Mindenki csak első gyereket szül?

A két terhesség különbségeinek felvázolásánál csak a fizikai különbségeket vettem figyelembe, és összességében elmondható, hogy egyformán jól viseltem mindkettőt eddig. Azt nem írtam, hogy nem alszom, nem pihenek annyit most mint az elsővel, mert hát ez magától értetődő  Ugyanakkor például annyi szakanyagot, könyvet, cikket sem olvasok, mert hát ugye e minek, ha már egyszer túlestem tudom miről van szó, tudom mivel jár stb. Néha neten megnézem, hogy az adott héten mi is történik ott bent a babával. Belelapoztam megint kismamakönyvekbe és netoldalakba. Fura. Minden szöveg úgy van megfogalmazva, mintha mindenki az első gyerekét várná, úgy szólít meg a szerző, teljesen újdonságként említenek és írnak le minden részletet. Mondatok amik kb. így kezdődnek: egy kisbaba érkezése.... de akkor miért nem írják, hogy az első kisbaba érkezése? A másodiknál már úgysem ugyanazok lesznek az érzések és gondolatok, nem beszélve a harmadikról vagy sokadikról. Nem nagyon találni semmi összehasonlító irományt, hogy mondjuk ha az elsővel ez, akkor a másodikkal az, erre vagy arra számíts terhességnél, szülésnél, gondozásnál, mit tudom én. Idegesít, hogy minden könyv arról szól pihenj sokat, aludj sokat, egyél jól, mozogj, relaxálj, ezeket a vizsgálatokat végeztesd el, ennek meg ennek járj utána, ezt meg ezt szerezd be, meg sem lövik azt, hogy lehet a harmadik gyerekemet várom és a felsoroltakra nincs időm. Több praktikusságot várnék el, ne ugyanazt szajkózza mindegyik, és úgy tesznek mintha a világ összes ideje a kismamáé lenne és minden a születendő gyerek körül forogna. Aztán, hogy a szülők egy esetleges nem első gyerek esetében hogy oldják meg dolgaikat...hát erről nagyon kevés cikk szól, kevés könyv, amiknek általában a témája a testvérféltékenység, meg egyáltalán a testvér érkezésének a pszichológiája.
És persze vannak dolgok amiket a könyvek kihagynak és csak akkor ismerkedünk meg a dologgal, amikor átéljük, illetve a hely-kórház-környezet határozzák meg, amiben vagyunk. Például a gátmetszés-varrás téma elég tabu mindenütt, nálunk nagy előszeretettel csinálják, ki könnyebben ki nehezebben gyógyul belőle, aztán a beöntés a szülés előtt, amiről hallgatnak a szülésről szóló oldalak és én se tudtam volna róla, ha egy kolléganőm el nem meséli szülését (nálam mondjuk elmaradt, mert még nem tudták pontosan mikor jön a baba, menyi idő a vajúdás  de mivel hamar jött, már nem volt rá idő, méltatlankodott is a doktornő az ápoló mulasztása miatt). Most is csak arra tudok gondolni, hogy ez sem általános és nincs mindenütt. A szülés vagy császármetszés utáni meggyógyulásról is keveset írnak, mintha a szülés lejárna cakk-pakk és utána csak a gyerek van, anyuci már rögtön tud ugrálni körülötte és fürdeti, pelenkázza aszerint ahogy a nagy könyvek leírják. Azt persze én is tudom, hogy a kórházi eljárások, bent levés hossza, gondozás különbözik minden városban, kórházban, ezt nem is várom el, hogy leírják, erre jók a beszélgetések ismerősökkel, akik ugyanott szültek ahol te is szülni készülsz.
Még ha ugyanazokat a dolgokat is olvasom el, mint az elsővel, persze jóval kevesebbet, jól esik, mert úgy érzem foglalkozom ilyenkor a kisebbel is, nem beszélve róla, hogy elfelejtettem dolgokat még ez alatt a röpke két év alatt is. Például a köldökgondozásról teljesen kiment minden a fejemből, pedig valamikor még mama is adott pár kenceficét, amivel kenegetni, törölgetni kell, de már elfelejtettem mi mire való: melyik sima púder, melyik fertőtlenítő, melyik az én sebem mosására való, melyik a sebes mellem gondozására. A külön főzés is rég volt, nem is tudom mit adtam minden nap Sacónak, hogy ne egye ugyanazt mindig. De valamit adtam, mert megnőtt, most újra ki kell ezeket találnom.
Akárhányadik gyerek is, újdonságok mindig lesznek.

Különbségek megmutatkozása

Nem nagyon írtam legújabb pocaklakónkról, nem igazán akartuk nagydobra verni létezését, érkezését, aztán meg ki tudja még mi minden történhet... De mivel ő is része a kiscsaládnak és mindennapjainknak (egyre inkább kiköveteli, hogy az legyen, hogy tudomást szerezzünk róla) - amiről ez a blog szól - szólni kell róla is. És hogyan is közelíthetném meg egyszerűbben a témát anélkül, hogy csak bemutató, puszta tényleíró jellege lenne, összehasonlításhoz fordulok.
Minden olyan simán ment eddig, mint Sacóval. Semmi rosszullét, semmi hányinger vagy fejfájás. Mondtam is: ha a havi el nem maradt volna egyik terhességemet sem vettem volna észre az első 3 hónapban. Na talán egy kis változás mellbőségben már az elején bekövetkezett. Valójában volt még valami: a másodiknál egy pár napos émelygés, inkább reggel, és inkább olyan semmi kaját nem kívánok, de ennék is valamit, vagy mégsem, kajára sem bírok gondolni állapot volt. Egy hetet ha tartott. Tehát a két indulás között ez volt a különbség, amiből kedves párom levonta a következtetést: na ez jobban megviselt, másabb a terhesség, akkor ez fiú lesz! A jóslás egyelőre úgy tűnik bejött. :) A folytatásban van némi különbség: Sárával álmosabb voltam az álmoskorszakban, de lehet, hogy most csak enm volt időm észrevenni, hogy álmos vagyok. Aztán nem híztam még annyit, mint az elsővel, de hátra van még a nagy hízási korszak, és a pocakom nagyobb mint az elsővel, valamint a harmadik: még nem jelentkeztek az elefántlábaim, de még nem késő, van még két és fél hónapunk vízgyűlésre is. Én számítok mindenre ami az elsőnél volt, de mindenki azt mondja: minden terhesség más. Persze logikus magyarázatok is vannak, amik a különbségeket illetik, leginkább a körülmények miatt. Normi, hogy nem hízok annyit, amikor nem munka után otthon lógatom a lábam és sétálgatok, mint az elsővel, hanem egy 12 kilóst emelgetek minden nap, akár lépcsőzök is vele, na meg a tartozékaival: bicikli, motor, homokozószett, kaja, pia játszótérre, stb. Kondiban tart a szinte kétéves, a terhestornán is azt mondták: aki úgy megy oda, hogy otthon van már gyerek, annak a bemelegítő megvan. Mire én: és nem csak a bemelegítő... Még az evés szempontjáról nem is beszéltem: nem igazán lehet úgy jóllakni, hogy etetsz 30 percet, majd neked annyi kajálási idő jut, amíg van türelmed magyarázni (és közben enni), hogy de kicsim, most anya is eszik, nem tud menni játszani, miután evett anya megy veled, ne cibáld a nadrágomat, ha kézenfogva húzol enni még annyira gyorsan sem végzek az ebéddel...és ezt mondjuk kb. 5 percig csinálod, amíg megetted a gyerek maradékait, és egy fél tányér levest. A többit majd ha elalszik, de akkor már nem meleg, már nem esik olyan jól, már egyedül kell enni, nem is eszel inkább, vagy nem annyit. Esetleg elalszol az esti altatás közben, és éjjel kettőkor, amikor megébredsz, már nem ballagsz ki a konyhába vacsorázni. Tehát a szinte kétéves kétszeresen is kondiban tart.
Hogy a hasam nagyobb: hát itt több lehetséges magyarázattal is szembesülök: 1.nagyobb a gyerek? De hát eddig a korig (nőgyó szerint 20 hétig) még kb. egyformák, a vége fele híznak és jönnek a több százgrammos különbségek.
2. a has és a benne levő dolgok már tudják merre kell igazodni, a szövetek rugalmasabbak, hamarabb nyúlnak és adnak helyet.
3. állítólag statisztika: a második gyerekek nagyobbak. Nem kell messze menni a példáért csak a szükebb-tágabb családba. Én és a tesóm, nemrég született második gyerek az unokatesók körében, stb. Nekem az lenne a normális, hogy ha egyszer a szervezeted lemerült, akkor honnan van már másfél év után annyi matéria benne, hogy a következőt jobban felhízlalja? De biztos, hogy nem orvosi aggyal gondolkodok, mert ők például azt is mondják, hogy egy második gyereknek már több hely van fejlődni, jobban engedi őt nőni a méhed, stb. Csak annyi megjegyzésem és egyben felszólításom van a jövevény fele, hogy ha szeretne alagúton érkezni, akkor a tesójánál ne akarjon több lenni, vagyis 3400 grammnál.
A következő nagy különbség, amiből lehet a fizikai különbségek is származnak: orvosilag sem úgy tekintenek az emberre, mint egy aggodó első gyerekes kismamára. Be is vallotta a családorvosom, hogy a korom miatt, meg mert az elsővel minden rendben volt, most ő is kicsit lazábban veszi a dolgokat. Remélem ennek nem isszuk majd meg a levét. Nem végeztettünk mindenféle lehetséges vizsgálatot el, mint az elsővel, és nem is járok olyan gyakran ultrahangra sem, mint az elsővel, akivel 7-szer voltam a 9 hónap alatt. Most a 7. hónapban járunk, és "csak" 3-szor voltam. A másik amiben a lazaság megnyilvánul: annyi bogyót sem szedek, és lehet ezért nem hízom. Sárával bevettem a terhesvitamint, a folsavat, a vasat, a jódot és a D-vitamint is. Na jó, ebből a jód a pajzsmirigy alulműködés miatt volt és csak két hónapig szedtem, de a mostani, eddig egyszer elvégzett vérvizsgálat alapján nem kell szednem, és a D-vitamint most is fogom szedni a terhesség vége fele. Jelen esetben csak a terhesvitaminnal vagyok, és amikor megkérdeztem a dokit, még az elején, hogy folsav nem kell?, azt mondta, hogy ha ez a bigyó tartalmaz, akkor nem. Tartalmaz. Na ennyire vagyunk lazák a másodikkal, akit nem szeretnék elhanyagolni, de obiektív okok miatt nem jut rá annyi idő, gondolat, foglalkozás, stb. amennyi az elsőre jutott, és amennyit szeretnék. Ez már így is lesz érkezése után is, a folyamat már a terhességnél kezdődik, tudom, csak még fel kell dolgoznom, és megértenem, hogy emiatt nem kell lelkiismeretfurdalásom legyen. Valószínű, hogy nem hanyagolásnak kéne neveznem, hanem valami egyébnek...amire még nem kaptam meg a megfelelő kifejezést. Talán a többgyerekesség hozadéka, a családi létezés mibenléte ez az egész és kész.

A nagy vakáció

Sára első nagy nyári vakációja a nagyszülőknél valósul meg. Ezen a héten baróti mama és tata látnak vendégül, családostól érkeztünk, mert hazajöttek unokatesóék is Budapestről. A mozgalmas hétről majd később beszámolunk, van amit mesélni! A napok leginkább családi programokkal telnek (amikor nem éppen valamelyik szinte kétéves utánozza a másik szinte kétévest: te is eszel gyümit - én is eszek, te is a polirozott bútoron/üvegajtón autózól - én is, te sem kérsz többet enni - én sem, te is iszol - én is szomjas vagyok, neked sincs kalapod - én is leveszem, te is visibálsz - én is, stb.) : keresztelő, babalátogatás, keresztgyerekek meglátogatása, családi kirándulás a zöldben, kétgenerációs unokatestvértalálkozó hússütögetéssel egybekötve. Jövő héten Ágomamánál csínytevősködünk és lógatjuk a lábunkat, már Apa nélkül. Persze ott is meglátogatjuk a család apraját nagyját, reméljük egy hét alatt mindenkire lesz időnk, habár a legérdekfeszítőbb látnivaló Sárababa lesz, akinek a héten is bővült pár érdekes szóval a tudománya: fene ede meg, battikula.

A rajzfilm első hatása

Sára ma először utánozta, ami egy rajzfilmben hangzott el. Na persze a gyerekdalokon kívül, mert azokat szokta énekelni. Délelőtt tévében nézett rajzfilmet. Ez úgy történik, hogy nézi két percet, aztán szaladgál, megint rákukkint a tévére, de szerencsére még nem tapad oda órákra. Arra kell szoktatnunk, hogy messzebbről nézze, mert túl közelről figyeli a képernyőt. Ma azt ismételte meg, amit valami nyulak mondtak a krokodiloknak: hahó krokodil. Kétszer is: hajo kokodi...hajo kokodi.

Hát így tanulnak a gyerekek a rajzfilmekből.

A 22-es csapdája

Sára ebben a hónapban töltötte a 22. hónapot. És elmondom nektek mi a legnagyobb paradoxon most, vagyis mondhatni a 22-es csapdája: egyedül akar, de nem tud. Ma például a játszótéren még a banán evés utáni szájtörlést is egyedül akarta csinálni. Most csak én láttam, hogy maradtak még koszi-moszik rajta, amúgy egyre jobban megy az egyedül orr/száj/kéztörlés. Az orrtörlésre én szoktattam mondjuk, mert volt, hogy csak éppen piszmogott, nem tudtam pont akkor zsepit vinni. elmagyaráztam és megmutattam hol van a papírzsepi és törölje meg magának. Azóta bejelenti, hogy taknyos aztán meg és hoz magának papírzsepit, előttem töröli nagy vehemenciával az orrát. De van amikor ő is rájön, hogy nem tudja, mégis... Rájön, hogy nem tudja megcsinálni, és akkor szinte sírva visítja, hogy nem tud!...nem tud!... De ha segíteni akarsz alig hagyja, akkor már megint ededül. Mi erre a megoldás? A másik, amikor valamire azt mondja, hogy nem aztán mégis kéri, mégis elveszi, mégis kell...de akkor miért kell rámondani, hogy nem?? Tudom, hogy minden kisgyerek így működik ebben a korban. De mikor múlik ez el?

Bilis hír

Nagy nap a mai! Sára először kakált a bilibe. Jelzem, kisdolgot, vagy egyáltalán bármit még sosem végzett oda, de ma jó hatással volt rá egy új arc, egy másfajta bilimegközelítés. Mégpedig: a testvérem volt nálunk. A sztorit még megelőzi, hogy Váradon a hétvégén látta Áloskát pisikálni a vécébe, és kérte párszor, hogy ő is oda akar. Ráültettem, de semmi produktum. Maga a vécénülés tényét élvezi, hogy utánozhat, úgy gondolom még nem tudja irányítani a dolgot, csak élvezi, hogy felülhet rá. Ma Sacó ebéd után purcogtatott, még egy kicsit játszottak Katikeresztmamival a szobában, miközben ő nyomott. A testvérem megkérdezte, hogy kell kakálni, akar a vécére ülni? Erre persze a jánynak felcsillant a szeme: WC! Ült rajta két percig, de semmi. Kérte tegyük vissza a pelust. Aztán a tesóm kitalálta, hogy neki is kell kakálni, ő ül a vécére, Sacó üljön a bilikére és nézegetnek könyvet. Mint a mesében: így is lett. Sára közben meg-meg emelkedett, inkább guggolt a bili fölött, de rá lehetett venni, hogy üljön rá. Két perc múlva felállt magától, és ott volt az eredmény! Olyan büszke voltam rá, el sem hiszitek. Megdicsértük, mondtam, hogy ügyes, jól van, így kell ezt csinálni. Próbáltuk nem túlreagálni a dolgot, mert valahonnan úgy tudom, nem jó ha minden siker után agyondicsérik a gyereket, mert akkor feltételes lesz a vécézés, vagyis csak dicséret vagy valami jutalom fejébe fogja végezni a dolgát, és nem veszi természetesnek. De ennek még pontosan utána kell olvassak, most, hogy aktuális lett a téma. Tudom, hogy nem kéne beleélnem magam, lehet ez csak egy egyszeri véletlen alkalom, ezután még sokáig maradhat csak pelusos, nem beszélve róla, hogy jön a kis-tesó, aki tudjuk milyen hatással lehet egy ekkora gyerekre: újra kellhet neki is cumi, meg cici, meg pelenka, elmaradhatnak a bilis sikerek. Minden kezdet nehéz, de legalább kezdetnek lehet nevezni.

Hozzátenném a történethez, hogy én úgy gondolom Sára megfelelő ütemben fejlődik mindenféle szempontból, sőt egyes vele egykorúaknál ügyesebben beszél. Főleg fiúcskáknál, akiknek azt mondják később indul el a mondókájuk. Na ehhez képest ma a játszótéren egy Dávid, aki csak egy hónappal tölti hamarabb a két évet, vagyis még nincs kettő, nagyon szépen beszélt, tisztábban mint Sára, nem magasröptű de értelmes dolgokat mondott. És még pelenka sem volt rajta, hanem amikor kellett apukája a nagy fűbe vitte a kert mellé és oda pisikált. Kicsit le is törtem, hogy ni lám, vannak Sáránál sokkal ügyesebbek. Mintha a gyerek ráérzett volna, délután a bilibe nagydolgozott. Aztán együtt öntöttük a vécébe és nézte ahogy a habok elnyelik. Mondta, hogy még öntsünk :), de akkor már csak kitörölni lehetett a bilit.

Lactobar retro bistro

Ez a hely megér egy külön bejegyzést. Nem rég nyílt meg Várad sétálóutcáján, túl sok fotót nem készítettünk, mert az hogy nézett volna ki ha nekiállunk minden berendezési tárgyat külön lefotózni, mint valami kis ázsiai turisták, de mindegyik megért volna egy képet. "A gyereket fotózzuk" trükkel készítettünk párat. Ajánljuk mindenkinek, aki szerette a régmúlt idők vastagfalú üveges joghurtját a 25 banis kiflivel. Itt most is fogyasztható ez, vagy akár egy tehénkésbögre tej kiflivel vagy croissanttal, de kóstolhatunk zakuszkát vagy padlizs.. egye fene: vinetét is.

Klienseket csalogatni tudni kell: minden gyerek kapott lufit, kifestőt és színes ceruzákat.

A fő attrakció: fogyassz 1300-asba!

Váradon a kanálisfedők is érdekesebbek.

Hétvége Váradon

Gyerekes ismerősöknél voltunk hétvégézni Nagyváradon. A képek beszélnek. Hozzáfűznivalónk három van:

1. Sára hamar feloldódik idegenek társaságában, szeret akár nagyobb gyerekekkel lenni, tud szépen, nem agresszíven hancúrozni, hengergőzni másokkal, és úgy egyáltalán nyitott, jó gyermek. Ha új ember érkezik köszön neki, de kell 5 perc míg bátorságot kap és a nem-en kívül megmondja, hogy doba sájának hívják, és tető hájom néd éves. Néha persze unja magát, vagy nem köti le semmi, és ilyenkor eszébe jutnak a felnőttek, általában anyához jön és ráncigál, fogja a kezem, húz: anya gyeje, anya be, anya is jászi, de nagyon megvagyunk elégedve vele egy ilyen idegenbenlévős 3 nap után.

2. az autós utazás egyre nehezebben megy, nehéz lekötni a figyelmét, vagy elvonni arról, hogy ne akarjon kiszabadulni az üléséből.

