A mi gyerekünk sem különb vagy vegyesalvás

Mondanak sok mindent a gyerekekről, mikor mit csinálnak, mi következik be életükben, fejlődésükben, és akkor lessük, hogy a mienk csinálja-e, és ha igen mikor.
Ez volt a lábfej befalással is. Sok édes kép gyerekekről, akik megeszik saját lábacskájukat. Sáránál már vártam mikor jön ez el. Sokáig nem akart bekövetkezni, aztán egyszercsak 8 hónaposan betette a lábát a szájába. Nem élvezte különösebben, mert a próba után kb. két hetet még szórakoztatott minket ezzel, aztán hamar abbahagyta. Matyi már 6 hónaposan megtalálta lábfejeit és persze mint mindent, ezt is húzta a szájába. Ha éppen semmi sincs a kezében, kedvenc időtöltése a lábról való zoknilerángatás kézzel-fogínnyel. Tart ez egy ideje, és úgy nézem még fog is.
Egy másik jelenség, amiről sokat hallunk: a kis totyogó éjjel átmászik anyáék ágyába és ott vackolja be magát. Na ez az, amire azt mondtam, hogy á, a mienk nem ilyen! Alszik az ágyában. Amikor felordíbálós-felsírós problémáink voltak (nagyjából a kistesó érkezésével együtt jelentkeztek ezek és szerencsére CSAK pár hónapot tartottak),akkor kiabált az anyjáért, de ült az ágyában és mi rohantunk át hozzá, a tesó születése után pedig egy szobában aludt Apával, ezért Apa kelt fel hozzá őt nyugtatni, a kicsi hónapokig aludt velem a nagyágyban. Mostanában csendesebbek az éjszakák, kialakult egyfajta rend, gyerekek tíz órára alszanak a szobájukban, kicsi a kiságyban, felnőttek a másik szobában szociális életet élnek a virtuális térben, vagy egymással, és alszanak majd el. Az altatás egymás után történik, előbb a kicsit, addig naggyal meseolvasás van a másik szobában, majd a nagy is befekszik a saját ágyába. Ha éjjel a kicsi ébred, Anya rohan, szopi, visszateszem és alszik, de már többször is kényeztetett a fiam egész éjszakás alvással is, úgy reggel fél hétig, amikor kel, eszik, és kb. fél nyolc, nyolcig még lehet szundítani. És itt jön az, amiről azt hittem megússzuk. A múlt hét óta minden egyes éjjel megtörtént: hajnalosan érkezik a "vendég", a két és fél évesünk, aki már nem is annyira totyogó, a harmadik az ágyban. Na nem úgy, hogy odajön és suttogva bekéredzkedik közénk, hanem csendben átsétál és már mászik is fel, rajtam keresztül persze, amire azért eléggé szívrohamközeli állapotban szoktam felébredni. Az első ilyen Sára általi látogatásnál rendesen megijedtem, most már kezdek hozzászokni. Befészkeli magát közénk, és visszaalszik, de elég sokáig van ébren, keresi a helyét. Hogy miért van ez? Ki tudja. De már szokást csinál belőle, ha megébredek éjjel és még nem jött át, akkor arra gondolok, hogy hamarosan érkezik, aludjak amíg lehet. Így jön létre a hálótárs csere. Mert pirkadatkor ébred M, átmegyek hozzá és bebújunk Sára ágyába, ahol szopizik és még alszunk egy kicsit. A nagyok a másik szobában persze hosszasabban élvezhetik az álom óráit, ők a család lustizó fele, mi a fiammal a koránkelők. Tehát reggelre csak Apa van az eredeti fekvőhelyén, és itt már az sem számít melyik kinek az ágyneműje, takarózunk amivel érjük!