szerda, április 11

Gyorstalpaló gyereknevelési könyv



Sikerült befejeznem a könyvet, amit kölcsön kaptam valakitől. Valahogy úgy vagyok ezzel, hogy ami a másé hamarabb kiolvasom, mert tudom, hogy másé és vissza kell adni, míg az enyémek hadd porosodjanak a polcon, mindig van valami egyéb amit csinálni, vagy amit éppen olvasni. Na de amit most olvasok, a Vekerdy Érzelmi biztonsága saját, születésnapomra kaptam tavaly anyukámtól, dedikált példány! Most ebben kutakodok, majd írok róla. Habár a kedvem azért jött meg elolvasni, mert olvastam hozzá egy ajánlót egy anyuka blogján, lehet, csak azt fogom belinkelni.
A fenti, Balogh Anikó könyvéről ezeket írtam röviden és tömören egy anyukának, aki a könyvről kérdezett:
  • hát az 5ös skálán négy

  • nem részletes, csak olyan ízelítő

  • de van benne egy két tipp például hisztire

  • inkább arról szól, amit a nő elképzel a gyereknevelésről

  • hogy mikor kéne két embernek gyereket vállalnia

  • és hogy az ideális eset ha akarjuk és tervezzük a gyereket

  • és ha házasság van

  • szóval az eleje erről szól: hogy kell terepet előkészíteni gyereknek

  • és ez a része tetszett leginkább, mert mindennel egyetértek amit leír

  • hogy mi kell a felelős szülővé váláshoz

  • kicsit olyan a könyv mint egy államvizsgadolgozat

  • átfogó, de nem részletez

  • csak megemlít dolgokat, odaveti

  • sokat átvesz Ranschburgtól

  • röviden leír gyerekbetegségeket például Downkór, hiperaktivitás, szorongás, de csak 2-3 oldalba

  • na egyszer megéri elolvasni

  • de okosabb nem lettem, max megerősödtem az eddigi elképzeléseimben

  • 14 lej a booklineon

  • annyit megér

  • én kölcsönkértem

  • nagyon arról szól ... SZERETET

  • és ha ez van akkor minden oké

  • mondjuk nagyon nyomul arra, hogy bazi nagy felelőssége van mindenben a szülőnek az első 3 évben

  • és kicsit szorongani kezdtem

  • hogy mi van ha elsz..tam már valamit...

3 megjegyzés:

Csöpi írta...

Kedves Anyáci!
Egy ideje keresgélek már olyan könyveket, amikből kicsit "okosodhatok" babügyben. Olyan könyv érdekelne, ami "felkészít" arra, ami a 9 hónap után következik.
Tudnál ajánlani ilyen jellegű olvasmányokat?
Előre is köszönöm!
M

Réka írta...

Először is: erre nem nagyon tud felkészíteni semmi. Másodszor: elég nagy feladatot adtál nekem, erre kell készülnöm. Egy kérdés: babagondozás vagy gyereknevelés érdekel? Mert nem mindegy...

Csöpi írta...

Igazából mindkettő :D
Gondolom ezzel nem könnyítettem :P
Még sokminden van a fejemben egyszerre a neveléssel kapcsolatban, és arra gondoltam, h egy jó könyv segítene letisztítani a gondolatokat.
A babagondozásba Anyukám is besegít majd, de azért jó lenne ebben a témában is utánaolvasni egy-két dolognak :D
Köszi előre is :D:D:D