3. Sáránál a "lefárasztom, majd jól elalszik délután" nem jön be. A három napból kettőn délutáni alvás időpontjára esett az autózás, pénteken fél órát aludt arra úton, vasárnap 20 percet visszaúton, tehát az autózás sem igazán rázza mély álomba. És szombaton - miután sokat gyalogolt, levegőn volt, motorozott, autózott, fagyizott, ebédelt, új élményekkel gazdagodott - sem sikerült elaltatni elsötétített szobában, egy óra altatással.

Most azon vagyunk, hogy visszaszokjunk a hazai rendbe, egyelőre egy óra altatás után (amikor már szóban is kifejezte, hogy nem akar aludni, felkel, ilyent eddig sosem mondott) alszik egy órája, de ki tudja meddig. Sajnálnám, ha már két évesen kimaradna nála a délutáni alvás, de be kell látnom: a gyerekem nem egy nagy alvó, és lehet hamarabb abbahagyjuk a nappali alvást, mint én gondolom, hogy szüksége lenne rá.

3 és fél óra nyűgös autókázás Váradra

Séta a Félix fürdői strand kertjében, ahol Anya még életében nem járt, közös első élmény Sárával. Olyan mint Apának

a repülőzés volt tavaly szeptemberben. Hiába: generációs különbségek, a maiak már egészen másképp nőnek fel.

Akkor is felmászok...

A háttérben rengeteg teknősbéka úszkált a tavirózsák levelei alatt.

Tavirózsanézegetés apával. Az egyik tóban csak nyíltak a rózsaszín tavirózsák, a másikban már óriási fehér virágúak voltak.

A pozitív szocializálódásos dumát alátámasztandó:

Hancúrozás hármasban Ákoskáéknál.

Hazaút.

Anyuciii, apuciiii

Honnan veszi nem tudom, talán még Manyinénis korszakból maradt meg. Biztos, hogy akkor kezdte el, de nem tudjuk tőle tanulta-e, vagy csak úgy magától: anyuci, apuci, mikor melyik esedékes, de olyan szépen hosszan tudja mondani, nyújtani. Van amikor hízelgés céljából, de van amikor csak úgy anya, apa helyett. Néha az anyu, apu is becsusszan.

Hát akkor töröljük le!

Nevetgélős eset történt ma. Semmi jelentős, de egy ekkora gyerektől...

Teregetek az erkélyen, Sára sedít nagy buzgalommal, míg meg nem látja az ott tárolt kismotort, amit gyereknapra kapott tőlünk (elkerülendő, hogy idegenek előtt kelljen magyarázkodni, miért is ücsörög a gyerekünk az ő gyerekük motorján fél órája, amikor úgyse megy vele sehova, de hát a motor az sok gyereknél rajongás tárgya). Ráncigálja, emelgeti, be akarja vinni. Monotonon mondom, nem lehet, majd ha megyünk sétálni vagy udvarra valahova visszük. Nem hagyja abba. Rászólok erélyesen, hagyja kint a motort, koszos, szobában nem motorozunk. Erre bemegy és kihoz a fürdőből egy vizes rongyot. :)) Hát mit csináltam volna...megtörülgettem a kerekeit és bent motorozhatott.

Ededül

Kuncogtam magamban, amikor Sára még fordulni sem tudott egyedül, és olvastam Süveges Gergő Apa-kép-írás könyvét, amit Apa kapott találóan tavalyelőtt születésnapjára a kollégáitól. Nevetgéltem, hogy a szerző gyerekei mindent egyedül akarnak csinálni az adott fejezetben. Nos nálunk is eljött az idő, hamarabb mint vártuk. Sára egyedül áll neki sok mindennek, még cipőt húzni is, de azt tudja, hogy nem megy neki, így hagyja, hogy segítsünk. Na de a bicikli tolása...ededül, ha éppen nem ül benne, és ha észreveszi, hogy Anya keze mégis irányít, akkor Anya nem taszít. Főleg enni akar egyedül, és itt persze a legörömtelibb amikor a leves evéséhez ragaszkodik egyedül. Ha nem érteném, hogy mit jelent az ededül, akkor még hangsúlyozza: Sája ededül!

Most már biztos a jobbkezesség, a kanalat is akaratán kívül veszi át jobb kézbe, ha a tányér bal felére kerül. Evéssel kapcsolatos mániája: keze...töjöl keze. Ilyenkor valamit kézzel eszik, és a kaját le kell törölni róla, még akkor is ha utána ugyanabba a kajába nyúl ugyanazzal a kézzel, de ha őt egyszer zavarja, akkor le kell törölni, addig nem tágít: keze...keze...keze, és szinte már hisztizik. A legviccesebb az, amikor mondom, hogy jó, megtörölöm, koszos a kezed, és erre ő azt válaszolja, nem toszos, amás, vagy banános, vagy bármi, de ritkán koszos, csak a játszótéren, vagy ha kintről érünk haza.

Na ki a menő?

Sára saját napszemcsit kapott, mert a felnőttekével nem igazán tudott érvényesülni. Macis. Nagyon büszkén viseli, amúgy is van egy fenékriszálós menése, de amikor ezt viseli, még a fenékkilengése is nagyobb, és a fejét hátradobja, mint valami sztár. Még a macis lehúzi sem zavarja a lencse alsó sarkában. Ha anyáék napszemüveget tesznek neki is kell, ha megyünk az úton és meglát egy gyereket napszemüveggel, kéri az övét. Két dolog nem fér meg egyszerre a fején: kalap és napszemüveg. Ha felteszi a napszemcsit, a kalapot le kell venni.

És így lustiznak a menők:

Anya is

Mindent Anya is. Egyen anya is, aludjon anya is, lipinkázzon anya is, még inni is szívószállal igyon anya is, mossa a fogát anya is, ha keksszel kínálom - vegyen anya is. Tiszta szimbiózis!

Ki mondta, hogy egy beszélő gyerekkel már könnyebb??

Vannak gyerekek akiknek hamarabb beindul a mondókájuk mint másoknak. Mondják, hogy a lányok hamarabb elkezdenek beszélni. Van Sárával egyidős fiúcska barátunk aki ugyanúgy beszél már mint Sára, és vannak körülöttünk vele egyidősek akik még csak Anyáznak. És azt is mondják, hogy ha már beszél, akkor könnyebb, mert elmondja mit akar. Hát.... Ez kérdőjeles. Ha beszélni tud, akkor nem csak azt mondja mit akar (de azt nagyon sűrűn), hanem azt is amit nem.

Ma Sára kiabálta, hogy nem, nem, nem....nagy szünettel, jó hangosan háromszor egymás után. Nem akart jönni ebédelni, vagy valami ilyesmi. Hallgattam, néztem szigorúan, majd mondtam neki, hogy ne kiabáljon. Mire ő: kiabáljon Anya is! Gondolom azért, mert az olyan vagány dolog, majd ketten elkiabálgatunk. Nem tudtam, hogyan reagáljam le, aztán nem engedtem a nevetéskényszernek. Szigorúan mondtam neki, hogy majd anya is fog kiabálni ha megharagszik, úgyhogy mars enni.

A másik beszéddel kapcsolatos dolog: Sára érti a magyar nyelvet. Beszéli is. De a GYERE szó valahogy nem mond neki semmit. Mintha más frekvencián hangzana el, amit a füle nem fog. Egyszerűen sehogyan sem reagálja le. Ha ő a saját lábán megy az úton kb. 30 perc, míg megteszünk 50 métert. Lehet őt hívni, csalogatni, fenyegetni...nem használ. És nem mindig a hely felfedezésével időzik, van amikor csak úgy bámul, vagy éppen lépeget fel/le egy járdaszegélyen, cirkál körbe, járkál feneket riszálva 10 négyzetméteren körbe-kereken mint akit felhúztak. Még szerencse, hogy mostanában erre is van időnk, délelőttönként csak úgy sétálunk a semmibe, játszóterezünk, max a cipészbácsihoz lépünk be, vagy az ebédhez veszünk tejfölt.

Tesó-ügy

Ezt a könyvet vettem meg Sacónak a legaktuálisabb családügyi téma kapcsán:



Meg kell mondjam Sárának még egy kicsit magas, főleg szövegileg. A könyv már óvodásoknak szól. Tartalmilag nem érthet még egy ekkora gyerek mindent belőle, és vannak benne dolgok amik nekem sem tetszenek benne. Sokmindent "viccesen" fogalmaz meg, átvitt értelmeket, pont az ellenkezője lenne helyes. Például: jaj de jó lesz majd a tesóval, mert együtt fújhatjátok a kakakót a reggeli tejbegrízről apukád szemébe. Nos, én nem igazán szeretem az olyan könyvet, ami csínytevésre buzdítja a gyereket. "A szülés ideje alatt sok időt töltesz mamádnál, akinél írhatsz zsírkrétával a falra is, későig lehet tévét nézni és csokit ehetsz ebéd előtt, stb." Hát ez sem tetszik különösebben. Aztán van benne olyan hasonlat: " a te családod most olyan mint a naprendszer, ami az ágyad fölött lóg". S mi van azokkal a gyerekekkel akiknek nincs naprendszer az ágyuk felett?? "Te vagy a Nap és mindenki körülötted forog. Amikor megszületik a tesó úgy kell majd csinálnod, hogy mindketten napok legyetek." Hát....
Na meg az a példa, hogy "igazán nagy baj akkor lesz amikor a tesó elkezd mászni és a kedvenc fehér plüssbaglyod kell neki..." Mi van? S ha nem bagoly a kedvence a gyereknek?? Ezért mondom, hogy igazából nagyobbacska gyerek értheti ezt meg, aki el tud vonatkoztatni, hogy mi a lényeg: a kedvenc játék elvétele, nem az hogy mi az a kedvenc játék. De sajnos a képen konkrétan bagoly van, tehát kisebb gyereknél magyarázkodni kell, nem lehet csak úgy felolvasni a történetet.
Kicsit túl megengedő ez a könyv gyereknevelés szempontjából, ami a mai modern gyereknevelési könyveket egészíti ki, de nem feltétlenül értek vele egyet. Csalódtam Finy Petrában.
DE ami jó benne: az illusztrációk. Anyukát terhesen mindig úgy ábrázolja, hogy a babát mutatja a hasában, ez segít a gyereknek elképzelni. Aztán van egy kórházépület, doktornénik anyuka ágya mellett, kisbaba amelyik sír, majd a pelenkázón, az ágyában, a kiskádban van. Szóval saját szöveggel és ezen képek segítségével egy kétévest is fel lehet készíteni, de kevésbé a könyv "sajátos humorú" szövegével. Aztán az is jó, hogy a nagyobb gyerek kislány, a baba az csak baba, nem tudni nemét. De az eset idevág, ráadásul a kislányt Emmának hívják, ami nagyon tetszik Sárának. Két hete minden nap el kell nézegetni az Emmakönyvet, így nevezi Sacó a kiskönyvet. Ha megkérdezem melyik könyvet nézegessük lefekvésnél, biztos az Emma könyvet mondja, ha azt mondom válasszon könyvet, akkor lehet valami egyebet vesz le, de napközben is csak úgy eszébe jut Emma. Minden oldalon elmutogatja hol van Emma és a baba, anyuka, apuka, doktornéni, a tej.
Kaptam két könyvajánlót még, friss második gyerekes szülőktől, ahol a nagy még nem ovis, két és fél éves. Azt mondják ezek nekik jobban tetszenek: A sehány éves kislány, ahol egy kétéves maga meséli el születése történetét, és az Anna, Peti és Gergő sorozatból a Kistestvér érkezik címűt. Még gondolkozom a beszerzésükön. Sára ide s tova van Bogyó és Babócáért, valószínű, hogy Bartos Erika más történetei is bejönnének neki, ugyanazon fajta illusztrációk vannak a kétféle mesék mellé.