csütörtök, március 18

Hát mégsem

...tudok beszámolni a pancsolásról, mert a héten is elmaradt. Vagyis mi maradtunk el tőle. Kedden Manóka két oltást kapott, egy szurit a bal és egyet a jobb lábába. Nagyon ügyesen bírta, keveset sírt, csak míg beadták, utána gyorsan ölbevettük és Apával énekeltünk neki, amitől hamar megvigasztalódott. Az ismert énekek hamar mosolyt fakasztanak nála. Az estének viszont annyira nem mosolyogtunk, mert nyűgös lett, türelmetlen, el-el sírta magát csak úgy a semminek is, éjjel volt egy kis hőemelkedése, szóval a nem túl kellemes szuris nap és éjszaka után nem mentünk a pancsoldába, de majd jövő héten reméljük nem jön közbe semmi. Több jó hírünk is van: a legfontosabb, hogy most már egy éves koráig nem kap Sára oltást. Meg is mérte a doktornéni: 8150 gramm. Azt mondta ügyesen ül (merthogy már ül is, csak még nem felül), éppen a talajtól való elrugaszkodást kéne jobban művelje. Vagyis ha fogjuk a hónalja alatt akkor kéne feszítse a lábát a talajnak és lépegetésforma cselekvést végezzen. Ezt ott a rendelőben nem akarta, folyton húzta be a lábait maga alá és ülni akart. De itthon megyeget a rugaszkodás is. Ülni nagyon szeret, de még nem engedjük túl sokat úgy maradni. A tegnap óta már az etetőszékében ül, és úgy eszünk együtt.
A hét a gyerekkényeztetésé és új dolgok kipróbálásáé. Vettünk egy hintát neki, persze pont aznap amikor oltást kapott, olyanformán jött ki a dolog, hogy "ha ügyes leszel a doktornéninél, akkor veszünk hintát". De persze szó sincs még a jutalmazás/büntetés gyereknevelési cselről, csak éppen most volt időnk elmenni és megvenni. Apa még kedden felszerelte az ajtófélfára, és már kétszer majdnem elaludt benne a kis poronyt. Egyszóval szeret hintázni, vigyorog a hinta-palintázásnak.
Ma pedig kapott egy pihenőszéket, amire véletlenszerűen bukkantunk rá a használt dolgok boltjában. Ez a lerakat egy turkáló, en-gros ruhaturkáló, használtbútor bolt, szóval sokminden egyben. Minden ami benne van second hand, külföldről hozzák, de a vállfáktól kezdve, a számítógép billentyüzeten, termopánablakokon át a használt bútorig, kéménycsövekig és mankókig minden van benne. Nagyon olcsón lehet kapni babakocsit, pihenőszéket és mózeskosarakat, kiságyat, jobb/rosszabb állapotban, amit megvettünk azért egy kiló hús árát fizettük. Én beleszerettem a szép formás, egyedi székekbe és fotelekbe, valamint Gergővel együtt kiválasztottunk jó pár egyedi, aranyos porcelán és cserépedényt amikért tervezzük visszamenni. Kár lenne otthagyni őket 1-2 lejért darabját, ha még meglesznek...
Majd ha elintéztük a bevásárlást, akkor elárulom, hogy hol van a lerakat, ha esetleg valakit érdekel :).

Nincsenek megjegyzések: