Meglepődés

Tegnap elindult a babafoglalkozás, amire hetente járunk. Amikor utoljára voltunk júniusban, Sára még nem is mászott. Tegnap pedig meglepett pár dologgal, amit nem is tudtam róla. Például, hogy tud lépcsőt mászni. Volt egy kis csúszda, amire 3 lépcsőfokon kelett felmászni. Sikerült neki, egy kis segítséggel, a fenekét tartottam-toltam néhol: két kézzel kapaszkodott egy felsőbb lépcsőfokon, az alsón térdelt, majd egyik lábát talpra tette, kinyomta magát, a másik térdét pedig felrakta a lépcsőfokra, majd húzta az első lábát, amivel indított, közben a kezeit már rakta a mégfennebbi lépcsőfokra. Olyan ügyes volt. Mászkált összevissza, labda után, meg csak úgy is, ez nem volt meglepő. De az igen, hogy átmászott két alagúton is. Először amikor odaültettem a henger egyik bejáratához, hiába kérleltem a másik felén, hogy odajöjjön, nem volta hajlandó, akkor sem, amikor én már félig bent hasaltam a hengerben. Aztán bátorságot vett, és átmászott a nagyobb lyukú világos alagúton, és a sötét, hosszabb, szűkebb hengeren is. Olyan büszke voltam rá. Felmászott és lemászott a lefektetett matracon, de azon is, amelyik egy kis domb formát kapott az alája betett szivacshenger által; így hegyre fel és lejtön le is mászott, anélkül, hogy orra esett volna. Még Miki után is bemászott az egyik alagútba. Az akadálypályán is vette az akadályokat, ahol különbőző formákon kell átmászni, hullámokon, meredeken fel, rövid algúton át, lejtőn, stb. Ez egy kicsit nehéz volt neki, mert nagyok a formák, és fizikailag kicsi volt még hozzájuk, de próbálkozott. Alig várom a következő hétfő reggelt, amikor megint megyünk foglalkozásra.
Persze az ölbeülős játékoknál már nem volt olyan türelmes mint régen, állandóan elmászott, beült a kör közepébe, és onnan figyelte mit csinálnak a többiek. Még mindig az a megfigyelős fajta, mint régen. :)

Sehol sem találom...

Sára két hete nem szopizik. De még mindig keresi a cicit elalvásnál. Egyik nap megtalálta az államat, rácuppant és vagy 10 másodpercen keresztül szopizta, míg rájött, hogy az nem az igazi. Kicsi recés, éles fogaival meg is harapdált, de engedtem, mert úgy megsajnáltam. Néha odagyömöszölöm a hüvelykújját a szájába, de nem hajlandó azt szopni. Játékot is teszek mellé, hogy szorongassa, ölelgesse, hátha könnyeben megy az elalvás. De úgysem.

Vannak napok

Vannak napok, amikor
...Sára alszik 2-3 órát délután, de akár 3 és felet is
...amikor 11 órát alszik éjjel
...amikor versenyzünk a déli elalvásnál, hogy ki bírja tovább a sírást. Inkább Anya bírja tovább, kitartó és nem adja fel, csak altat, altat, altat, míg manó elalszik.
...Sára 30-szor is körbejárja a kiságyat, míg megtalálja a megfelelő poziciót az éjszakai alváshoz.
Vannak napok, amikor
...hosszasan bár, de szépen csendben elalszik.
Vannak napok, amikor
...megeszik reggelire két gyümölcsös joghurtot is, nem egyet, mint például Anya. (ez összesen 250 gramm joghurt)
...megeszik 3 banánt és egy nektarint vacsorára.
Vannak napok, amikor
...nem kell az étel.
Vannak napok, amikor
...egyedül feláll különböző dolgokba kapaszkodva: ágy, csúzda, stb.
Vannak napok, amikor
...egész nap hisztis.
Vannak napok, amikor
...eljátszik egyedül akár egy órát is.
Vannak napok, amikor
...triciklivel megyünk sétálni, még ha nem is jár a baba. Nagyon ügyesen ül a járgányon, forgolódik, feláll, kapaszkodik, fogja a kormányt, még irányít is.
Vannak napok, amikor
...Anya engedi, hogy beleüljön a homkozóba, körbemássza a játszóteret.
Vannak napok, amikor
...Sára fél beleülni a fűbe. Magaalá húzza a lábait ha le akarjuk rakni.
Vannak napok, amikor
...Sárát szülei elcipelik a Félsziget fesztiválra, főleg az anyja. Fiatalság bolondság.
Vannak napok, amikor
...történnek dolgok, röpül az idő és jól érezzük magunkat.
Vannak napok, amikor
...Anya fél, hogy mit kezd majd egyedül sok órán keresztül a lurkóval.
Vannak napok amikor
... megtelik ricsajjal és játékkal a ház, mert átjönnek a barátok.
Vannak napok, amikor
...Sára egyedül tölti meg ricsajjal és játékkal az egész házat.
Vannak napok, amikor
...Apa a bébiszitter, mert Anya elugrik leánybúcsuztató buliba, mint tegnap is.
Vannak napok, amikor
...Sára lepisili a pelenkázót, átázik az épppen a feneke alatt levő törülköző, lepedő, szivacshuzat és szivacs is.
Vannak napok, amikor
...Sacó már félősebb, szégyenlősebb és nem akar bárki ölébe odamenni csak úgy.
De egy nap sincs, amikor ne énekelnénk, ölelkeznénk, bújnánk, puszilkodnánk, hancuroznánk és kacarásznánk. És ez a lényeg.

Mutogatósdi

Azt a periódusát éljük Sárának, amikor mindenfele mutogat és csukott szájjal, orrhangon mondja: khm, khm, khm. Arra khm, amarra is khm. És akkor kell neki mondani. Mindegy mit, szavakat: autó, madárka, bokor, kutya, néni, bácsi, baba. Attól függően merre mutat. Könnyebb ha arra is néz. De ha csak mutat, de közben rámnéz...na akkor nem tudom mit is kéne neki mondjak, mi van ott, vajon mire mutat?
Egy-két dolgot kérésre is mutat. A legnépszerűbb: hol van Apa? Ezt mindig mutatja, persze ha Apa a közelben van. Ha a lakásban vagyunk, és hol van az autó?, akkor kifele mutat az ablakon. A babákat is tudja: hol van Fifi baba, és hol van Peti baba kérdésekre megmutatja őket, csak éppen a látóterében kell legyenek, vagy legalább abban a szobában és akkor keresi őket a szemével. Tegnap megmutatta nekünk azt is, hogyan mossuk a kezünket. Szoktunk néha csak kezet és arcot mosni, ilyenkor a csap alatt összesúroljuk a két kiskezét. Ezt már egyedül is tudja. Tegnap megkérdeztük, hogyan kell kezet mosni és hogyan mossa Apa a kezét, erre összesúrolta a kezeit. Persze délután a vendégeknek már nem tudtunk eldicsekedni a tudománnyal, mert akkor már nem akarta kérésre csinálni; így szokott ez lenni, mondják, nem úgy megy az, hogy mindenkinek mutogathatjuk mit tud a gyerek, majd mutatja ha ő akarja.

Aparajongó

Alig múlt egy éves, de már rajong az apjáért. Ha az apja hazajön vigyorog neki, az ölébe kéredzkedik. Ha bemegy a fürdőbe mutogat feléje. Ha kijön a fürdőből kacag neki és izgalmában rángatózik. Ha játszanak hahotázik, senkinek sem kacag úgy mint az apjának, még nekem se. Összenéznek, vagy grimaszkodik neki az apja, és ő ettől már kacag. Bújócskázni és kergetőzni is vele tud a legnagyobb kedvvel. Ha csak meglátja már mosolyog. Fürdés közben csak Apának kacag.
De senkihez sem bújik úgy mint Anyához.

KisG születésnapjára

Isten éltessen sokáig Gergő unokatesó és keresztfiúnk! Nagyon bírunk, nagyon ölelünk, nagyon szeretünk, és nagyon boldog születésnapot. Üdv az egyévesek klubjában, jó hogy eltotyogtál idáig. Sok puszit küldünk és ezt:

Miből lesz az elalvás?

Este már könnyebb. Nem sír csak csúszik-mászik, vackolódik, keresi a helyét, lebújik közben, aztán megint elindul. Ott kell lenni mellette, simogatni, de este tudja, hogy alvás van és próbálja elaltatni magát. Nem így délben!
Sára egy hete nem cicizik. Ma mégis nagy ordítások közepette kereste a cicit a délialvásnál. A hétvégén Apa altatta délben, az én próbálkozásaim kifulladtak 10 perc után. Nem vártuk meg, hogy sírjon, inkább Apa altatta, és elég hamar eredmény is volt. De ma én álltam neki a feladatnak, hétköznap lévén Apa délben nem rohanhat haza gyereket altatni. Szóval Sára menekülőre fogta a dolgot amikor elkezdtem a készülődést: elsötétítettem a szobát (mamáéknál tapasztaltuk ki: sötétben jobban alszik), elraktam a játékokat. Közben Sacó kimászott a szobából, hátha így elkerüli a kötelező déli alvást, de nem volt menekvés. Ahogy ágyba került persze elkezdett sírni, fészkelődni, forgolódni, aztán ordítani, nyálazni. És mindehhez tépte a hajamat, blúzomat, a nyakamat, arcomat, kapart és fogdosott, ahogy régen a cicit szokta. Egyszer megtalálta a kezét, és elkezdte szopni a saját csuklóját. Kezdett álomba szenderülni. De aztán ráunt a karjára, az újját hiába dugtam a szájába nem akarta szopizni. Én nem adtam fel: simogattam, énekeltem, altató zenegépet felhúztam neki többször is. Még sétáltam is vele a szobában fel s alá. Ő mindeközben ordított, súrolta a szemét. Azt hiszem szülőknek nem kell ecsetelni, milyen az amikor a gyerek álmos és fáradt, de nem akar aludni. 30 perc után feladta, az ordító szájból ásító száj lett, a szemei már csukva voltak de még el-el görbült a szája, közbe a kis száját csücsörítette és szopizta a semmit. Úgy megsajnáltam. Biztos hiányzik neki még mindig a cicis elalvás. Nehezen nyugszik le anélkül annyira, hogy elaludjon, így a sírással fárad ki annyira, hogy elnyomja az álom. Aztán már csak hüppögött és elaludt. Persze a nagyágyban és Anyával maga mellett.
Nos eddig haladtunk a déli altatással. Hol van még az, hogy csak lerakom az ágyba és elalszik magától? De hallok 2-3 éves gyerekekről, akiket még mindig altatni kell, ha nem is sírással, de hosszas altatással alszanak el csak. Ha jól emlékszem a testvérem és unokatestvéreim mellé is sokáig le kellett feküdjön valaki, hogy elaludjanak. Hogy utáltam, hogy a kistesómmal nekem, a nagylánynak(!) is le kellett délután feküdnöm...Szóval időnk még van bőven.

New look

Legalább egy évben egyszer minden ember hajat vágat. Manókánk is új frézával dicsekszik, most, hogy már egy éves. Mire lejárt a nyár mi is észbekaptunk, hogy szegény gyerek annyit izzad, csimbókokban áll a haja, állandóan kell kifésülni a homlokából, még egy centi és a szemébe lóg. Augusztus 12-én megfodrászkodtuk Sárát házilag, Anya ölében ült, Apa lenyirbálta a haját hajvágó géppel. Az eredmény: kicsit rövid, kicsit fiús, de a mienk!

Olvasó embereknek fontos hír

Új ruhát ölt az irodalom - Bookline

Mamánál alvás cikk

Témába vágó cikk: itt.

Mosolyért sonka jár

Szombaton este nagybevásárlás volt. Sára addig pisolygott-somolygott a hentesárus néninek, míg kaptunk egy szelet sonkát, csak úgy, ajándék a babának. Helyben el is fogyasztottuk. A bónusz a virsli mellé volt, amit ma reggel meg is kóstoltattam Sacóval. Megevett két egész virslit, csak paradicsommal, mert kenyér nem kellett. Minek a kenyér ha van hús?

Harmónia

Megtörtént az, amit a teljes megbocsátás jelének vettem Sárától. Értsd: megbocsátotta, hogy elhagytam 3 teljes napra, és még cicit se hagytam neki. :)
Tegnap voltunk a piacon, és miután körbejártunk, (én állandóan a háta mögött, nem nagyon kommunikálva vele), az almavásárláskor ránézek, Sára tartja felém a karjait. Leguggoltam eléje, odahajoltam, és ott a piac közepén, a kofák és dinnyehalmok között perceken keresztül ölelkeztünk, bújtunk és cirogattuk egymást. Otthon ebéd közben is megismétlődött az akció. Visszaállt a rend az anya-lánya kapcsolatban, Sára egyre inkább mutatja a ragaszkodás jeleit.

Étvágyból jeles

Szamócának megjött az étvágya míg mamáéknál volt. Az is lehet, hogy az anyatejet kell pótolnia, de többet eszik mint én. Pár hetet tartott az étvágytalansága. Nem tudom otthon mit csináltak vele mamáék, de azt mondták ott is jól evett. Ma meg reggelire két banán (közepes méret)+egy deci tejportej+4 nagykanálgabona és egy fél szelet vajkrémes kenyér volt az elfogyasztott mennyiség, megspékelve egy pár korty Tedivel. Tegnap reggel nem evett sokat, mert még sokkos volt gondolom a helyzettől (itt fekszek le, amott ébredek fel), de ebédre annyi zöldséglevest megevett mint én (krumpli, murok, borsó, csipetke), utána a második túrósgombóc volt. A kettő között puliszkát tízóraizott másfél joghurttal. Vacsorára már csak másfél deci táptejet kapott gabonával és műzlivel. (Van a Milupának babaműzlije, olyan mint a felnőtteké, csak kisebbek a pelyhek és golyók, direkt már fogakkal rendelkező babáknak van, hogy gyakoroljanak a nem teljesen pép ételeken, Sára nagyon szereti, ezzel váltjuk fel a multigabonát). Én a babakajáltatással úgy voltam, hogy egy éves korig óvatoskodtam eléggé, meg olyan szabályokat próbáltam betartani, hogy ne adjak tartósítószerezett, színezett kaját, semmi konzerv. De most már iszik például Tedit, ami már nem babáknak, hanem gyerekeknek van, eszik gyümölcsös joghurtot, amit eddig nem adtam, eszi a leveseket ahogy mi, vagyis nem pépesítve, például már a zöldborsót is egészbe ette a tegnapi zöldséglevesből, nem hajalva, nem szétnyomva. Csak legyen jól megfőve.
Örülök, hogy eszik, de van egy kis problem is: nem issza a tejet. Amióta nem szopik próbáltunk adni tehéntejet több formában is: UHT nem kellett, házi tej nem kellett. A lefejt anyatej nem kellett, és a Nestle tejporból készült tej sem kellett. Sem pohárból, sem csőrösből. Még a cumisüveget is bevetettem, gondolván egy próbát megér (amúgy azt mondta a doki, ha eddig nem adtam neki cumit ezután már ne szoktassam hozzá). Nem is szopta a cumit, mintha szopni is elfelejtett volna, csak kacagott a cumisüveggel a fogai közt. Egyszerűen nem issza meg a tejet, nem szereti.
Utolsó próbálkozásként veszünk neki valami ízesített tejport, valami 1+-os juniortejet, hátha azt issza, állitólag finomak. Van banános, epres, ilyesmi. A szimpla babatáp tényleg szörnyű ízű.
Addig azzal zsönglőrködöm, hogy az ételekbe tejet teszek, hogy azért kapjon tejet: tejberizs, tejbegríz, műzlivel, gabonával, pürébe. Érdekes, így megeszi. Persze minden nap eszik joghurtot, vajat vagy sajtot, hogy egyen tejterméket. De egy gyereknek akkor is kell tejet inni!

Mindenütt jó, de...

Visszajöttünk. Túlvagyunk rajta. Vannak sikereink és kudarcok is. Előbb a rosszat. Az elválás és a találkozás élménye negatív, nekem legalábbis. Az előbbit meséltem. A találkozásnál, meg a körülmények újra ellenünk játszodtak. Amikor elváltam Sacótól aludt. Csütörtökön este, amikor utána mentünk, már aludt. Sajnos úgy alakult, hogy 10 után értünk oda. Mégis úgy döntöttünk hazamegyünk együtt, elég volt ennyi különlét, ahányan vagyunk annyi fele voltunk a családból: én Sepsin, Apa Mvh.-en, Sára Baróton. Semmi értelmeset nem csináltunk nélküle, tehát nem használtuk ki, hogy nincs gyerkőc (mondjuk egy nyaralással kettesben), így nem láttuk sok értelmét, hogy Apa egyedül jöjjön vissza Vásárhelyre, aztán ki tudja mikor tud majd eljönni értünk, az megint egy plusz út, stb. Tehát nem könnyen, de úgy döntöttünk felköltjük a gyereket. Becuccoltunk majd beraktuk őt is az autóba, persze ébren volt kb. 15 percet. A mamája vette fel és vitte le az autóhoz, engem csak megnézett és semmi reakció! Fel sem ismert. Talán Apát hamarabb megismerte, sokat mutogatott rá. Az úton végig aludt, itthon megint 10 percet volt ébren, a kiságyba tettem, gyorsan visszaaludt. Valószínűleg kómás volt szegény éjjel, és ezért még csak egyetlen mosollyal sem jelezte, hogy "jaj, Anya, de jó, hogy itt vagy". Ritkán volt ilyen, de most megint úgy éreztem, hogy teljesen fölösleges vagyok az életében, más is pont olyan jól eltudja látni (ha nem jobban, mert azért mamáék mégiscsak mamáék), tudja szeretni, stb. Olyan jól megvolt Baróton, csak dicsérték minden szempontból. Még csak fel sem ismer! Trauma. Aztán másnap reggel nézelődött rendesen, hogy hol van, kik vagyunk. Ismerkedett a tereppel, mászkált a lakásban, felfedezte játékait. Szerintem ekkor esett le neki a dolog. Kicsit barátkoztunk még, lerendezett egy bőgést, Apa megvigasztalta. S akkor mintha helyrejöttek volna a dolgok. Hárman ültünk az ágyon, Apától Anyához, Anyától Apához akart menni ölbe, hol engem hol Apát ölelte. Kicsit jobban kezdtem érezni magam. A nap azzal telt nagyjából, hogy szoktunk vissza egymáshoz. Délután már mosolygott is rám, addig csak nézett nagyon. Furábban viselkedett egy hét máshol lét után, mint amikor júniusban két hét után jöttünk haza. Igaz, akkor ott voltam vele végig, most három napot nélkülem töltött. Akkor biztosabban mozgott a lakásban, mint most. Mondjuk akkor kisebb volt egy kicsit. Estére már minden rendbejött, voltunk sétálni Zsoltikáékkal, utána meglátogatott egyik keresztmama. Az a pár nap nélküle nem volt olyan rossz. Csak naponta 3-4-szer volt telefonos jelentéskérés Manóról. Én semmi különöset nem csináltam csak nőcis dolgokat: barátnőzés, körömfestés, shopping, kozmetikus. Az én rossz érzéseim mára elmúltak. Újból vannak ölelkezős 3 perceink, és egyszerű összenézésből fakadó kacagások is. Na meg az énekeket, mondókákat is kezdi felismerni, és úgy reagál mint régen. Mert ez a pár nap kiesés bizony azt eredményezte, hogy az énekekre sem reagált, ami máskor tetszett neki, azt meg sem akarta hallgatni most. Nem hiába mondják, hogy egy gyereknek a folytonosság, állandóság a legfontosabb. Ez ad neki biztonságérzetet. Ha sok helyre hordoztuk is, mert minden hónapban volt egy-két hétvége Sepsin/Baróton, Pesten, Kecseten, itt-ott, mi, de főleg Anya állandó tényező volt az életében, mindig ott voltam. Na és persze a cici. Ami most megszűnt.
Nos ez a siker a történetben, hogy abbahagyta Sára a szopizást. Amióta visszajöttünk nem kapott cicit, és nem is szándékszom már adni. Mindjárt egy hete, hogy "leszokott". Tegnap reggel még kellett fejnem, mert az egyik mellem megdúzzadt, de már nem is tej jött, csak savó, olyasmi, mint ami a tejbeindulás legelején volt. Úgy látszik 3-4 naponta még annyi összegyűl, hogy kicsit begyullad. Érdekes, a másik cici rendben van. Ami még nagyobb siker, hogy sikerült NEKEM elaltatni Sacót délben cici nélkül! Tegnap. Ma Apa altatta. Igaz, nekem sírt kb. 25 percet, sőt: ordított, de egyszercsak lecsendesedett, feküdtem mellette, matatta a katapultáló katicáját (fa játék rugóra akasztva), aztán már nem matatta, kezdte lehunyni szemét, és elaludt. Mindezt az én kedves, lágy, gyönyörű énekhangomra és simogatásra. A sírás nem tudom minek volt köszönhető, cicit keresett vagy egyéb ok is lehetett. Este is sikerült elaltatni cici nélkül, kevesebb sírással, az ölömben aludt el, és a kiságyban aludt tovább. Az éjszaka nyugtalan volt, többször ébredt sírva. Reméljük ez is elmúlik. Örülök, hogy itthon vagyunk, mert itt vagyunk már igazán otthon. Itt vagyunk nyugodtabbak, tudjuk és tesszük a dolgunkat, itt ismerjük már ki magunkat igazán és vagyunk a legfelszabadultabbak. Mindenütt jó, de még jobb hazajönni a mi kis fészkünkbe. Próbálunk visszaszokni a nem unalmas rutinunkba (hogy aztán valamivel megint megzavarjuk Sacót egy kicsit: mondjuk egy pesti úttal, mert szeptemberben oda készülünk:)).

Az igazi dráma

Inkább tragédia. Nem álltam meg pityergés nélkül követni a híreket. 16-án este tűz ütött ki egy bukaresti szülészeten, pont egy olyan teremben, ahol a koraszülötteket kezelték. A sokszintű mulasztás eredménye egyelőre 4 halott csecsemő, és 7 súlyos állapotban lévő. Ha követni akarjátok az eseményeket: www.realitatea.ro, de az egész román, illetve már a nemzetközi sajtó is ezzel foglalkozik.
Személyes komment: nem találok szavakat.

A dráma

Azt hiszem túldramatizáltam a ciciről való leszoktatást. A gyerekemtől való elválást is. A saját érzéseimet nem, az valóban dráma volt. Abban az esetben alúlértékeltem a dolgokat. Azt hittem egyszerűbb lesz, és hogy keményebb fából faragtam engem.
Sára a hétvégén még szopizott. Pénteken mentünk haza Barótra, szombaton a déli elalvásnál még szopizott. Utána több mint 24 órát nem kapott cicit, mama altatta este és délben is. Nem ment sírásmentesen, de csak 10-15 percet harcolt, aztán szépen elaludt. Vasárnap 3 órát aludt délután. Azt, hogy mások eltudják altatni eddig is tudtam, csak nekem nem sikerül, mert keresi a cicit rajtam (máson is keresi, de nem találja és feladja, nálam nem adja fel). A búcsuszopizás is megvolt, mondtam neki, hogy búcsuzzon el a ciciktől, mindkettőt szépen kiszopizta. A 24 óra után persze fejtem, mert az egyik cici fájt, de a másik például már nem. Hétfőn csak úgy, mintha érezték volna a cicik, hogy mi a helyzet, abbahagyták a munkát. Viszzatértek eredeti méretükre (ha nem is formájukra :( ). Kedd reggel is minden változatlan, pedig gondoltam éjjel működésbe lépnek. Itt tartunk. Ciciügyben egyelőre minden rendben, valóban az agyban dőlnek el a dolgok, ahogy sokan mondták: ha abbahagyod a szoptatást, és a fizikai reakció megszűnik, akkor magától megáll a termelés is. De ehhez kell az is, hogy magadban - agyban és lélekben - lezárd a szopizást. Röviden: kész, többet nem szoptatok. Majd a tested is erre hallgat. Érdekes... Lehetne ezen még sokat filózni. A dolgok persze nem működnek ilyen egyszerűen mindenkinél. Van akinek begyúllad, két hétig kinlódik, hogy elmenjen a teje.
A másik téma, hogy otthagytam a gyerekem egy másik városban, most először van nélkülem, ilyen messze tőlem. Eltelt már egy éjszaka. Csodák csodája, vagy egyszerűen nem is csoda, hanem normális dolog, vagy csak én vagyok szerencsés: minden rendben ment eddig. Rendben ment a Manóval séta, evés, fürdés, alvás, reggeli. Mamáék jól végzik a dolgukat, ez biztos. Nekem lelkiismeretfurdalásom volt, hogy elhagytam őt. Pedig tudom, hogy ez normális, és előbb-utóbb be kell következnie. Vagy a bölcsibe, vagy mamáéknál, vagy bébiszitternél otthagynak már ekkora gyereket, sőt kisebbet is. De mégis. A szitu úgy alakult, hogy aludt, amikor elmentem a buszhoz, amivel Sepsire utaztam. Az még rátjátszott a lelkiismeretemre, hogy nem tudtam elbúcsuzni tőle, nem akartam felkölteni. Lehet, hogy így könnyebb volt eljönni. Aztán jött a pityergésem. Meg az is, hogy rájöttem és egész nap azon gondolkodtam: nem is kéne otthagynom, maradhatnék én is, mert ha van aki altassa, akkor nem kell már cici. Már jó ideje nem akar szopni csak úgy, hanem csak az elalvásnál keresi a cicit. Apa is azt mondta, ha nem akarom az egészet akkor maradjak Baróton. De én megcsinátam, eljöttem, nem fordultam vissza. Az eszemre hallgattam. Ágómamának is megígértem, hogy hazamegyek, már nem akartam meggondolni magam. Ezért most büszke vagyok magamra. Még nem telt el 24 óra, már háromszor beszéltem mamáékkal telefonon, ma reggel Sacó hangját is hallottam, matyogott valamit.
Hogy Manóka mit érez és gondol azt nem tudom, a látszat szerint jól van. Tegnap lefekvésnél nagyon nézte a szobaajtót, talán engem várt. Mamáék megmutatták neki a ház minden helyiségét, hogy bizony nem vagyok ott. Úgy tűnt megnyugodott, és első este volt, amikor sírás nélkül elaludt. Én jól vagyok. Próbálok pihenni és vakációzni. Csak hiányzik a Törpém.
Most kezdődnek az igazi anyasági mibenlét problémái. Szépen fokozatosan majd megélünk mindent és megbírkózunk mindennel.

Ezért (is) érdemes

Pár hete történt. Sárát bámultuk Apával mindketten felkönyökölve a pelenkázóra. Pelenkázás után volt, ő ott mászkált és matatott a pelenkázón. Aztán szembe ült velünk közel hozzánk, vigyorgott. Megölelt engem, aztán rögtön megölelte Apát. Majd gyorsan visszabújt hozzám, majd ismét Apát karolta át. Ezt 3-3-szor mindkettőnkkel elművelte. Olyan aranyos volt. Annyira meglepődtünk, nem is tudtuk összefogni a szánkat. Egyformán osztotta ki nekünk a háromszor 3 másodperc öleléseket. Ilyen pillanatokkor pillangók repdesnek a gyomromban. Hát ezért érdemes...

A TERV

Újabb enyhűlést hozott sírámaimra két anyuka hozzászólása a témához. Nem szép dolog a káröröm, de jó hallani, hogy más családokban is felmerülnek ezek a problémák, még ha nem is egyedül vannak, hanem segítséget is kapnak (nem csak apukáktól). Hát azért gondoljatok bele: 365-ből 365-öt vele voltam eddig. Tényleg nem volt egy nap se amikor ne Sárával keljek és feküdjek. De most lesz!
A terv az, hogy hazavisszük Sacót baróti mamáékhoz és otthagyjuk napokra. Röviden ennyi, a terv részletei majd a véghezvitel alatt alakulnak. Vagyis, hogy mennyit marad ott még nem tudjuk. Én majd Sepsi kuksolok, ha minden kötél szakad és menni kell utána, mégis csak 50 és nem 180 kilóméter. A terv oka: ideje leszokni a ciciről, mert Anya kezdi egyre inkább fejős tehénnek érezni magát mint kisdedét szoptató anyukának. Egyre jobban zavar a szoptatás: fizikailag és pszihikailag is. Fizikailag, mert csíp, rág, mar, erősen szív, kapar a kiscsaj ahol éri. Pszihikailag, mert állandóan velem kell lennie, velem kell elaludnia, már nagyocska, stb. Tudom, hogy szophatna még, mert más anyák két, akár három évig is szoptatnak (négyet is hallottam, de azt már egyáltalán nem tartom normálisnak). De én nem akarom. Úgy érzem ez az én döntésem lehet. Na meg gondolom a gyerekemé is kéne legyen, De hát majd másban dönt ő. Én vártam eleget, hogy megérezze rajtam, hogy ez nekem már kellemetlen. Azt mondják ha valóban abba akarja hagyni az anya a szoptatást, a baba megérzi és egy idő után elfordul, nem kell neki. De Szamócánknak nem esett le a dolog, így lépni kell.
Szerettem szoptatni, összebújni, tudom milyen fontos ez mindkettőnknek, de főleg neki: a tej is, meg a kötődés, a megnyugvás, stb. Nem részletezem, gondolom mindenki tisztában van a szoptatás, mondhatni csak előnyeivel. Abszolót pro szoptatás vagyok, és az esetleges ezutáni gyerekemet/keimet is akarom szoptatni, minden anyát erre buzdítok. De ami sok az sok, legalábbis nekem ez már sok.
Megpróbáljuk Sárát úgy leszoktatni, hogy a nagyszüleinél hagyjuk pár napra, akár egy hétre is, hogy ne legyek ott fizikailag mellette. Ne lássa a cicit, engem, ne érezze a cicit, a tejet. Hátha működik így radikálisan, mert fokozatosan nem lehet. Kétségeim vannak persze. Először is: ok, hogy sír egy nap, két nap, főleg elalvásnál, mert máskor nem hiszem, hogy gond lenne. De mi lesz ha állandóan sír és ordít majd, ha mamáék idegeire megy? Ha kikészíti magát? Lelkileg mi történik vele? Hogy hagyjam a gyerekem ott egy hétig, úgy hogy ne is lássam?
Na ilyenek és effélék. No persze megint ott van a másik oldal. A mi időnkben pár hónapot lehettünk édesanyánkkal, aztán leginkább nagymama vagy néni foglalkozott velünk a nap nagy részében, és nem tört össze a lelkünk. Igen, de kisebbek voltunk, és nem éreztük meg annyira a lepasszolást, nem fogtuk fel. Ugyanakkor tudom, hogy egyszer ennek is eljön az ideje, a szülőnek dolga van, a gyerek a nagyszülőkkel is pont olyan jól ellehet. Már eszik sokfélét, az evéssel sem lehet gond. Mamáék is neveltek gyereket, össze nem törik, le nem ejtik. Sárának már adtam egy-két korty bolti tejet, és evett tegnap reggelire tejbegrízet. Egy évet betöltötte, bátorkodtam tejügyben. Nem ütött ki tőle, semmi baja. Remélem lassan hozzászokik, hogy többet igyon tejet pohárból. Este akár a csőröst is odaadhatjuk neki. Azzal csak az a baj, hogy megfogja, befalja a csőrikét, de nem tudja még felemelni, így egy bizonyos szintre csökkent tejből már nem tud inni. Fekve nem tanácsos itatni a gyereket. Cumisüvegbe nem adom, ha eddig nem cumizott, na nehogy már most szokjon hozzá. Találunk mi valami megoldást, kénytelenek vagyunk, ha már nem lesz cici.
Kívánjatok sok szerencsét a terv kivitelezéséhez, én magunknak és mamáéknak kitartást kívánok, Sárától meg belátást. :)

Ideje a játszásnak, ideje az egyébnek

Tegnap végre meglett az a játékfélóra, amiről előtte beszéltem. Amiután jól elpanaszoltam magam itt, végiggondoltam a dolgot még egyszer és változtatásokat eszközöltem. A tegnap is úgy jutott időm mindenre amit akartam, hogy 1. - a legfontosabb - Ne akarj mindent megcsinálni, és egyáltalán ne akarj mindent tökéletesre; 2. Amit csinálsz hamar csináld. Szóval hamar-hamar befejeztem a dolgom és délben már a padlón csúsztunk-másztunk Manókával. Babáztunk is, mindegyiket szerre elővéve, megédeseltük őket, elmutogattuk mindenféle testtartozékaikat, altattuk a babákat. Kockáztunk is, amíg Sára meg nem unta és hátatfordítva nekem át nem mászott a másik szobába.
Próbálom összeszedni magam. Pár dolog ami segít: egy nap csak egyszer, na jó: max kétszer mosogatni, vagyis mindent felgyűjteni, aztán mindent elmosni. Ezzel időt lehet spórolni. Aztán azzal is szerzünk egy kis időt magunknak, ha este hamarabb nekiállunk a tennivalóknak, és hamarabb lefektetjük Sacót, így tegnap már jutott időm arra a tíz oldalra egy könyvből, és bele sem aludtam az olvasásba! Persze ehhez az is kellett, hogy Apa altatott, addig én befejeztem tevés-vevést, és akkor még volt kb. két óra szabadidőnk.
Bizakodásra ad okot, hogy Sára étvágya visszajött, újra akar enni, szóval nem kell egy órát eltölteni az "ezt kérsz? ezt nem. és ezt? ezt sem..." próbálkozással. Ami még problémás: a cici nélküli elalvás, de vannak esték amikor már egészen jól megy (tegnapelőtt Apa 3 perc alatt elaltatta, igaz nagyon kimerült volt Babóca), és az éjszakai ébredések. Reméljük hamar lejár ez a nyűgösebb periódus, mert például egy hete szépen átaludt pár éjszakát egymás után.
Amiben kitartóak vagyunk és úgy tűnik Sára is elfogadja: a kiságyban alvás. Elég merész vállalkozás már csak úgy otthagyni az ágyon aludni, mert akár 360 fokos köröket is képes megtenni alvás közben. Végre egy év után eljött a rácsos kiságy ideje!

A bűntudatról

Bűntudatom van, ha nem foglalkozok Vele, mert dolgom van. Csak úgy leteszem a földre, mászkál, pakolászik, egy darabig elvan. Tudom, hogy ezt is kell lássa, hogy a felnőtteknek dolguk van, és azt el kell végezni. Tudom, hogy meg kell tanuljon egyedül játszani. De vannak napok, amikor azon veszem észre magam, hogy a rutinban - etetés, altatás, pelenkázás, öltöztetés, fürdetés, sétálás - ami a vele való foglalkozást, plusz a házimunkát jelenti, nem volt egy fél óra, amikor csak Vele foglalkoztam, játszodtunk. Vannak öt percek, amikor lekuporodok mellé, és babázunk, vagy öt perc könyvnézegetés, öt perc mászkálás vagy hancurozás, két perces ölelkezések földön vagy ágyon, vagy pelenkázón. De mindig az van, hogy "na abba kell hagyni, mert vár a mosatlan, vár a teregetés, vár a vasalás, vár a tusolás", vagy bármi, amit el kell végezni. Nehéz kikapcsolni az egyebet és csak vele, csak ott, csak mi ketten, és csak a játék legyen. Ilyenkor arra gondolok, hogy ez másképp lesz ha megnő kicsit, és már lehet vele valóban játszani. De tudom, hogy nehéz lesz megvalósítani.
Bűntudatom van, amikor úgy érzem, hogy aludjon már el, mert szükségem van egy fél órára amikor, csak fekszem az ágyon és bámulom a plafont. És akkor valószínűleg észreveszem a pókhálót a sarokban, és akkor már felkelek és valamit arrébb teszek. Vagy amikor úgy érzem, valaki vigye már el a gyereket egy órára valahová, mert három hónapja nem merültem el egy kád meleg vízben. Mert hogy fürödjek, ha ébren van, nem hagyhatom magára. Sajnos nincs sok ilyen valaki. Persze este 10 vagy 11-kor amikor elalszik, már általában hulla vagyok bármihez. Pedig egész nap semmi nehezet nem csináltam, csak állandóan figyelni kell rá és ott lenni. Még nem is jár. Mi lesz ha elindul? Bűntudatom van amikor úgy érzem, csak éppen legyen egy szabad órám, hogy olvassak el tíz oldalt valahogy egyhúzamban egy könyvből, vagy azt olvassak el az interneten amihez éppen csak kedvem van, vagy nézzek meg egy filmet, csak úgy for fun. Ilyenkor bánt a lekiismeret, hogy megakarok tőle szabadulni.
És akkor is bűntudatom van, ha éppen noszogatnak: egy hete nem írtál a blogba, nem töltötök fel képeket. Mindig ott van: kéne tartani a kapcsolatot, másokat is érdekel mi van velünk, képeket kéne készíteni, feltölteni, írni a blogba gyakrabban, felhívni embereket. De mikor?
Mi lesz ha majd több gyerekem lesz? Én vagyok a gyenge? Mások hogy csinálják? Valaki tanítson meg időtbeosztani!

A láblógatásról

Sokan úgy gondolják (azt hiszem én is gondoltam megboldogult lánykoromban), hogy aki gyereket nevel otthon két évig, az igazán csak otthon ül és lábat lógat. Jaj, de jó neki! Nos én néha bizony kivagyok. Elmesélem az elmúlt két napot.
Tegnap éjjel keveset aludtunk. Sárának egyszerre két foga jön, és a múlt éjjel jöttek ki úgy igazán, hogy áttörjék a foghúst. Eddig nem vettük észre ha foga bújt, de most már vastag a foghús, jobban megkínozza őt a folyamat. Félóránként ébredt, vagy így vagy úgy vissza kellett altatni. Először Apa altatta vissza, a többi ébredésnél én. Reggelizni nem akart. Napközben elvittem már délbe otthonról, mert a felső szomszéd most szereli be a kazánt, zaj van. Fúrnak, kalapálnak. Elnézést kértek és szóltak előre, de hát ez ezzel jár. Két nap. Elmentünk Katihoz, ott elaludt, de csak fél órát. Utána Judit barátnőméknél jártunk, mert már többször hívott, hogy a nagymamája látni szeretné Sárát. Ha már lementünk a főtérig, bementünk. Ez úgy összesen 45 perc babakocsival otthonról, még ha Katinál meg is álltunk (ahol a második emeletre felcipekedtünk). Közben még a patikában is voltam, Panadolt venni. Juditéktól szerencsére Apa hazavitt. Ebédelni nem akart Sára, három félével kínáltam, alig evett valamit. Elaltatni csak nagy nehezen tudtam, 30 perc cicizés után, 15 perc múlva ébren volt, Apa altatta vissza még 15 percre. Amikor felkelt kimentünk sétálni. Másfél óra bóklászás, majd haza. Fürdetés, pelenkázásnál nyürizik. Etetés. Álmos, ásítozik, elhúzza fejét, aztán mégis kell, de csak joghurt kell, sem sajt, sem kenyér. Nem akarja bevenni eperszörpit, nyürizik. Két napja folydogál az orra, ezért kap szirupot, na meg a fogzására is jó. Szerencsére az esti altatás aránylag jól ment, hamar elaludt. Ma éjjel újra ébredezett párszor, 4 órakor Apa felváltott, ő altatta vissza. Reggel fúrásra ébredtünk. Tejbegrízet főztem neki, persze csomókás lett. Átszűrtem szitán. Hogy kell folyósra (nem csomókásra) főzni a tejbegrizet, meg a puliszkát (ez néha összejön)? Evett egy keveset, az eperszörpit csak a gríz alá bújtatva tudtam beadni. Elpakoltam reggeli után, elmosogattam. Sára tett vett a földön, mászkált, elvolt. Odaraktam egy rend mosnivalót, miután pár fehér cuccot beáztattam. Persze bejött a fürdőszobába, felöntötte Apa otthagyott kávéját. Az ráfolyt a kéttalpnyi szőnyegre, és végigfolyt Sára nadrágján. Beáztattam a szőnyeget, lehúztam a gyerek nadrágját, felmostam a padlót. Amikor leülök meginni a reggeli kapucsinómat két órával a reggeli után, odamászik, kaparja lábamat, nyüslet, hogy vegyem fel. Ha leülök a számítógép elé bármikor amikor ébren van, odajön, rámtámaszkodva próbál felállni, nyekereg, hogy vegyem ölbe. Ha ölbeveszem nem tudok semmit csinálni, mindent szétdobál, ledobál, széttép ami előtte van, a billentyűzeten klimpírozik, sem írni sem olvasni nem tudok. Bekakilt, tisztába teszem. Déli altatás. Egy kis cici, beleteszem kiságyba. Sír, felül, nem használ ringatás, nem használ dúdolás. Kiveszem, még cici. Vissza ágyba. Megint sír. Harmadjára sikerül, kb 10 perc altatás után, állva a kiságy mellett, ölömben egy 10 kilóssal. Öszesen 40 perc altatás. Kijövök a szobából, összeszedem játékokat, széttépett reklámújságokat, dobozokat, könyveket, valahogy nézzen ki a ház. Amire odajutnék, hogy kiteregessem a ruhát: felébredt, sír. Bemegyek visszaaltatom. Kijöttem. Most itt tartok. És fülelek, hogy mikor ébred meg, mikor kezdik a fúrást fent, ami felköltheti, vagy csak úgy magától. Kéne valami ebédet készíteni neki, ha ébred ebédeljen és menjünk sétálni. És én is kéne egyek valami ebédet. Ha akkor eszem amikor ébren van, odamászik hozzám, kaparja lábamat vegyem fel. Ha felveszem beleültetem az etetőszékébe, hátha ő is eszik valamit, így én is befejezhetem. De lehet, hogy majd feszíti magát a székben és nem akar ott ülni. Persz ha nekiállok most teregetni, meglátom, a koszt a teraszon, és fel kéne seperni, felmosni, hogy a manó tudjon ott mászkálni. És még vár a beáztatott szőnyeg, hogy kimossam. És az előszoba sem volt ma még felmosva, ott is por van, ott járunk be cipővel. Apa tanácsa: amikor ő alszik, te is aludj, pihenj. Hogy? Mindezek ellenére mindenkinek azt mondom, hogy szeretek itthon lenni, és én mindig ráérek például emberekkel találkozni, mindenre van időm. Hát van, de mindig úgy érzem, hogy mindig van tennivaló, sosem vagyok kész.
Ennyit a láblógatásról. És még jó, hogy nem kell pelenkát mosnom, itthon lehetek két évig, és Apa is sok mindenben segít.
Dolgozó anyák, ti hogy csináljátok?

Egy év anyaság

Javítanék a címen: egy év plusz 9 hónap anyaság.
A nagy hajcihőben nem nagyon gondolkodtam azon mi volt egy évvel ezelőtt. De az esti szopizásnál azért elcsendesedtünk, és én is belegondoltam: Az ÉN LÁNYOM EGYÉVES. Ebben a mondatban minden szót ki kell emelni. Pont nekem, érted?, szóval nekem adatott, hozzám érkezett, nekem gyerekem?, ez is fura. Aztán az hogy lányom, maga a tény: gyerek, lány, van, itt van, él, létezik, ez is nagy dolog, egyáltalán úgy önmagában. Na aztán meg az, hogy már egy éves!... Eltelt egy év vele, sőt még több, de hát egy éve van kint. Húúú...már ekkora. Ezután már nem a heteket, hónapokat számoljuk, hanem az éveket, értitek?, egy éves! Olyan sokat változott az egy év alatt. Nem is tudom melyik gondolat taglóz le jobban. Mind csoda. Kicsit pityeregtem is boldogságomban...

Az ELSŐ születésnap

Nem volt nagy, de buli volt. Babazsúrnak indult, de Bence megbetegedett és nem tudtak jönni, helyettük beugrott Sára Judit keresztmamája, Gyopi és Tamás keresztszülei. Na és persze Mikiék is itt voltak, a barátaink, akikkel szoktunk sétálni, hintázni, miegymás, és mi is voltunk Miki egyéves születésnapján májusban.
Szóval a nap úgy indult, hogy miután Apával együtt ébresztgettük és köszöntöttük fel reggel Sacót, a kiscsalád bevásárolt, majd anya sündörgött egy kicsit. Aztán majdnem kész lett amire jöttek a vendégek. Kész is lett volna ha kap egy kis segítséget Sárától. Annyi kellett volna, hogy ha már egy órát altattam, akkor legalább egy órát aludjon is, de SEMMI. Érezte hogy nagy nap a szerdai, aludni sem akart, nehogy lemaradjon valamiről.
A nap második felében volt móka és kacagás, evés-ivás, ajándékbontogatás. Volt házi sütésű torta, úgy ahogy kell. Mivel Anya még csak egy fejlődésben lévő konyhatündér, almás-szilvás pitét sütött és elneveztük szülinapi tortának. Volt főttkukorica, aminek főleg Miki örült, mert egész délután azt rágcsálta volna legszivesebben. A sósperecek és egyéb babaszájtömők mellé Anya hamburgert szolgált fel vacsinak, csirkehúsival, így a babák is ehettek belőle, és igazán nagy sikere volt a házikészítésű hambinak, amiből valójában csak a panírozott hús készült otthon. A többi összetevőjét csak beledobigáltuk a zsemlékbe.
A lányunk már babailag is el van látva: két babát is kapott születésnapjára. Hamar találtunk nevet is nekik. Az egyik hajasbaba, gyúrható, nyúzható, mert csak a feje gumi, a többi textilanyag, szép kifejező szeme-szája van neki. Ő Katababa lett. A másik baba csuparongy. Fifibaba egy viráglány, valami Minimaxos rajzfilmből, amit Sára még nem ismer, én is csak kapcsolgatás közben kaptam el párszor a rajzfilmet, de kedves figurának tűnik. A neve már adva volt a rajzfilmkészítők által. Ehhez persze még hozzájön Petibaba, akit Magyarországról hoztak távoli rokonok, és múlt vasárnap kapta Sacó. Neki az a különlegessége, hogy nem túl nagy, ugyancsak nyúzható, és pislog a szemével, vagyis ha lefektetjük, akkor lehunyja barna szempillákkal is ellátott szemeit. Amúgy kopasz szegény... Ugyancsak múlt hétvégén kapott Sára ajándékba Kecseten egy ikerpár babát, akiket sziámiknak is nevezhetünk, mert azon kívül hogy csupa rongyból vannak, bozontos hajjal, egyik fiú, másik lány, féloldalasan ölelték egymást, vagyis össze voltak varrva. A szétválasztó műtétet Anya végezte el egy ollóval tegnap. Az arasznyi méretű babákkal így jobban lehet játszani. Eygik Piri, másik Tibi. Apa nem érti egy fiúbaba miért jár rózsaszín nadrágban. Most még nem fogok más babaruhát varrni neki, majd talán ha nagyobb lesz Manóka. A babagyűjtemény így egy hét alatt elérte az 5-ös számot. Aztán kapott még ajándékba Sára a keresztszüleitől egy kis csajos nyári majókát, egy ujj-bujócskás Bari, a birka vastagkartonú könyvet is. Bővült a könyvespolc, amit egyáltalán nem bánunk. Ha Sára olyan lesz mint anyukája, akkor könyvekből sosem elég! A legérdekesebb ajándék talán az a hangszer amit Gyopiék hoztak, egy igazi csörgő, fából készült kosárka alakú, virágok és természetesen katicabogár van rajta, na meg drótra húzott fémlemezkék, amik - ha rázzuk a kosarat - csörögnek.
Mi vettünk egy pár szép fehér cipőt neki, mert addig erősködtek ismerőseink, hogy a felálláshoz, menés elindításához cipő kell, hogy beadtuk a derekunkat. Magas szára van, tartsa a bokát. A baj csak az, hogy a cipő orra egy hét alatt lement, mert Sára inkább mászik, és nem nagyon akaródzik felállni egyedül. De valóban, ha felállítjuk mi, sokat és jobban áll a lábán ha cipő van rajta. Tegnap azt olvastam, nem jó ha erőltetik a gyereket ilyesmiben. Majd elindul ha megérett rá az esze és az izomzata. Erőltetéssel többet ártunk mint használunk: lehet hamarabb elindul, de bizonytalanabb lesz a járása, és tétova lesz, többet esik, stb. Na de mindenki adja a jótanácsokat. Nem tudom, hogy viszonyuljak ahhoz a ketegória ismerőshöz, akinek nincs gyereke, de ő mindenkit megkérdezett és jól tudja, hogy mit hogyan kell csinálni. Nem utasítom vissza, mert lehet igaza van, de én másképp akarom csinálni. Erre én vagyok a makacs. Sára csak egy hónapos volt, már kérdezték: adsz neki vizet, adsz neki teát, adjál ilyen meg olyan teát. De minek?, mondom. Nem kell, van anyatej, az mindenre jó ebben a korban, és amúgy sem hasfájós. Ha az lett volna, biztos próbálom teáztatni. Én sem csinálok mindent könyv szerint, de sokmindent olvasok, és olyan szerzőktől, akiknek az elvei nagyjából megyegyeznek az én elképzeléseimmel.
Dédimama egy szép takarót küldött Sárának, hableány és halacskák vannak rajta. Már várjuk az őszt, hogy takarózhassunk vele.
Aztán nem telhet el szülinap Halász Judit Boldog születésnapot-ja nélkül, amit meghallgattuk párszor. Egy szülinapi parti kötelező elemei is megvoltak: fényképeszkedés (kevés kép készült, mert türelmetlenkedett Sára) és gyertyaelfújás, amit Miki szívesen bevállalt Sára helyett, mert ő még nem tud fújni.
Azt hiszem Szamóca nem nagyon értette mi van, ő elvolt magával, Mikivel, másztak egymás után, egymás elől, ki a teraszra, vissza, etették egymást, főleg Miki Sárát. Olyan volt neki, mint máskor, amikor vendégeink vannak. De a babákat párszor megcibálta és megmutogatta a szemeiket, aztán ideadta Anyának, hogy ő játszon velük.

Ma van a szülinapom! -pom -pom -poropopopom

Sárababa belépett az évesek sorába!
Ezzel a dallal ünneplünk, és küldjük mindenkinek, aki nem vesz részt a mai babaszülinapi partin.

Pislákoló értelem 3

Akármilyen kicsi, de már lehet vele játszani, és nem csak úgy, hogy mi szórakozunk ő meg néz mint pár hónapos korában, hanem igazi interaktív játékokat. Az egyik például a labdázás. Ha odadobjuk neki, akkor elrugja, vagy megfogja és nyújtja vissza a labdát. Ha elgurítjuk, akkor utána mászik és adja újra vissza a labdát. A dobás nem megy még, csak nehezen lehet rávenni, hogy engedje el a kezéből a labdát, anélkül, hogy odanyújtaná valakinek. A másik szórakozásunk a kergetőzés. Mivel a lakásunkban szó szerint körbe lehet járni, néha nekiindulnak apával és kergetik egymást. Vagy Apa Sárát (ez a gyakoribb), vagy Sacó Apát, természetesen négykézláb. Ilyenkor Sára hátranéz és egyik kezét nyitja-csukja, ami azt jelenti, hogy gyere. Kap egy kis előnyt, majd Apa mászik utána. A rohanásban nem tudja ellenőrizni, ezért néha megáll és leüll, hogy megnézze Apa még követi-e, és ha ott van a fogó, akkor nagy kacarászva megint nekiiramodik. Játszott ilyet Álmossal is, nagyon meglepődtünk amikor Szamóca négykézlábra állt, felvéve az induló poziciót, és integetett a földön ülő Álmosnak, hogy menjen. Aztán leesett, hogy mit akar, és vele is pont úgy kergetőzött mint Apával.
Etetőst is szoktunk játszani. Ez annyit jelent, hogy evéskor Sacó adja nekem a kekszet vagy kenyérdarabkát, vagy az üres joghurtos poharakat, és nyammogtat, hogy egyek én is. :) Tudom, hogy ebben a korban a gyerek kezdi utánozni a szülőt, és spéci az etetésnél megfordulnak a dolgok, a baba is akar etetni, de én akkor is játéknak veszem. Már nem csak nekem, de például vendégségben másoknak is nyújt ennivalót.

Kicsi a bors, de hisztis

Törpe már tud hisztizni. Egy pár napja kezdte el a durvább formáját, amikor Apa behozta a teraszról, hogy na most már aztán elég volt a kinti sepregetésből és koszfelmászásból (apropó: legalább olyan rendszeresen kell felsepernem és felmosnom ezután a teraszt, mint a lakás padlóburkolatát). Sacónak ez nem tetszett és a földön ülve kettétárta mancsait a padlón, majd a lábai között szépen ütemesen verte a fejét a földhöz. A dolgot hangeffektusok is követték, amire nem mondhatom, hogy sírás volt, hanem olyan HISZTI! Ez megismétlődött akkor is amikor letettem az ölömből és nem adtam neki több szőlőt, pedig még volt a tányérban. Egyre gyakoribbak ezek a rohamok, én kis naiv gondoltam, hogy a dackorszak csak két éves korban kezdődik. Hát ezek szerint tévedtem, a gyermek akkortól hisztis, amikortól van akarata, és persze ha nem tudja elmondani, hogy mit akar vagy mit NEM AKAR főképp, akkor képes fizikailag kárt tenni magában, lásd padlóba fejet döngölő Sárát. Most csak a fejét, majd később teljes testtel dobálja magát a földön, mi meg majd próbálunk úgy tenni mintha nem is a mi lányunk volna.

Röpke 5 év

A hétvégén Apával az 5 éves együttlétünket ünnepeltük, egy kettesben eltöltött krumpligulyás ebéddel tettük emlékezetessé az 5 éves jubilálást Kecseten (mert Pocok a délialvással volt elfoglalva). Közben olyan gondolatok keringtek a fejemben, hogy ha 5 év alatt ennyit sikerült összehozni, megkoronázva egy egyéves törpével, akkor még mit tartogathat számunkra a többi év?

Hurrá, nyaralunk!

A hétvégét Kecseten töltöttük, Vincéék múzeumnak beillő hétvégi házában, ami valójában egy nyaraló, de vendégszálló is. Utoljára tavaly szeptemberben jártunk itt.
Igazi családi nyaralás volt! Legtöbbett hármasban volt a kiscsalád. Volt ott pancsolás, napon sütkérezés, gulyásozás, falunézés, sörözgetés, falusi emberekkel "koketálás". Sárának kalandos volt: látott libát, tehenet, kutyát, hangyát, malackákat élőben. Anyáéknak jó volt, mert csak úgy
lógathatták...A képek magukért beszélnek.

Falun, füves udvaron jaj de jó. De azért Sára a fűre nem merészkedett.







Szabadtéri vacsorakészítés


Alvás az istállóban
Nem a főházban aludtunk, hanem a pajtában kialakított fürdőszobás (!) vendégszobában. Azon a kis ablakon a háttérben régen az állatoknak adták be a kaját.













Szerintem Kecseten, az ottaniak szerint Kecsetbe, kötelező meglátogatni az 1715-ben épült zsindelyes haranglábat.


Sára a szénáscsűrben egy kis bútorfestéket felmaszatolva









A nyaralás egyik lényege a pancsolás. Nem, nem vagyunk tejfehérek mindketten...


Pucérkodás Apával









Pucérkodás Anyával


És hogy még jobb legyen a hétvégénk: amire hazaérkeztünk megadták a melegvizet!