hétfő, június 7

Come on baby, let's go party

Megvolt az első babazsúr! Sok első dolgon fogunk még átesni, úgyhogy majd még sokszor írom majd, hogy első ez-első az. Most Miki születésnapjáról van szó. Mikiéket a babafoglalkozáson ismertük meg, aztán sétabarátok lettünk, mert kiderült 50 méterre laknak tőlünk. Mára már sétabarátságnál több is van köztünk :), néha feljönnek hozzánk, vagy mi megyünk, főleg ha unalmas esős nap van és nem sétálunk. Miki 26-án töltötte a bűvös 1-et. A szülinapi partin persze Sára volt az egyetlen szoknyás baba, értsd: újból csak pasikkal volt körülvéve. A legkisebb is ő volt, de hátha ez motiválja, mert a többiek már másztak-mentek, de ő jól elvolt a játékok közt a földön ülve. Sok finomságot ettünk-ittunk, Mikianyuka igazán kitett magáért. Az egyéves lurkó kapott tőlünk egy doboz fakockát, amilyen Sárának is van, mert amikor nálunk jártak szerette őkket (főleg dobálni:), és egy egyéves lassan elkezd majd ismerkedni a formákkal, színekkel, hasznos ajándék ebben a korban a kocka. Ezt nem csak én mondom, utána lehet olvasni bárhol. Kapott még egy kis hűtőmágnes bohócfigurát, amit elneveztünk Sárának. Nagyon szereti azt a kis bügyőt, az lett az egyik kedvence, mindig leveteti a hűtőről amikor meglátja. Én eddig nem gondoltam, hogy egy egyévesnek meg kell tartani a szülinapját ilyen bulisan, max csak családdal, merthogy még úgyse fogja fel a dolgokat igazán, nem fog emlékezni stb., de ahogy Gergő mondta: az egyéves szülinap nem a babáért van, hanem a szülőkért. Valahogy így is volt, anyukáék is jól kibeszélhették a babázás fortélyait, de a babákat is lefárasztottuk legalább és jól aludtak este. :))

Nincsenek megjegyzések: