péntek, február 17

Elvesztettük Sárát

A szívbajosok kedvéért már gyorsan írom is, hogy megtaláltuk. Megvan, itthon van, alszik. Még vacsorát is kapott, bár nem érdemelte meg. Mi is kaptunk, bár mi sem érdemeltük meg.
Gondolkoztam, hogy le kell-e ezt írni, azon is, hogy ezek után ki mit fog gondolni rólunk, de hát először is hátha valaki tanul belőle és megkíméljük egy ilyen negyedórától másodszor meg...le van ejtve, hogy ki mit gondol. Naszóval, elmentünk vásárolni, nagybótba. Négyen. Matykó kagylóba a kosáron, Sára hol a kosárba, hol mellette, körülötte mászkált. Elkeveredtünk a játékospolcig, nézelődik Sacó és mire két szót váltunk anyával már nincs. Elindulok lassan, nyugodtan egy "óóó megint fussak" sóhajjal utána, gondolván, hogy ott lesz a polc végén vagy max a másik felén. Nézem, nincs. Következő polc...nincs. még három sor, nincs. Vissza anyához, gondoltam eddig visszaért, de nem. Hoppá. Akkor kicsit szaporábban végigmentem a bolt egyik végéig, anya még maradt a kosárnál, benne kabát, tárca. Sára nincs. Visszafele már majdnem rohantam, amikor anya meglátott gyerek nélkül akkor láttam, hogy neki is kiült a rémület az arcára. Elindultunk két külön irányba, majd amikor megint találkoztunk és egyikünknél sem volt Sára akkor mondtam, hogy szólok a biztonságiaknak. Odamegyek, elmondom, hogy 2,5 éves, mutatom, hogy kb. milyen magas, lila póló, zöld nadrág, szőke haj, lány. Elveszett. Innen kezdett nagyon durva lenni, amint a csávó bemondja a rádiójukon (nem a hangosbemondón) a többi securitysnek, hogy ilyen s ilyen gyereket keressenek. Akkor hirtelen eszembe jutott, hogy lehet már ki is ment a boltból. Kirohantam, egyik bejárattól a másikig. Bent is végig a pénztárak előtt. Közbe láttam sok -hivatalosan még kisebbségi- testvért és arra gondoltam, hogy nem-e vitte valamelyik már haza, világosítani a vonalat. Magam előtt volt már a hétfői sajtó, hogy elveszett, fotó, stb. Eddig kb. 10 perc telt el. Tudom, hogy így leírva vicces meg valószínű arra gondoltok, hogy túllihegtük (anyja sem volt nyugodtabb), de akkor nem tűnt annak. S láttam amint a fekete ruhás bácsik is kezdtek jönni menni, keresték Sacót. Kirohantam megint a parkolóba, hogy nem-e, nem. Közbe telefon anyával. Nincs meg. Vissza a biztonsági bácsihoz, megbeszéltük, hogy hol láttam utoljára és mondta, hogy lehívja a főnökét az elvisz egy irodába és ott megpróbáljuk megkeresni videón, hogy merre ment el. Na itt kezdett kimenni az erő a lábamból. Megérkezik a főnök, de vele egyszerre odajön egy vásárló is aki megkérdezi, hogy nem-e keresünk egy gyereket mert látott egyet az elektronikai részlegen, TV-t néz s úgy tűnik egyedül van. Elrohantam. S ki volt ott? na ki? Sacónk állt egy dvd-vel a kezében egy tévé előtt és nyomkodta a gombokat. Felkaptam és asszem egyszerre adtam egy nagyon vékony taslit és egy puszit neki. Az egész eltűnés olyan 15-20 percet tartott. Hívtam anyát, ő éppen más gyerekes anyukákat kérdezett, hogy nem-e láttak ilyen s olyan gyereket. S akkor találkoztunk, s megvolt az öröm s minden. Hazajöttünk s kicsi idő múlva Sára hisztizett s én megkérdeztem anyát, hogy vissza vigyem-e a bótba a gyermeket. S nem mondom meg, hogy mit mondott. Apa vótam, gondolom rájött mindenki. S vigyázzatok mert 5 milliszekundum alatt is képesek ezek a büdös kölkek kámforrá változni. Vagy kössétek magatokhoz.

6 megjegyzés:

Sandor írta...

Hat nem szivbajos nagyszuloknek valo tortenet

emese írta...

Dorkatis elhagytuk 2 evesen. Gyorsan megtanitottam, tuzetes pontossaggal hiszterikus kitartassal, hogy hivjak, az anyjat apjat, hol lakik, szam emelet mindent. De ez jobb sztori volt mint a mienk. Még hogy videokamera, meg fonok!!!!!

Névtelen írta...

Nekünk csak a kutyánk lett oda két napra, hát egymást megettük idegileg, hát még egy gyerek basszam...De azért a szemem előtt van ahogy nyomkodja és bámulja a tévét. Hiába na, elektrónika buzi, mint az apja:)

Molnár Kinga írta...

Azt hiszem ugyanilyen taslis puszit adtam Zsoltinak, mikor majdnem elütötte az autó... Nagyon örvendek, hogy nem történt semmi baj Sacóval... És csak annyit tudok, hozzátenni: ez bárkivel előfordulhat és szerintem a szülők többségével elő is fordult már legalább egyszer....

Névtelen írta...

Mi az, hogy nem erdemel vacsorat, szegeny gyerek? egy ilyen nap utan? kisgyerekkent tobbszor is leleptem otthonrol ha kaput nyitva talaltam vagy setalni voltam nagymamammal. Akkor sem es most sem erzem ugy, hogy en lettem volna a hibas, a gyerek az gyerek az nem erti,hogy ez veszelyes, vagy, hogy ilyet nem teszunk, ezzel mindig szamolni kell a szulonek, es soha nem azt gondolni, hogy ez velem nem tortenhetik meg, mert igen, de sem a szulo sem a gyerek nem hibas...megtortenik es kesz....azert a vekony taslit magadnak is lekented? :-)) vagy csak Saco nezett nagyszemmel, hogy ezt most miert?

J.

Anyáci írta...

Amióta a sztorit elhíreszteltük, csak úgy ömlenek felénk a gyerekelvesztős történetek. A családban is van!