hétfő, július 11

Nyaralás 2011

Elmaradtunk a nyaralás beszámolóval, pótolunk.
Az idei nyaralásunkat egész otthonosan oldottuk meg családi környezetben. Egy hét egyik mamánál, egy hét a másik mamánál. Egyelőre ennél több nyaralásra nem készülünk pocak meg egyéb anyagi meggondolások miatt, de majd jövő nyáron! (pár éve ezt mondogatjuk...mondja meg valaki, hogy csinálják azok a fiatalok, akiknek a saját ház is összejön, autó is, gyereket is nevelnek, és még nyaralni is járnak) Az első nagyszülős héten igazi nagy családi találkozások voltak, keresztelő, unokatesó találkozó, unokatesókkal ismerkedés, játszás, rohangászás,
pancsolás medencében, kisbabanézés, a másikon sok eső, bent ülés, szomszédolás, dédimamázás, sétálás, fagyizás, nem alvás. A két hét történéseit részletesen nem igazán tudom leírni, pár képet gyűjtöttünk ide, egy csokorba.

A budapesti (bocs: csepeli) unokatesóval és keresztanyuékkal való találkozást megpecsételtük egy baróti játszóterezéssel medítláb.


























Tornaóra mamával...

...és mama nélkül is.













Az egyik kedvenc képem a nagylányomról. (kezdtem mondogatni neki, hogy ő az én nagy lányom, hogy aztán tudjam mondogatni a másodiknak: a kicsi fiam, és Sacó ne vegye sértődésnek, hogy már nem ő az én kicsim...)


Juppi, pancsi!














Tamás unokatesó keresztelőjén ünneplőben a két szinte kétéves, Sára meg Tisdedő (kisGergő), akik annyira hasonlítanak egymásra, hogy akár le is tagadhatnának bármiféle vérrokonságot, nemhogy első unokatesóságot. Az aktuális gyerekcsősz Laca keresztapu (Sára a Laci-t nem hajlandó kimondani), mert a templomban csak az első énekszámig tudtak csöndben maradni a lurkók, és bármennyire is dicséretesnek, örvendetesnek meg pozitívnak tartotta a papbácsi, hogy sok-sok gyerek van a templomban, ilyenkor a szülő képe ég, ezért inkább kivittük őket.
















Az unokatestvérei 80 százaléka nagyobb Sáránál, és 80 százaléka fiú is, de ennek ellenére jól kijön mindegyikkel, főleg azokkal akik már pátyolgatják, vezetgetik őt, megnézi a bicajukat, kipróbálja a motorjaikat, és reméljük, hogyha már ennyi kölökkel van körülvéve, kiismeri a fiúkat, és annál kevesebb csalódás éri majd e téren.




Akárhogy is van 8 unokatesója, azért most ő a hercegkisasszony köztük.


Ez a kép meseillusztrációnak is beillene, ahogy Hamupipőke cipő nélkül libben a zöld fűben...

















21. századi Hamupipőke, csakis motoron, egy kis apai segítséggel. A háttérben Csipkerózsika is érkezik, ugyancsak apja által támogatva. Kár, hogy ezek az apák csak átvitt értelemben királyok.


Turisztikai információs vagy utazási irodák jelentkezését várjuk a következő kép megvásárlására, akik brandelni akarják Háromszéket, akár Erdélyt. Nem akarok különösebb elemzést írni, csak pár kulcsszó: galambdúcos székelykapu, kislány piros stilizált népviseletben, pázsit, zöld fenyő, kövek, szabad mezitlábaskodás...mi kell ennél több?! Na jó, mondjuk egy jó nagy kürtőskalács a kezében elment volna még...



Nincsenek megjegyzések: