Ovi: második otthon vagy csatatér?

Sok jó van ebben az ovi dologban, de rossz is.
Jó az, hogy Sára elvan ott napi 8 órát (még ha ősanyákat követve lelkiismeret furdalásom is kéne legyen, amiért olyan sokat van messze az otthontól és tőlünk a háromévesünk; de nincs), nem strapálódok annyira le, van a gyerekesdihez kedvem délután, örülök, hogy látom, van időm Matykóval játszani, kimenni, otthon tenni-venni, stb. És ő jól érzi ott magát. Annyira, hogy nem akar hazajönni, amikor utánamegyünk, és ez nem azért van, mert nem szereti otthon, baja van velünk vagy ilyesmi (mert bennem ez is felmerült, beszéltem egyik óvónővel, szerinte a gyerek csak egyszerűen jól érzi magát az oviban és felszabadult). Annyira, hogy hétfőn reggel megkérdi, hogy ma kell menni oviba, mondom igen, erre: juppi. Annyira, hogy a vakációban egy hét után már óvodásat kell játszani, én vagyok az óvónéni, körbeülnek a babák/gyerekek, stb. A napokban saját indíttatásból szóban is megfogalmazta: "Olyan jó, hogy van óvoda...olyan jó, hogy járok óvodába..." , és ez nyugtató simogatás volt a lelkemnek.
De rosszat is hozott az ovi. Ha felmérgelődik olyan szavakat használ, amiket nem tőlünk hallott. Rossz cigány vagy, büdös vagy, van takony ének, meg effélék. A FENE és BASSZUS ordibálása nem összeillő szóösszetételekben még enyhe, de amikor az apjának azt mondta, hogy a fa..fej szóval is lehet a gyerekeket ijesztgetni...és ezt egy óvodástársától hallotta...na akkor kicsit ledöbbentem. És párszor a ba..meg-et is beköpte már. Hogy lehet ezeket a dolgokat kivédeni? Azt hiszem sehogy. Otthon megtartod a litániát az egészről, aztán az oviban úgyis az van, amit egymás fejéhez vágnak a gyerekek, amivel befolyásolják egymást, ami ráragad egyikről a másikra észrevétlenül. Kiszabadult a szellem a palackból, vagyis a gyerek a zárt, szerető, óvó otthonunkból, és már egyre több mindent a környezete tanít meg neki, befolyásolja és egyre kevésbé mi. Ezt is meg kell tanulnunk elfogadni.
Aztán meg egyszer úgy megharapta egy kisebb társát, hogy majd kiserkent a vére. Azelőtt soha, otthon se harapott. Pár héttel később mint egy visszaadásként a kisebb belekapott Sára szemébe és bevérzett. Legalábbis ő ezt mondta, mert az óvónő nem látta, de hihető a sztorija. 3 nap alatt helyrejött. A pedagógus szerint ezzel a gyerekkel nagyon szeretik egymást, de sokat vitáznak is, mert nagyon erős egyéniségek mindketten, igazi karakterek, tudják mit akarnak, kitartóak, és nagy veszekedések zajlanak le köztük, felnőtt szóra sem "enyhülnek", csak ha ők maguk találnak kibékülési módot. Persze a gyereknek megvan az alap, amit otthon hall, ahogy otthon nevelik, szoktatják, és valószínűleg az oviban is tudja mi kéne sértse a fülét, ráéreznek ők erre, de azért hazajön és kipróbálja mi a mi reakciónk.
Vagyis az ovi egy második otthon, de csatatér is egyben.