszaaltatással, amíg sikerül.
Reggel 8 után lányunk költ mindenkit és folytatjuk a nappali programmal.
Kérdezhetnétek: mire számítottam? Hát erre is...és tudom elmúlik, és persze hogy megéri, és bármennyire is haragszom néha a nagyra, mindkettő ennivaló, főleg amikor meglepnek a következő jelenettel: ülök az ágyon, szoptatom a kicsit. Sára felmászik szembe velem, hurcolja maga után Petibabát. Felhúzza a blúzát a hasán, kérdi hol van a cicije. Megmutatom neki, majd ráteszi Petit arccal a cicijére. Olvadoztam, olyan édes volt. Vagy: altatom a nagyot este, már a csendes fázisban vagyunk, amikor minden mesélés lejárt, sötét van, háttal nekem fekszik. Matyi elkezd sírni a másik szobában. Nem folyamatosan, de fel-fel sír. Apáék csitítgatják gondolom. Nem megyek ki, várok, hátha Sacó elalszik. Egyszer megszólal: Matyi sír, anya menjél, hívjad mamát, alszom mamával. Úgy megsajnáltam. Tudom, hogy nehéz lehet neki, és az ilyenekből tudom, hogy próbál megértő lenni. Ma is mondta, amikor Matyó elkezdett nyekeregni, hogy "Matyi sír mama ölébe, anya menj vedd el". Jó múltkorjában a fiú a kiságyban nyekergett, Sacó felállt az ágy fiókjára és a rács szélébe kapaszkodva (így szokta nézni ha a kiságyba van Matyi) mondta neki: ne síj Matyi, anya hozza tejecskét és eszej.
De még azt is mondanám annak aki megkérdi mire számítottam, hogy "akkor" azt hittem Sára délután aludni fog, azt is hittem, hogy már szobatiszta lesz, akkor olyan jó, csendes gyerek volt... A kicsinél persze tudtam, hogy éjszakázással is jár egy újszülött, valójában nála nem tudok meglepődni még dolgokon, de biztos, hogy fogok. A terhesség alatt a kétgyerekes anyukák eléggé felkészítettek ezekre a dolgokra, de az ember mindig másképp veszi ha a saját bőrén tapasztalja. Viszont a mai napig azt mondják ezek az anyukák, hogy hiszik és meg vannak győződve arról, hogy hosszú távon megéri ez a csak két év korkülönbség. Ebbe kapaszkodok én is, és próbálom Apa tanácsa szerint lazábban venni a dolgokat, főleg a kétévesemmel, aki még csak kétéves és nem gondolkodik, csak ösztönből teszi amit tesz. Persze bizonyos helyzetekben nagyon is tud gondolkodni és nagyon okos, például ha megígérünk valamit, azt biztos eszünkbe juttatja. Kivéve ha el nem kezd kiabálni, hogy de most, de most akajom, ami egyre gyakoribb.

1 megjegyzés:

Molnár Kinga írta...

Kezd nálunk is jelentkezni a testvérféltékenység, most, 2 hónap után... Zsolti sokat kérezik ölbe, már csak ölben akar elaludni, hajnalban átfekszik mellénk és ott alszik tovább, legújabban pedig éhségsztrájk, sápadt arc, hosszú alvások és enyhén depis magatartás ütötte fel a fejét fiamnál... Hiszti nincs sok, sem sírás, sem verekedés, de annál inkább tartok ettől a nagy és csendes, visszafojtott, robbanásveszélyes érzelemkévétől... Gőzöm sincs, hogyan viszonyuljak Tücskömhöz... Vajon érzik ezek a nagyok, hogy mi őket továbbra is ugyanolyan nagyon szeretjük, mint eddig?